2009. június 21., vasárnap

Megkavart királyok

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még akár azt is hihettük, olyanok nyomán, akik minden valószínűség szerint sosem olvasták a szöveget)

Jósafát meghalt, jöhet fia, Jórám.

És most jön a legdurvább történet eddig - bizonyos értelemben. Tessék kapaszkodni.
Jósafát mint olvastuk, Júda királya volt. Jeruzsálemben temették el - ami Júda fővárosaként van megjelölve - mint eddig az összes királyi felmenőjét. (Dávid városa Jeruzsálem másik megnevezése)
Aztán Jósafát mint Izráel királya van említve, van egy rakás fia, akik közül Jórám az elsőszülött, és ezért adja neki Júda trónját. Mármint Jósafát, az izráeli király.
HE?

És persze úgy folytatódik, hogy Jórám apja királyságán kezd uralkodni. Júdán, ami Izráel? Hülyék ezek?

Majd hivatkozik Akhábra, aki izáeli király volt, és egyébként is tökéletesen összemossa a két országot.

Aztán oda jutunk, hgy amúgyis nagy seggfej volt, annak ellenére, hogy azt akarta, vérvonala maradjon fenn mindörökre, ahogy az Úrral megállapodtak anno.
Aztán elszakad Edom, annak ellenére, hogy Jórám katonailag kényszerítette őket maradni (hogy sikerült nekik akkor?).
Erre aztán csináltatott "magaslatokat". Erre aztán Illés próféta küld neki egy levelet (Illés végig Izráelben működött, Júdába eddigi tudomásunk szerint nem szólt bele - vagy ezek szerint mégis? További érdekesség, hogy eddigre Illés már elment a tüzes szekéren, azaz nem adhatott fel levelet.), melyben megírja, hogy amiért rossz volt egész családja és minden jószága nagy csapást fog elszenvedni, ő meg ki fogja szarni a belét. Térjetek meg a szeretet nevében! Végtelen megértés vár, megbocsátás fogad! Ilyen mint ez, muhahahaha!
A filiszteusok is nekiálltak támadni, meg egyes arábiában lakók is. Kirabolták a Király Házát, elhurcolták a király családját - kivéve Joakházt, a legkisebb fiú. Öröm az ürömben, nemdebár: mi lett volna, ha csak egy lányt hagynak?!
Aztán kitört rajta a betegség is, amitől meghalt, a nép pedig nem izgatta magát a halála miatt túlzottan.
Nem a többi király sírjába temették. Ellentétben amit a Királyok Könyve állít.

Utóda legkisebb fia: Akházia lett, az idősebbek meghaltak a síriaiak hadjáratában.
A Királyok Könyve szerint közvetlenül következtek egymás után a királyok, nem volt olyan időszak, hogy üresen álltak volna a trónok. Így biza gond lenne, hogy Jórám 40 évesen halt meg, míg fia 42 évesen lépett trónra. Ami azt jelentené, hogy Jórám fia Jórám előtt 2 évvel született. És tutira tudjuk, hogy a vér szerinti apa Jórám volt.

Anyja fia volt, azaz nagy seggfej. Háborút indított Jórám Izráeli királlyal az oldalán Hazáel síriai király ellen, de visszaverték őket.
Akházia meglátogatta a sérült Jórámot, és ez lett a veszte. Jéhu kiírtotta Akháb "házanépét" (aminek most Akházia volt a központja. A tettet Mr. Isten parancsára követte el - Hóseás könyvében meg is kapja majd érte a büntetését). Azért rendes temetést biztosítottak neki.
Ám mikor anyja - Athália - látta fia halálát, gyorsan megölte Akházia összes többi testvérét (azaz a saját gyerekeit). De Jósabát királylány (szóval a lányok már nem is számítanak királyi sarjnak sem?) megmentette az egyik fiút a dajka segítségével. A fiú neve Jóás volt. Egyelőre Athália vette kezébe az uralkodást.

Hét évvel ezután Jójadánál betelt a pohár, és megszervezte a puccsot a hadsereg vezetőivel. Azt akarták, hogy "amint az Úr mondta" Dávid fiúleszármazottja uralkodjon. tehát más bajuk nem volt, csak a vallás gerjesztette őrület.
Meg kell hagyni, valóban helyre módon volt megszervezve.
A végén Atháliát is kivégezték.
Mikor azzal végeztek lerombolták Baál Házát, meglincselték a papját, az Úrnak meg áldoztak ezt-azt.
Külön megjegyzendő az a rész, ahol megtiltják, hogy papokon és a lévitákon (azaz a papok családján) kívül bárki beléphessen az Úr Házába.

Joás 7 évesen került a trónra, anyja neve Sibia (nem Athália?). Jó fej királynak tartották. Fel akarta újíttattni az Úr Házát, de a léviták basztak megcsinálni.
Azért kelett gyűjtést szervezni, mert Athália és kompániája minden pénzt amit az Úrnak tettek félre elköltötték bálványokra.
Végül feltalálták a Perselyt, amiről már beszéltünk, így felesleges ismételnünk. A szöveg azért megteszi.
130 évesen halt meg Jójada. Halála után rögtön mindenki ment imádni bármi más istent, csak nem az Urat.
Ez nem tetszett Jójada fiának: Zakarisásnak (pontosabban az Úrnak, aki e fiún keresztül fejezte ki nemtetszését). A srácot elfogták, akárhogy óbégatott.
Aztán jöttek a síriaiak, az Úr küldte őket. Júda összes főrangú emberét lemészárolták. Jóás is súlyosan "megbetegedett" tőlük.
Erre fellázadt ellene a népe, megölték a betegágyán. Eltemették., de nem a szokásos helyre.
Többet akarsz tudni? Lásd a Királyok könyvének Magyarázatát (?). Utóda fia, Amásia lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése