2009. június 23., kedd

Ezsdrás-Ezsdrás

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még akár azt is hihettük, olyanok nyomán, akik minden valószínűség szerint sosem olvasták a szöveget)

Na, essünk túl a könyv maradékán. Csak azért, mert apokrif, nem jelenti, hogy ne nyerhetnénk ki belőle némi információt, hiszen valaha nem volt az.

No, Ezsdrás az Ezsdrás, ki fia, borja. Írni tudott.
Artaxerxés perzsa király, mikor Ezdsrás végre elhatározta magát, hogy hazamegy, küldött vele egy levelet. Tetszik az a fordulat a perzsa királyok leveleiben, hogy "ésatöbbi" :)
A levélből kiderül, hogy A. személyes tanácssadója volt ez az Ezsdrás. A Templomnak gyűjtendő adományok kezelésével volt megbízva. Azért keretek között. Továbbá felügyelővé, koordinátorrá is kinevezték.

Aztán megint sok név következik, köztük Iddóé. Iddóé? Biztos más volt az apja. Vagy mittomén.
Aztán böjtöltek, mivel amúgysem volt mit enniük.
Mentek, mint a Gyűrűk Urában.
Aztán elértek Jeruzsálembe. Jól kipihenték magukat, a negyedik nap hordták befelé a kincstárba a cuccost. Aztán áldozatot mutattak be. Aztán átadták a király levelét (hát nem ezzel kellett volna kezdeni?).
És a fránya nép összekeveredve lakott a többi ottlévő néppel. Micsoda szégyen (a szöveg véleménye szerint)!
Ez alatt persze nem területi szegregációt kell (már) érteni, hanem házasodást.
Ekkor egyes szám első személybe vált a szöveg. Eddig ilyen még nem volt!
Minden arrajáró kérdezte, mi van, mi van? Ezsdrás pedig mikor estére összegyűt a nép (kell még fokozni a tábortűz-hangulatot?), Ezsdrás végre felhozta a parancsolatot, ami a más népekkel való keveredést tiltotta. Persze nem Mózesnek. Se Salamonnak.
És az egész nép úgy döntött, elhagyja a házastársait és az ezen házasságokból született gyerekeket. Tartásdíjról persze szó sem esett.
A döntést kihírdették. 3 napos határidőt szabtak a betartására, teljes vagyonelkobzás és kitasztíttatás terhe mellett.
A 3. napon a gyűlés témája ez volt, valamint az esőzések. Rajongok a Biblia szövegeinek csapongó stílusáért!:)
Az esőzések gondja miatt, meg a nagy létszám okán sokan javasolták, hogy tolják ki a határidőt.
Néhányan tiltakoztak ugyan az új limitek miatt (ami elvégre lehetővé tehette, hogy aki akar lelépjen a vagyonával), de végül az alapján kezdték el az összeírást.
Ja, és persze minden érintettnek tisztulási áldozatot is be kellett mutatnia.


No, könyv vége. A tanulság? Az iskolázottság, az alaposság, az utánajárás nem volt Ezsdrás Könyvének erőssége. Viszont így megláthattuk hazug hangjait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése