Elizeus a nép között

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (egyelőre nem zárható ki teljes bizonyossággal, csak a szöveget nézve)

A próféták fiainak egyik felesége odakiáltott Elizeusnak, hogy a férje meghalt, súlyos adósságba keveredett, a hitelező meg most akarja lefoglalni a gyerekeket (nem vicc).
Elizeus kérdezte, mije van? A nő azt válaszolta, egy korsó olaja.
Erre E. azt mondja, szedjen össze a szomszédságból minden üres edényt, zárkózzon be (minden bűvésztrükk alapvető eleme), és kezdje áttölteni az olajat a többi edénybe. És - mint anno Illésnél - az olaj sosem fogyott ki az eredeti korsóból. Ezt aztán E. javaslatára eladta, kifizette az adósságot, és még bőven maradt is a pénzből.

Aztán egyszer Elizeus Súnembe ment. Ott egy gazdag asszony, akinek férje is volt (aki szintén élt, tehát nem az asszony volt gazdag csak a férje) behívta enni (kenyeret). A férj mondta a feleségének, hogy ha már folyton idemászkál ez a nyilvánvalóan "szent ember" (úgyértve hogy pap), ezért jó lenne csinálni neki egy vendégházat.
Meg is csinálták, Elizeus meg onnantól ott szállt meg.
Egy nap Elizeus megint ott szállt meg a kisházban. Mondta akkor Géházinak, a szolgájának (no, neki is lett?), hogy hívja oda a házigazdát - akit névtelenül hagy a szöveg. Az pedig jött.
Megüzente ugyanis E., hogy cserébe amiért jól bánt vele, lehet egy kívánsága. Mármint hogy ne simítson-e el valami ügyet magas helyen? (igen, felajánlja, hogy korrupciót követ el - amihez külön érdekesség, hogy mint láttuk nem igazán felhőtlen a viszonya a királyokkal)
Sajna a férfi mint kiderül nem igazán élt mozgalmas életet.
E. kicsit elszontyolodott, és azt kérdezte, akkor vajon mit tehetne értük. Erre azok sugallták jó lenne egy gyerek, persze fiú. Erre E. odahívatta az asszony, és pontosan egy év múlvára ígért neki egyet (Ábrahám és Sára története, valaki?). Az persze tiltakozott, hogy ez képtelenség (mint Sára), de aztán időre megszülte a fiú (mint Sára).

Mikor aztán felnőtt a gyerek egy nap kiment az apjához aki kint dolgozott a földeken a többi aratómunkással. Ott óbégatott neki, hogy "jajj a fejem, jajj a fejem". Az apa elküldte a szolgáját (már egy sima aratómunkásnak volt szolgája/beosztottja?) hogy kísérje a fiút az anyjához.
Ahogy a szolga vitte a fiú - az ölében, azaz tényleg rosszul lehetett. De akkor hogy bírt elvánszorogni papához jó messze? Ha egyáltalán tudott járni, miért nem a szomszédhoz ment?
Mindenesetre ahogy a szolga vitte a gyereket az még útközben meghalt. Az anya - szintén névtelen - bevitte a kisházba és lefektette E. ágyára, majd rázárta az ajtót, aztán elküldött a férjéért, hogy küldjön el egy szolgát és adjon egy szamarat, hogy elmehessen az isten emberéért. Feleslegesen túl van komplikálva ez az egész, főleg hogy a nő költöztette be a papot, amihez viszont nem kért engedélyt.
A férj kérdezte, minek menne hozzá, hiszen se újhold nincs, se szombat (ami érdekes kultúrális adalék a "templombajárás"-ról). De az asszony azt mondta ne szóljon bele (micsoda papucs ez a férj, főleg az akkori mércével mérve!).
Szóval az asszony ment, fel egészen a Kármel hegyére.
Elizeus észrevette ahogy jön, és rögtön elébeszalajtotta Géházit az ő szolgáját, hogy kérdezze meg, tán nincs-e valami baj odahaza? (Innen már elég alapos lehet a gyanúnk, miszerint Elizeus a kölök apucija, mint Sámuelnek Éli.)
Az asszony pedig odaért a paphoz (hová lett az eléküldött segéd?), átölelte a lábát (hagyományos mély tiszteletadás), mire Géházi el akarta hessegetni, de Elizeus mondta, hogy hagyja békén, biztos fontos. Az asszony meg mondta, hogy ő nem is kérte a gyereket (hát, szó szerint nem...), de ha már megkapta, miért kell most elvenni tőle?
Erre E. elküldi G.-t E. botjával (Mózes, valaki?), hogy senkinek nem köszönve - akkor sem ha az köszön neki az úton - menjen a gyerekhez és érintse hozzá a pálcát.
Az anya is ment vele.
G. azzal tért vissza, hogy a gyerek "nem támadt fel". Hát mondjuk én nem is vártam. De akkor most mi van, nem működik a varázspálca? kifogytak a töltetek? (amúgy emlékszik valaki Áron szerepére Mózes mellett?)
Erre E. lement, magára zárta az ajtót (ne má' megint!), és könyörgött az Úrnak. Azzal ráfeküdt a gyerekre.
Aztán felállt, körbejárt, majd újra "ráfeküdt" a gyerekre. (Senki másnak nem ugrik be a jelenet a Vészehelyzetből, amikor a kütyüvel időnként lecsapnak "üssük ki 200al!"?)
Majd megint. Mire aztán a gyerek (tök mint a Vészhelyzetben) felköhögött, és kinyitotta a szemeit.
Erre aztán kiszált Géházinak (hogy került ide?), hogy küldje be a az asszonyt (tök mint a Vészhelyzetben), aki aztán nagyon örült.

Elizeus eztán Gilgálba ment. Akkoriban megint éhség tombolt az országban.
Azért kezd érdekelni, mikor érünk a "tejjel-mézzel folyó" részhez. Mást nem?
E-t nagy rakás "próféták fia" követte mindenhova (Jézus története valaki?).
E. meghagyta a szolgájának, hogy rakjon fel valamit főni a többieknek, ő maga meg kiment a mezőre spenótot szedni. Helyette azonban holmi indás dologra bukkant, ami töknek nézett ki. Sártök volt, de ő ezelőtt sose találkozott ilyesmivel. Felmerül akkor a kérdés, miért vágja bele a következő pillanatban a főzelékbe? Így lehet jó kis gombamérgezést is kapni.
A kaja ahogy várható is volt ehetetlennek bizonyult. Mikor ezt szóvá tették E. kért némi lisztet. Ezt belevágta a fazékba és ismét kiosztották a kaját, és ettől már "semmi rossz nem volt a fazékban". Lássuk be, inkább csak nem mertek panaszkodni, mert a szar ízű kaját most Elizeus szar állagúvá (=csomósan sűrűvé) is tette.
Elizeus ott morgott magában, hogy milyen hálátlanok, meg sem érdemlik hogy főz nekik (ilyen kaját ne is), de a szolga ott nyugtatta, hogy ugyan már, legalább így még marad is! (azaz el lehet adni csodának, amit meg is tesz a szöveg a következő sorban)

Léo Taxil ad némi leírást a sártökről: A sártök rendkívül keserű kis tökfajta, amelyet az orvostudomány egykor hashajtónak használt, de igen rossz íze miatt idővel lemondtak alkalmazásáról.

Legközelebb bizonyos Naámánról hallunk, aki megbecsült fővezére volt a - névtelen - siriai királynak. Ugyanis ennek a N-nek a vezetése alatt szabadult fel siria. Kik alól?
Az egyetlen baja ennek a férfinak (mert ugyan mi más lett volna) a krónikus hasmenése volt.
Egyszer egy csapat siriai beruccant egy kis portyára Izráelbe, és elraboltak onnan egy lánykát, aki N. feleségének szolgálójaként végezte. Ez a szolga egyszer aztán mondta, hogy van az a próféta Samariában, az biztosan meg tuná gyógyítani a hadvezért.
Naámán engedélyt kért királyától, hogy meglátogathassa a (feltehetőleg ellenséges) ország idegen vallásának papját. Az beleegyezett, menlevelet is adott neki az Izráeli királynak címezve. Hazaugrott még ajándékokért. A levélben viszont konkrétan az állt, hogy Izráel királyát kérik fel a gyógyításra, amitől ama balga kiakadt, és rögvest háborús indokot keresett a zsidókra oly jellemző paranoiájában.
Elizeus is értesült viszont a dologról, rögtön üzent a királynak hogy nem kell kétségbe esni, küldje csak hozzá az érkezetteket, majd jól bebizonyítják hogy náluk tényleg vannak próféták (vallásos fanatizmus szagát érzem?).
Naámán el is ment Elizeus házához. (E ház vajon valójában kié volt, vándorpróféta?) Eizeus KÖVETET küldött a királyhoz azt ÜZENVE - a királynak, aki ott áll a küszöbén!- , hogy mosakodjon meg 7szer a Jordánban, attól majd megújhul és megtisztul a teste. A megtisztullal még egyet is értek, arra való a fürdő...
Naámán mérhetetlenül csalódott és mérges volt hogy nem holmi kézrátétellel gyógyítja meg a próféta mint az ezek szerint egyébként szokásban volt. Figyelitek mindenesetre, hogy az Ótestamentumban sosenem kell hinni a prófétának, az anélkül is el tudja végezni a maga csodáit?
Naámán konkrétan azon problémázott, hogy miért pont egy Izráeli folyóban fürödjön meg? (Az én válaszom, hogy a) az van közel b) azért amiért egy izráeli paptól kéri a csodát.) Végül úgy döntött, hogy kell ez a hülyeség a francnak, és elindult haza.
De akkor az emberei azzal jöttek, hogy nem mindegy, milyen marhaságot talál ki a pap? Itt vagy ott, akár itt is megfürödhet, mit árthat? Az ilyetén logika alatt meghajolva pedig N. vett egy nagy lélegzetet és megcsinálta amit E. mondott. És csodák-csodája elmúlt a bélpoklossága.
Na, erre a hadvezér rögtön elismerte, hogy csak ez az isten létezik (merész következtetés. Jut eszembe, otthon miért nem próbálkozott?), hozzávágta az összes ajándékot amit hozott, de Elizeus a végsőkig tiltakozott az értékek elfogadása ellen, amire Naámán kért Elizeustól annyi földet amennyit két öszvér elbír, mondván többé nem áldoz más isteneknek semmit. (a mondat első és második fele között én nem látom az összefüggést. És Te?)
Azt azért még hozzátette, hogy azért eljár majd még Rimmon templomába, de ezért előre is bocsánatot kér (ennyit a megtérésről).
Elizeus végül elköszönt, a fővezér meg elment, de alig ért egy mérföldnyire, Géházi gondolta kihasználja az alkalmat, és megszerzi a kincseknek leaglább egy részét magának. Persze Elizeusnak erről nem kellett tudnia, így neki nem szólt.
Naámán mikor látta a nyomukban loholó férfit megállította a menetet és kérdezte, minden rendben van?
Géházi erre lihegte, hogy rendben, rendben, de ura (Elizeus) küldte (nem is), hogy mivel alig egy óra múlva jön hozzá két ifjú Efraim hegyéről adjon neki mégis némi ezüstöt meg egy öltözet (díszes)ruhát.
Naámán adott is neki, két szolgát is adott mellé bármennyire tiltakozott is ez ellen G. hogy a cuccot szállítsák.
Mikor persze senki nem láthatta őket egyik irányból sem G. lerakatta (pontosabban elrejtette) velük a holmikat a közelben lévő házban (nem írja, kinek a háza) és visszaküldte őket.
E. kérdezte mikor visszaért, merre járt, ő meg mondta, hogy áh, nem volt ő sehol, de igazán.
De E. természetesen tudta, hogy kapzsi volt a szolgája és kihasználta az alkalmat, így rögtön rárakta a Naámánról épp levett bélpoklosságot. Ami most tök úgy működött mint a normál "poklosság".
Ostoba egy történet már a "poklosság" (himlő? lepra?) miatt is, de vajon hol tartogatta Elizeus ezt a poklosságot? Olyan ez, mint bármely népmese boszorkányokkal kik össze-vissza pakolják egyikről a másikra a rontásokat és betegségeket, amiket kis fiolákban tartanak.

Egyszercsak, ki tudja mikor, talán rögtön az előző történet zárszava utáni pillanatban, vagy talán mégsem - egyszer volt, hol nem volt - a próféták fiai szóltak, hogy túl sokan kezdenek lenni. Kérték, had menjenek a Jordánhoz, mindenki kivághasson egy fát, amiből aztán had építsenek maguknak házat.
Elizeus jóváhagyta a dolgot.
Úgy tűnik, nem is jóváhagyás volt, hanem sértett beletörődés, mert a következő mondta szerint az egyikük mondja, hogy nyugodjon bele, és hogy inkább ő is menjen velük. És Elizeus ment.
Az építkezés közben pedig egyikük véletlen belejthette a folyóba a baltáját, mire úgy kiáltott fel: "Jaj, jaj, édes uram, pedig ezt is kölcsönbe kaptam!" - ez véletlen nem ütközik a "nevem szádra hiába ne vedd" parancsolattal?
Elizeus kérdezte, hova esett - elvégre egy balta süllyed mint a kő, és megáll a fenéken, ha mélyen is van, egy úszó simán kihúzza.
Elizeus nem biztos hogy tudott úszni, meg aztán ha már megszerezte a varázserőt használni is szerette, ezért levágott egy fát (nem egy ágat, egy egész fát!), eldobta arra, amerre a fejsze esett, mire a fejsze feljött a víz színére, így a próféta fia könnyűszerrel visszaszerezhette a baltát. (Csak nem egy egész gátat építettek egy baltáért?)
Megjegyzem, ha csak a fejsze FEJE repült volna le, a történetnek MÁR több értelme lenne, de neeem.

A siriaiak királya megint hadat vezetett Izráel ellen. Letáboroztak.
Elizeus megüzente királyának, hol helyzkedett el az ellenséges sereg.
Viszont látva a siriai király, hogy nem jött be a csele kutatni kezdte ki az áruló a seregében.
Az emberei meg közölték vele, hogy Elizeus adja ki minden titkát a titkos megbeszéléseiről. (wow, micsoda dologról értesültünk éppen! az ilyen részleteket szeretem igazán.)
A király el akarta fogatni ezt a prófétát, aki mint kiderült Dótánban van.

Kérdem viszont akkor én, honnan tud a seregről? Mr. Isten nem jelentett meg neki semmmit, nem a környékbeli erdőben lakott jó remete módjára, a tanácskozáson sem vett részt. Akkor viszont? Kémhálózata van netán?

De a király nem volt rest, rögtön megtámadta a jelölt várost. Mikor reggel pedig meglátta Elizeus szolgája (gyorsan tett szert újra. És vajon hová lett a prófétafiak mindenhova vele tartó serege és azok frissen felépített városa? Ez volt netán?), és mint Brian életében kinézett az abalkon, és meglátta a nagy tömeget, és persze rögtön kétségbeesett (kezd ez a pánikolás nyomasztó mértéket ölteni, hol vannak már a régi nagy csodák, a vezetőjét feltélen engedelmességgel követő nép - persze csak ha a vezető folyton ott van hogy a körmükre nézzen).
Erre Elizeus rögtön imádkozni kezdett, hogy az Úr "nyissa meg szolgája szemét", és az hirtelen meglátta, hogy "a hegy tele volt lovasokkal és (harci)szekerekkel Illés körül".
Ez nem volt nagy csoda, épp ezt jelentette meg a szolga az imént.
Aztán ez a nagy sereg lezúdult a völgybe (ezek szerint völgyben állt a város), de Elizeus kikönyörögte az Úrtól, hogy vakítsa el ezt a népséget, és úgy is lett. Lássuk a részleteket, mert van tovább is: Elizeus mondta az érkező siriaiaknak, hogy rossz címre jöttek (érted, eltévesztették a VÁROST - nagyobb móka ez kérem, mint a Haláli Fegyverben mikor szétlövik Bruce Willis lakóautóját), de elvezeti őket a megfelelő helyre. (Szóval a vakítás azt jelenti, hogy meghülyültek? hirtelen nem tudják hol vannak, és nem ismerik fel a prófétát sem? Ha meg szó szerinti vakságról van szó, akkor igencsak elszántak kellett legyenek ezek a siriaiak, mert vakon csatába menni minden csak nem normális, főleg nem egy látónak.)
Elizeus fogta a SEREGET, és bemenetelt az élükön SAMARIÁBA, a királyi városba, és nem állította meg SENKI. És mikor mind bent voltak "megnyitotta a szemeiket". Eskü, a Mentalista nem tud ilyet a tv-ben, pedig az bizonyosan egy kitalált sorozat.
Az izráeli király meg kérdezte Elizeustól, "vágassa-e le őket atyám?" (Először neveznek egy papot apának. Vagy rokoni kapcsolat...?)
Elizeus viszont mndta, hogy nem kell. Tekintsék őket fogolynak, és küldjék vissza őket "urukhoz". A gond persze, hogy ott van velük siria királya (akit persze se az izráeli király, se Elizeus nem vesz észre ezek szerint)!
"És nagy lakomát csináltak nekik". Kicsit túlzó értelmezése Elizeus azon kijelentésének, hogy "foglyok, tehát jár nekik némi kenyér meg víz". bár ki tudja, mekkora volt az a sereg, lehet hogy mennyiségében már lakomának számít! És eztán elmentek a katonák, és "soha többé nem mentek siriai portyázó csapatok Izráel földjére" (6:23).
Aztán mégis: Benhadád siriai király (őt engedte el még Akháb, szép dolog a hála) megtámadta Samariát (6:24). Nos, elég a hülyéskedésből, ezennel a könyv önmagát nyilvánítja apokrifnek. Vagy legalábbis több írója volt mint hinnénk. De akkor annak külön könyvnek kéne lennie, és nálunk okosabbak már eldöntötték, hogy ez egy könyv. Tehát apokrif és pont.
Nos, az ostorm nagyon elhúzódott, Samariát sikerült kiéheztetni (amit a szöveg úgy érzékeltet, hogy "egy szamárfej 80 ezüst, egy véka galambszar 5 ezüst lett, ami nem tudom mit árul el, de elég beteg választás).
Mindenesetre az Izráeli király (vajh ez éppen most melyik?) körbejárt a falakon, mire megszólította egy asszony bentről, segítségét kérte.
A király azt felelte (ujjain a drágaköves gyűrűket csavargatva), nem érti mit tehetne érte, ha egyszer maga Mr. Isten sem tudott segíteni rajta. Azért csak megkérdezte, mit akar.
Az asszony elmesélte, hogy volt az az asszony, odajött hozzá, és azt mondta: "Együk meg a fiadat, cserébe holnap az én fiamat fogjuk megenni."
- Ezért aztán - folytatta az asszony - megfőzük a fiamat és megettük. Csakhogy mikor másnap mentem, és mondtam, hogy na akkor együk meg az ő fiát, az nem átallotta elrejteni előlem!
Nos, valamikor a 2.VH környékén ijesztgették azzal a kisgyerekeket hogy ha rosszak lesznek, odaadják őket a zsidóknak, akik majd jól megeszik őket. Ezek szerint van alapja a dolognak XD

Vajon mit várunk ezt olvasva, mit fog tenni a király? Csak nem ezt: "Valóban igazságtalan ez! Kiküldöm szolgáimat hogy hozzák elém ezt a nőt minden gyermekével, és megfőzzünk mindenkit az ő házából, hogy mind ehessünk!"
Nos, nem hihető ez?

Hihetőnek hihető, erről a linkről vettem kölcsön: http://www.youtube.com/watch?v=00Z_1fNwcbk&feature=channel_page
Ugyanis nem, nem így folytatódik a történet. Királyunk mélységesen elszomorodik, hogy idáig jutott népe, Mr. Isten saját kiválasztott népe, hogy már semmi másuk nincsen, csak egymást ehetik. És most még nem is értesültünk olyan bűnről, amiért Mr. Isten ilyen büntetést szabott volna ki! (Remélem mindenki emlékszik Mr. Isten legfrappánsabb büntetésére: amikor a kígyót bünteti azzal, hogy mostantól a hasán kell csúsznia! - nem igazán büntetés egy kígyónak, nemigaz?)
A király így kiált az égre: Hú, mostaztán, még ma lecsapatom Elizeusnak a Sáfát (Sátán?) fiának fejét! (Mi köze volt ehhez Elizeusnak? És hogy akarja véghezvinni e dolgot királyuram, hisz Elizeus nincs a városban!)
Elizeus ott ült a házában, körülötte a vének. A király pedig embereket küldött oda. De azok alig kerültek a látóterükbe Elizeuséknak, az rögvest kiszúrta őket és figyelmezetetett mindenkit, hogy ezek őt akarják megölni (hol van már a nagy barátság az előző fejezetből!?), ezért utasítja a véneket, hogy torlaszolják el az ajtót és tartsák fel a "követet" - de addigra azok már oda is értek, és még be sem fejezte a beszédet, már bent is volt a követ, sőt, nyomában a király!
Elizeus nagyon gyorsan felmérte a helyzetet és úgy döntött nem vár tovább az Úr közbeavatkozására.
Izgi, nem?
Elizeus - mint láttuk Mr. Istentől való tudás nélkül - hirtelen kivágta, hogy már holnap minden visszaáll a normális élet!
Erre a "főember, akinek a kezére a király támaszkodott" - a király aki eddig rohant hirtelen botorkáló vénemberré vált, vagy mi? - olyasmit mondott, aminek ma az az értelme, hogy hiszem ha látom.
Viszont megéri szó szerint idézni, mit is mond: "Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen" - azaz a hitviláguk szerint a Föld lapos, és egy szilárd kupola borul rá ég gyanánt. Ostoba apokrif kinyilatkoztatás, ami nem lehet az Úr szava.
Erre Elizeus rávágta, hogy ja, meglátod, de enni már nem fogsz tudni belőle (mert meghalsz)!

Míg prófétánk agya James Bond sebességébe kapcsol váltsunk helyszínt. Nézzünk ki a városkapuhoz (százezres, milliós városok - mindíg csak egy kapuval). 4 bélpoklos beszélget. Azt tárgyalják, milyen szar itt lenni, éhen fognak halni, el kéne menni (aminek persze komoly akadályát képezi a falakon túl állomásozó ellenséges sereg - érdekes, hogy most először hallunk ilyen taktikáról, és hogy a zsidók nem vonultak ki megküzdeni nyílt színen).
Végül elhatározzák - belátva hogy minden más helyzet csak Godotra várva -, hogy megpróbálnak bekeveredni a siriai seregbe (igazán fárasztó megtartani a heyek régies írásmódját, de hátha nem azonosak a mai dolgokkal, így biztos ami biztos alapon - szóval értitek). Alkonyatkor oda is lopóztak a siriai sereghez, csakhogy mire odaértek, már nem találták ott a sereget.
Értitek, észrevétlen 100 méter megtétele alatt sikerült annak a feltehetőleg többezres seregnek egyszerűen eltűnnie minden zaj és nyom nélkül. Ez aztán a csoda! Rá is fogja az író az Úrra, azt hazudja, hogy a siriaiak egy nagy sereg érkezésének hangját hallották valamelyik irányból, amiről azt hitték, a zsidók valahogy felbérelték ellenük a hitteusok királyát, de még Egyiptomot is (micsoda lódítás! Mindjárt hozzá teszi, hogy felvonultak a kínai császár légiói is!), és mindent hátrahagyva - sátrat, teherhordó állatokat, de még a lovaikat is - elmenekültek. Különösen a lovakat volt jó ötlet hátrahagyni, nem?
Nos, a négy bélpoklosunk kiszolgálta magát: ettek, ittak, összeszedték a legjobb kincseket.
Aztán egyiküknek eszébe jutott, hogy le fognak bukni ha még sokáig itt tanyáznak, jobb lenne - most már gazdagon, de persze a cuccot elrejtették, talán a földbe ásták el - visszamenni a városba, és megjelenteni a szerencsés fordulatot. Így is tettek, kémkedésnek állítva be a kilopózásukat.
A hír futótűzként terjedt. A király viszont jó paranoid módon rögtön cselt feltételezett: a siriaiak csak azért hagytak mindent hátra, hogy mikor a zsidók ész nélkül kirontanak fosztogatni majd jól rájukvessék magukat!
Erre az udvaroncok azzal álltak elő, hogy válasszanak ki 5 lovat a megmaradtak közül, és küldjék ki azokat! Azok is csak olyanok, mint bármelyik zsidó!
Jól hallottátok. Nem lovasokat javasoltak kiküldeni, hanem pusztán lovakat. Szép dolog a diszkriminációellenesség (ami amúgy nem jellező a zsidókra), meg az állatok jogaiért való harc, de ez talán mégis túlzás egy hangyányit, nem?
Végül a király két szekeret küldött ki amiket lovak húztak / vagy két szekeret és lovakat / a KJV szerint meg szekérhúzó lovakat, és kiküldték ezeket. Én az első mellett teszem le a voksomat, mert az legalább a királyt értelmes embernek mutatja, miszerint biztos rakott rá hajtókat is.
Egészen a Jordánig elmentek végül, de csak az elhagyott holmikat találták. Hát visszamentek és jelentették a királynak, hogy a hírek nem túloztak.
Na, erre elszabadultak az indulatok, mindenki kirohant és azt fogott meg amit bírt. És "visszaállt a régi rend".
A király pedig "az embert akinek a karjára szokott támaszkodni" (hirtelen eszembe jutott, mi van ha ez átvitt értelemben értendő, és holmi miniszterelnökről van szó, bár ennek a valószínűsége minimális) odarendelte a városkapuhoz. És a nép agyontaposta őt. (Nem tiszta, hogy ez most egy fura kivégzési mód volt, vagy véletlen baleset, vagy a király szándékosan küldte oda és a fosztogató nép egyszerűen fellökte a parancsot ész nélkül betartani akaró csavinyákot.)
Itt a vége fuss el véle!

Következik a 8. fejezet (eme bekezdésben ez kerül utoljára feldolgozásra):
Azzal indít, hogy Elizeus utasítja az asszonyt akinek anno a fiát feltámasztotta, hogy költözzön el, mert 7 évnyi éhínség jön el. Az pedig el is ment a filiszteusok földjére a megjelölt hét évre, de aztán visszatért (és így nyer értelmet az előző fejezetekből sokminden. Ez az Elizeus tényleg egyszerűen gonosz egy alak.), és rögvest ment a királyhoz panaszkodni, hogy belakták a földjét.
A szín változik, a trónteremben vagyunk. A király arra kéri Géházit (aki már régebben meghalt, tehát még mindíg visszább vagyunk ugorva a történetben), hogy meséljen azokról a csodákról, amiket Elizeus tett. G. éppen arról beszélt, hogyan támasztotta fel Elizeus az asszony fiát (Jézus is tud majd ilyet). Ekkor lépett be az asszony.
A király meghallgatta az asszony, majd utasította az egyik udvaroncot, hogy intézkedjen róla, hogy a nő visszakapja a földjét (miért nem a nő férje?), valamint minden hasznot ami azon keletkezett is utaljanak át neki.

Elizeus elment Damaskusba. Benhadád siriai király nagyon beteg volt. és akkor hozták a hírt neki, hogy "Isten embere" odamegy (mármint az országba).
B. pedig mondta Hazáelnek (nocsak, előkerül ő is?), hogy vigyen neki ajándékot hogy kérjen tanácsot "az Úrtól", hogy meggyógyul-e a betegségéből?
Hazáel pedig ment.
A válasz az volt, hogy nem.
Sokáig néztek farkasszemet, végül Elizeus elsírta magát.
Hazáel megkérdezte, miért sír - nagyon udvariasan. Elizeus azt felelte, mert tudja, hogy milyen szörnyűségeket fog (Hazáel) tenni Izráellel. hogy felégeti a városokat, lemészárolja a férfiakat, "és a kisgyermekeket a földhöz vered és a terhes asszonyokat kettévágod" - áll szó szerint a szövegben.

Kicsit még lépjünk vissza. Vajon Illés hogy fogja felkenni eme Hazáelt? Elizeust? A még mindíg fel nem tűnt Jéhuról nem is szólva? Hiszen az égbe ragadták, és többé nem jön vissza.
Nagyon összecsapott, innen-onnan, ahogy eszembe jut alapon toldozgatott-foldozgatott ez a könyv. De nagyon.

Hazáel válasza hűen jellemzi a korszellemet: büszke leendő "dicső" tetteire, és szerénykedik. De Elizeus győzködi, hogy maga az Úr mondta ezt (akiben Hazáel nyilván nem hisz, hiszen az Úr a zsidók istene), szóval elment a királyhoz és megmondta neki - hogy meggyógyul.
Másnap pedig fogott egy takarót, bevizezte, és megfolytotta vele, majd elfoglalt a trónt. Ellenszavazat nem volt, tenni sem kellett semmit hogy ne legyen.

Az izráeli Jórám uralkodásának 5. évében, mikor még Josafát volt Júda királya uralkodni kezdett a júdai Jórám. Ez mondjuk ellentmond a királyok Első Könyvének 22:51-ben foglaltakkal, miszerint ez a Jórám (is) csak apja halála után került az uralkodói székbe, de hát ki tartja ezt már számon apokrif csacskaságoknál? 32 évesen kezdett uralkodni, 8 évig uralkodott, fővárosa Jeruzsálem. Akháb lánya volt a felesége, és így nem csoda, hogy Izráel rossz úton járó királyainak útját követte, de az Úr mégsem akarta megbűntetni őt Dávid vétkéért (hát nem tök jó neki?), de csak azért nem, mert anno megígérte Dávidnak, hogy a leszármazottai mindíg fennmaradnak (ööö).
Ezen Jórám ideje alatt szakadt el Edom Júdától és vált önálló királysággá. Érdekes adalék persze, hogy hogyan maradt fenn egyáltalán Edom, ha, mint az a Királyok Első Könyvének 11:16-jában áll minden férfiját ama népnek kipusztították a zsidók, azaz be kellett olvadniuk más népbe és eltűnniük. Vagy itt hibáztak a zsidók előítéleteikkel és nőuralom volt a törzsben (az edomiták amúgy ha még emlékszünk Ézsau leszármazottai lennének, azaz maguk is zsidó hagyományokat követték feltételezhetőleg, ami ugyebár erősen soviniszta hajlamú)?
Aztán - vagy valamikor - Jórám Seirbe ment minden harci szekerével, de egy este körbezárták az edomiták és széjjelcsaptaka táborban. Csak az mentette meg az izráelitákat, hogy felébredtek az éjszaka közepén.
De tudd, hogy nem hogy Edom elszakadt, de még Libna is!
Jórámról ha többet akarsz tudni (már így is nagyon összekavartak, minek akarnék még többet tudni?), akkor üsd fel a Krónika Könyvét/Könyveit. Vagy akármi.
Jórám mindenesetre most meghal szépen, eltemetik Dávid városába atyái mellét, a trónt pedig elfoglalja fia: Akházia. Ami igazán nagy szemétség volt a részéről így elnevezni, had keverjük össze őket. Így is sok volt a hasonló név egy-egy történetben, de hogy most már ugyanazok kezdjenek lenni a nevek körbe-körbe, az már mindennek a teteje.
EZ az Akházia az izráeli Jórám uralkodásának 12. évében foglalta el trónját 22 évesen, 1 évig uralkodott, fővárosa Jeruzsálem, anyja neve (három példányban, lol) Athália (szóval erről locsogott folyton Léo apó!), aki Omrinak a lánya volt, aki Izráel királya volt. Én nem tudom milyen ízlés dívott akkoriban, de Omri nagyon régen volt már király. Hát, bizonyára ez az Akházia az érett nőket kedvelte. Esetleg kifejezetten az öregeket. Vagy csak politikai indíttatásból tette. Bármi is volt az ok, mi mostan továbblépünk.
Ez az Akházia tehát jegyezzük meg épp olyan seggfej volt mint atyái, de az egész azért volt, mert Akháb családja fertőzte meg kóros gondolkodásával.
És történt, hogy hadba indult az izráeli Jórámmal Hazáel ellen. Rámóth Gileádnál csaptak össze (már megint ez a város?!), és Hazáel győzött (ki más? legalább ennyiben legyen igaz a jóslat, igaz kis íróm?).
A csata után Jórám Jezréelbe ment orvoshoz a kapott sebek miatt, Akházia meg elment meglátogatni őt míg lábadozott.


Elég hosszúra sikeredett, nemigaz? Nos, még egy időszak lesz, amiről ilyen hosszan kell majd beszámolnunk: egy olyan időszak, mikor senki nem emelkedett ki az uralkodók sorából. Az ő történetük is, mint Elizeusé 4 fejezetet vesz igénybe, míg más nagy események (ha nevezhetjük így őket) mindösszesen 2-2 fejezetre fognak rúgni.