2009. június 27., szombat

Hadassé felakasztat 10 halottat

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (olyanok nyomán vélhettük így, akik minden valószínűség szerint sosem olvasták a szöveget)

Ahasvérus odaajándékozta Hámán házát Eszternek, Márdokeust pedig beengedték a palotába, mert E. elmondta, kije ő neki. Ne feledjük, a zsidóírtási rendelet még mindíg érvényben van!
A király visszavette gyűrűjét Hámántól és odaadta M-nek, akit E. kinevezett H. házának élére.
Majd E. kikönyörögte, hogy vonják vissza a zsidóellenes rendeletet.
"És mely írás a király nevében van írva, és a király gyűrűjével lepecsételve, vissza nem vonható." Íme a tökéletes ellentmondás a zsidó legendában. Ostoba, ostoba, ostoba hiba.

Aztán márdokeus hirtelen mind a 127 tartománynak parancsolgat. A parancsa szerint a zsidóknak joguk volt megölni bárkit csakládostól aki ellenük bármit tesz, és vagyonukat maguknak megtartsák. (Természetesen ilyen rendeletről, sem következményeiről nincs tudomásunk, nem is lehet, amilyen abszurd soha nem létezhetett.) A törvényt egy bizonyos napon kellett végrehajtani az egész országban.
Majd mintha Márdokeust kiállyá kornonáznák...?
A rendelet keltette félelem hatására sokan zsidókká lettek. Wow! Gondolom leszármazási listát is sikerült keríteniük, lol. milyen rendes: meghalsz, vagy megtérsz ?:|

A zsidók neki is fogtak a nagy mészárlásnak. Volt is meglepetés! (meglepetés? Hiszen épp az előbb... Mindegy. Apokrif. Nyugi.)
Mindenki hirtelen csak jókat mondott a zsidókról (akik épp mst írtották ki a fél országot). Márdokeus közismert lett (álmaidban kedves szerző, mert sehol egy feljegyzés róla).
Aztán jön egy lista, hol hányakat öltek meg a zsidók.
A király imsét megkérdezte, mit akar Eszter. A fele királyságról már nem sett szó. Eszter Hámán tíz fiának felakasztását kéri. Akik amúgy már halottak, de sebíj. A király pedig teljesíttette a kérést.
A következő nap a zsidók ismét öldököltek egy jót. Ok és jog nélkül, de gondolom le van szarva.
Az öldöklés napjait ünneppé jelölték ki a zsidók. Az ünnep neve Purim, ami Hámán kedvenc szerencsejátékának a neve (ami a Púr) (vagy mi).
Ez ám a béke, ez ám az igazságosság - mondja a szöveg.
És megírták Eszter Könyvét hogy alapot adjanak az ünnepnek.
Aztán Ahasvérus adót vetett ki. Még a szigeteken lakókra is.
Többet akarsz tudni? Olvasd el "Média és Persia királyainak évkönyveit"!


Mit mondhatnánk erről az eszelős történetről? Minden népmesei elem megvan benne, de barbár, ókori a történet. "Jól tudjuk - írja Voltaire -, hogy Eszter meséjének van egy csábító oldala: egy fogoly nő, aki királyné lesz és megmenti honfitársait a haláltól - ez regény vagy tragédia témájául alkalmas. De mennyire elrontja a temérdek ellentmondás és képtelenség! Mennyire beszennyezi Eszter barbársága, amely éppúgy ellentmond neme erkölcsének, mint a valószínűségnek!"
(az idézet a Szórakoztató bibliából van)
Kezeket fel, aki látja a hasonlóságot Eszter és az ifjú Mózes között!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése