Illés Könyve

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis van aki azt hiszi)

No, csak átrágjuk magunkat a Királyok Első könyvének utolsó fejezetein. Illés amúgy elég jelentős figurának tűnik ahhoz, hogy saját könyvet is kaphatott volna, ha a sztori kicsit jobban fókuszálna a karakterére, de sebaj (a története amúgy a Királyok Második Könyvében fog csak véget érni, persze a Krónika-ban meg ki tudja mivel egészítik ki a dolgokat).

A Királyok első könyvének 20. fejezete beszámol egy háborúról, amelyet Síria királya, Benhadád - újabb ismeretlen nagyság - nem mindennapi ürüggyel üzent meg Izrael királyának (konkrétan Samari városánál vonult fel). Ez a Benhadád egy szép napon hírnököt küldött Akhábhoz és közölte: A feleségeid férje és gyermekeid atyja akarok lenni; tehát add nekem azonnal feleségeidet, gyermekeidet, s egyúttal sok pénzt és sok aranyat is adj.
Akháb félreértelmezte a dolgot és azt üzente vissza, állok rendelkezésedre.
Benhadád visszaüzent, hogy akkor másnap megy a szajréért.
Akháb erre összehívta Izrael véneit, és így szólt hozzájuk:
- Úgy vélem, ez a fejedelem gúnyt űz belőlem.
A vének pedig felelték:
- Akárhogy is, ne teljesítsd a kérését.
Végül Akháb azt üzente vissza, hogy amit először kért azt teljesíti, de ezt a mostanit sajna nem áll módjában.
A gond persze az, hogy mindkétszer ugyanaz hangzott el. Sebaj.
Benhadád erre megesküdött az istenekre, hogy Samariát porig égeti, sőt még a port is elégeti ami utána marad!
Akháb azzal vágott vissza, hogy csak ne igyon előre a medve bőrére!
Erre aztán B. körülzárta a várost.
Kedves olvasó nem kell aggódni, indul a deus ex machina: egy próféta ment Akhábhoz, és jelentette, hogy az Úr megígérte, hogy még aznap győznek.
- És ugyan hogy? - hökkent meg Akháb.
- "A tartomány fejedelmeinek fiai által" - így a próféta.
- Na jó, csak azt mondd meg ki kezdje a harcot!
- Hát te! - vágta rá a próféta.
Megszámolták a seregeket: a tartomány fejedelmeinek fiai 232-en voltak, a nép összesen 7,000 fő. (ostoba dolog itt elsütni az előbbi jóslat 7,000-ét)
Délben kivezényelte A. a rohamot, ami pont jókor indult: délben, mikor B. és másik vele szövetséges 32 király éppen be volt rúgva, mint a csacsi. Nem épp valószínű egy seregvezértől, és főleg tökmindegy, hiszen rentgeteg katonának kellett mellette ottlenni, bőven kellett lenni idő kimenekíteni őket ha ez véletlen igaz lenne.
A történet folytatódik: özönlik kifelé a 7,000+ fős sereg, amit van idő jelenteni B-nek, de csak az első 232-ről szól a jelentés, valamiért nem veszik észre a másik 7,000-et. B. így alig meglepő módon azt mondja, fogják el az érkezőket, bármit akarnak is.
A Láthatatlan Légió el is érte a siriai vonalakat, és elkezdték mészárolni őket, mire azok elszaladtak. De most komolyan, ki hiszi ezt el?
Majd azt halljuk, Akháb is beszállt a csatába és levágott minden lovast, harci szekeret, és egyébként is nagy-nagy veszteségeket okozott a szíriaiaknak. Közönséges nagyzolás ez, vagy az események elferdítése.

Érdekes egyébként Mr. Isten nagy segítsége Akhábnak, hiszen nem is olyan rég úgy jellemezte őt az író, mint az eddig leginkább káros uralkodót Izraelben.

Mindenesetre Akhábhoz megint ment egy próféta, és megmondta neki, hogy jobb ha felkészül, mert jövőre megint jönni fognak a szíriaiak.
A szíriai királynak az emberei otthon közben azt javasolták királyuknak, hogy legközelebb támadjanak síkságon, a hegyi terephez nincs hozzászokva a seregük, bizonyára így sokkal jobbak lennének az esélyeik. Valamint ahelyett, hogy királyokat hív maga mellé a csatába állítson helyettük hadnagyokat!

No, álljunk meg. Ez most azt jelenti, hogy a többi ország seregeit azok vezetői nélkül kívánja hadba vezetni a szíriai király, ami abszolút nonszensz!?! És csak úgy, azok beleegyezése nélkül "leváltja" őket holmi hadvezérekre?

Mindenesetre a király felállított egy újabb hadsereget a javaslatoknak megfelelően(!), és a következő évben meg is indította a támadást Afek városa ellen.
Csakhogy hiába, mert "Izráel fiai összeszámláltattak" - újabb népszámlálás? Az nem tilos? Nemrég nem ezért büntette az Úr Dávidot? - és ellátmányról is gondoskodtak (élelmezéről), és kivonultak a sziriaiak elé.
A szíriaiak meg rengtgetegen voltak, míg a zsidóknak csak két egységük volt (vagy ténylegesen "két kecskenyájnyian" voltak, ami mondjuk... 100 fő?).
Na, viszont megint jött isten embere, és jelentette az izráeli királynak, hogy az Úr üzeni, miszerint megsértődött a szíriaiak kijelentésén, miszerint ő csak a hegyekben isten, a síkságon nem, ezért most győzelemre fogja segíteni a zsidókat.

Hét napig táborozott egymással szemben a két sereg, a 7. napon aztán megütköztek. Khm, a 7. nap nem a sabbath? De azért az izráeliek levágtak 100,000 szíriait. Ilyen katonai teljesítményre szerintem még a terminátorok sem voltak képesek! Nem is csoda, hogy a szíriaiak menekülőre fogták a dolgot, bemenekültek Afek városába. Ez persze elég értelmetlen tett volt, hiszen az a zsidók városa volt! Rájuk is dőltek a falak (vagy ha ezt allegóriaként értelmezzük és nem vakhittel, akkor a zsidó asszonyok és gyerekek a betörő sereg fejéhez vágtak egy rakás követ így fejtve ki némi ellenállást, de ez azt feltételezi, hogy az izráeli sereget eddigre elsöpörték, szóval inkább ne menjünk ebbe bele), 22,000 embert ütöttek agyon a ledőlő falak (a KJV szerint egyetlen fal...). A kőművesek gondolom örültek, hogy bár a csata győztes mégis lesz sok-sok munkájuk :)
Benhadád is ott bújkált és tévelyett a városban "kamráról kamrára". És mikor minden veszni látszott az emberei javasolták, hogy mind öltözzenek zsákba és akasszanak kötelet a nyakukba, mert azt hallották "Izráel királyai kegyelmes királyok". Persze nem tudom ezt honnan szedték, és mi ez az ötlet a spéci ruházattal, de annyi baj legyen, rosszabb már nem jöhetett nekik.
Végül elértek Akháb elé is, aki felrakta egy szekérre, sőt: még az elődei által szíriától elfoglalt városokat is visszaadta neki! Micsoda nagylelkűség! És kijelentette a békét is.
És egyike a próféták fiainak kérte a "felebarátját" (akármi is az) hogy verje meg, de az nem volt hajlandó. Erre az megátkozta, hogy mivel nem volt hajlandó teljesíteni az Úr parancsát (miről beszél ez?) meg fogja enni egy oroszlán mihelyst elmegy onnan (nem ismerős a jelenet nem sokkal ezelőttről? Igaza van az írónak: jó kis történet volt az, kár lenne nem teljesen kihasználni a benne rejlő lehetőségeket!). És úgy is lett.
Miféle elmebeteg kívánság már hogy verjenek meg? Szadomazochizmus?!?
Ám a fiú nem adta fel, odament a következőhöz, és annak is mondta, hogy verje meg. És az meg is verte, "meg is sebesítette".
És a próféta (most már nem is csak egy próféta fia, most már mindjárt mitől lett próféta?) elment a királyhoz, de úgy véresen, és hogy még a szemeit is bekötötte (mint ha vak lenne, gondolom) nem lehetett megismerni. Ez szándékos álöltözet volt.
Azzal a történettel állt a király elé, hogy ő is ott volt a csatában, de valaki arrament, rábízott egy foglyot azokkal a szavakkal, hogy ne engedje elszökni, vagy életével fizet - vagy esetleg egy tálentum ezüsttel. De őneki sokminden dolga volt, nem ért rá holmi fogolyra vigyázni, és mikor visszament ahol a foglyot hagyta az eltűnt onnan addigra (minő meglepő dolog).
A király erre csak azt mondhatta, hogy nézd, rád volt bízva, tudtad mi lesz ha otthagyod.
Na, erre prófétánk abbahagyta a hazudozást, levette a kötést - amitől rögtön felismerték -, és közölte, hogy amiért megkímélte B-t most meg fog halni és vele a népe!
A király eztán szomorúan tért vissza Samariába.

Helyszín vált, Nábót szőlőjében vagyunk. Senkit ne zavarjon ez a váltás, teljesen tipikus a Bibliában az a ma már tökéletesen idegen írói stílus, hogy mindíg a nevekkel kezdi, és nem mond róluk semmit, pusztán összefüggéstelen kijelentéseket tesz.
Ez a szőlőskert Jezréelben volt, Akháb háza mellett. Aki Samáriában lakott. Hogy lesz ebből "mellett" az persze a szó elég tágra való kiterjesztése, de hát...
Akháb pedig odament Nábóthoz és mondta, hogy adja neki a földjét, "mert közel van a házához" (ja, másik városban!). Azért cserébe felajánlott egy másik földet ami még értékesebb is volt, vagy ha úgy dönt készpénzben kifizeti az egészet. (Egyébként a királynak láttuk, Sámuel kijelentette hogy joga van kisajátítani földeket.) A földet Akháb veteményeskertté akarta átalakítani (zöldség szokott ilyenben teremni).
Nábót nem akarta adni, mondván ez örökség (megint egy földjogi vita).
Akháb bánatos és egyúttal mérges volt a válasz hallatán. Annyira kiakadt, hogy csak feküdt az ágyán, enni sem evett.
Erre odament Jézabel (a felesége) és kérdezte, mi bántja? És ő elmondta.
Jézabel erre kirúgdosta az ágyból, mondván viselkedjen már királyhoz méltóan, ne mint egy 5éves gyerek! Aztán Jézabel kézbe vette az ügyet, levelet írt, Akháb aláírta, majd elküldték a város elöljáróinak ahol Nábót lakott. A levélben az állt, hogy hírdessenek böjtöt, Nádábot állítsák bíróság elé, két az Úrban nem hívő ember vádolja meg hamisan azzal hogy rosszat mondott az Úrról (törvényileg tökéletes terv ha nem is morálisan követendő magatartás) és a királyról (érdekes kitétel, ezek szerint a király ugyanolyan elbírálás alá esik, mint maga az Úr?), aztán ítéljék el, kövezzék halálra.
Az elöljárók így is tettek. (Bár mint mondtam nem volt erre semmi szükség.)
Akháb meg örült, rögtön lement új birtokára.
Erre viszont az Úr is bepörgött, utasította Illést hogy dzsaljon le Akhábhoz, és mondja meg neki, hogy azért amit Nádábbal tett ugyanott ahol Nádáb meghalt "az ő vérét is a kutyák nyalják fel".
Erre Akháb felnézett és azt mondta: már megint te vagy az? már megint piszkálsz?
Mire Illés úgy felelt: hát persze, ha egyszer folyton rosszalkodsz. aztán hirtelen ötletből hozzáteszi, hogy az Úr azt mondja (épp ott és akkor gondolom súgdos láthatatlanul a fülkébe - vagy csak hazudik, esetleg szimplán őrült), hogy minden utódát is ki fogja írtani az Úr. (Éljen a megbocsátás! Éljen a kegyelem!) Sőt, még a kutyáit is kiírtja (KJV-ben akik a falra pisálnak, azaz minden valószínűség szerint itt a kutya a hasonlat bárkire aki közelebbi/távolabbi kapcsolatban áll Akhábbal és elveivel).
Aztán Jézabelről mond egy próféciát, miszerint az ő testét majd a kutyák falják fel Jezréel kőfala előtt.
Majd megint jön a jólismert kutyák/madarak zabálnak föl minden illetékest idióma.
A dolgok azért lesznek így intézve, mert Jézabel az igazi bűnös, Akháb valójában ártatlan csak osotba. Ej, mindíg a nők, azok a nők...!
Akháb erre gyászos hangulatba került, zsákba öltözött, böjtölt és "nagy alázatosságal járt".
Ezt látva az Úr leszólt Illésnek, hogy mivel megbánta bűneit az ő életében még nem csinál semmit, csak a fiánál kezdi meg a "büntetést". (Azért raktam a büntetést idézőjelbe, mert a büntetés célja, hogy az illetőt rávegyük többé ne akarja elkövetni a tiltott dolgokat. Az, ha képtelenné tesszük rá, azt bosszúnak hívják. No meg milyen büntetés az, amit nem rád, hanem másra rónak ki a te tettedért, ráadásul a halálod után, amikor már nincs hatással rád?)
Aztán eltelt 3 év, mialatt nem volt háború Siria és Izráel között. Csakhogy a 3. évben Júda királya (Josafát) elment Izráel királyához. Az izráeli király azt mondta az embereinek, hogy ideje visszafoglalni Rámoth Gileádot a Siriaiaktól. (nem épp nemrég adták ajándékba nekik? Vagy itt kiderült a turpisság, hogy anno nem győztek az izraeliták, hanem csúnyán megverték őket legutóbb a szíriaiak?). Josafát biztosította támogatásáról az Izreli királyt (aki névtelen kívánt maradni ezek szerint, bár nyilván továbbra is Akhábról van szó). Aztán mondta, hogy Izráel királya menjen el az Úr szaváért (mint tudjuk ezt minden csata előtt el volt szokás végezni).
Így Izráel királya összegyűjtötte a prófétákat, majd' 400 embert. Azok aztán a kérdésbe szintén beleegyeztek.
De Josafátnak feltehetőleg nem tetszett a kapott válasz, kérdezte, nincs-e valaki más is, akit megkérdezhetnének?
Erre kiderült, hogy van még valaki, de ahhoz nem érdemes menni, mert Akhábnak eddig sose mondott semmi jót. Josafát viszont végül csak rávette az izráeli királyt (még mindíg névtelenségben marad a történetben) hogy elküldessen érte, bizonyos Mikeásról van szó.
A helyszín továbbra is Samaria kapui előtt marad, a két király ott ül holmi trónusokon, előttük a próféták.
Egy Sédékiás nevű férfiú vasszarvakat készített, merthogy az Úr azt mondta neki, "ezekkel ökleld fel a siriabelieket". (Érdekes lett volna, ha innentől rendszeresítik ezt a kiegészítőt az izraelita katonaság sisakján. Javasolja nekik valaki!)
És az összes prófáta aki ott volt azt jövendőlte, sikeres lesz a hadjárat.
A követ meg mikor elért Mikeáshoz mondta neki, hogy minden próféta kedvezően nyilatkozott, most hát ideje, hogy ő is így tegyen.

Ez elég érdekes szituáció. Most akkor megmondhatjuk mit mondjon egy próféta? Vagy a próféták mind csalók? Vagy most mi van? És vajh' Illés is a jót jövendölő próféták között van? Csakis úgy lehet!

Mikeás mindenesetre elment, és elmondta a támogató szavakat.
De ez a királynak nem tetszett (nem tudni, melyiknek, feltehetőleg az izráelinek, de akkor nagy bolond volt, vagy tökéletesen vak hívő), és azt mondta, mondjon igazat (ami egyenértékű volt azal, hogy azt kéri, Mikeás másítsa meg a szavait).
Erre Mikeás azt mondta, a sereget szétverik, a királyok meghalnak a csatában, mire az izráeli király nagy büszkén kivágta, hogy ugye hogy nem volt érdemes meghallgatni, mindíg csak rosszat szól ellene!
Erre Mikeás elkezdett még beszélni. Kijelentette, hogy látja az Urat az ő székében ülni, a menny összes seregét a két oldalán felsorakozva ott állni mellette. (Wow! Ha nem lenne apokrif koholmány a cucc most izgulhatnánk mit tudunk meg!) És akkor kérdezte az Úr, hogy ki jelentkezik hogy becsapja Akhábot hogy az elindítsa hadjáratát? (És ez Mr. Isten aki tévútra vezeti az embereket, sőt: saját népét, nem a Sátán!)
És mindenki körülötte hol ezt javasolta, hol azt. Aztán előlépett egy lélek (= személy) és önként jelentkezett.
Az Úr megkérdezte, mi a terve. Az azt felelte, hogy "hazug lélek leszek minden prófétája szájában". És az ötlet tetszett az Úrnak, engedélyezte a végrehajtást.
"Lord Bolingbroke, a bibliának ehhez a részéhez fűzött megjegyzéseiben rámutat, hogy ez az "Iliász" egyik epizódjának (II. könyv) gyatra utánzata. Ott Jupiter - hogy mindenáron növelje Achilles dicsőségét Agamemnon rovására - hazug álommal csapja be Agamemnont." - Léo Taxil: A szórakoztató Biblia.
Persze ott a paradoxon, ha MINDEN próféta hazugságot terjeszt itt, és Mikeás is próféta, a feltett kérdés pedig egy igen/nem kérdés, és most mindkét válaszunk megvan, akkor most mi van? Ez ugyanaz a helyzet, mint amiről a görög filozófusok írtak anno: ha egy szigeten mindenki hazudik, és valaki előlép azt mondva, "én hazudok", akkor ez hogyan történt?
Mikeás szavaira Sédékiás (a szarvsisakos fickó) előlépett és lekevert egy nagy pofont Mikeásnak, hogy ha így is lenne, miért pont Mikeás tudna róla, ő meg miért nem? (ezek szerint ő is ténylegesen próféta volt)
Mikeás csak azt mondta, hogy majd visszaemlékszel erre, mikor szarrávertek és próbálsz elmenekülni!
Végül Izráel királya lefogatta Mikeást, visszavitette a városba (Samariába?), és annak vezetőjének és Joásnak (a király fiának) azt üzente, vessék börtönbe és tartsák kenyéren és vizen amíg vissza nem jön (mármint az izráeli király a háborúból).
Mikeás meg elismerte, hogy HA vissazajön, akkor ő tévedett. (de kérem, egy próféta sosem téved! Nem tippelget, nem véleményt mond, hanem az Úr szavait közvetíti!).
Izráel királya mindenesetre biztos ami biztos alapon álruhában kívánt részt venni a csatában - amiről előrelátóan szólt is Josafátnak hogy ne legyen keveredés.
Siria királya a vele lévő 32 fejedelmének (akik a harci szekerek parancsnokai voltak) megparancsolta, hogy senkivel ne álljanak le harcolni, csak az izráeli királyt keressék. Persze hiba a tervben, hogy Júda királya még simán vezetheti a támadást, ugyebár.
A szekerek parancsnokai természetesen könnyen kiszúrták Josafátot, de az elkezdett kiabálni, amiről aztán megismerték, és otthagyták.
Teljesen logikátlan lépés ha engem kérdeztek amúgy. Hangról ismerték netán az izráeli (jelenleg névtelenségbe burkolózó) királyt? Vagy Júda királya lepaktált a siriaiakkal és azt kiabálta, hogy "nem én vagyok az marhák!"? Mert ha az előbbi, akkor ha már ott vagyok én mindenesetre levágom az ellenséges sereg vezérét. Persze az is lehetőség, hogy Izráel királya abban reménykedett, ellenlábasát (akivel békében éltek egyás mellett) alkalomadtán elteszik láb alól a siriaiak. ÉS így érthető lesz miért vonulnak vissza a nap végén a sereggel. (Kösz, Léo Taxil ez utóbbi ötletért!)
Végül egy random nyilvessző találta el az izráeli királyt, aki erre szólt hajtójának hogy húzódjanak vissza, mert ellátásra szorul.
De aztán a csata fellángolt így mégsem vonult vissza hanem ottmaradt irányítani, és estére elvérzett (legalábbis maximum ezt tudom kiolvasni a sorokból hogy valami logikát is lássak benne, és akkor ez tiszteletreméltó hősi halál).
És erre kihírdették, hogy mindenki menjen haza. Nyakukban az ellenséges sereggel, még mindíg egy király vezénylete alatt. Csak nem azt látjuk itt, mint ahogy Dávid elbánt Uriással?
Akárhogyis a királyt visszavitték Samariába ahol eltemették. És mikor a szekerét mosták a Samaria meletti tónál a kutyák nyalták a vérét (le a kocsiról?) és prostik fürödtek ott (azon a partszakaszon? Bár ha belegondolunk hogy mi az a strand, akkor mi olyan meglepő, hogy néha kurvák is megfordulnak ott?). Nesze neked király, megmondta az Úr! (meg az ellenkezőjét is... Volt egy ilyen másik történet is: a híres delfoi jóslat, miszerint ha a görög hadvezér megtámadja a perzsákat "egy nagy birodalmat fog megdönteni". Ismerős?)
Akhábról egyéb részleteket lásd a Krónika Könyve(i)ben). Ja, és Akhábnak volt még egy elefántcsontból épített háza is, amiről más részletet nem tudunk meg.
Akháb utóda fia, Akházia lett.
Josafát Akháb uralkodásáanak 4. évében lett király, 35 éves volt mikor trónra került, 25 évig uralkodott, fővárosa Jeruzsálem, anyja neve Azuba aki Silhi lánya. Pont olyan jólnevelt király volt mint apja, Asa.
Azonban a magaslatokat még mindíg nem rombolták le az ő idejében és a nép áldozott azokon a helyeken tömjént.
Josafát nem háborúzott Izráellel. Bővebben Josafátról lásd a Króniak Könyvét.
A férfi-prostikat azonban tudni kell, hogy száműzte az országból (azt a a keveset akik megmaradtak még apja uralkodása alatt).
Továbbá azt is tudni kell, hogy nem volt király Edomban, csak "helyettes-király".
Csináltatott "társis-hajókat" is hogy menjenek aranyért a legendás Ofirba, de sajna hajótörést szenvedtek Esiongáberben. Erre Akházia kérte Josafátot had menjenek el az ő emberei a júdaiakkal egyetemben a hajókkal, de Josafát - érthető módon - ebbe nem egyezett bele.
Akházia Josafát uralkodásának 17. évében került trónra, 2 évig uralkodott. Nagy seggfej volt akár az apja és az anyja, vagy mint Jeroboám. Baálimádó volt, amivel éppannyira sikerült magára haragítania az Urat mint apjának azon tetteivel.
Megjegyzendő, hogy mivel Akháb sosem tért vissza épen és egészségesen Mikeás nyilván élete végéig fogságban maradt.



Végül egymondatos tanulság levonása helyett álljanak itt Lord Bolinbroke összefoglaló szavai a Biblia eddigi eseményeiről:

"Lehetséges - írja az angol gondolkodó -, hogy mivel a zsidó könyvek igen későn keletkeztek, a héber legendákat összegyűjtő pap ezt a homéroszi legendát dolgozta át (Mikeás és a 400 próféta történetére utal - sic). Hiszen - az egész biblia tanúsága szerint - a zsidók istene ugyancsak alulmarad a görögökével szemben. Majdnem mindig vereséget szenved, csak az áldozati ajándékokon jár az esze, s népe mindig az éhhalál szélén áll. Hiába van állandóan jelen és beszél személyesen, semmit sem ér el, amit szeretne. Ha templomot építenek neki, beállít holmi Sisak, egyiptomi király, kifosztja és mindent magával visz. Ha álomban bölcsességet ad Salamonnak, akkor ez a Salamon gúnyt űz belőle és elhagyja más istenekért. Ha odaadja népének az ígéret földjét, akkor ez a nép rabszolgasorban sínylődik ott, Józsué halálától fogva egészen Saul uralmáig. Nincs még egy isten vagy nép, amely szerencsétlenebb volna. A héber mesék összeállítói hiába hivatkoznak arra, hogy a zsidók hitetlenségük miatt voltak mindig ilyen nyomorultak. A mi anglikán papjaink is ugyanezt mondhatnák az írekről meg a skót hegylakókról, akik szintén nyomorúságban élnek - pedig ezek igen ájtatosak. Mi sem könnyebb, mint ezt hangoztatni: Ha vereséget szenvedtél, ha balsors sújt, ennek az az oka, hogy nem voltál eléggé vallásos; ha több pénzt adnál az egyháznak, akkor győznél, ügyeidet siker koronázná. Ez az ocsmány babona igen régi. Bejárta az egész világot. Minden vallás papjainak jelszava volt, s valamennyi népnél a papokat gazdagította, az emberi ostobaság rovására."