Illés bejövetele

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis van aki azt hiszi)

Thesbites Illés pedig azt mondta Akhábnak, hogy nem lesz eső, hacsak ő azt nem mondja. A dologra maga az Úr hatalmazta fel. Érdekesség, hogy itt jelenik meg először egy olyasfajta átvitt értelemben való "az Úr előtt állok" kijelentés, ami a mai papságot jellemzi, azaz hogy az egész teljesen és tökéletesen metaforikus. Az is említésre méltó, hogy ezúttal a király reakciójáról a szöveg mélyen hallgat. Se fel nem háborodik, se be nem hódol a király. Csak nem lett ateista?
Majd Mr. Isten ismét megjelenik Illésnek, és arra utasítja, hogy vonuljon remetének (vagy száműzetésbe) a Kérith patakja mellé, csak annak a vizét igya és kaját az ottani hollók fognak neki vinni. A hollókkal már letárgyalta a dolgot, nem kell kétségbeesni. A hollók pedig vittek neki reggel és este is húst, meg kenyeret.
Csakhogy eső mégsem esett és a patak kiszáradt. Erre az Úr megparancsolta a prófétának, hogy menjen Sareptába. Ott majd egy özvegyasszony fog gondoskodni róla, akivel már előre letárgyalta a dolgot.
El is ért prófétánk a városhoz. Alig ért látótávolságba, meglátott ott egy öregasszonyt rőzsét szedni (ezek szerint nem szombat volt). Odaszólt neki, hogy hozzon neki vizet. Mondjuk nem tudom miről látszott hogy az asszony özvegy, de talán létezett erre valamilyen öltözködési szokás. Vagy nem.
Az meg ment is, de alig tett meg pár lépést, mikor a telhetetlen próféta utánakiáltott, hogy a kajáról se feledkezzen meg!
Az viszont visszaszólt, hogy neki alig van valamilye, de most hazamegy a rőzsével, kisüti a maradék lisztecskéjét, a fiával megeszik, aztán nyugodtan súlytsanak csak le rájuk, onnan már oly' mindegy! Na jó, valójában arra utal az anyóka, hogy alig elég a cucc arra hogy ő és a fia eltengődjenek rajta, de meg akartam mutatni mit tesz ha nem frissítik a nyelvezetet időnként, illetve ha környezetéből kiragadunk egy-egy versszakot az előtte lévő összes rész ismerete nélkül (és nem csak +/- pár versszak/fejezet, hanem az ÖSSZES addig bennefoglalt cucc ismerete látszik szükségesnek).
Erre Illés ráförmed hogy mit képzel, neki süssön, csak ha marad, azt eheti meg ő és a fia, hiszen ez az Úr parancsolata!
Hát erre nem tudott mit lépni már az anyóka, úgy tett ahogy a pap mondta. És Illés napokig ott maradt. Szerencsére azonban a liszt és az olaj (amik a kenyérsütés alapkellékei a receptben) sosem fogyott ki. Csak nem Jézus hal-és-kenyér csodájának tesztverziójának vagyunk tanúi? Mindenesetre a csoda addig volt megígérve (már a bekölözésnél meg lett) amíg el nem ered végre az eső. Aminek még mindíg nem tudjuk a feltételeit, vagy pedig Illés megparancsolhatná már!
De történt az esővárás közben, hogy az asszony fia megbetegedett. Érdekes, hogy az öregasszonyt számítja a szöveg a ház fejének, pedig volt kéznél férfi is. Ki érti ezt? Ej, apokrif könyvek csökönyös lódításai!
Nos, a fiú már szinte haldoklott, mire az asszony panaszkodott Illésnek, hogy odamegy lakni, eszi a kajájukat, nem fizet egy petákot sem, és még a fiú is meghal?
Na, erre Illés kissé elszégyellte magát, odavitette a házba abból az akárhol lévő másik házból (azt hiszem hogy itt emeletről vagy padlásról van szó, ott szállásolták el Illést, a család pedig a földszinten lakott) ahol addig a fiú volt az asszony fiát, felelősségre vonta Mr. Istent hogy minek súlyt le arra aki jótevője, háromszor ráborult a gyerekre Illés, kérte az Urat, hogy most aztán tessék meggyógyítani a szerencsétlent, mire az Úr belátta hogy igaza van és a fiú hirtelen jobban lett. Megjegyzem, ez az első eset, hogy Mr. Isten valóban csinál valamit, nem csak nem súlyt le valakire és hívja azt ajándéknak.
No Illés mindenesetre bevitte a fiút (felnőtt férfi) az anyjához, mire mindenki megnyugodott - az asszonyék bizonyítottnak látták hogy Illés tényleg isten embere. Szerencséjük volt egyébként hogy Mr. Isten most nem vitte túlzába a kételkedők számára biztosított csodát, mint amikor a kivonuló héberek húst követeltek és Mr. Isten belefullastotta őket.

Eltelt 3 év, ami alatt egy csepp eső, de még a legkisebb harmat sem volt Izráel földjén (ami tökéletesen valószínűtlen), mire az Úr megjelent ismét Illésnek és felküldte Akhábhoz megjelenteni, hogy jön az eső.
Illés persze ment. Azt is közli valamiért a szöveg, hogy Samáriában nagy éhínség volt - de mi ebben a különleges, vagy meglepő? Három évig olyan szárazság volt hogy csak na, csoda hogy egyáltalán maradtak még lakói a földnek!
Akháb ekkor hivatta Abdiást, aki a házfelügyelője/fő intézője volt (ez a kettő Józsefnél láttuk hogy valójában ugyanaz a fogalom). Abdiásról azt kell tudni, hogy ő aztán "félte az Urat" (egy szerető istentől miért kell félni?), ugyanis mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit (ez biztos a Krónika Könyveiben lesz) ő elrejtett 100 prófétát: 50-50-et két barlangba, és ő vitt nekik mindig enni (hogy nem tűnt fel...?).
Akháb megbízta Abdiást, hogy derítse fel a forrásokat, hátha van valahol fű hogy ellássák az állatokat. Ami kellhetett is, hiszen 40,000 lova volt anno Salamonnak (ha jól emlékszem, lusta vagyok kikeresni ezt az adatot hogy biztos legyek, de a nagyságrend a lényeg úgyis).
Aztán kétfelé mentek: az ország egyik felét Abdiás a másik felét Akháb járta be (nem lehetett valami nagy ország... Meg különben is: nem a beosztottakat szokta szétküldeni a király? Ki fog vigyázni a trónra közben?). Abdiás meg látta, hogy jön szembe Illés, gyorsan térdre vetette hát magát és köszöntötte a prófétát.
Illés meg mondta neki, hogy hozza oda királyát. Az viszont tiltakozott hogy nem akar meghalni, miért kér ilyet tőle Illés (vicces hogy mindenki azt hiszi Illésről a halálukat akarja, hát nem?)? Kiderül ugyanis, hogy a király égre-földre kerestette Illést. A szöveg ugyan ugyanazt a szerkezetet használja itt ami eddig azt jelentette hogy ki akarják végeztetni az illetőt, de ose lehet tudni. Abdiás ugyanis azon aggódik, hogy ha közben Illés lelép ("olyan helyre regadja az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok" - rég hallottunk az Úrnak Lelkéről, talán a Termetés legelején!), akkor Akháb ki fogja végeztetni, és hát ki akarja azt? Illés bizonyára nem, hiszen biztos hallotta mit tett mikor Jézabel ki akarta végeztetni az Úr prófétáit (l. följebb)!
Illés erre megígérte, hogy aznap már nem megy sehova.
Abdiás erre nyakába kapta a lábát és sietett ahogy bírt hogy utólérje Akhábot. Akháb pedig ment Illéshez. Mikor meglátta a prófétát rögtön nekikezdett: "Te vagy az aki miatt ez a baj szakadt ránk...!?"
Mire Illés azt dobta vissza, hogy Akháb meg az ősei az igazi ludasak a dologban. Ha azt akarja hogy abbahagyja az ország kiszárítását (mármint Illés), akkor gyűjtse most össze Izráel népét a Kármel hegyre. Feltétlen legyen ott Baál 450 prófétája (se több se kevesebb) és Aserának 400 prófétája (se több se kevesebb) akik mind Jézabelen élősködnek. Persze az gond, hogy az ashera nem egy isten, hanem pusztán szent ligetet jelent, aminek így nem lehetnek papjai - hacsak nem gondolja hogy a kertészek papok.
A kritikusok hangsúlyozzák, hogy a Kármel hegy a sídoniak területén volt, a sídoni királyság pedig Izraeltől független ország; hiszen éppen az előbb olvastuk, hogy Jézabel a sídoni királynak a lánya. Én nem nagyon hagynám más ország legfőbb hatalmasságait mind bevonulni a területemre és elvégezni holmi sajátságos - és igen nagyszabású - rituálékat, amik előreláthatóan jó eséllyel polgárháborúhoz vezethetnek (az egész most következő történet ugyanis könnyen tekinthető puccsnak).

A következőkben Illés jól leszidja az összegyűlteket hogy nem csak a Seregek Urát tisztelik, kijelenti hogy egyedül ő maradt meg Mr. Isten prófétái közül (és mi van azzal a 100-al akik megmentéséről most számolt be Abdiás?), majd kér két tulkot áldozatnak: egyiket magának, másikat a többi papknak (akik legalább két vallást képviselnek Illés hite szerint). A kihívás arról szól, hogy amelyik isten valóban létezik az majd tüzet gyújt az áldozat alatt. Illés pedig pontos utasításokat ad arra vonatkozóan mit szabad csinálni az áldozatbemutatásnál és mit nem.
Baál prófétái pedig (a szent ligetek prófétái nem tudni közben mit csináltak) imádkoztak reggeltől délig, délben meg Illés már gúnyolni kedzte őket (szerénység hol van mint legfőbb erény?) hogy no mi lesz már? Végül már szinte este lett, de még mindíg nem történt semmi. Ekkor felállt Illés.
Újáépítették az Úr oltárát (? az az oltár Béthelben volt!), majd egy csomó minden mást csinált a saját maga által hozott szabályokon kívül, majd estefelé elmormolt egy gyors imát, mire "az Úr tüze alászállt" és még a köveket is elhamvasztotta.

MEGJEGYZÉS: ha az eseményeknek valós alapot kívánunk keresni, akkor Illés vízlocsolgatása és a déli-dél utáni napsütést kell szem előtt tartani. Ha szerencsések vagyunk és főleg értünk hozzá, ilyen körülmények között a vízcseppek valami könnyen éghető anyagon (száraz fű például) nagyítóként viselkednek, azaz belobbanthatják a máglyát.
Azaz a történetnek két értelmezése lehetséges: 1) ez valódi történet és bármikor megismételhető. Ez nyilvánvalóan képtelenség, hiszen akkor nem kellett volna feltalálni a gyufát és az öngyújtót (vagy primitívebb tűzgyújtókészségeket). 2) Az egész egy bűvésztrükk, semmi csodálatos nincs benne, mi több otromba hazugsággal van dolgunk, és Illés nem jobb, mint a tévés gyógyítók (pl. Gyurcsók József ha valaki emlékszik még rá).

A történet egyébként nem úgy fejeződik be, hogy az ellen-próféták megtérnek, nem ám! Úgy végződik - a Biblia többi történetéhez hűen -, hogy Illés szépen lemészárolja az összes prófétáját Baalnak (a kertészekkel nem törődik, lehet közben rájött a baklövésére). Pedig biztosan elmondható, hogy ezen ellen-próféták látták maguk is Mr. Isten művét, és eddig megbízhatóan szolgálták a királyukat, és a népnek sem volt bajuk velük. Nem lett volna jobb, ha az Úr prófétáinak megfogyatkozott sorait töltik fel velük? Béke, szeretet, megbocsátás - hol maradnak ezek a sokat hangoztatott erények?
Aztán Illés mondja Akhábnak hogy ideje fedél alá húzódni, jön az eső! (Amúgy primitív koncepciója az esőcsinálásnak ez a máglyarakás, egy időben elég elterjedt volt. Aztán feltalálták a módszert ami valóban működött (spéci porral töltött rakétákat).) Az esőnek már a hangja is hallatszott!
Illés felment a hegy tetejére ahol leült és térdei közé hajtotta a fejét (így nem láthatott semmit, főleg hogy még sehol nem volt az eső amiről épp most mondta hogy már a hangját is hallja), aztán szólt a segédjének (? mikor lett a remete-prófétának szolgája?), hogy menjen fel (hova? egy hegy tetején állnak! Már az is fura volt, hogy nem a hegycsúcson végezték az áldozatokat hanem a hegyoldalban (más lehetőséget nem hagy a szöveg), de ez már végkép érthetetlen) és nézzen a tenger felé, jön-e az az eső? Az ment, visszajött, és mondta, hogy semmi. Erre Illés mondta, hogy menjen fel még hétszer - na itt küldi el minden épelméjű ember a picsába Illést.
Mindenesetre a 7. alkalommal a szolga jelentette, hogy "jön föl a tengerből egy felhőcske", igaz elég kicsi. Most akkor a felhők a vízből jönnek ki? És a Föld meg lapos, nyilván. Azon kívül ha az esőt még csak most teremtik meg, hogyan lehetett már hangja? Fura egy eső, annyi bizonyos!
A hírre viszont Illés mondta, hogy most aztán gyorsan nyeregebe, mielőtt kitör a vihar!
Aztán a vihar ki is tört ezerrel, Akháb meg szekérrel ment Jezréelbe. Hogy mi köze a mondat két részének egymáshoz ne kérdezd, ez így áll a szövegben, én csak elismételtem. Egy nyelvtan/irodalomtanár mindenesetre rögtön adna rá jónéhány hibapontot hibás fogalmazásért.
De Akháb hiába ment szekéren, "az Úr keze Illésen volt", így ő megelőzte a jezréeli úton! (Amiben egyébként semmi csodálatos nincsen, hiszen a szekerek lassabbak mintha sima hátason utazunk.)

Egyébként Léo Tailnak kb. itt lett elege az egész tehenes/bálványos dologból és kijelenti, hogy valójában igen, ez volt a zsidók vallása, és csak annyiban különböztek, hogy az egyik hajlandó volt kinyögni a Dávid leszármazottai által kirótt rettenetes adót, a másik meg nem. Képtelenségnek tartja ugyanis, hogy pontosan ugyanazokat a "szentségtelenségeket" pontosan ugyanabban a formában kövesse el mindkét országrész minden lakója, valamint pontosan ugyanazokat a szertartásokat (bár eltérő istenekhez fohászkodva) tartsa. És én mélységesen egyet is értek vele e tekintetben, főleg hogy milyen nyilvánvaló mikor írták meg ezeket a történeteket.