2009. szeptember 3., csütörtök

Aggeus próféta könyve

Újabb rendkívül rövid könyv. A prófétát Ezsdrás megemlíti mint a 2. Templom felépítésénél érintett személyt.

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (Vannak akik hisznek benne hogy igen. Mi inkább álljunk hozzá kritikusan és lássuk be végre milyen abszurd az az álláspont.)

Dárius király uralkodásának 2. évének 6. hónapjának 1. napján szólt az Úr Aggeus próféta által (channeling!) Zorobábelnek, aki Sealtiél fia, Júda "fejedelmének" (helytartó) és Jósua - aki Jehosadák fia - főpapnak. Ezt mondta:
Azt mondja a Seregek Ura: ezt mondja a nép: (ez kezd fárasztó lenni) még nincs itt az ideje az Úr Házának építésének.
Az Úr pedig így szólt Aggeus próféta "által":
------
Na fordítsuk le.
A Seregek Ura arról panaszkodik, hogy a nép szerint még nincs itt az ideje annak a luxusnak hogy egy, a mindennapi életben haszontalan épületet felhúzzanak (azaz az Úr Házát, egy templomot).
Erre az Úr azzal jün, hogy hogy merészelnek így gondolkodni, senki nem lakhat normálisan amíg neki fel nem húzzák a lakását (amiben nincs ott, khm).
Gondoljátok meg jól! Így is kevesetek van ... ! (És még kevesebbük lesz ha nem kezdenek sürgősen jó meleg házakat felhúzni hogy lakjanak bennük, khm.)
Lerombolom ám a maradék cuccotokat is hiába most tértetek csak haza ha nem láttok neki rögtön imádni engem!

A nép pedig bedőlt Aggeus szavának (pontosabban a "fejedelem" és a "főpap", akik aztán odavezényeltek egy rakás munkást), mire Aggeus kijelentette hogy Ő ám velük van.
Az építkezés a 6. hónap 24. napján folytatódott. (Különös, hogy erről az eseményről bezzeg nem tudósít se Ezsdrás, se Nehémiás. Érdekelne tiovábbá bármilyen HITELES forrás eme templom építésének körülményeiről (konkrétan hogy mikor épült).)


A 7. hónap 21. napján Aggeus megint szólt az Úr nevében. Érdekes megjegyezni, hogy a szöveg nem szól arról, hogy az Úr beszélne Aggeushoz. Mármint így konkrétan.
Megint a két fő-fővel beszélt hogy ezt-azt kellene csináltatni a néppel.
Érdeklődött, hogy van-e még valaki aki össze tudná hasonlítani az épületet az elődjével. (Vagy épp arra utal, hogy úgyse tudja senki milyen volt az előző, így le van szarva ha ez egy kicsit rozoga.)
...Egyiptomi Kivonulás... = apokrif
Hamarosan elkészül a Templom, csak türelem. Megjegyzendő, hogy NEM óhajtja minden nép Mr. Istent imádni = apokrif.

9. hónap 24-e. Aggeus ismét az Úr nevében beszél.
Aggeus asszem azt magyarázza, hogy csak mert az Úrnak építik az épület nem lesz szent, ahhoz fel kell szentelni, amit ő most megtesz. Ennek asszem fő oka hogy az emberek máris áldozatokat kezdtek ott bemutatni.
Aztán még arról is habog hogy bezzeg régen mikor az Úr verte a népet valamiért senki nem akart a híve lenni, de most hogy készül ez a ház mindenki milyen jól viselkedik. Vagy ilyesmi.
Merthogy régen az Úr csak azért verte őket mert nem voltak elég hitbuzgók, de most bezzeg hagyja normálisan menni a dolgokat. (Azaz nem ad, hanem nem vesz el. Ilyen az Úr.)

Még aznap később ismét szólt az Úr Aggeusnak (na, ez végre tisztázódott) hogy szóljon Zorobábelnek, hogy (az Úr) "megindítja" (= rengés) az eget és a földet. Legyengítem és egymás ellen fordítom a pogány országokat. És azon napon/napokban nagy méltóságra emellek téged Zorobábel.


Tanulság? Mindent, egyszerűen mindent el lehet cseszni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése