2009. október 23., péntek

Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 2. rész - ahogy élni illik

9.1-16.24

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban fedik a valóságot! (Vannak akik legalábbis hisznek benne hogy igen. Mi inkább álljunk hozzá kritikusan és lássuk be végre milyen abszurd az az álláspont.)

Nem vagyok-e apostol? Nem vagyok-e szabad? (De nagyra van azzal hogy még nem csukták le!) Nem láttam-e "Jézus Krisztust a mi Urunkat? (Nos, nem, nem látta. Ap.Csel.1-8 között arról tudunk csak, hogy jött egy fény, rögtön arcra borult - azaz nem nézte honnan jön a fény, mi van a fényben -, és mire felnézett megvakult. Jézust nem látta.)
Há' mivel nektek prédikáltam és beálltatok a szektámba, nektek, ha másnak nem is, biztosan apostolotok vagyok! (Mit jelent az "apostol" szó?) Szóval pofa be! Letérdelsz és szopsz!
Má' mi a faszomér' ne szólhatnék bele én, vagy akár Barnabás? Mié' pon' csak mi ketten nem? Mi alapítottunk ott is klubbot, úgyhogy most adjatok pénzt!
Hát Mózenél van az a törvény az ökrökről. Azt hittétek t'án hogy Mr. Isten egy fikarcnyit is törődik az állatokkal? Hát nem! (Ennyit az állatok jogairól...) És csak hogy tudjátok ti vagytok a barmok!
Adjatok több pénzt! Jajj de nagyon rossz nekem! Nem értitek: adjatok már PÉNZT!
De persze most nem kuncsorgok, nem ám dicsekszem azzal amit elértem, óh nem! Az a pénz jár nekem!
Nem szabok árat, oh, nem mondom meg mennyit fizessetek. Csak fizessetek meg tisztességesen!
Bárkinek kiadom magam hgy híveket - és így pénzt - szerezzek! Nagy csaló vagyok tudom, de hát kell a pénz. mindent azért tettem hogy részesedést szerezzek a pénzből.
Használjátok ki a kiskapukat, és fű alatt tegyetek meg mindent hogy mindenki mást kitúrjunk a hatalomból! Csak óvatosan, nehogy észrevegyék, mert az kellemetlen lenne! Bundázzátok meg a meccset!
Az Exodus csak egy mese. (Na ezzel egyetértünk.)
Pál szerint a Számok 25.9-ben 23,000 haltak meg. Sajna az illető szakasz 24,000-ről beszél. De sebaj, mindkettő bizonyíthatóan apokrif. Amúgy arról beszél hogy ne "paráználkodjatok", vagy az történik veletek mint azokkal történt!
Ne kísértsétek krisztust (= Jézust. Hogy kísértheted meg Jézust?) vagy kígyók fognak halálra marni.
Ne zúgolódjatok (= elégedetlenkedjetek) vagy "a psztító" (= Mr. Isten) elpusztít.
Az Exodus megtörtént, de csak azért hogy példaként álljon előttetek. (Kezeket fel akinek az ilyetén mészárlásokkal baja van, mint nekem!)
Pál úgy vélte az ő életében vannak az "utolsó napok", azaz ő még megéri a VilágVégét. Hát, ez nem jött be Pál. Aminek egyesek örülnek, te meg mittomén, de nem is nagyon izgat.
Mr. Isten mindenkit csak annyira szivat meg amennyit még az illető kibír. (Háát...) Tehát kerüljétek a bálványimádást. (Hú ez hogy jött össze...?)
A pohár kiivása és a kenyér fogyasztáa Pálnál szó szerint elfogyasztásra kerül.
A pogányok az ördögöknek áldoznak, nem isteneknek - amiből úgyis csak egyet ismerünk el. (akkor viszont ördög = más vallásk istenei. Hmpfh.) Ha pogányokkal közösködsz, akkor ördögökkel közösködsz. (Ugh, ez a logika...)
Nem szolgálhattok egyszerre két vallást. (Na, mégegy Jézus-egyezés...) Ugye nem akarjátok felmérgesíteni az Urat? Vagy azt hiszitek erősebbek vagytok nála? (A puszta erő nem jogosít fel semmire egy civilizált helyen!)
Nekem mindent szabad! (gaz, nemm inden hasznos, de akkor is mindent szabad nekem!
Ne a magad hasznát keresd, hanem hogy hogy segíthetsz másokon.
Nincsenek étkezési megkötések. (Nincsenek?)
Az egyetlen amibe ne egyetek bele az a bálványáldozati cucc (természetesen hús, Pál nem bír elképzelni másfajta áldozatot).
De ez nem azért van tiltva mert ez ránk vonatkozó tiltás, oh nem. Ez RÁJUK vonatkozó tiltás!
A hit mindenekelőtt!
Senkit ne bosszantsatok föl, mindenhol tartsátok be a hely saját előírásait. (Ezt pont Pál mondja akit állandóan meg akartak kövezni mert kötekszik?)
Én mindenkinek a kedvében járok. (Viszont akkor saját értékrendje szerint Pál nem krisztus szolgája? Gal.1.10)
Legyetek az én követőim, NE Jézuséi. (Hijnye!)
Tök jó hogy azt csináljátok amit mondok! (Tök jó, van saját terminátorom!)
Rangétra: Isten - krisztus (Jézus - de ha Szentnégyesség, akkor Mr. Isten saját maga fölöttese?) - férfiak - nők.
Senki ne imádkozzon és ne prófétáljon fedetlen fejjel.
Ha egy nő nem fedi be a fejét (bármikor) akkor nyiratkozzon meg (= kopaszra!), vagy ha azt nem akarja, legaláb fedje be a fejét (nem az volt az eredeti probléma hogy jusztse?)!
A férfiaknak nem kell befedniük a fejüket mert ők felsőbbrendűek, az asszonyok meg azért léteznek hogy kiszolgálják a férfiakat.
11.10: az emberi nők és az angyalok keveredésére utal még a Genezisből / Enok könyvéből.
Persze valahol nem lehet meg a férfi a nő nélkül és fordítva, de az most lényegtelen.
11.14-15: Hát nem a természet is arra tanít minket hogy ha a férfi nagy hajat visel az csúfsága neki? (Mint Sámson?) A nőnek viszont ékesség a hosszú haj, hiszen fátyolnak használhatja. (Akkor mégis igazuk vana muszlimoknak a fátyolviselési kötelezettséggel? Ja, ezt még:
A hosszú haj a férfin szégyen?
Mégis milyen hossztól?)
Nos most hogy ezt elmondtam szóval ideje hogy szégyelljétek magatokat. Hallom itten hogy állítólag vitatkoztok. El is tudom képzelni rólatok! Kell is hogy kérdések merüljenek fel, hogy egységesíteni tudjuk a dolgokat.
Amikor pedig összegyűltök megtiltom hogy egyetek! Mindenki csak a saját kajáját viszi, és tök kellemetlen mikor valaki egész asztalt terít magának, más meg egy nyamvadt kenyérhéjon nyamnyog! A jó kurva anyátok! Egyetek otthon!
A kenyér és a pohár rituáléja az Úr (= Jézus. Pál eldönthetné már...) halálának megemlékezésére van, szóval ha majd visszajön abba lehet hagyni. (A Jehova Tanúi szerint 1914-ben megtörtént Jézus 2. eljövetele. Mégios folytatják ezt a szokást. Miért?)
Azért van közöttetek annyi legyengült, beteg és elhalálozó, mert aki méltatlanul (= túl sokat) eszik "abból" a kenyérből és "abból" a pohárból, az így jár! (Hú de tudományos!)
A világ elkárhozik. Csak a keresztények nem.
Egyéb dolgokról majd személyesen. (De azért még kurvasok hátravan a levélből! De már mindösszesen csak 100 oldal az egész Bibliából! - legalábbis nálam. Normál nyomtatásban van az 200 is.)
Egy keresztény sem nevezi Jézust átkozottnak és csak keresztények nevezik Úrnak Jézust.
Ugyan különbözőek a tanításaink, de mégis ugyanannak a vallásnak részei. (Azaz Pál elismeri, hogy elentmondásokban vannak az akkori prédikálók egymással.) mások a rituáléink, de ugyanaz a vallásunk. mások az előírásaink, de ugyanaz a vallásunk. (Hajaj...)
Mindenki másként ügyködik hgy terjessze kultuszunkat, és eme tevékenységek összességéből áll össze a vallásunk. (Na, ez kezdi tisztázni - vagy csak kimagyarázni?)
Tartsatok hát össze! Éljen a kommunizmus!
a gyülekezetben betöltött szerepek: apostolok, próféták, tanítók (= prédikálók), csodatevők, gyógyító erővel rendelkezők (nem orvosok, hanem csoda-doktorok!), "gyámolítók", "kormányok", "nyelvek" (= tolmácsok? nyelveken szólók?).
Ezen kívül már csak még egy dolog: (lesz az több is, elvégre 4 teljes fejezet van még hátra...)
"Szeretet" nélkül mg a hit sem ér semmit, még ha hegyeket tudsz is vele a tengerbe hajigálni. (Ismét egy Jézus-egyezés...)
(szeretet = vakhit, egy rózsaszín köd a szemed előtt, amitől nem veszel tudomást semmiről ami ellentétben áll a keresztény hiteddel)
Ha szeretsz, mindent elhiszel. (De pl. 1Thess. 5.21 szerint csak akkor, ha azt kellő bizonyítékok is alátámasztják.)
13.8: Minden jövendőmondás elbukik. (De mivel ez ílymódon maga is jóslat ha igaz lesz, akkor nem lesz igaz, akkor meg Pál hamis próféta. Lol)
13.11: Miután felnőttem elhagytam a gyerekes gondolkozást. (De akkor nem juthat a mennybe, hiszen Jézus azt mondta, ha a mennybe akarsz jutni, legyetek olyanok, mint a kisgyerekek.)
"tükör által homályosan" - ez nekem afféle Platóni tannak tűnik (a barlang és a tűz keltette árnyékok)
Akarjatok prófétálni! (Mikor láttál utoljára ilyet rendes papotól?)
Aki nyelveken szól senki sem érti. (= értelmetlen a dolog. Ez nem csoda. Annyit kell mondani hogy: bla, bla, bla - és kész. Ez nem csoda.)
Beszélj, és mikor bezsélsz mondd meg egyenesen mit akarsz. (Nem úgy mint Jézus, ugyi.)
Prófétáljatok inkább minthogy nyelveken beszéltek, mert a nyelveken szólásnak nincs semmi értelme, úgy csak a levegőbe beszéltek. Sok nyelv van a világon máris, válasszatok! Gyarapítsátok a gyülekezetet, úgy lesz sok-sok PÉNZünk!
Jó, jó, csináljátok ezt a nyelveken szólást, de többet érne ha 5 értelmes szót mondanátok a helyett a hülyeség helyett.
14.20 vs. Mt 18.3, Mk 10.15, Lk 18.17...
Eztán Pál, annak ellentéteként amiről eddig pofázott azt mondja a "hitetleneknek" kell nyomatni a nyelveken szólást és a hívőknek a "prófétálást". Másnak nem tűnik föl hogy ez az összes szélhmos módszere?
Aki "nyelveken beszél" azt őrültnek nézik. És nem alaptalanul. (Pál teljesen beleveszett abba hogy most értemesen vagy értelmetlenül bezséljenek és kik előtt a hívők. Hol ezt mondja, hol azt.)
A nyelveken szóló mellett, ha azt más előtt csinálja, mindíg legyen egy "magyarázó", azaz olyan akiodakölt valamit hogy az illető mit is mondott. (Így kell szélhámosságot szervezni.)
Mr. Isten sosem von vissza semmit? És hogy békés lenne? Hááát...
Az asszonyoknak meg kuss legyen. Ha valamit nem értenek kérdezzék meg otthon a férjüktől. milyen dolog lenne má' hogy egy nő megszólal a gyülekezetben!? (Ez az assznyokról szóló két sor (34-35) egyes kéziratokban a 14. fejezet része, azaz gyaníthatóan nem volt eredetileg a levél része, hanem utólagos hamisítás.)
No és akkor had említsem meg még az evangéliumot amit hírdettem. (Ez a levél már sosem fog véget érni... Nézzétek meg ezt: http://www.youtube.com/watch?v=eoBYYElyP4c ) Az amiben ti is hisztek, na. Amiben krisztus (= Jézus) meghalt a bűneinkért, eltemették, majd feltámadt ahogy az Írások előre megmondták. (Meg? Mert mi nem láttunk olyan részt ami erről szólt volna az Ószövetségben.) Meg hogy megjelent Kéfásnak és a 12-nek. (12-nek? JÉzus kivégzése után már csak 11 apotol volt Júdás halálával, Mátyást pedig csak Jézus mennybemenetele után választották meg (l. Máté 27.3-5, Ap.Csel.1.9-26).)
Aztán megjelent több, mint 500 hívőnek egyszerre. (Az Ap.Csel.1.15 szerint mindössze 120-nak.)
Aztán Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak, utoljára pedig nekem (=Pálnak) is megjelent, pedig meg sem érdemeltem hiszen üldöztem a kultusztát, bla, ba, bla.
Hogy mondhatjátok hogy nincs feltámadás? Akkor krisztus (= Jézus) sem támadhatott volna fel, és ha nem támadt fel, akkor az egész keresztény hit összeomlik! (Nos, akkor kösz szépen, minek is szenvedjünk tovább...)
Az emberiség megjelenése előtt semmi nem halt meg. (HAHAHAHAHA!)
Jézus nem nem Isten.
Jézus addig kell uralkodjon míg Mr. Isten minden ellenségét el nem kapja / ki nem nyírja.
15.24: Az "atya" a ranglétrán magasabban van, mint Isten??????
"Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál."
A 15.27 sor logikája megkérdőjelezhető, illetve sokat elárul az akkori gondolkodásmódról - vagy legalábbis Páléról.
Ha nincs feltámadás nincs miért hinni. (ööö, érdekes szempont...) Akkor csak ez az élet van, és akkor...
Szégyelljétek magatokat hogy nem térítettétek meg még az egész városotok! (Ez a sor spec. vonatkoztatható azokra a hívekre is, akik nem hisznek a feltámadásban.(
Esetleg azt kérdezitek hogyan megy a feltámadás? Bolondok! (És ezzel máris a Gyehenna tüzére mélt lett Pál Mt 5.22 szerint.) Majd Mr. Isten mindenkinek új, megfelelő (= egészséges, stb.) testet ad. Mert kétféle test van: az érzéki (földi) és lelki (mennyei).
15.36: Amit elvetsz nem kel ki, csak ha előbb elrothad. (Nos, csakis élő, egészséges magvak hajtanak ki, az elrothadtak sosem! Apokrif csacskaság ez itt.)
Nem mindenki hal meg, de mindenki kap új testet. (És Pál ezt magáraa is érti. Azazhogy ő is részese lesz az Ítélet Napjának. Csakhogy ez nem jött be!)
A halottak az utolsó trombitaszóra fognak feltámadni. (Hm, erre jó lesz emlékezni János Jelenéseinél.)
15.55: halál és sír (biztos Seol) áll ott az eredetiben, nem halál és pokol. Mindenesetre szintén jó lesz emlékezni erre a sornál János Jelenéseinél.
szentek = papok?
A hét első napján össze kell dobni a pénzt mindíg úgy mint ahogy a galátziai gyülekezetnek is meghagytam (nocsak, ezek szerint a Gel. rossz helyen van? Vagy oda is volt egy másik levél azon kívül amit bennhagytak?), ne az legyen hogy akkor kotorásztok némi apró után, mikor odaérek. (Pál, a pénzéhes.)
Ha ugyanis eleget ajánlotok elmegyek én! (Pál, a rocksztár...)
Amikor pedig megérkezem, akkor majd akiket javasoltatok elküldöm Jeruzsálembe az összegyűjtött pénzetekkel. És ha elég nagy az összeg, én is megyek velük vissza. (ez olyan politikai dolog)
Akkor ugrom majd be hozzátok, mikor Macedónián átmegyek - mert átmegyek!
Sietségben leszek, de azért annyi időt töltök majd nálatok amennyitszakítani bírok.
Efezusban pünkösdig maradok, ahol sok a gond.
Ha Timótheus megérkezik jól viseljétek gondját, vagy irgum-burgum!
Ami Apollóst illeti, neki nem volt most kedve menni, de majd egy másik alkalommal, talán, esetleg, biztosan.
Legyetek férfiak! (a nők is, lol)
Az akhájai Stefanásnak - és a hozzá hasonlóknak - meg tessék engedelmeskedni!
Ismétlem: Stefanásnak, Fortunátusnak és Akhaikusnak tessék örülni!
Üdvözöl titeket ez, az, meg amaz.
Az üdvözlő részt én magam, Pál írtam!!!!!
Ha valaki nem szereti az Úr Jézus krisztust, az legyen anathema! (= átkozott. És ezzel Pál ellentmond saját magának a Róm.12.14-hez képest.) Maran atha (= eljő a mi Urunk - Jézus második eljövetelére utal).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése