2009. augusztus 3., hétfő

Mocskos bálványimádók...!

Ez a rész az előző fejezet párbeszédének folytatásával indul.

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (olyanok nyomán vélhettük így, akik minden valószínűség szerint többszáz évvel ezelőtt olvasták a szöveget)

Aztán azt mondta az Úr nekem (Jeremiásnak): Ne házasodj meg, ne nemzz utódokat, mert aki ezen a földön születik (= ebben az országban, a zsidó irányítás alatt) mind keserves halált fog halni, el sem temetik meg sem siratják majd őket és szar lesz belőlük a föld felszínén és fegyverrel és éhséggel pusztíttatnak el és az ég madarai és a mezők állatai fognak lakomázni tetemeikből!!! (félrémlik Jézus néhány beszéde...)
Mostantól tilos itt a gyász! Az Úr megtiltja ti nyomorult seggfejek! Kinyír benneteket mind! Mind ha mondom!
Kicsi és nagy, nincs különbség, mind meg fogtok dögleni!
(a temetési rítus része az öncsonkítás (saját magad vagdosása)?)
Itten nem lesz többet hejehuja, megszűntetem!
Ha meg kérditek mivel érdemeltétek ezt ki, akkor megmondom én: azzal, hogy nem imádjátok kellőképpen az Urat! Minden generáció egyre kevésbé tartja a rendeléseket. Botrány!
Le fognak igázni benneteket! Elveszik az Isteneteket!
16.16.: emberek halászai. És még azt mondják, Jézus eredeti koncepcióval állt elő...
Aztán majd jól megtanuljátok, hogy bezzeg ez a mi régi istenünk mennyivel igazibb isten! (szeretnéd. de akkor nem kéne apokrif könyveket gyártani)


Hú de nagyon bűnös Júda népe! Hú de nagyon minden bálványt meg mindenfélét imádnak!
Ezért most meg foglak szivatni benneteket. És a tetejébe jól el is fognak foglalni benneteket. (ne feledjük, hogy ez mennyire könnyen kitalálható volt az akkori helyzet ismeretében) Sose bocsátom ezt meg nektek!
Az Úrban bízz, ne emberekben! (Akkor csináljuk meg a Kármel-hegyi kihívást. Fogadok, hogy az én öngyújtóm amit emberek csináltak működni fog, míg a te imád nem.)
Mert aki az Úrban hisz az az eljövendő sültgalambra vár, míga többiek keményen dogoznak hogy most per pillanat ne dögöljenek éhen.
Aki hisz az Úrban annak fennmarad a vérvonala és sok gyereke lesz. (a túlnépesedés nem probléma?)
Ne hallgass a lelkiismeretedre, az hazudik!
Én bezzeg az Úr vagyok, aki megmondja a szíved és a vesédben turkálva, milyen jó voltál (és hoz nekem sok-sok ajándékot karácsonyra? lol).
A 17.11 fordítása kétséges, bár minden verzióban egyértelmű mit akar mondani - és ugyanúgy minden verzióban kétesnek tartom a tudományos megalapozottságát: a KJV szerint a fogoly nem tudja kikelteni a saját maga által tojt tojásokat, a magyar szerint a fogoly más madarak fiókáit neveli fel, nem a sajátját.
Igazold hogy létezel Úr, ha már a nevedben beszélek!
Ugyan sokan piszkáltak vele, hogy nem tudom bebizonyítani hogy létezel, de persze nem törődöm velük. (mennyire tipikus...)

És azt mndta az Úr, hogy hírdessem Júda királyainak személyesen, hogy tiltsa be a szombati tevékenykedést!
De azok jusztse hallgattak rám.
Pedig - ezt mondta az Úr - ha legalább ezt megtették volna, akkor örökkön örökké Dávid leszármazottai ülnének Jeruzsálem trónján, és patakokban folyna az áldozatok vére.
Ha viszont nem akartok a híveim lenni és nem tartjátok meg a szoombatot, akkor ne menjetek Jeruzsálembe, mert porig égetem és nem fogjátok tudni eloltania lángokat míg le nem ég az egész (és kialszik magától)!


Az Úr beszéde amit Jeremiáshoz intézett:
Menj a fazekasok házába, ott elmondom amit akarok. (miért nem ott ahol volt?)

Így aztán J. ment. A fazekas épp egy edényt készített.
Az edényt meg elbaszta, így újrakezdte a meglévő anyagból.

Erre az Úr azt mondta, ő is valami hasonlót fog tenni az izraelitákkal.
És ha elhatározza az Úr hogyha elpusztít és kiírt egy népet de az "megtér az ő gonosz útjáról", akkor az Úr megbánja a gonoszt amit véghez akart vinni, meggondolja magát és mégsem teszi.
Ha meg valamelyik népet meg akarja erősíteni de az "gonoszul" kezd cselekedni, akor megbánja a jót amit tenni akart. (ilyen nép persze csak egy van...)
18.11: az Úr terveket szövöget ellened alkalom adtán
Ha pedig azt mondják, kit érdekel, megyünk a magunk elképzelései szerint, akkor az ritka útálatos dolog, hát ki hallott már olyat?!? Hiszen mindenki (= minden zsidó) úgy születik hogy hisz az Úrban! (nem igaz. A vallásossághoz nevelés és/vagy tanulás folyamata szükséges.)
Az egész "megromlás" a nemzsidók hibája! A zsidók, a kiválasztott népem maguk akarják hogy felégessem földjeiket és leromboljam azt, meguk hozzák magukra az örökös szégyent.
Direkt segítek az ellenségnek legyőzni őket!

(Jeremiás:) Erre meg mind nekemjönnek hogy így-meg-úgy megsértem a hitüket!
Uram, hát hogy is van ez?
Szivasd meg őket, gyilkold le őket, ne legyenek gyerekeik, had sikoltozzanak mikor rájüktör az ellenség - mivelhogy nem értettek velem egyet!
Uram, bánj el mindegyikkel előbb vagy utóbb!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése