2009. augusztus 21., péntek

A harmadik tanmese

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (egyszer, régen, voltak akik hittek benne hogy igen)

Az Úr az alábbi példázatot kéri elmonadni Ezékieltől:
blablabla oroszlánok
Először egyiptom veri le a véresszájú zsidókat, aztán a babióniaiak, aztán az Úr. Nincs többé/nem lesz többé leszármazottja a zsidó királyoknak. (na végre ezt legalább tudjuk)


A 7. év akármikorán (mihez képest???) izráel vénei mentek Ezékielhez kérdezni erről-arról.
Az Úr azt mondta, Ezékiel mondja meg hogy nyasgem.
Össze akarod szidni őket, nemigaz? Most itt az alkalom! Mert milyen bűnösek is voltak apáik! (most akkor bűnhődünk őseink vétkeiért vagy sem?) Mikor "kihoztam őket Egyiptomból" (azaz soha) nem megmondtam nekik, hogy hagyják maguk mögött azoknak hitét? De csak nem hallgattak rám!
Ott és akkor meg akartam ölni mindet, de csak nem fogok örömet szerezni a pogányoknak, hát meggondoltam magam.
A pusztában végre odaadtam nekik a törvényeket meg a szombatot hogy végre tudják mégis mit várok tőlük (szóval a tudtlanság, nemlétező törvények megszegése is halállal büntetendő eme istenség szerint? Megvetendő doktrína.), de akkor is figyelmen kívül hagytak.(nem csoda amennyi baromság van közöttük) Akkor megint majdnem kiírtottam végre őket, de aztán eszembe jutott mennyire örülnének ennek a pogányok, így megint meggondoltam magam. Inkább csak nem engedtem be őket oda ahva mondtam nekik hogy menjenek be. (mert ez így logikus?)
Akkor megint mondtam a leszármazottaknak hogy mi a helyzet, azok is köptek rám. Erre megint elhatároztam hogy kiírtom őket mind egy szálig, de ismételten meggondoltam magam, nehogymá' a pogányok örülhessenek. Inkább csak hagytam hogy elfoglalják őket. Direkt tévútra vezettem őket, én magam, büszke vagyok erre az ötletemre.
Viszont erre mégúgysem tiszteltek engem, chh. (a bírák kora)
Na erre végre megszilárdítottam az országukat, de továbbra sem törődtek velem egy fikarcnyit sem, így most aztán hiába várják, nem szóluk hozzájuk, hmpfh! (viszont ha eddig l elvoltak nélküled Mr. Isten miért pont most kezdené izgatni hogy mit duzzogsz össze-vissza?)
Ezért az izráeliek (a kettészakadás utáni ország Izráel) ismét visszatérhetnek majd helyükre, és személyesen fogom irányítani őket, mint anno mikor kihoztam a népet Egyiptomból. (nem jött össze. a 10 törzs végleg elveszett, isten meg úgy néz ki sosem létezett)
És délen örökké égő tüzet gyújtok! - persze csak képletesen értve.

A vének le voltak nyűgözve. Sokkolta őket, de le voltak nyűgözve egyúttal.


Mostantól sosem rakom el kardomat, folyamatosan lesújtok rátok!
Mindenkit megölök! Zsidókat, nemzsidókat vegyesen!
Hogy a kard kétélű lesz annak jeleként Ezékielnek össze kellett csapnia a tenyerét. Háromszor.
valamit firkál a porba? hülye jelek. bablióniai invázió
szokás szerint nem hisznek ebben a próféciában
Meg fogjátok szívni vezérek!

(21:28-32)
Ezekiel azt jósolja (az i.e. 6. században) hogy az ammonitákra többé senki nem fog emlékezni. Csakhogy az a népcsoport még az i.sz. 2.sz-ig létezett, és emléküket maga a Biblia (is) megőrizte ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése