2009. augusztus 4., kedd

Jeremiás fenyegetései saját népe ellen

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (olyanok nyomán vélhettük így, akik minden valószínűség szerint többszáz évvel ezelőtt olvasták a szöveget)

Aztán azt mondta az Úr (valamikor később, lehet 5 perc de 5 év is akár): Jeremiás, menj Júda királyainak házába és add elő ezeket: Halld Júda királya mit mond az Úr, te meg akik ezen kapukon átmennek: Mentsétek meg az országot, fejezzétek abba a mostani viselkedéseteket! (hihhetetlen mennyire kitartó ez a Jeremiás. Még mindíg próbálkozik, pedig már rég kijelentette, hogy a zsidóknak esélyük nincs a büntetésük elszenvedése előtt megtérni.)
Mert csak akkor maradhattok Dávid trónján ha így tesztek, különben eskü lerombolják ezt az egészet. (ország / hatalom / a palota - lehet vlasztani, vagy akár mindet)
Mert még ha ez-meg-az lennél is (holmi külföldi uralkodókra utal, nyilván az akkori politikai helyzetben van értelme a kijelentésnek, de én ugyan utána nem járok, miért pont azokra hivatkozik), akkor is elpusztítanálak!
Én magam (ti. az Úr) képzem ki ellened a rablókat hogy sikereket érjenek el ellened.
És majd mindenféle népek özönlik el a városotok és csak az emléketek marad fenn nekik. (ez pusztán Jeruzsálem elfoglalását és más ország fennhatóságát jelenti, semmi mást)
És majd jól azt mondják, azért történt ez velük, mert cserbenhagyták az istenüket! (ha emlékszünk még az idézett asszír vezér szavaira ez egész egyszerűen nem igaz)
Azt fogják majd mondani, jól megérdemelték ami történt velük!
Sallumról, Jósiás júdai király fiáról meg azt üzeni az Úr, hogy mindenki ott fog meghalni ahová elhurcolják. (a szkásos fecsegés az asszír fenyegetésről)

MEGJEGYZÉS: Miféle Sallum? Volt egy ilyen hadvezér Izráelben (már a kettészakadás utániban) aki egy hónapig király volt, de az messze Jeremiás kora előtt volt. Júdában sosem volt ilyen király, és nem is tudunk az apaként megjelölt királytól ilyen nevű gyermekről. Valaki? Esetleg Joakházt nevezi így valami hasonlatként, és az ő fogságáról van szó? Vagy Joákim királyról, Jósiás másik fiáról, akit Nékó ültetett a trónra?

Jajj nektek mert nem abban hisztek amiben én, nem is vagy így igazi király, mohó kappzsi véreskezű erőszaktevő vagy csak, közsírba fognak temetni te alávaló gazember.
Nem mellesleg Jeremiás azt jósolgatja, hogy Jeruzsálemben fog meghalni ez a király (22.18-19), de ha megnézzük a Krónika 36.5-6-ot, akkor látjuk hogy nem így történt, hanem Babilonba hurcolták és ott húnyt el.
Sirasd el országodat, mert én idejében szóltam, de te nem hallgattál rám. Mindíg is ez volt a te bajod, hogy nem hallgattál rám soha! De majd sajnálni fogod te még ezt nagyon! Az Úr el fog bánni veled! Egész országodat elfoglalják/leigázzák majd!
Joákim fia Kóniás? Joákim fia Joákin volt!
És különben is egyre erősebb bennem az érzés, hogy Jeremiás holmmi halottakat sérteget és már megtörtént eseményeket próbál próféciaként eladni. Szánalmas és zavaros.
Mindenesetre Joákint valóban elvitte Nabukodonozor (vagy egy másik, állítólag régebbi írásmóddal Nabukodorozor) túszként, és hogy azok sem térnek többé vissza.
blablabla üres ömlengés

MEGJEGYZÉS: a fejléc három királyt emleget, de itt csak kettőről van szó.

És még azt tenné hozzá az Úr, hogy ennek a Joákinnak (akit Jekoniásnak is neveztek több helyütt a Bibliában) többé utóda nem lesz hatalmon Júdában.


A jó kurva anyátok ti (három) királyok! (ismerős?) / esetleg lehet szó a nép minden vezetőjéről legyen az világi vagy papi, de nem jelzi semmi, hogy új rész kezdődne, és eddig királyokról volt szó /
"23.5: És majd támasztok Dávidnak igaz magvat és uralkodik mint király" - az Úr, és majd alatta megszabadul Júda.

Namost tegyünk egy gesztust és tekintsük ezt próféciának. Persze magasról tehetünk mindenre ami ebben a könyvben áll, de vizsgáljuk, mint hitet a dolgot. Dávid magja azt jelenti, hogy férfiról lesz szó, aki Dávid örökébe lép. Megengedem hogy nem direktben Dávid magja, hanem allegóriát használ Jeremiás Aztán hogy az illető király lesz. És alatta szabadulnak meg a babilóniaiak fogságából (ami Jeremiás jól látta, igen nagy eséllyel következik be). Lehetne Nehémiás vagy Ezsdrás (ha királyok lennének), akár Czirus is (ő minden tekintetben megfelel, kivéve a tökéletesen szöveghez ragaszkodó értelmezést, aminek semmi alapja nincs jelen esetben), de semmiképpen nem Jézus.
Sose feledjük a kort, a körülményeket amiben a személy beszél.
A 7-8 sorok csak tovább erősítik ezt a képet, ugyanis azok is az előrejelzés részei. Sose feledjük a teljes szakaszt vizsgálni, nem csak egy kiragadott töredékét.

A rohadt próféták meg még véletlenül sem mondanák azt amit én, legalbb egy kiccsit! Pedig én annyira akarom hogy átmenjen amit mondok.
Mert mindenki csupa seggfej, gonosz fasszopó állat, és meg fognak bűnhődni érte, az Úr gondoskodik róla! (ahogy minden szerető isten tenné, nyilván)
A samariabeliek (= betelepített, izráel területén élő mostani vegyes népcsoport) prófétái is csak anak a rohgadt Baálnak a nevében lökik a sódert, hát nem hiszem el! De hogy még a jeruzsálemi (= zsidó / izraelite - bárhogy is nevezzék magukat manapság vagy akkoriban) próféták is melléjük állnak, hát az már kész gyalázat. Nem jobbak előttem mintha maguk Sodoma és Gomora lakói lennének!
Ezért (= Jeremiás véleménye miatt?) azt mondja az Úr, hogy megmérgezi mindet! (az italukba keverve a mérget)
23.16: "Ezt mondja a Seregek Ura: ne hallgassatok azokra a prófétákra akik nektek prófétálnak" - beleértve Jeremiást is vajon? :-P Merthogy csak azt mondják amit szeretnének hogy történjen, nem az Úr szavait.
De bezzeg én! (erre egy költői kérdése utal Jeremiásnak) Aki azt mondogatja, hogy az Úr jól lesújt rátok! Csak mikor már túl késő és mindjárt bekövetkezik, akkor értitek meg, hogy mi is az Úr akarata (= mi történik)!
Ha én (= az Úr) küldetm volna, akkor elvégre abbahagyatták volna veletek a "gonosz utatok", hát nem?
Hát csak akkor foglalkoztok velem (az Úrral) ha háború van, egyébként nem számítok? (mivel az Úr mostanra főként a háború istene, és temrékenységi funkcióját szinte teljesen elvesztette...)
Meddig fognak ezek még próféciákat gyártani pusztán fantáziájuk alapján? Az egészet az ujjukból szopják! (erre van egyértelmű, tudományos módszer hogy előre eldönthessük - várj, mégsem!)
Valójában mind titkos istenüknek Baálnak akarják áttéríteni a népet! Összeesküvés! Összeesküvés!
"aki álmot lát mondja hogy az álmát mondja, aki meg az én (=az Úr) beszédét az mmondja amazt!" - nos, akkor mit kezdjünk a 2.TK-val, ami szerint az Úr onnantól a prófétákkal is csak álmon keresztül kommunikál? Új szabály a régi helyett? Éppoly ellenőrizhetetlen?
Le a prófétákkal! Monnyanak le! Monnyon le mind! Az összes vallás prófétája, kivéve én, aki az egyetlen próféta vagyok aki tutti!
Ha meg megkérdez veleki (téged Jeremiás) hogy miről szónokkolsz, mondd meg nekeik: Mind meg fogtok dögleni! (milyen meggyőző. Nem is értem miért útálja mindenki, meg csukják állandóan börtönbe.)
És aki ezt továbbadja, az is dögöljön meg! (????????????) Örök szégyent hozok rá (mármint az Úr).


Látomást mutatott nekem (Jeremiásnak) az Úr:
2 kosár füge volt letéve az Úr Háza előtt miután Jekóniást Nabukodonozor elvitette Babilonba.
Az egyikben jól viselkedő fügék voltak, a másikban meg ehetetlenek, mert rosszalkodtak. (Hülye.)
Mire Jeremás és az Úr társalgásba kezd, aminek az a lényege, hogy a rossz fügék mintájára a nép egy része meg fog dögleni, míg a másik majd egyszer hazatér a most következő fogságból, és azk majd jól hisznek az Úrban.
Ellenben a rossz-fügéket olyanná teszi majd mint Sedékiás talpnyaló szemét (Sedékiás által kinevezett) vezetőit, meg akik Egyiptommal konspirálnak: mindenki rajtuk fog röhögni, és ki fogom pusztítani őket fegyverrel, éhséggel és döghalállal, míg nem marad belőlük egy sem az Ígéret Földjéből valaha a zsidók országának elfoglalt területén. (hiszen az Ígéret Földjét sosem birtokolták teljesen, és itt csak az őseik földjéről van szó, szóval nem az egészről)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése