2010. március 18., csütörtök

zsido.com 3

Igazából bírom ezt az oldalt, mert viszonylag látgatott, van rajta tartalom, és néha még hozzászólni is engedik a népet.

Most arra lettem figyelmes, hogy közvélemény-kutatásuk is van!
Nézzünk meg pár eredményt - magyar honlap, magyar zsidóság: lássu kmi vele a helyzet!

Jogos-e a Máv elleni kártérítési per?

Ha nem hallottatok volna róla, a deportálásokért beperelték a zsidók a MÁV-ot. Igaz, hogy ott senki nem tudta mi is lesz a zsidókkal, és hát aki fizetett, annak biztosítják az eljutást a célállomásra, de a zsidóknak muszály volt ebbe belemászniuk...
Szerencsére az eredmény vígasztaló. A nagy többségnek van annyi esze hogy lássa micsoda marhaság az egész, és még akinek nincs, az is látja hogy túl sok jó nem származik belőle a zsidóság megítélésében, ami lássuk be, egyre zuhan, meredeken mondhatni - ami persze az életszínvonal és a bűnbakkeresés következménye, de a kérdésben ezen szempontok másodlagosak.

Igaz-e, hogy Ahmadinedzsad zsidó?

Nos, ezt csak egy érdekesség miatt hozom fel: 145-en képesek voltak beikszelni, hogy "Persze, Hitler is az!"
Sajna az internyeten nem mindíg jön át hogy ezek most ironizálnak, vagy komolyan ilyen hülyék, vagy hogy ennyi antiszemita látogatná az oldalt? (A többi eredményt látva a legutolsó lehetőség meglehetősen esélytelen, 1%-ot nem adnék neki.)

Ön szerint mi a magyar zsidóság legnagyobb kihívása?

No, milyen jó kérdés, és milyen jó válaszlehetőségek! És mindehhez milyen tanulságos a végeredmény! Antiszemitizmus és tudatanság fej-fej mellett. Hát drágáim, nem árulk el nagy titkot azzal, ha elárulom, hogy a kettő ugyanazt a dologt fedi. Ennek ellenére nemzsidónak továbbra is zéró információ az elv.

Véleményed szerint a Jobbik népszerűsége aggodalomra ad okot a magyar zsidóság körében?

Érdekes, hogy milyen sok a nem (az igenek fele).

Hogyan ünnepeled Purimot?

A válaszokból az derül ki, hogy a "helyes (vagy inkább "legjobb") válasz" a "Maszkot öltök és reggelig bulizom".
Véleményt erről mindenki alkosson maga. (A Purimmal amúgy az Eszter által vezetett / elrendelt népírtást ünneplik.)

Jól teszi-e Izrael, hogy Gázát támadja?

No, és itt rögtön bejön a hazudozás és a rasszizmus. A messze legtöbb szavazatot kapott válasz: "Már rég meg kellett volna védenie polgárait a Hamasz rakétáitól."
No álljunk csak meg egy pillanatra. A Gázai övezet semleges terület, és támadásakor Palesztín területekre hatol be Izrael állam (azaz a zsidók). Nemzetközi egyezményeket rúg fel, mikor sorozatosan telepeket létesítenek a palesztín területeken.
Minden ez, csak nem jogos, és nem az ő területük, és nem az ő polgáraik (elvégre ha palesztín területeken laknak, akkor paleszítn polgárok), és nem a "Hamasz rakétái"-tól kell ott félteni a népet, hanemIzraelétől (elvégre a kérdés palesztín területeken végrehajtott izraeli offenzíváról szól).

Egy zsidó ne szavazzon...

Gyurcsányra? A csóka zsidó, azért rohangált évekig kepiben (az a zsidó minifejfedő). Az előbbi kérdésben mutatott nagy hazafiság hova lett?

Erősebb antiszemitizmus van-e ma, mint 10 éve?

A válaszok annyira nem is fontosak, de hogy lehet ilyen válaszlehetőséget felajánlani: "Közelednek a zsidótörvények"?

Izrael...

No, aki beikszelte a "Hazám" válaszlehetőséget, az húzzon, de sürgősen. Ha az a hazád, akkor telepedj le ott, senki nem fogja megakadályozni (bárki aki igazolni tudja zsidó vérvonalát, tudtommal megkapja a betelepülési engedélyt). De ha ennek ellenére itt vagy, akkor ne lepődj meg a reakciókon. (Ugyanez vonatkozik a kínaiakra, vagy bármely más országot hazájának vallóra mint ahol él, annál a kitételnél, hogy ott, amit hazájának tart nincs üldöztetésnek kitéve.) Ha a megfogalmazás az lenne "őshaza", nem lenne semmi probléma a dologgal egyébként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése