Szögezzük le, hülye cím. Nem kapcsolódik az előzőekhez, és súlyos elfogultságot sejtet, valamint könyörög a kérdésért, ami egy érveléstechnikai hiba.
1) "Téte- lezzük fel, hogy több millió évvel ezelőtt létrejött egy sejt, amelynek minden összetevője megfelelő volt az élethez, és valahogyan „életre kelt”. Az evolúciós elmélet azonban így is megbukik: ha ez a sejt életképes is lenne egy ideig, végül elpusztulna, az élet megszűnne, és minden a régi állapotába térne vissza. Hiszen ez a kezdetleges sejt, mely nem rendelkezik genetikai rendszerrel, osztódásra képtelen, ezáltal halálával megszűnne a folytonosság és az élet." - He? Az megvolt mr HY, hogy az élő dolgok élőnek tekintésének egyik alapvető feltétele, hogy képes legyen a szaporodásra? És lévén az első lépés az önreprodukáló molekula létrejötte volt, NEM valami sejt, ami csak a sokadik lépés, így ama első sejt már eleve képes volt szaporodásra...
2) Az élő vs gép analógia hibáit korábban már kiveséztük, nem térünk rá vissza újra.
3) Az abiogenezisről már szintén rengeteget beszéltünk, nem térünk rá vissza.
4) "Röviden, a tudatlan atomok vegyületéből nem lesz sejt ." - különös. Semmi mást nem találtunk eddig a sejtekben mint "tudatlan atomok"-at.
Ha találsz még valamit, szólj, és megvizsgáljuk! Lehet, még díjat is adunk érte!
5) "Az anyag csakis Isten felsőbbrendű teremtése által nyer életet." - oké, de miből van az istened?
6) A "szem"-ről és társairól, vagyis a "felbonthatatlan összetettségről" mint említettük már Darwin is beszélt, és megoldotta a szem problémáját. Nem térünk rá vissza.
7) HY furának tartja hogy vki krokodilokat imádott istenként (Egyiptom mint példa). De a Láthatatlan Sárkányt imádni, amiben ő hisz, számára nem fura. Szerintem ez fura.
8) "[Az evolúció] egy olyan mértékű és olyan felfoghatatlan vakság, amely túltesz ... Ábrahám próféta népének kézzel faragott bálványimádatán és Mózes próféta népének aranyborjú-imádatán is." - amikben HY hisz.
9) Malcolm Muggeridge nem volt filozófus, helyette újságíró és szatirista volt.Ráadásul 1969-től keresztény, NEM ateista. A kérdéses hivatkozás 1980-ban jelent meg. Tehát HY hazudik.
2018. augusztus 1., szerda
2018. július 31., kedd
Harun Yahya 12. - Az evolúció molekuláris lehetetlensége
1) "E könyv eddigi részeiben azzal foglalkoztunk, hogy a régészeti leletek hogyan cáfolják az evolúciót. Voltaképpen ezzel nem is kellett volna foglalkoznunk, mert az evolúció elmélete jóval azelőtt összeomlik, hogy a „fajok evolúciójáig” vagy a régészeti leletekig jutnánk." - a tudomány nem így működik. Az ÖSSZES adatot próbáljuk magyarázni. Lépésenként. Ezért semmit nem szórunk ki.
2) "A téma, ami a kezdetektől értelmetlenné teszi az elméletet, az rögtön a legelső kérdés: hogyan jelent meg az élet a Földön?" - ennek a kérdésnek semmi köze az evolúcióhoz.
"Erről a kérdésről az evolúciós elmélet azt mondja, hogy az élet egy véletlenül létrejött sejttel kezdődött. " - lévén az a legkisebb, általunk már felismerhetően élőnek jellemezhető egység, nem is lehet mást tenni.
3) "Először is meg kell jegyeznünk, az az állítás, hogy élettelen anyagok egyesülve élő anyagot hozhatnának létre, tudománytalan" - szimpla hazugság. Nincs "élő" atom a periódusos rendszerben, vagy azon kívül.
Továbbá felmerül a kérdés mit értünk"élő" alatt. Ha az élet működésében megfigyelt molekulálat, akkor szólunk, hogy aminosavak, nukleotidok spontán keletkezését megfigyelték kísérletileg.
4) "„A véletlenül létrejött sejt” meséje " - a sejt nem a semmiből puffant a létbe, voltak megelőző lépések.
A"véletlen"se igazán véletlen, mert Természeti Erők, kémiai kölcsönhatások, meg miegymás.
5) Szögezzük le: HY tégla = sejt hasonlata annyira téves, hogy több oldal/képernyő lenne lebontani, annyira téves.
6) "Minden erőfeszítés, hogy mesterséges sejtet hozzanak létre, kudarcba fulladt. Olyannyira, hogy ezekkel a kísérletekkel fel is hagytak. " - Igazából olyan sejtet aminek teljesen mesterségesen felépített örökítőanyag volt, már csináltak. Az meg szimplán hazugság hogy felhagytak volna az egésszel.
Azonban a dolog nem elsődleges fontosságú, ráadásul veszélyes lehet (kiírthat minden most ismert életet a Földön), ezért a kutatás főleg elméleti.
7) "Hogy egy példával éljünk, ennek akkora a valószínűsége, mint hogy a nyomdában bekövetkező robbanás egy könyvet hozzon létre." - ezt elfelejti számításokkal igazolni, így nyugodtan nem veszünk róla tudomást.
Amúgy ha van egy zsákunk, benne egymilliárd golyó, mind számozva 1-tól 1,000,000,000-ig, és kihúzunk egy golyót, mennyi volt az esélye hogy pont azt a golyót húzzuk ki?
Válasz: minden esetben 1:1,000,000,000-hoz. De kihúztuk, mert lehetséges volt. Ha tehát lehetséges, és megtörtént, akkor úgy volt, mindegy mik voltak az eredeti esélyek.
8) " egyértelmű lehetetlenség, hogy egy szerves molekula magától létrejött volna. " - -és erre egy 1930-as forrást hoz. Nyilván azért, mert tudja hogy hazudik.
1952-ben a Miller-Urey-kísérlet bizonyította hogy spontán módon a természetben létrejöhetnek aminosavak.
A kísérletet azóta a mégújabb adatok szerint átdolgozták, és még jobb átalakulási arányt kaptak. Ha valakit érdekel. HY-t nyilvánvalóan nem, mert nem beilleszthető az előzetes koncepciójába.
A tudományban azonban az előzetes koncepció tilos. Reményeid lehetnek, koncepciód nem. Azt a kapott adatokból kell levonni.
A kretard egyébként tud a kísérletről, elismeri hogy benne szerves molekulák létrejönnek. Tehát tudja hogy itt hazudik.
9) "A legegyszerűbb 50 fajta aminosavból épül fel," - hazugság.
A legegyszerűbb, ismert fehérjék kevesebb mint 30 darab aminosavból állnak.
10) "A legfontosabb tény: egyetlenegy aminosav hiánya, hozzáadása vagy kicserélése a fehérjeszerkezetben a proteinből használhatatlan molekulahalmazt csinál." - hazugság. Többek között mert milliárdszámra gyártja a fehérjéket a szervezet, így ha vmi nem is sikerül, van helyette másik.
Meg ugye úgyis csak az aktív hely számít, a többi sallang.
Plusz, mivel részben igaz, általában legalább 2 készlet nukleinsav rendelkezésre áll a szervezetben. Merthogy a nukleinsavak gyártják a fehérjéket. De ha az egyik vhogy tönkremegy, még mindig ott van a másik nagyon sok sejt, és minden sejtben apucitól és anyucitól van egy-egy készlet örökítőanyag. Növényekben gyakran még több.
11) "A valaha is felfedezett egyik legkisebb baktérium, a Mycoplasma hominis H39, hatszáz különböz ő fehérjét tartalmaz." - és a legkisebb eddig felfedezett ennek KEVESEBB MINT HARMADÁT tartalmazza. És ez egy modern élőlény, 3 milliárd év evolúciójának terméke. Képzeljük el, mennyivel lehetett még ennél is egyszerűbb egy sejt ha visszamegyünk az időben!
12) William Stokes geológus (volt). Semmit nem értett a molekuláris biológiához. Véleménye irreleváns.
Perry Reeves meg nem tudni ki, de J. D. Thomas-é a hivatkozott forrás, ami így vicc.
Chandra Wickramasing csillagász, szart se ért a biológiához.
Andrew Scott nem tudom mikor élt, de fogalma sincs az abiogenezisről amai tudásunk szerint, az biztos.
13) "Ezeknek az em- bereknek a fő célja Isten létezésének tagadása" - ééés ez miért is lenne bárki célja? Pláne hogy még HY sem meri nevelésnek betudni, "önkondícionálást" ír.
Egy vallásos vagy pap és pénzt akar kiszélhámoskodni a hívőkből, vagy belenevelték a hülyeséget.
De mi lenne egy "evolúcionista" mozgatórugója?
14) az első élőlények véletlenszerű események láncolatának eredményeképpen jöttek létre a vízben" - hozzávéve a természeti erőket. És nem vízben, hanem vizes környezetben. Ez történhet vízalatt, vagy egy hullámok csapkodta sziklán akár.
15) ha az evolúciós elmélet egyetlen pontjáról is bebizonyosodik, hogy lehetetlen, az elegendő bizonyíték arra, hogy az egész elmélet teljesen hamis és érvénytelen." - nem igaz. A kiváltó és korlátozó okokat kicserélhetjük, egy rakás részlettel szórakozhatunk - ahogy mint HY is említette meg is tették a tudósok amikor az új adatok ezt szükségessé tették -, de az elmélet ettől nem válik semmissé, mert a fő gondolat érintetlen.
És mint példaként említettük, még ha a semmiből puffantak volna elő egyes fajok, az sem érintené az evolúció igaz voltát.
16) ismételten: 1:10000000000000000000000000000000000000000000000000000000000 =/= 0
17) "A kísérletet érvénytelenít ő másik tény az, hogy Fox nem a Miller kísérletével nyert használhatatlan végterméket használt, hanem él ő szervezetekből származó aminosavakat." - íme a tökéletes idiotizmus. Édesem, az aminosav az aminosav.
Fölösleges lett volna összekapcsolni a két kísérletet. Miller egyszerűen bizonyította hogy létrejöhetnek spontánaminosavak.
Fox bizonyította hogy az aminosavak spontán összekapcsolódhatnak fehérjékké.
És nincs olyan tényező ami kizárná hogy a két lépés egymást követően megtörténjen.
És látjuk, hogy ma vannak fehérjévé összekapcsolódott aminosavak.
Következtetés: a dolog megtörtént.
Amire semmiféle bizonyítékunk nincsen, hogy Allah fingott volna egy varázslatosat, és úgy jött volna létre bármi is.
18) " a probléma nem korlátozódik csupán az aminosavakra és a fehérjékre: ezek még csak a kezdetet jelentik. " - itt a DNS-re tér át. Felhívnánk rá a figyelmet hogy HY ismét bizonyítja hogy egy tökkelütött marha, mert azamiosavak/fehérjék második/harmadik lépések. A DNS se első lépés. Az első lépés az RNS. Legjobb tudomásunk szerint.
Kapcsolódó statisztikája HY-nak ismét a "mennyi az esélye hogy pont ezt a golyót húzzuk ki" problémakör. Egy pl. 1,000 nukleotid hosszú DNS-nél először meg kéne nézni mely kombinációk adnak működő életformát, hogy megmondjuk mennyi az esélye egy életformát eredményező láncnak.
És ennek a számításnak sincs sok értelme, mert ha akár 1 is képes életet eredményezni, ÉS rendelkezésünkre áll egy élőlény, akkor ezt kell elfogadnunk ahelyett hogy Vingardium Leviósza!
19) Leslie Orgel-lel nem tudom mit akar, de nyilvánvalóan tévesen idézi.
Amúgy ezek szerint HY tud az RNS-világ hipotézis/elméletről, mégis az aminosavakból/fehérjékből akarja eredeztetni az életet. Ami már akkor bajos lenne ha a DNS-ből akarná, amiről pláne tud.
Az RNS-világ része egyébként hogy az RNS maga viselkedhet enzimként, és erről a tényről HY tud, mégis kizárja. Mutatja mennyire komolytalan ez az egész erőlködés.
20) "termodinamika második törvénye" - nem érdekel senkit, mert csak a rendszer egészére vonatkozik.
Egy élőlény pedig nem zárt rendszer, hanem nyílt, azaz csak lokális. Ahogy az egész Földi ökoszisztéma nyílt rendszer. A Nap meg ugyan a legjelentősebb forrás, de nem az egyetlen. Egy rakás kémiai forrás is az élet rendelkezésére áll, pl:
21) "A világunkba áramló napenergiának semmiféle olyan hatása nincsen, ami önmagában rendszert teremtene." - ez így van. Senki nem is mondta.

2018. július 27., péntek
Harun Yahya 11. - Az ember evolúciójának forgatókönyve
Ez, meg a következő fejezet a szokásos 10-15 oldal helyett 20-30
oldalasak. A következőnek megvan az a kifogása hogy teljesen általános,
mindenbe belekap. Ez az emberes fejezet viszont valahogy bitang hosszú,
mintha HY-t külön frusztrálná hogy az ember "csak" egy állat.
1) "Akkor pedig az evolucionisták szerint mi az alapja ennek a történetnek? Az alap az a rengeteg lelet, amelyre az evolucionisták a képzeletbeli magyarázatokat építik. " - lol? Azt hittem HY szerint nincsenek leletek?
2) "A történelem során több mint 6000 majomfaj létezett, amelyek túl- nyomó többsége mára már kihalt. Ma már csak 120 fajuk él a Földön. " - ennek a kijelentésnek nincs értelme. Ahhoz hogy értelme legyen fel kéne tételezni hogy az összes "majomfaj" egyszerre jelent meg, és hogy új fajok nem jelennek meg.
Az nem igaz hogy egyszerre jelentek meg, és HY maga is állítja hogy időnként keletkeznek új fajok. Bár ő azt hiszi hogy puff! ezer elefánt megjelent a mezőn - és senki nem vette észre.
3) "Az evolucionisták úgy írták meg az ember evolúciójának történetét, hogy a cél- juknak megfelel ő koponyákat a kisebbt ő l a nagyobb felé haladva sorrendbe tették, és közéjük illesztették néhány, mára már kihalt embertípus koponyáit." - HY először is elköveti azt a hibát, hogy elismeri hogy nincs olyan hogy Az Ember, és több emberfajt is elismer. Másodszor hülyeségeket beszél, mert a sorbatétel alapja a kormeghatározás, és nem a méret volt. Aztán látták, hogy az idővel együtt járt egy méretbeli változás is. De az a felismerés már a sorrendbe rakás KÖVETKEZMÉNYE volt, nem alapja.
HY mindennél többet és durvábban vádaskodik, ezekkel nem foglalkozunk, csak az adatokkal amiket hoz.
4) "A paleontológiai, anatómiai és biológiai adatok viszont azt bizonyítják, hogy" - hogy a két lábon járás az evolúció eredménye. A medence alakja, a csecsemők járásképtelensége, a nyelés, az orrváladék ürítése, a gerinc problémái stb. mind mind olyasmik amiknek nincs értelmük ha tervezettséget feltételezünk.
5) Mikor HY azt akarja elhitetni, miszerint az emberi evolúció a semmiből odapottyant Australopithecusszal kezdődött, valójában a saját pozícióját próbálja hazugsággal megalapozni. Az igazság az, hogy az emberi evolúció az első élőlénnyel kezdődött.
A besorolási metódusról korábban már beszéltünk, nem térünk vissza rá. így vagyunk a "hasonlít" kérdéssel is.
Azt se feledjük, hogy szó nincs az egész faj átváltozásáról. Ez nem varázslat, ez természet. A csoportnak mindig CSAK EGY RÉSZE változik meg, a többi párhuzamosan, az eredeti faj kategóriájába beleférően tovább él (l. bojtosúszós halak, cápák ahol ezt a problémát már említette és megválaszoltuk).
Az időnként felmerülő "de miért úgy rekonstruálták" kérdésre is adtunk korábban választ.
6) "Lehetséges-e, hogy bárki is átmeneti alaknak tekintse valamelyiket?" - ez egy nagyon jó kérdés. HY képes lenne-e bármit is átmenetei kategóriának,"hiányzó láncsszemnek" tekinteni, vagy az egész könyv értelmetlen szájtépés?
7) "Feltételezik, hogy ezek az élőlények négymillió évvel ezelőtt jelentek meg" - mint már számosszor elmondtuk, ezek a "feltételezések" nem hasracsapások.
A 6,000 éves Föld/Világegyetem viszont egy vicc.
8) önellentmondásba keveredik: "Minden Australopithecus faj kihalt majomfaj, amelyek a mai majmok- ra hasonlítanak. " vs "ezek a lények nem különböztek a ma élő majmoktól." - ó édes, most hasonlított vagy ugyanolyan volt? És MELY majmokkal lenne azonos? És ha azonos, miért ismered el hogy külön faj volt, és nem mondod hogy "de azok valójában csimpánzok", vagy akármik?
Mert tudja, hogy hazudik, azért.
Érdemes továbbá kitérni rá miket sorol fel a két lábon járás kapcsán:
- átlagos testmagasság/testhossz
- méretkülönbségek a hímek és nőstények között
- a koponya alakja
- a fogak típusa
- az állkapocs szerkezete
- lábak és karok aránya.
Ám ez puszta figyelemelterelés. Egyiknek sincs köze (az utolsó kivételével, ami marginális, korai fázisban nem számítunk rá hogy ez változzon) a járáshoz!
Amit emlegetni kéne az talán a gerinc, de mindenképpen a medencecsont!
Természetesen HY gondosan kerüli ezt, mert tudja hogy azonnal lelepleződne.
A "namethrowing"-ról: LordZukkerman a '940-es években volt aktív. Nyilván megcáfolhatta hogy teljesen két lábon járt volna az Australopithecus. Na és? Az újabb eredmények arra vonatkoznak mennyi időt töltött kétlábon, fel tudott-e egyenesedni egyáltalán. És ott a válasz igen.
"Az AL 288-1 vagy „Lucy”: az etió- piai Hadarban talált els ő fosszília ... ám a legutóbbi kutatások egyértelműen kimutatták, hogy ez az él ő lény közönséges csimpánz volt" - itt HY már egyszerűen hazudik.Nem is mutat forrást. Mert nincs olyan forrás ami azt állítaná, az Australopithecus nem külön faj a csimpánzoktól. Feltételezve hogy a közönséges csimpánzra gondol, az a Pan troglodytes. Ha megnézzük a kétféle csontvázat, nyilvánvalóak a különbségek:
9) "fajoktól a Homo erectusig, amelynek a csontváza nem különbözik a mai emberétől," - huh? Én komoly és alapvető különbségeket látok:
10) " Ezek a fosszíliák azt mutatták, hogy a Homo habilisnek olyan hosszú karja és rövid lábai voltak, mint a mai majmoknak. Ez a lelet megcáfolta azt, hogy a Homo habilis két lábra tudott volna állni " mármint hogyan? A két lábon járás a medence függvénye, nem a kar és lábak hosszúságáé.
11) "A Homo habilis néven emlegetett fajok nem tartoznak egy osztályba a „ Homo” fajokkal, vagyis a ma élő emberrel" - HY itt teljesen szétesett. Egy "Homo" faj nem "Homo" faj? A mai ember több faj? Ja, gondolom a színesek alacsonyabbrendűek. Vagy a "zsidók" (ami nem egy etnikum a náci elmék tévképzetével ellentében, hanem - ha etnikumról van szó - rögtön kettő). Mert persze HY török, azaz valószínűleg arab, azaz maga is színes...
12) "A Homo habilis és az Australopithecus fajok is olyan élő ények voltak, amelyek előrehajolva jártak, ... Semmiféle rokonság nincs köztük és a ma élő ember között." - ez igen fura feltételezés. Először is nem a felegyenesedettség az egyetlen kritérium az emberséghez (Homo Sapiens Sapiens). Tovább ha feltételezzük hogy evolúció, pláne hogy egy közös ős,akkor MUSZÁJ feltételeznünk hogy az ember ősei valamikor nem két lábon jártak, tehát HY tökönlőtte önmagát, a vitát, ha az eddigieket lehet annak tekinteni, be lehet rekeszteni, mert HY képtelen elfogadni az adódó következtetéseket!
13) HY már nem tudja mi jön ki a száján/billentyűzetén: "Az emberek és a majmok belső fülében található félkör alakú járat összehasonlító analízise kimutatta, hogy az ember őseként bemutatott él ő lények valójában közönséges majmok. ... Homo erectus nál pedig az ember belső fülének járata figyelhet ő meg" - azaz HY saját kijelentése szerint a H.e. mégis ember, vagy ősember, miközben egyúttal nem az?
Ki veszi ezt így komolyan?
14) "Az evolucionisták szerint a Homo fajok fejlődése a következőképpen történt: az első volt a Homo erectus , aztán a Homo sapiens ő stípusa és a Neander-völgyi ember, aztán a Cro-Magnon-i előember, és végül a mai ember" - első pillantásra ki kéne szúrnia mindenkinek a hibát: a neandervölgyi ember NEM őse a mai embernek.
Másik, aki kicsit ismerősebb a témában, kiszúrja a "cro magnoni előembert" is, ami nem előember, hanem anatómialiag (a csontvázat tekintve) már a modern ember.
Aztán ha pusztán figyeltünk az olvasásnál, fel kéne tűnjön, hogy NEM az erectus az első "Homo"-be sorolt típus, hanem a Homo Habilis. Benne van a nevében hogy "Homo". Stimmt?
15) "Azonban ma is számos olyan ember él a Földön, akinek az agykapacitása annyi, mint a Homo erectus -é volt, és sok más embernek van kiálló szemöldökcsontja is" - ééés? A két tulajdonság nem található meg ugyanabban a mai embercsoportban, és különösen nem tartoznak egy fajba. Amúgyis, HY legalábbis azt mondja, van evolúció, "de csak mikroevolúció". Ami baromság.
16) A Neander-völgyi ember több tízezer évvel ezelőtt birtokában volt a szabás-varrás képességének, ezt mutatja egy érdekes lelet: a tű 26 ezer éves ." - ééés ez hogyan is cáfolná az evolúciót?
17) "A régészeti adatok szerint a maival tökéletesen megegyező emberek éltek már egymillió évvel ezel ő tt is!" - ??? Na ez érdekel.
Louis Leakey-ről annyit kell tudni, hogy mikor állításait kimentek ellenőrizni a fejesek, nem tudott semmit prezentálni. Így értelmetlen erről a '930-ban aktív fickóról tovább értekezni. Ezzel az erővel Roosweltet is elővehetnénk, azzal se mennénk semmire.
A Gran Dolina cosntváz nem kérdőjelez meg semmit, úgy tűnik inkább segít befoltozni egy lukat a neandervölgyiek leválásával kapcsolatban. A cikk külön kitér rá, hogy esetleg az arcban nincs semmi különleges egy neandervölgyi esetében, kiderülhet hogy pusztán nem nagyon találtunk még fiatal neandervölgyiektől maradványokat, és mindegyik így nézett ki fiatalon.
Az olduvai esetről idézném a wikipédia szócikkéből: "Louis bebizonyította, hogy Darwinnak igaza volt." - innentől nincs miért foglalkoznunk az esettel.
HY állítása, hogy mindenféle ősembertípusok egy időben léteztek volna ott, egyszerűen HAZUGSÁG.
18) A Mary Leakey találta lábnyomokat szemre talán nem lehet fajhoz rendelni, de sikerült ezt megtennie a sokkal precízebb számítógépeknek. Amiben az a sluszpoén, hogy ezek a nyomok bizonyítják, hogy az Australopithecus Afarensis KÉT LÁBON JÁRT. Legalább időnként. Ez 2007-es eredmény, az1990-es cikket ugyebár felülírja :D
19) " a 2,3 millió esztendős modern ember (Homo sapiens ) állkapcsa. Ennek az etiópiai Hadarban talált, A.L. 666-1-es kódszámmal ellátott állkapocs" - HY megint egyszerűen hazudik, mintha teljesen feladta volna hogy ép mondatokat rakjon össze. Az állkapocs valójában egy Homo Habilisé.
20) "Először is, a két lábon járás evolúciós szempontból nem számít előnynek. " - hő? Szerintem meg igen. Amúgy ezzel megint tökönlövi magát HY: ha nem előnyös, akkor miért tervezte volna olyanra egy Teremtő? Pláne ha a Teremtés Koronáját, Az Übermenschet tervezgette?
HY azt mondja, a majmok felsőbbrendűek?!?
"Az ember nem képes a föld érintése nélkül fáról fára ugrálni, mint a csimpánz, vagy óránként 100 kilométeres sebességgel száguldani, mint a gepárd." - a majmok sem tudnak úgy futni. Igazából semmi nem tud olyan gyorsan futni mint a gepárd Akkor most mi van?
Hozzáteszem, a gepárdok csak EGYENESEN tudnak futni, és csak nagyon rövid távon, így elsődleges halálozási ok náluk az ÉHENHALÁS.
Az ember ellenben két lábon áll, így szabadon marad két keze, amivel felvehet egy bunkót, és jól fejbevághatja a majmokat és a gepárdot is. Szerintem ez előny velük szemben.
Robin Crompton meg leszophat. Gondolom ő is akkora kretén volt mint aki bebizonyította hogy a dongó nem lehet képes repülni.
Egyébként meg feltételezem erről beszél:
21) "csak azért, hogy aztán azok elhaljanak és letörjenek az új leletek fényében. " - de ehhez mindig kellenek új leletek :D Attól, hogy egy tudomány gyorsan változik, nem lesz kevésbé tudományos.
Henry Gee-ről nem tudom mit írt össze, mert egy egész könyvet, nem egy cikket. Azt elismerem hogy paleontológus, meg minden, de nem túl bizalomgerjesztő a hivatalos fotója, amin éppen tömény ittasnak látszik, amint egy fél liter kitöltött burbon még mindig vár előtte. Én csak mondom. De előfordulhat hogy mostanra elitta az agyát, és mindenfélét összeírkál.
22) " Ha elfordulnának az evolúció elméletétől, akkor szembe kellene nézniük azzal a ténnyel, hogy az embert Isten teremtette." - és ettől miért is félne bárki? Amúgy miért következne rögtön az hogy Allah felelős mindenért?
Én tudni akarnám, és ha úgy van, felelősségre vonni. De ha erre nem is volna lehetőség - mit nyernék vele ha tagadnám a valóságot és Allah, vagy Zeusz, vagy a nagyságos Spagettiszörny létezne? Mit nyernék vele ha tagadnám hogy halálra zúzom magam ha leugrok a szakadékba?
Vagy Miss Ganésa így működik? Ha nem veszek róla tudomást, akkor tehetetlen? Mert akkor folytassuk a tagadást. Ha ezzel megelőzhetjük a mindenféle isteneknek felrótt népírtásokat, meg világvégét - miért ne tagadnánk? Ha a tagadás megoldás a problémára ami Isten - ami egyébként semmi más esetben nem igaz -, akkor miért ne tegyük?

2018. július 25., szerda
Harun Yahya 10. - Evolúciós hamisítások
1) "A LÉGY EREDETE" - ja, jut eszembe: a legyek is repülnek! Akkor ők is madarak HY szerint? Vagy "szárazföldi állatok"? Vagy mi vaaan?
"[Az evolúcionisták] azt bizonygatják, hogy néhány dinoszaurusz, ahogyan a képen is látható, a legyek hajszolása közben egy- máshoz csapdosta mellső lábait és „szárnyra kapva a levegőbe emelkedett. ... Az evolucionistáknak el ő ször is ma- gyarázatot kellene találniuk arra, hogy honnan tud a légy ilyen tökéletesen repülni."
2) "Másrészt viszont egyetlen olyan lelet sincs, amely bizonyíték lehetne a legyek állítólagos evolúciójára." - nem? Mert jó, fosszíliákra ne is számítsunk, elvégre nincs csontvázuk, hülyegyerek. De van másik megoldás.Vagy ez most mi?
Persze olyanra hivatkozik aki '985-ben meghalt, szóval a 2VH után ha 10 évig volt a szakmában, addig meg jó ha múmiákat sikerült kikapirgálni Egyiptomban mint múltkutatás.
3) "A piltdowni ember" - meg is érkeztünk a fő témához. Senki nem vitatja hogy időnként akár szándékos hamisítások is előfordulnak. Hány, de hány pap hamisította Jézus fitymáját, Jézus keresztjének szilánkját, Jézus vérét, vérző szobrot, stigmákat, hittel gyógyítást, miegymást?
Aztán mindig jöttek a korrekt tudósok, és megcáfolták a hamisításokat és tévedéseket.
#ATudósokAJók
A többi esettel, sem ezzel részletesen nem kell foglalkoznunk a fenitek miatt.
4) "Az Australopithecus és a csimpánz közti óriási hasonlóság azt mutatja, hogy az ember őseként bemutatott Australopithecus valójában egy majomfajta" - na ez viszont már hazugság. Az Australopithecus NEM csimpánz.
Hasonlóságok pedig a későbbi embertípusokkal is van, szóval...
5) "azonban azt is hitték, hogy a „félig ember, félig majom” teremtmények nemcsak a régészeti leletek között, hanem a világ távoli tájain még elevenen is megtalálhatók."- ez így volt, keményen dúlt a rasszizmus abban az időben. És bizony ha nem fehér voltál, hát gyakran bíróságon kellett bizonyítanod hogy jogod van az emberi jogállásra.

2018. július 24., kedd
Harun Yahya 8. - Megtévesztő leletértelmezések
1) "Mielőtt belemennénk az emberi evolúció mítoszának részleteibe" - ez vicces olyantól, aki szerint egy por-ember és egy transszexuális borda-ember volt az első emberpár. Vagy az árja faj első példánya, vagy valami.
Tényleg: ha az ember őse a por, hogyhogy még van por?
2) " meg kell említenünk azokat a propagandamódszereket, amelyekkel elhitették a közvéleménnyel, hogy a félig majom, félig ember teremtmények léteztek valamikor a múltban." - hát ez a barom megint nem figyelt biológiaórán. Semmiféle félig majom-félig ember krokokacsa nem volt, ami odaszarta volna egyik nap a kacsát, másik nap a krokodilt.
3) "egyetlen kiásott csont – sőt, gyakran csonttöredék – alapján készítenek rajzokat egy egész él ő lényről. " - ez így van. És ezt azért tehetik meg, mert kibaszott sok élőlény áll rendelkezésünkre ma, és ezeknek a csontjait összehasonlítottuk, és kiderült hogy bizonyos tulajdonságok bizonyos csoportoknak állandók. Pl.a ragadozók fogsora mindig ilyesmi:
a nővényevőké meg ilyen:
Tehát ha találok egy tarajos zápfogat, akkor biztos hogy ragadozót képzelek el. Lesznek neki tépőfogai (azok a hosszú agyarak az elején), jó látása, gyors lesz, miegymás. Aki ért hozzá, az akár fajra megmondja minek a foga/lába/farka ha ismert fajról van szó. Mert a tudósok tudnak, mert tanultak. Nem ülnek, és azt hebegik "Isten".
Szóval a "spekulációk" alaposan megalapozottak, az a lényeg. Nem üres találgatások. Ostobaság lenne gyíkembereket fantáziálni az ősemberek helyére.
Egyébként van egy olyan dolog hogy "visszafajzás", amit úgy szoktak mondani: ősi jellegek kiütközése. Azaz egy utód hirtelen nagyon-nagyon régi ősök tulajdonságait mutatja. Eme felvezető után pedig had mutassak meg egy képet egy, az1800-as években élt, teljesen valódi emberről:
Az illető Julia Pastrana névre hallgatott, és szörnycirkuszokban lépett fel (akkoriban azok elfogadott dolgok voltak).
Mindjárt nem akkora "spekulácó" pl. Lucy, eh?
Ja, egyébként ha bizonyítottan egy fajhoz tartozó csontvázakat találok, és az egyiknek megvan a karja, a másiknak meg a lába, akkor összerakhatok belőlük egy egészcosntvázat. Természetesen mint Dr. Csont, figyelembe kell venni az egyedk életkorát, nemét, miegymást.
4) "az elmélet nagymértékben befolyásolja az értelmezést ." - igaz. De mivel az elmélet tény erősségű állítás, sok és ellenőrzött tényen alapul, és a belőle származó következtetések rendre igaznak bizonyultak (pl. először adtak nekik egy darab csontot egy ma élő élőlényből, és kérték határozzák meg - sikerült. Aztán találtak egy kihalt lényből való fosszilis csontot, kérték mondják meg milyen lehetett, és később, mikor találtak egész csontvázat, kiderült hogy nagyrészt helyesen következtettek - természetesen az új adatok birtokában a régi következtetéseket minden esetben felülvizsgálják).
5) "Az elméletek a múltban egyértelműen az aktuális ideológiákat tükrözték inkább, és nem a tényleges adatokat" - igen, pl. amikor a kereszténység uralmon volt a dinoszauruszcsontokat megsemmisítették, mert a bibliai gonosz óriásoknak tulajdonították őket.
6) "Mivel az emberek vizuálisan jobban befolyásolhatóak, a cél az volt, hogy elhitessék velük," - nem. Először is a legtöbb művészi rekonstrukció a kutatóknak készül. Amikor pedig a nagyközönségnek, akkor is mindig egyeztetnek a kutatókkal, és a cél az ismeretterjesztés, és a könnyebb megértés. Egy tudós könnyen ráképzeli a csontokat, bőrt egy csontvázra - egy átlagembernek ez nyilván nehézséget okoz.
7) "Ezen a ponton le kell szögeznünk egy fontos tényt: a csontmaradványokon alapuló rekonstrukció csak az alany nagyon általános jellemzőit fedheti fel, mivel az igazán egyedi jellemzők a lágy szövetekben vannak, azok pedig gyorsan elenyésznek." - csakhogy ez megint jelentősen megalapozott rekonstrukció a rendelkezésre álló adatok alapján. Szintén mutatnék a Dr. Csont egyik szereplőjére. Nem igaz tehát hogy "teljes mértékben a készítőjük képzeletétől függnek" ezek.
Mivel a "EGY KOPONYA: HÁROM KÜLÖNBÖZŐ RAJZ" keretnél nem adja meg a koponya leltári számát, sem a forrásokat, könnyen jelentem ki hogy hazudik. Az áll mindenképpen problémásnak tűnik, ott nem lehetséges annyi lágy szövet hogy a 3. képet indokolja. A szemöldök/homlok pedig egyenesen teljesen kizárja hogy azonos koponyákról lenne szó.
A szőrzet természetesen a művésztől függ, ellenben követelmény lenne hogy azonos arckifejezéssel készítsék el a rajzokat, nem úgy mint az 1. képen, amin vigyorog, ami eltorzítja a vonásokat.
Továbbá Maurice Wilson a kereső szerint egy látnok-szélhámos volt, így milyen alapon kerül ide egyáltalán?
A jávai "ős"ember nem ősember, hanem előember. Nem nézem meg ez fordítási hiba-e, vagy az eredetiben is benne van, mindenképpen mutatja eme kiadvány színvonaltalanságát.
A képek viszont nagyon is hasonlóak. Az arc kb. ugyanaz, csak a baloldalon kiemelte a művész a "bajusz"-t. A testarányok és testméretek is eléggé fedik egymást.
Bár mivel a jobboldali Maurice Wilsontól származik...
Áh, megvan a probléma!
"Az evolucionisták mereven ragaszkodnak az evolúciót alátámasztó rekonstrukciókhoz," - a rekonstrukciók NEM támasztanak alá SEMMIT, nem bizonyítékok semmire. Pusztán látványosan segítik a munkát és ismeretterjesztést. Csak HY hülye, és aggájaival nem fordult szakemberhez aki elmagyarázta volna amire kíváncsi, hanem elkezdte azt kiáltozni "Kövessük a tököt!"

2018. július 23., hétfő
Harun Yahya 8. - A madarak és az emlősök képzeletbeli eredete (2)
Szóval a madarakkal megvolnánk, jöhetnek az állatok.
1) Boyce Rensberger emlegetése a lovak kapcsán eléggé értelmetlen, mivel semmiféle hivatkozást nem ad meg (a konferencia írott formája, összefoglalója, akármije), így próbáltam rákeresni az illetőre. Persze az időpont már ásításra késztet, hiszen '980-ból való. És hát egy ember az nem tudományos konszenzus.
Bármit is mondott, "gyanús" hogy semmiképpen nem cáfolta az evolúciót, legfeljebb a ló törzsfejlődését szorgalmazta újrarendszerezni, mert ezt az egy hivatkozást dobta ki nagy hirtelen a kereső:
"Boyce Rensberger's anti-creationist Washington Post article: ‘How Science Responds When Creationists Criticize Evolution’, Jan. 8, 1997.", azaz '997-ben az illető egy kreácionista-ellenes cikket jelentetett meg. Szóval erről ennyit.
A keretes rész többi része teljesen általános, és túl széles témára kérdez, nem állok neki megírni azt a könyvet.
A többi pusztán az alábbi, már ismert érvelési hibák ismétlése:
- "az ott rossz VOLT, hiányos, vagy csak nem értem, tehát Isten"
- "ha az ember a majomtól származik, miért vannak még mindig majmok?"
- Gordon R. Taylor-ról is volt szó, NEM tudós szakértő, csak egy béna újságíró. A fickó amúgyis '980 óta egyszerűen halott, szóval kérdés mit írna ma, 30-40 évvel később.
Ezek a kifogások nem tények, hanem üres spekulációk. Tény, hogy az evolúció elméletére alapozott kutatások, legyen szó biológiáról vagy orvoslásról, beváltak. Tény, hogy eddig semmit nem kellett természetfelettivel magyaráznunk. Tény, hogy amit korábban természetfelettivel magyaráztunk, azokat ma már természeti erők működésével magyarázzuk, ami által biztonságosabb, kényelmesebb, és fejlettebb lett az életünk.
Libanonban meg sikerült majdnem kiírtani a cédrust, és a vallás a mai napig akadálya az újra elterjesztésének. Csak hogy egy példát mondjunk.
2) "Amint azt már korábban írtuk, az evolúció elmélete szerint bizonyos képzeletbeli teremtmények kimásztak a tengerből, és belőlük alakultak ki a hüllők, ezekből pedig a madarak. " - kérem, legyünk pontosak. A sorrend: halak -> kétéltűek -> hüllők -> dinoszauruszok -> madarak
Aztán arról röfög hogy minta hüllők a madaraktól különböznek, úgy az emlősöktől is. A mi kérdésünk: na és? Valamint:
- hogyan számol el a tojásrakó emlősökkel?
- hogyan számol el az erszényes emlősökkel, amik ugye jelentősen különböznek a méhlepényes emlősöktől?
- hogyan számol el az emlősszerű hüllők csoportjával?
- csak a poén kedvéért itt is: hogyan számol el a denevérekkel?
- és hogyan számol el a cetekkel?
"De a kérdés, miként zajlott le ez a folyamat, megválaszolatlan." - mint mondtam, a fickó a Gawd of the Gapsben hisz. Nem tudom, tehát Isten. És ezért már Hippokrates az ókori görögökben elküldött a bús francba.
3) George Gaylord Simpsonnak ciki neve van, de azon kívül hogy '980-ban még nem tudták mitől haltak ki a dinoszauruszok, semmit nem jelent a tőle származó idézet. Azóta tudunk már arról a meteorról, meg a globális éghajlatváltozásról, meg kiskutyafasza.
4) ismételten: az, hogy két faj között akármennyi különbség van, nem jelent semmit. Tessék megnézni egy rendszertani törzsfát, utánajárni kicsit miért úgy készülnek, és máris tetszik majd érteni a dolgokat.
5) Az külön köcsögség mikor - végre eszébe jutva hogy vannak denevérek - kijelenti, hogy mivel azok jól hallanak, ezért biztosan nincs olyan hogy emlősök kategória.
A csontváz-denevér összehasonlítás különösen izgalmas. Játsszunk keressük a különbséget!
a) az ősi denevérnek hosszú farka van, ami a szárnyhártyából jelentősen kilóg. A mai denevérnek ilyen nincs.
b) a szárny végén az ősi denevérnek 2 ujjai lóg túl a szárnyhártyán. A mainak csak 1.
És nem tudom mi az az izé amit a fej két oldalán bekarikáztam jelölés célzattal, de bárki kereshet egy mai denevér csontváz képet, pl.:
jól látható hogy mai denevéren olyan nincsen.
Ennyit arról hogy nincsenek különbségek, lol.
6) Az Eric Lombard idézetre nem tudunk reagálni a forrás hiánya miatt.
Azonban mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, hogy a csivava és a dán dog között mekkora a különbség, és tutira egyközös ősük volt csaucsauval. Ha pedig ekkora különbségek létrejöhetnek, mi állíthatná meg a még ennél is nagyobb különbségeket?

2018. július 22., vasárnap
Harun Yahya 8. - A madarak és az emlősök képzeletbeli eredete (1)
Ismételten vminek az eredetét firtatja. Minek? Ha nem vki kedvéért csinálnám, aznnal átugranám a fejezetet, ha még nem dobtam volna el a könyvet amúgyis mára fedlap után.
Btw, mivel ez a poszt hosszúra nyúlt, itt csak a madarakkal foglalkozunk, a köv. alkalommal jöhetnek az emlősök.
1) "a kétéltűek tojása úgy lett megtervezve, hogy csak a vízben kelhessen ki, a hüllőké pedig úgy, hogy csak a szárazföldön." - semmiféle tojásokat nem tervezett meg senki, másfelől elköveti a hibát, hogy azt hiszi, egy tulajdonság az ősöktől örökké megmarad változatlanul. Az előző fejezetben egy tudós felhívta a figyelmet (a legősibb egysejtű szervezetének kutatása kapcsán) hogy ez nem feltétlen igaz. Erre mutat pl. hogy rengeteg hüllő egyszerűen vízparton él (krokodilok, teknősök), ami hát legalábbis ez-is-az-is.
Aztán ott a tény, hogy egyes hüllők nem is raknak tojást, hanem elevenszülők.
2) "A kétéltűek „lépésről lépésre” történő evolúciója teljesen kizárt, hiszen a tökéletesen funkcionáló tojás nélkül a faj nem maradhat fenn." - mert? Mi ez a hülyeség már megint? A halak primitívebb tojásokat raknak, és semmi bajuk. A hüllők bonyolultabb tojásokat raknak és semmi bajuk. A madarak tojása meg tényleg tuti, és a centis-vagy-mekkora nagyságtól az emberfejnyi strucctojásig mindegyik működik.
3) "az őseiket még nem sikerült megtalálni" - a kulcsszó a MÉG.
4) "Még mindig ott van az a kérdés is, hogyan váltak ezek az él ő lények képessé a repülésre!" - he? repülő kétéltűek? Hol?
Amúgy:
Áh, madarakról beszél! De akkor mit kezd vajon ezzel:
Mert a strucc nem repül ám. Valamikor az evolúció során elveszett ez a képessége.
És itt egy másik példa:
A pingvin repülés helyett úszásra használja a szárnyait. De miféle tervező tervezne UGYANARRA a feladatra két eszközt? Mi volt Mr. Allah baja az uszonnyal? Vagy a strucc esetében a lábakkal? Karokkal?
5) "Mivel az evolucionisták azt hiszik," - nem hiszik, tudják, mert a bizonyítékok erre utalnak. Allahra viszont nem utal semmi.
6) Azonban madarak nagyon is egyedülálló tulajdonságai, amelyek teljesen különbözőek a szárazföldi állatok felépítésétől" - pl. egy fejük van, van agyuk, szívük,veséjük, mindegyik ugyanott ahol... Várj. A madarak is szárazföldi lények! Na jó, a pingvinen még vitatkozhatunk, és a kacsákon, és... Mindegy, értitek mit mondok. Azt azért leszögezném, hogy a pingvinek, kacsák stb. nem kétéltűek, mert már látom hogyan csikorognak a kretard fejekben a fogaskerekek!
7) Ha Engin Korur ezt mondta: "A szem és a szárny közös tulajdonsága, hogy csak végleges, teljesen kifejlett formájukban képesek működni. ", akkor sürgősen ki kell rúgni. Egyetlen szerencséje hogy a cikk '984-es, azaz meredeken elavult mára.
8) A madarak tüdejéről szólva: középiskolás anyag volt, semmi problémát nem láttunk benne. Javaslom HY is menjen vissza és szerezzen érettségit.
9) "Az a tény, hogy egy földi lénynek szárnyai vannak, még nem teszi képessé arra, hogy repüljön. A szárazföldi állatokból hiányzik még számos más jelemző , ami a madarakat képessé teszi a repülésre" - HY most vagy a bibliára hivatkozik,ami szerint a denevér madár, vagy sose hallott még erről az állatcsoportról, vagy hazudik és már oda sem figyel.
No és ott a repülő mókus is:
És ismét a kérdés: ha az élővilág tervezett, miért van ennyiféle változat a repülésre? A madarak szárnya más mint a denevéré, megint másként repül a repülő mókus, és a lebernyeges siklórepülésnek is van pár változata attól függően a test mely pontjai között feszül ki a ~szárny.
No és ezt még meg sem említettük:
Ez egy hal, ami repül. Csak hogy kibasszon a kreácionistákkal.
"Például a madarak csontjai sokkal könnyebbek, mint a földön élő állatoké. " - a madarak is a földön élnek, de ezen túllépve tudod mi izgalmasabb? A csontjaik pont úgy kapcsolódnak, és általánosságban szólva pont annyi van belőlük, mint más gerinces állatokban!
Btw, az, hogy egy csont könnyebb mint egy másik, az nem - ahogy kretardéknál mondják - "mikorevolúció", azaz totálisan megengedett még egy kreácionista szerint is? Megálapodnátok az álláspontotokon mielőtt idejöttök előadni azt?
10) "Arra a kérdésre, hogy miért nem találtak „egyszárnyú” illetve „félszárnyú” madárfosszíliát, az evolucionisták egyetlen él ő lény nevével válaszolnak. Ez az ősmadár, az Archaeopteryx" - ma már biztosan nem. Ma a raptorok a menők.
"A legújabb kutatások azonban kiderítették, hogy ez a lény egyáltalán nem át- meneti alak, hanem egy madárfaj, amelynek a mai madaraktól némileg eltér ő tulajdonságai voltak. " - he? Ez meg miféle hülyeség?
Amúgy nemhogy a mellcsont hiányzik belőle, de nem volt csőre, ellenben voltak ujjai, gyíkfarka, meg úgy általában nem úgy nézett ki amit madárnak mondanék! Ez a szörny ha szembejön nem kenyérmorzsákat dobálok neki, hanem elkerülöm. De jó messzire.
"Az, hogy fogazata van, nem bizonyítja, hogy a hüllőkb ő l fejlődött ki. Egykor meglehetősen sok madárfaj élt, amelyeknek fogazata volt." - ja, az első dolog ami ha madárra gondolok és eszembe jut, azok a fogak.
Azért fel kéne tűnjön hogy ma egy madárnak sincs foga, és amikor foguk volt nem voltak fogatlanok. Mert evolúció.
"Látszik, hogy a legutóbb talált, hetedik Archaeopteryx-maradványnak mellcsontja van. " - és, HY, had kérdezzem meg: ebből nem esik le semmi?
Majd így folytatja: "Ez a felfedezés érvénytelenítette ezt az általános nézetet, hogy az Archaopteryx csak félig volt madár, és nem tudott megfelelően repülni." - uhm, az ugye megvan hogy nem a röpképesség megléte az egyetlen meghatározó különbség egy madár és egy dinoszaurusz között? (A dinoszauruszok amúgy nem hüllők, ha valaki még nem jött rá.)
A besorolási problémákról amúgy ajánlom R. Dawkins, A legnagyobb mutatvány, 211-212. oldalait.
A dinoszauruszok hüllő-voltával kapcsolatban első kérdésként amúgy a csípőcsont alakját szokás tárgyalni, vannak ugyanis a hüllő-alakúak, és a madár-alakúak.
11) "a ma élő madárfajok között kettő is fel van szerelve karmokkal, amelyek- kel a fák ágaiba kapaszkodhat"- nagyobb kérdés hogy MIÉRT? Ha tervező tervez valamit, akkor nem lesznek ilyen kivételek. Nincs pl. olyan opel astra 50 GT, ami gyárilag hupikék fényszóróval rendelkezik, pedig milyen kúl az.
9-10K madárfajból mégis akad 2 db ami nem felel meg a "gyártási előírásoknak". Ráadásul ha visszamegyünk az időben egyre több olyat találunk aminek volt karma, és egyre kevesebbet aminek nem, míg egy ponton egyáltalán nem voltak karomnélküliek. Ami HY szerint ugye lehetetlen.
Az egész, hogy a szárnyon karmok legyenek, HY szerint amúgyis lehetetlen, hiszen akkor az nem "tökéletes" szárny, azaz abban a pillanatban semmire nem jó, használhatatlan.
El kéne döntenie mi az álláspontja végre...
"De ha jobban megnézzük, az Archaeopteryx idejétől egészen a legutóbbi korokig létezett egy egész nemzetség, amelybe foggal rendelkező madarak tartoztak. " - azaz? Melyik nemzettség, és mikor halt ki? Figyelj, én nem végzem el helyetted a munkád. Ha csakígy benyögsz félinformációkat hivatkozás nélkül, akkor egyszerűen mint üres fecsegés, ezeket figyelmen kívül hagyom!
Még ideböfög vmi olyat hogy "mivel van amiben különbözik a madára hüllőtől - pl. mindkettőnek két szeme van -, ezért minden amiben hasonlítanak nem számít", de ez trollkdásnak számít, legfeljebb egy feketepontot kaphat érte.
12) "Confuciusornisnak neveztek el. Ez a madár csaknem egy id ő s az Archaeopteryxszel" - itt a "csaknem" olyan 25 millió évet jelent :D
" A Liaoningornis csontvázában ott volt a mellcsont" - ezt minek hozza fel, ha szerinte MINDEN Archeopteryxben ott volt? Nyilvánvaló: mert A KORAI A-ekben (talán) nem volt ott. Az evolúció segítethette hozzá őket idővel.
"Ez a felfedezés a Discover egy cikkében jelent meg, amelynek a címe „Honnan származnak a madarak? Ez a lelet azt mutatja, hogy nem a dinoszauruszoktól” volt." - a cikket nem találtam meg, de találtam pár vonatkozó infót. Elször is NEM ez volt a címe a cikknek, hanem "Old Bird" (régi madár"). Íme a szöveg angol eredetije:
"That Liaoningornis had the features of a modern bird was stated in an article in Discover, which said, "Whence came the birds? This fossil suggests that it was not from dinosaur stock.""
Másrészről sikerült megtalálni infót a magazinról (annyira nem volt egyszerű, mert a címe annyi "Discovery"). Úgy sejettem valami kreácionista "forrás", de nem.
A Discoveri (magazin) egy gyerekeknek szóló, '997-ben a Disney kezében lévő ismeretterjesztő kiadvány, akik akkor is egy dologgal voltak elfoglalva: minél több pénzt kisajtolni a termékből mielőtt kidobják a szemétre. Szóval nem épp egy komoly tudományos publikáció, és ennek megfelelően a cikkek ellenőrzése sem túl kimagasló.
Fárasztó már a sok ősmadár emlegetése. Egyet fektessünk le végre világosan: az összes hasonlít ebben-abban a mai madarakra, és hasonlít más vonásokban a dinoszauruszokra. Ami egyértelmű, hogy nem olyanok mint a mai madarak, nagyon-nagyon kell kapirgálni hogy valahogy fel lehessen őket tornászni közéjük. Mert nem madarak, hanem átmeneti formák a dinoszauruszok és a mai madarak között.
De ha mutat egy mai madarat 200millió évvel ezelőttről, vagy egy elefántot egymilliárd évvel ezelőttről, arra kíváncsiak leszünk. Ugyanis AZ tényleg cáfolná az evolúciót ahogy ma ismerjük.
És ha el tudnánk szakadni a '970-80-as évektől mint forrás, az is yo lenne.
13) "Alan Feduccia ... annak az elméletnek" - leszarom. Magánvélemény. A tudományos konszenzus számít. Isaac Newton hitt az alkímiában, Einstein az Üreges Földben, Nicola Tesla meg hogy űrlények üzenetét fogta. Kurvára leszarom.
"Összefoglalásul kijelenthetjük, hogy a „madarak evolúciójának” elmélete, amely egyetlen bizonyítékként az Archaeopteryxen nyugszik"

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)