2018. július 23., hétfő

Harun Yahya 8. - A madarak és az emlősök képzeletbeli eredete (2)

Szóval a madarakkal megvolnánk, jöhetnek az állatok.

1) Boyce Rensberger emlegetése a lovak kapcsán eléggé értelmetlen, mivel semmiféle hivatkozást nem ad meg (a konferencia írott formája, összefoglalója, akármije), így próbáltam rákeresni az illetőre. Persze az időpont már ásításra késztet, hiszen '980-ból való. És hát egy ember az nem tudományos konszenzus.
Bármit is mondott, "gyanús" hogy semmiképpen nem cáfolta az evolúciót, legfeljebb a ló törzsfejlődését szorgalmazta újrarendszerezni, mert ezt az egy hivatkozást dobta ki nagy hirtelen a kereső:
"Boyce Rensberger's anti-creationist Washington Post article: ‘How Science Responds When Creationists Criticize Evolution’, Jan. 8, 1997.", azaz '997-ben az illető egy kreácionista-ellenes cikket jelentetett meg. Szóval erről ennyit.

A keretes rész többi része teljesen általános, és túl széles témára kérdez, nem állok neki megírni azt a könyvet.
A többi pusztán az alábbi, már ismert érvelési hibák ismétlése:
- "az ott rossz VOLT, hiányos, vagy csak nem értem, tehát Isten"
- "ha az ember a majomtól származik, miért vannak még mindig majmok?"
- Gordon R. Taylor-ról is volt szó, NEM tudós szakértő, csak egy béna újságíró. A fickó amúgyis '980 óta egyszerűen halott, szóval kérdés mit írna ma, 30-40 évvel később.

Ezek a kifogások nem tények, hanem üres spekulációk. Tény, hogy az evolúció elméletére alapozott kutatások, legyen szó biológiáról vagy orvoslásról, beváltak. Tény, hogy eddig semmit nem kellett természetfelettivel magyaráznunk. Tény, hogy amit korábban természetfelettivel magyaráztunk, azokat ma már természeti erők működésével magyarázzuk, ami által biztonságosabb, kényelmesebb, és fejlettebb lett az életünk.
Libanonban meg sikerült majdnem kiírtani a cédrust, és a vallás a mai napig akadálya az újra elterjesztésének. Csak hogy egy példát mondjunk.

2) "Amint azt már korábban írtuk, az evolúció elmélete szerint bizonyos képzeletbeli teremtmények kimásztak a tengerből, és belőlük alakultak ki a hüllők, ezekből pedig  a  madarak. " - kérem, legyünk pontosak. A sorrend: halak -> kétéltűek -> hüllők -> dinoszauruszok -> madarak

Aztán arról röfög hogy minta hüllők a madaraktól különböznek, úgy az emlősöktől is. A mi kérdésünk: na és? Valamint:
- hogyan számol el a tojásrakó emlősökkel?


- hogyan számol el az erszényes emlősökkel, amik ugye jelentősen különböznek a méhlepényes emlősöktől?
- hogyan számol el az emlősszerű hüllők csoportjával?
- csak a poén kedvéért itt is: hogyan számol el a denevérekkel?
- és hogyan számol el a cetekkel?

"De a kérdés, miként zajlott le ez a folyamat, megválaszolatlan." - mint mondtam, a fickó a Gawd of the Gapsben hisz. Nem tudom, tehát Isten. És ezért már Hippokrates az ókori görögökben elküldött a bús francba.


3) George Gaylord Simpsonnak ciki neve van, de azon kívül hogy '980-ban még nem tudták mitől haltak ki a dinoszauruszok, semmit nem jelent a tőle származó idézet. Azóta tudunk már arról a meteorról, meg a globális éghajlatváltozásról, meg kiskutyafasza.

4) ismételten: az, hogy két faj között akármennyi különbség van, nem jelent semmit. Tessék megnézni egy rendszertani törzsfát, utánajárni kicsit miért úgy készülnek, és máris tetszik majd érteni a dolgokat.

5) Az külön köcsögség mikor - végre eszébe jutva hogy vannak denevérek - kijelenti, hogy mivel azok jól hallanak, ezért biztosan nincs olyan hogy emlősök kategória.
A csontváz-denevér összehasonlítás különösen izgalmas. Játsszunk keressük a különbséget!


a) az ősi denevérnek hosszú farka van, ami a szárnyhártyából jelentősen kilóg. A mai denevérnek ilyen nincs.
b) a szárny végén az ősi denevérnek 2 ujjai lóg túl a szárnyhártyán. A mainak csak 1.
És nem tudom mi az az izé amit a fej két oldalán bekarikáztam jelölés célzattal, de bárki kereshet egy mai denevér csontváz képet, pl.:


jól látható hogy mai denevéren olyan nincsen.

Ennyit arról hogy nincsenek különbségek, lol.

6) Az Eric  Lombard idézetre nem tudunk reagálni a forrás hiánya miatt.
Azonban mindenkinek érdemes elgondolkodnia azon, hogy a csivava és a  dán dog között mekkora a különbség, és tutira egyközös ősük volt csaucsauval.  Ha pedig ekkora különbségek létrejöhetnek, mi állíthatná meg a még ennél is nagyobb különbségeket?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése