2018. július 24., kedd

Harun Yahya 8. - Megtévesztő leletértelmezések

1) "Mielőtt  belemennénk  az  emberi  evolúció  mítoszának  részleteibe" - ez vicces olyantól, aki szerint egy por-ember és egy transszexuális borda-ember volt az első emberpár. Vagy az árja faj első példánya, vagy valami.
Tényleg: ha az ember őse a por, hogyhogy még van por?

2) " meg kell említenünk azokat a propagandamódszereket, amelyekkel elhitették a közvéleménnyel, hogy a félig majom, félig ember teremtmények léteztek valamikor a múltban." - hát ez a barom megint nem figyelt biológiaórán. Semmiféle félig majom-félig ember krokokacsa nem volt, ami odaszarta volna egyik nap a kacsát, másik nap a krokodilt.

3) "egyetlen kiásott csont – sőt, gyakran csonttöredék – alapján készítenek rajzokat egy egész él ő lényről. " - ez így van. És ezt azért tehetik meg, mert kibaszott sok élőlény áll rendelkezésünkre ma, és ezeknek a csontjait összehasonlítottuk, és kiderült hogy bizonyos tulajdonságok bizonyos csoportoknak állandók. Pl.a ragadozók fogsora mindig ilyesmi:


a nővényevőké meg ilyen:


Tehát ha találok egy tarajos zápfogat, akkor biztos hogy ragadozót képzelek el. Lesznek neki tépőfogai (azok a hosszú agyarak az elején), jó látása, gyors lesz, miegymás. Aki ért hozzá, az akár fajra megmondja minek a foga/lába/farka ha ismert fajról van szó. Mert a tudósok tudnak, mert tanultak. Nem ülnek, és azt hebegik "Isten".
Szóval a "spekulációk" alaposan megalapozottak, az a lényeg. Nem üres találgatások. Ostobaság lenne gyíkembereket fantáziálni az ősemberek helyére.

Egyébként van egy olyan dolog hogy "visszafajzás", amit úgy szoktak mondani: ősi jellegek kiütközése. Azaz egy utód hirtelen nagyon-nagyon régi ősök tulajdonságait mutatja. Eme felvezető után pedig had mutassak meg egy képet egy, az1800-as években élt, teljesen valódi emberről:


Az illető Julia Pastrana névre hallgatott, és szörnycirkuszokban lépett fel (akkoriban azok elfogadott dolgok voltak).
Mindjárt nem akkora "spekulácó" pl. Lucy, eh?


Ja, egyébként ha bizonyítottan egy fajhoz tartozó csontvázakat találok, és az egyiknek megvan a karja, a másiknak meg a lába, akkor összerakhatok belőlük egy egészcosntvázat. Természetesen mint Dr. Csont, figyelembe kell venni az egyedk életkorát, nemét, miegymást.


4) "az  elmélet nagymértékben befolyásolja az  értelmezést ." - igaz. De mivel az elmélet tény erősségű állítás, sok és ellenőrzött tényen alapul, és a belőle származó következtetések rendre igaznak bizonyultak (pl. először adtak nekik egy darab csontot egy ma élő élőlényből, és kérték határozzák meg - sikerült. Aztán találtak egy kihalt lényből való fosszilis csontot, kérték mondják meg milyen lehetett, és később, mikor találtak egész csontvázat, kiderült hogy nagyrészt helyesen következtettek - természetesen az új adatok birtokában a régi következtetéseket minden esetben felülvizsgálják).

5) "Az  elméletek  a  múltban  egyértelműen  az  aktuális  ideológiákat tükrözték  inkább,  és  nem  a  tényleges  adatokat" - igen, pl. amikor a kereszténység uralmon volt a dinoszauruszcsontokat megsemmisítették, mert a bibliai gonosz óriásoknak tulajdonították őket.

6) "Mivel  az  emberek  vizuálisan jobban befolyásolhatóak, a cél az volt, hogy elhitessék velük," - nem. Először is a legtöbb művészi rekonstrukció a kutatóknak készül. Amikor pedig a nagyközönségnek, akkor is mindig egyeztetnek a kutatókkal, és a cél az ismeretterjesztés, és a könnyebb megértés. Egy tudós könnyen ráképzeli a csontokat, bőrt egy csontvázra - egy átlagembernek ez nyilván nehézséget okoz.

7) "Ezen a ponton le kell szögeznünk egy fontos tényt: a csontmaradványokon alapuló rekonstrukció csak az alany nagyon általános jellemzőit fedheti fel, mivel az igazán egyedi jellemzők a lágy szövetekben vannak, azok pedig gyorsan elenyésznek." - csakhogy ez megint jelentősen megalapozott rekonstrukció a rendelkezésre álló adatok alapján. Szintén mutatnék a Dr. Csont egyik szereplőjére. Nem igaz tehát hogy "teljes  mértékben  a  készítőjük  képzeletétől  függnek" ezek.

Mivel a "EGY KOPONYA: HÁROM KÜLÖNBÖZŐ  RAJZ" keretnél nem adja meg a koponya leltári számát, sem a forrásokat, könnyen jelentem ki hogy hazudik. Az áll mindenképpen problémásnak tűnik, ott nem lehetséges annyi lágy szövet hogy a 3. képet indokolja. A szemöldök/homlok pedig egyenesen teljesen kizárja hogy azonos koponyákról lenne szó.
A szőrzet természetesen a művésztől függ, ellenben követelmény lenne hogy azonos arckifejezéssel készítsék el a rajzokat, nem úgy mint az 1. képen, amin vigyorog, ami eltorzítja a vonásokat.
Továbbá Maurice Wilson a kereső szerint egy látnok-szélhámos volt, így milyen alapon kerül ide egyáltalán?

A jávai "ős"ember nem ősember, hanem előember. Nem nézem meg ez fordítási hiba-e, vagy az eredetiben is benne van, mindenképpen mutatja eme kiadvány színvonaltalanságát.
A képek viszont nagyon is hasonlóak. Az arc kb. ugyanaz, csak a baloldalon kiemelte a művész a "bajusz"-t. A testarányok és testméretek is eléggé fedik egymást.
Bár mivel a jobboldali Maurice Wilsontól származik...

Áh, megvan a probléma!

"Az evolucionisták mereven ragaszkodnak az evolúciót alátámasztó rekonstrukciókhoz," - a rekonstrukciók NEM támasztanak alá SEMMIT, nem bizonyítékok semmire. Pusztán látványosan segítik a munkát és ismeretterjesztést. Csak HY hülye, és aggájaival nem fordult szakemberhez aki elmagyarázta volna amire kíváncsi, hanem elkezdte azt kiáltozni "Kövessük a tököt!"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése