2009. november 1., vasárnap

Jakab apostol közönséges levele

Mitől közönséges? Ezt sosem értettem.
Martin Luther útálta ezt a levelet, mert e levél azt mondja, a cselekedetek alapján üdvözülnek a népek, nem pusztán a hitük által, amit Luther próbált elhitetni hallgatóságával.

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban fedik a valóságot! (Vannak akik legalábbis hisznek benne hogy igen. Mi inkább álljunk hozzá kritikusan és lássuk be végre milyen abszurd az az álláspont.)

Feladó: Jakab
címzett: a zsidók 12 törzse (uhm, amibők 10 meg sincs, khm. Miért nem hívják ezt is zsidókhoz írt levélnek ha már itt tartunk?)
Örüljetek ha megkísértettek, elvégre legalább foglalkoznak veletek, és a végén majd jól elmesélhetitek a tárbortűz körül, hogyan győztétek le a kardfogú nyulat.
1.5: Mit kérjünk Mr. Istentől? IQ-t? A keresztény tanok megismerését? Egyik sem tűnik reális dolognak (mert ugyanakkor megígére, hogyja, persze Mr. Isten rögtön pattan).
Hazudj!
Mr. Isten senkit nem kísért meg. (Nem-e? És akkor mit szóljunk Gen.22.1-hez, 2Sám.24.1-hez, Mt 6.13-hoz?)
Saját magadat kísérted! Bele is döglötök!
Mr. Itennél nincs változás. (De akkor hogy történhet bármi is? A történés változás ugyanis. A változatlanság pedig halál.)
Mindíg maradj higgadt és megfontolt.
Ne csak a szád járjon, higgy!
1.27: Jakab szerint hogyan maradj árja. A "tartóztasd meg magad a világtól" dolog nekem viszont zavaros.
Gazdag, szegény - egyformán kezeljétek (a gyülekezetben legalábbis).
A szegények (és így aluliskolázottak) hajlamosak a vallásra, a gazdagok meg nagy faszok, elnyomó disznók, fúj!
Aki egyetlen törvény ellen vét, az a törvények összességével fordul szembe.
Ha nem vagy irgalmas (nem tartod be a törvényeket amit a kereszténység kitalált), akkor Mr. Isten sem lesz irgalmas hozzád! (Két rossz egy jót ad?)
A hit önmagában semmi, kell mellé hogy úgy is cselekedj. A test igényeire is ügyelni kell.
Egy istenben hiszünk. Az ördögök is hisznek benne, és rettegnek. (gzz. Mindenesetre ezzl azt akarja mondani, hogy pusztán hinni nem elég. Ez persze több helynek legalább látszólag ellentmond, de ez itt a legkisebb gond.)
Ábrahám tettétől, vagy hitétől "igazult meg"? Jakab szerint tettével, Pál szerint pusztán a hitétől (Róm.4.2-3).
Ráhábbal pedig az előző levélben foglalkoztunk, ugyanez a probléma, csak a hivatkozási számok mások.
Ha nem beszélsz össze mindenféle marhaságot, máris tökéletes vagy. Mert a kis dolgok keltenek olyan csodálatos nagy dolgokat, mint a gyújtogató az erdőtüzet. (Csak nekem van bajom ezzel a képpel?)
gyehenna... Itt más értelemben van már használva. Érdekes.
Az ember minden létező állatot megszelidített már. (No, mehet az apokrifok közé ez a csacskaság.)
A nyelvet viszont nem lehet megfékezni, halálos méreg, gonosz dolog az! (Átvitt értelemben persze.) De nem kéne ennek így lennie, hisz' milyen dolog mán ez, ba'ameg!
Teremhet-e egy szőlő fügét? Érdekes próbálkozás lenne kertészeknek. Nosza, oltsuk egymásra a kettőt! (Fügefára olajágat is lehet próbálni, Jakab azt is említi.)
Legyetek őszinték, ne civakodjatok. Meg ilyenek, olyanok és amolyanok.
A rivalizálás, az tehet mindenről! Irígy kutya bujj a lukba, onnan meg a wc-lukba, uk-cuk-funda-luk, funda-kávé ka-man-duk!
Kértek de nem adatik meg néktek (hopsz!), mert rosszul csináljátok ti önző dögök!
Ti rohadt kurvák, mit "barátkoztok a világgal"? (= Miért törődtök a környezettel, miért próbáltok békében élni, miért álltok szóba bárkivel is...) Úgy Mr. Isten ellenségeivé váltok, szakadtak!
Hát hiába mondja az Írás: blablabla? (Ugyanis NINCS ilyen igehely. Persze ezen kívül, lol)
ENGEDELMESKEDJETEK! Persze nem nekem, hanem Mr. Istennek.
Csússzatok az Úr lábai előtt a porban!
Ne szóljatok gonoszat egymásról. (Mármint hogy egymás háta mögött, meg pletykát terjeszteni. Ha valaki rosszat tett, azt azért fel kell jelenteni. Nem ám úgy, mint a Jehova Tanúi!)
Mr. Isten egyszemélyben törvényhozó, bíró és végrehajtó. (Na ez az a rendszer, amiről mára hosszas próbálkozások után kiderült, hogy alkalmatlan a valóságban.)
Addig örülj amíg élsz - és az egészet fogd az Úrra. (Úr = Isten Jakabnál?)
Akinek lehetősége van jót tenni de nem teszi meg, az gonosz. (De tudnom kell-e a lehetőségről, vagy akkor is hibáztatható vagyok ha nem veszem észre? Aktívan keresnem kell-e a lehetőséget? Hogy válasszak két lehetőség közül? Oh, oly' sok a probléma, de sehol egy egyértelmű útmutatás.)

Az 5.1-el kapcsolatban egy érdekes kommentárt találtam a SAB-on: Mr. Isten kedvenceit (= a zsidókat) először megjutalmazza gazdagsággal (Jób 22.23-24, Példabeszédek 15.6), majd megbünteti őket mert gazdagok.

5.7-9: egyészen halvány
(de egyenes) utalás arra, hogy a VilágVége még a címzettek életében bekövetkezik.
Ne esküdjetek. (No de Mr. Isten is szokott...?)
5.14: Beteg vagy? Ne hívj orvost, csak a "véneket" hogy imádkozzanak érted. Az 100%-ban hat. (MUHAHAHAHA!)
5.17: Illés egyszerűen imádsággal 3 és fél évig olyan aszályt csinált, hogy egy csepp eső sem esett. (Először is honnan veszi az adatot, ami nincs meg az eredeti történetben? Másodszor mi olyan szép abban a tettben hogy megéri felemlegetni szégyen nélkül? Harmadszor egy olyan aszálytól tuti hogy kiégne a föld, és csak sivatag maradna. Negyedszer: hiszem ha látom.)

Aztán meg esőt csinált szintén puszta imádkozással. (ásít)
Hú de kurva jó kereszténynek lenni, gyarapítani a gyülekezet számát, bár indokaink puszta fantáziaszülemények!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése