2009. május 31., vasárnap

Salamon aranykora

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis van aki azt hiszi)


A Királyok Első Könyve legközelebb arról tudósít, hogy Salamon elvette a Fáraó lányát. Melyik fáraó? De lesz ez még jobb is!
A lányt maga a leendő após viszi el Salamonnak, míg az felépíti a házát és kőfallal veszi körül Jeruzsálemet!
Arról is tudomást szerzünk, hogy a nép eddig holmi hegyekre járt áldozatot bemutatni, mivel házat még senki nem csinált az Úrnak. Ez az egy apróság volt, amit Salamon nem bírt apja dolgai közül - nyilván útált hegyet mászni.
És egyszer mikor elment Gibeonba, merthogy ott volt az áldozatbemutató hely nem kevesebb, mint 1,000 állatot áldozott fel, ami nyilván nagyon tetszett az Úrnak, mert mikor Salamon legközelebb elaludt megjelent neki álmában, és felajánlotta - az álomban - hogy kérhet amit akar. Salamon panaszkodott felvezetésként, hogy a nép már rettentő sokan van ám, egymilió felett van a számuk (legalábbis a százezres nagyságrendet a Biblia ismeri, de a millióst nem, és mint láttuk korábban összesen 1,300,000 férfit számlált Dávid népszámlálása), ezért eszet kért ahhoz hogy irányítani tudja ezt a néptömeget.
Az Úrnak tetszett a válasz, mondta, hogy mivel nem hosszú életet kért, sem gazdagságot, sem ellenségei kiírtását, ezért megadja neki amit kért, sőt azt is amit nem kért!
Csakhogy ez egy ÁLOM, az Úr valójában nincs jelen, az álmok jelentését eddig meg kellett fejteni, arra valók, nem valós történések! (mármint a Bibliában, mert a valóságban mégúgysem)
Különben is, itt Mr. Isten úgy viselkedik mint egy közönséges dzsinn az arab mesék valamelyikéből!
Mindenesetre Salamon gyorsan visszament Jeruzsálembe és gyorsan áldozott a Frigyláda előtt és nagy partit is adott. Remélhetőleg - bár a szöveg erről nem tudósít - ott elmondta valakinek az álmát, vagy ez is csak ezen apokrif nyalánkság írójának koholmánya, ha egy szó is igaz belőle egyáltalán.

Akkoriban jött a királyhoz (nyilván ítélkezés volt) két prosti. Az eset az volt, hogy az egyik ott lakott a másiknál és megszült, majd három napra rá megszült a másik is. Más tanú nincs. A probléma ott kezdődött, hogy a tulaj álmában agyonnyomta a gyerekét, de aztán mikor a másik még aludt ellopta annak a csecsemőjét és kicserélte a halottal.
Salamon erre azt találta ki, hogy kettévágatja a gyerkőcöt. Erre az egyik asszony elfogadta volna az ítéletet míg a másik inkább lemondott volna a gyerekről, erre Salamon annak adta, aki a gyereket élve kívánta látni.
A nép pedig kezdett félni tőle, mert ez aztán az Úr módszere volt az igazságtevésben!
Hát, az egyszer igaz, elvégre túl sok bölcsességről az anekdota nem tanúskodik. Ha bármennyi bölcsesség, vagy a királyláshoz tehetség lett volna benne egyszerűen hivat egy bábát aki megmondja, mennyi idős a baba (1 napos vagy 4 napos, az azért megkülönböztethető).
Salamon udvartartásának felsorolásával folytatódik a szöveg, megint csak az érdekesebbjére szorítkozunk:
- 12 tiszttartója volt egész Izráelben, ezek dolga az volt, hogy mindegyik 1-1 hónapig lássa el a királyt és házanépét. Nem hajaz ez kicsit sem a 12 apostolra, hm?

Aztán a szöveg azt mondja, Izráellel szomszédos országok voltak Egyiptom és a filiszteusok országa ami megint túlzásnak tűnik a történelmet ismerve, de most nem kötünk alaposabban bele. És Salamon minden nap az alábbiakat ette meg: 30 véka selyemliszt, 60 véka közönséges liszt, 10 hízlalt ökör... stb. Azt hiszem csúnyán elírtak valamit, mert ennyit a legkövérebb ember sem eszik meg. Talán inkább Salamon háza népére gondoltak? Akkor azt kellett volna írni gyerekek! És még akkor sem biztos, hogy az adatok nem lennének nagyzoló túlzások.
Salamon alatt béke honolt (de legalábbis nem veszítettek területeket). Salamonnak 40,000 (harci)szekér elé való lova és 12,000 lovasa (lovagolható lova?) volt. Hatalmas ménes, ki kéne nyomozni mekkora állománnyal rendelkeztek valós országok, nem mint ez a mesebeli!
És az Úr bölcsességet adott Salamonnak és igen nagy értelmet és "mély szívet mint a föveny, mely a tenger partján van". Ez utóbbi a legfurább hülyeség, hiszen a tengerparti homok rendszerint igen sekély, valamint tengerszintben is van stb. De azt mondja, hogy ennek következtében Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint napkelet minden bölcsessége (hé srácok, a Föld gömbölyű, nem lapos!), illetve mint Egyiptom bölcsessége. Sőt, minden környező nép minden tagjánál is bölcsebb volt, nehogymá' valaki belekössön amit mondok írja a szerző. Sajna ezekről az országokról azonban a történelem amennyire hallottam nem tud, minő meglepetés.
És szerzett 3,000 példabeszédet (amiből, ha a Példabeszédeket Salamonnak tulajdonítjuk 31 maradt meg, vagy 915 sor ha úgy számoljuk, ami még mindíg kevesebb mint a harmada!), énekeinek száma pedig 1,005 volt (amiből 1 maradt meg, az Énekek Éneke, amiről azt hallottam egy sima erotikus/pornográf költemény). És mindenki aki hallott róla elment hozzá (legalábbis minden olyan országból elmentek hozzá néhányan).
És Hirám, aki Tirus királya volt mikor meghallotta, hogy Salamon lett a király küldöttséget menesztett hozzá, mivel Dáviddal is jóban voltak. Salamon azt üzente vissza, hogy Dávid sajna a folytonos háborúk miatt nem építhetett házat az Úrnak (ami nem igaz, azért nem épített állítólag házat neki, mivel az Úr mindíg is nomádon lakott, legfeljebb sátorban és erre legalább kétszer hivatkoztak), de most hogy béke van minden határon azt gondolta magában, hogy épít egyet, ahogy azt az Úr megmondta már Dávidnak (nem, nem mondta meg, de ezen már nem is lepődünk meg). Ezért kéri, hogy parancsolja meg, hogy vágjanak ki cédrusfákat. Küld maga is embereket hogy elég fát vágjanak, hiszen a zsidók nem ismerik a favágás tudományát (tehát ipari kémkedésről van szó), és persze kifizeti a sidonbeli munkások bérét. Nem lett volna rossz, ha fizet a faanyagért is, de a király már ettől is boldog volt, hogy segíthet, sőt, még fenyőfákat is mondta hogy vágat (bár arra nem kérték). A fát a tengeren tutajokkal fogja leszállítani a kívánt helyre, onnantól Salamon dolga. Cserébe Salamon küldött 20,000 véka lisztet és 20,000 kórus sajtolt olajat - minden évben. Tehát ez afféle állandó cserekereskdelem megindulását jelzi. Kár, hogy a pontos famennyiséget nem kapjuk meg, mert az csak nem hihető, hogy holmi élelmiszerért bármennyi fát fenntartások nélkül leszállítottak volna amennyit csak kérnek cserébe!
Salamon robotosokat is kijelölt, szám szerint 30,000-et. Asszem Mózes valamelyik könyvében elmondja mik is voltak ezek, most nem olvasok vissza csak emiatt, nem nagy fontosságú a dolog jelenleg. ezeket mind elküldte havonta 10,000-ével Libanonba és a Libanon hegyén dolgoztaták őket 1 hónapig, aztán 2 hónapot otthon tölthettek.
Ezen kívül Salamonnak volt 70,000 teherhordója és 80,000 kővágója - ugyanazon a hegyen! Mégis mi volt ott, New York?!?
A munkafelügyelők mindenesetre még nincsennek a felsorolásban: ők 3,300-an voltak.
És parancsolta a király hogy NAGY köveket vágjanak ki, mert alapnak kellenek. El is készítették azokat neki.
És megépítették az Úrnak házát az Egyiptomból való kijövetel utáni 480. évben, ami Salamon uralkodásának 4. évét jelentette. Ez Zif hónapjában kezdődött, ami a második hónap.
A ház 60 sing hosszú, 20 sing széles, 30 sing magas volt. Egy sing valahol 45-50 cm közé esik attól függ kit kérdezel, így a méretek kb. 30m*10m*15m meg egy kicsi.
Volt hozzá tornác is, körben. Mi lesz ez, a Szent Sátor kőből?
Voltak ablakok is, de lezárt rostéllyal (ráccsal feltételezem).
Az épület maga 3 emeletes lett, és felfelé szélesedett! Micsoda kreatív éptkezési forma, micsoda előremutatás! milyen kár, hogy senki se látott ilyesmit az írón kívül! A köveket pedig még a bányában megfaragták, így magán az építkezésen nem kellett már vasszerszámokat felhasználni! Míly csodálatos is ez, hiszen manapság a helyszínen mindíg el kell végezni holmi utólagos simításokat és illesztéseket! A szintek között csigalépcsőn lehetett közlekedni. Aztán a végén az egésznek cédrusfaborítást adtak kívül-belül.És mikor kész volt az Úr előállt a megépítendő ház vázlatával (ami már kész volt), hogy Salamon azt építse meg neki hogy aztán majd jó legyen neki. Nos, így készülnek a Bibliában a jóslatok: utólag.
A ház hátuljához egy cédrusfa falat is építettek (a ház falán belül, nem kívül!), "a szentek szentjének", azaz a Frigyládának (a Sátorbanaz elkülönített résznek megfelelően). Belül mindenféle növényi faragások díszítették a burkolatot. Ezt a falat aranyborítással látták el. Az oltár cédrusfaburkolatot kapott.
Aztán a házat belülről bevonták arannyal is, és kifeszítettek benne egy aranyláncot, amit szintén bevontak arannyal, nehogymá' valami kimaradjon a! Aztán az oltárt is bearanyozták! Aztán a belső szentélyrészbe csináltak két 10 sing magas kérubot olajfából, 5 singnyi szárnyakkal. A két kerub tök ugyanolyan volt. Aztán ezt is bearanyozták! Yeah! Aranyozzunk be mindent!
Aztán a friss aranyozásra és a már meglévő faragásra kívül és belül újabb ragaásokat faragtak! Hejehuja! Aztán minden padlót kívül-belül learanyoztak! Sejhaj, egyszerélünk! Meg volt még ajtó olajfából össze-vissza faragva meg aranyozva meg minden ami kell! Valaki passzolja már a jointot! És voltak ott még mindenféle ajtószárnyak, meg ajtók, meg udvar, meg faragás, meg arany, meg három rend faragott kő! És 10 és fél évig építették az egész hóbelevancot!

No akkor most higgadjunk le, és gondolkodjunk el azon, hogy miért kellett ennyi rentgeteg idő egy akkora házhoz, ami manapság mondjuk átlagos társasház?

Aztán Salamon a saját házának építtetésébe kezdett. Ennek megépítése 13 évbe tellett. Méretei kb. 50m*25m*15m. Hát, mindenesetre jóval nagyobbra sikerült mint Mr. Isten kulipintyója. Ez teli volt oszloppal meg ablakkal, meg még oszlopokkal, meg trónteremmel (ami egyúttal a bírói fogadóterem is volt). És volt saját szárnya, hivatalos szárny, meg külön szárny a fáraó lányának akit feleségül vett. Kőház cédrusfa borítással. De nem ám sima kőház, a kövek mind drágakövek voltak! Passzold a dekket! Na jó, megnéztem más fordításokat, és azok csak annyit mondanak, hgy nagy - és ezért drága - kövekből volt. Pedig be szép is lett volna!
A ház az Úr házának mintájára épült (csak épp nagyobbra, viszont lehagyták az aranyborítást).
De ez még nem volt elég. Salamon elküldött Hirámért aki rézműves volt. Mivel Salamon úgy szerette az oszlopokat elsőként csináltatott vele néhányat. Rézből természetesen. Majd két gömböt, amik 5 sing magasak voltak. Mivel gömbökről van szó ezért ez az átmérőjük. Ezek a frissen készült oszlopok tetejére kerültek. mindenféle díszes izék is voltak ezeken a gömbökön díszítés gyanánt. A bal oszlopot elnevezték Jákinnak a jobbot Boáznak (nem tudom, lesz-e jelentőségük, de megemlíteni megemlítem). ÉS "csinála egy öntött tengert" - egy medencét -, ez 10 sing széles 5 sing magas és 30 sing átmérőjű volt.

Namost a legutóbbi mondat adataiból levonhatjuk a következtetést, hogy ez egy hengeres dolog volt. Azt is elmondhatjuk, hogy megvannak az adataink a kör kerületének képletéhez (kerület = átmérő * pí). Azt is kiszámíthatjuk belőle, hogy ezek szerint a pí a Biblia szerint pontosan 3-mal egyenlő. Azonban már az ókori görögök is rájöttek, hogy a pí 3-meg-egy-kicsi (3.1415..., azaz a szövegnek minimum 31 singet kellene mondania ha valósak lennének az adatai és nem csak kitalálnák az egészet), márpedig Mr. Isten könyvében ilyen tévedésnek nincs helye. Ha eddig nem is lettünk volna teljesen meggyőződve a szöveg helytelenségéről íme a tökéletes érv.

Majd jön még egy rakás részlet, amik bár tényleg érdekesek és gyakran érthetetlenül furák, de már elolvasni is nehéz, és elképzelni még nehezebb, de visszaadni ismét teljességgel megerőltető lenne. Lényeg hogy tudd: akadt elfoglaltsága a rézöntőnek bőven, annyi cucc volt, hogy Salamon nem is nézte meg mi készült el, bemondásra elfogadta hogy megvannak. Mennyivel izgalmasabb volt anno fiiszteus fitymákat számlálni, nemigaz?
Végül pedig az isteni kincstárat is behordta a helyére.
És akkor összehívta az összes elölárót Izráelben hogy felvigyék a helyére a Frigyládát. A 7. hónapban össze is gyűltek. Akkor aztán felvették a papok a ládát és az összes cuccal felvitték azt a léviták. Salamonék meg mentek előttük és millió állatot áldoztak az út során. Végül a Ládát berakták a neki kijelölt helyre. "És ott van mind a mai napig."
A ládában pedig továbbra is csak Mózes kőtáblái voltak. És mikor a papok kijöttek köd töltötte be az Úr házát, és mint tudjuk az Úr a ködben lakozik.
Salamon erre gyorsan áldást mondott, melyben elmondta, hogy már Dávid is épített egy házat neki, és az Úr helyeselte is a tervet, csakhogy azt akarta, hogy majd Salamon építse meg az első házat amit valóban elfoglal majd. És mint láthatjuk így is lett. Egy érdekes részlet, hogy beszél az égről mint helyről, a földről mint helyről, de a föld alatról nem! Valamint továbbra is beszél az "egeknek egeiről", ami bármi is lehet. Kéri továbbá az Urat hogy tartsa be most amit ígért anno Dávidnak, hogy Salamon uralkodik majd hatalmasan. Félje mindenki az Urat és az Úr ítéljen mindenkit a szívük után. A bűnbánónak bocsásson meg, az istentelenekre és aki ellen hadba mennek azokra súlytson le, valamint küldjön esőt. Vigyázzon választott népére, ha már van neki. Érdekesség, hogy Egyiptomot vaskemencéhez hasonlítja (és mint tudjuk a vas olyan Mr. Istennek mint Supermannek a kriptonit).
Aztán Salamon megint áldást mondott - az Úrhoz intézett szavai után: ebben mondja, hogy tartsák meg a törvényeket amiket az Úr az apáiknak parancsolt és kéri hogy az Úr ne hagyja el őket.
Kijelenti, hogy monoteista a vallásuk (holott a Genezisben még korántsem volt az).
Aztán még bemutattak áldozatokat: 22,000 ökröt, 120,000 juhot.

Visszaugorva picit igen érdekelne, mivel foglalta el Salamon azt a retgeteg kőfejtőt, robotost meg akárkit, akik voltak vagy 150,000-en. Két ilyen kis épület felhúzásához bizonnyal nem kellett ennyi munkás, illetve ezeknek nyilván ez lett az állandó szakmájuk, hiszen szó sincs rabszolgákról. Mire kellett huszonakárhány év a két nyári lakra, és mit csinált ezalatt az a tömérdek ember? nincs aki megmondhatná.

A nagy áldozatbemutatali lendület meg igen furcsán hat egy állandóan háborúzó és nemrég még -valamint rendszeresen - éhező néptől. Valamint eltarthatott egy ideig az áldozás, mert ha egy marhára 200 kilót számolunk, már az is olyan mennyiségű hús és csont, amihez a birkákat még hozzáadva egyszerűen elképzelhetetlen hová lehetett tenni! És ezek még csak Salamon áldozatai, nem a népé. Lépjünk tovább.

A belső udvart is felszentelték még aznap, hogy ott (is) lehessen mindenféle áldozatokat bemutatni. Ugyanis az Úrnak állított rézoltár mint kiderült túl kicsi egyes áldozatokhoz.
Kétszer hétnapos (14 napos) ünnepséget hírdetett Salamon. A 8. napon pedig hazaküldött mindenkit, akik vígan mentek haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése