Feltűnik Dávid

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (bár láttuk, hogy a szöveg hamisítvány, de mégis ezzel a hozzáállással kéretik olvasni)

Szóval a 30,000 harci szekérrel, miegymással felszerelkezett filiszteus sereggel szemben ott állnak Saulék a 6000 fegyvertelen katonájukkal. És akkor Johnathán úgy dönt, megint keveri a szart, és a fegyverhordozójával elindul a filiszteusok előörséhez. Apja erről mit sem sejtve kissé odébb táborozik a támadókéhoz képest aprócska seregével.
Az akkori főpap, Ahija sem tudta hogy Johnathán készül valamire.
Johnathán pedig odament az egyik hegy vagy mi alá és a nyílt terepen haladva közelítette meg a filiszteus előörsöt. Azt gondolta ki jelnek, hogy ha a filiszteusok felhívják magukhoz, akkor az azt jó jelnek tekinti, hogy le fogja tudni őket ölni.
Namost félretéve a mézes-mázos körítést itt arról van szó, hogy ha nem rontanak rájuk az ellenséges katonák, akkor nincs kiszúrva hogy ők a zsidó sereghez tartoznak, így biztonságosan elvegyülhetnek az ellenség sorai között és okozhatnak károkat.
A szöveg persze azt írja a filiszteusok azt mondták: ni, zsidók, gyertek csak ide, hehehe!
Mindenesetre Johnathán és hű fegyverhodozó szolgája ment.
Mikor nagy nehezen felértek (kézzel-lábbal kapaszkodni kellett, szóval még az is lehet, hogy csak megmásztak egy függőleges sziklafalat és meglepetésből támadtak) nekiálltak kung-fuzni (vagy mi dívott akkoriban arrafelé) és a két zsidó 20 embert ölt le pusztakézzel azon a helyen.
Namost viszont kapunk adatot arról is mekkora volt az a terület, amin megölték ezt a 20 embert. Ez kérem egy bő kilóméter hosszú sáv volt, azaz azt feltételezhetjük, hogy a filiszteus tábor szélén lévő őröket egyesével kapták el ezek a terroristák.
Eme veszteség persze felkavarta a kedélyeket a filiszteus táborban, sőt, még a föld is megremegett! Hát nem csodálatos?

Meglátták Saulék is, hogy a sereg szétszóródik, hát rögtön sejtették hogy valaki akciózott. Mikor megnézték ki hiányzik rögtön kiderült a csíny. Erre kérte Saul hogy hozzák elő a frigyládát. De közben a filiszteusok között egyre nagyobb lett a zűrzavar, így Saul szólt a papnak, abbahagyhatja akármi is amit pontosan csinál. Helyette szólt az egész seregének hogy uccu, nézzük meg mi van, és mikor odaértek látták ám, hogy a filiszteusok egymással küzdenek.
És ekkor mind a zsidók akik a filiszteusok oldalán jöttek harcba, és mind a zsidók kik eddig elbújtak előjöttek hogy úgy tegyenek, mintha az egész az ő érdemük volna.
És a csata csak folyt.

A csata előtt egyébként Saul kijelentette, hogy átkozott az, aki kenyeret eszik aznap, ezért senki nem evett a seregéből semmit azon nappal, és emiatt igen legyengültek a nap végére.
Aztán valahogy elértek az erdőbe, ami tele volt mézzel. De persze nem ettek, hiszen meg volt tiltva. De Johnathán nem tudott az esküről (ugyanis konkrétan Saul megesketett mindenkit a seregben hogy nem fognak enni, de mivel Johnathán éppen ott sem volt nyilván nem tett ilyen esküt), így jóízűen belakmározott.
Mikor azonban ezt észrevették a többeik szóltak neki, hogy ez most tilos, mire az azt válaszolta, hogy Saul egy seggfej és kinyalhatja, és mennyivel jobb lett volna a filiszteusok ellátmányát zsákmányként megtartani és megenni, ezzel is gyengítve a filiszteus sereget!
Estére a nép már olyan éhes lett, hogy fogták a zsákmányolt állatokat és azon helyben nekiestek, vérrel együtt ették a húst. Mikor ezt Saul megtudta megparancsolta, hogy mindenki hozzon saját állataiból és készítsen rendes ételt és egye azt, így semmissé téve az éppen elküvetett törvényszegést. Szegények így ugyan biztoan elcsapták a hasukat, de legalább a törvénynek megfeleltek.
Saul ekkor épített először oltárt az Úrnak.
Saul aztán azzal állt elő, hogy míg a filiszteusok éjjel alszanak menjenek le és vágják el mindnek a torkát.
De a pap azt mondta, nem úgy van az, ki kell kérni az Úr véleményét. Hát kikkérték. És az Úr nem felelt. Ezért Saul azt feltételezte, volt más bűn is, szóval nekiálltak kinyomozni, hogy feláldozzák az illetőt. "Kérte Istent hogy válassza ki a bűnöst", azaz sorsot húztak, kit öljenek meg. No persze kijött Johnathán. Mindenki hátrahúzódott, hogy most mi lesz. Saul kérte, had húzzon sorsot Johnathán ellenében, és Johnathán vesztett ismét. Kérdezte hát Saul: mit tettél Johnathán? Mire azt a választ kapta: ettem egy kis mézet, no mi van, megölsz? Mire Saul: Igen.
De akkor a nép kiabálni kezdett, hogy az aznapi győzelem Johnathánnak volt köszönhető, és hogy vele volt az Úr, és ezért végül nem ölték meg.
És innentől Saul nem viselt hadat a fiiszteusok ellen, és azok is békénhagyták innentől a zsidókat.

Uralkodása alatt hadat viselt Saul mindenki ellen: a moábitákkal, az ammonitákkal, az edomitákkal, a czobeusokkal, a filiszteusokkal, és mindenhol keményen helytállt.
Amáleken győzemet aratott és felszabadította Izráelt a filiszteusok rabigájából.
Két fia és két lánya született, valamint volt egy felesége, és még a hadvezérét is megnevezi a szöveg, ami szerintem egy kicsit már túlzás, de végülis az is rokona volt nekije.
Mivel a filiszteusok elleni háború igen kemény volt Saul egész életében minden férfit aki fel bírta emelni a fegyvert besorozott.

Egy nap pedig Sámuel elment Saulhoz, és azt mondta, a Seregek Ura azt üzeni, eszébe jutott, hogy mit tett Amálek mikor a zsidók feljöttek Egyiptomból (hogy nem engedte át a földjén, ez történt vagy 500 éve, megbocsátó az Úr, éltessék az ő neve!). Eljött hát az idő, hogy bosszút álljatok a titeket ért sérelemért, mégpedig úgy, hogy az ország teljes lakosságát, beleértve férfit, nőt, csecsemőt és minden rendű és rangú háziállatot (név szerint: ökör, juh, teve, szamár) mészároljatok le!
Saul erre össze is hívta a népet, 200,000 gyalogost számlált most a serege, plusz 10,000 embert Júdából. Mikor alig pár sorral ezelőtt mindössze 6000 fős sereget tudott kiállítani. Amúgyis pont jókor jött ez az utasítás, hiszen épp most viseltek átokkemény harcot a filiszteusok ellen, mi az nekik másnap már holmi amálekiták ellen menni, akikkel 500 éve békességgel megfértek! És akik azért nem akarták beengedni a zsidókat mert mint láthattuk amerre azok betették a lábukat mindent felégettek és lemészároltak, szóval okkal tartottak tőlük. És hozzá vágják le a jó kis állatokat is, amikkel munkát lehetne végeztetni meg ellátmány lehetne a seregnek, meg mit tudom én.
Ha ez nem barbár vérgőzös rémálom, akkor csakis a "Benjáminiták szörnytette" című opusz mutatja meg igazán a zsidó nép mentalitását. Pszichopaták én mondom, ha ebből egy szó is igaz, pszichopata mind, Mr. Isten becses kiválasztott népe.
Szóval Saulék felvonultak az amálekiták ellen, de mikor odaértek a Kéneusnak szabad elvonulást engedtek, mondván azok az Egyiptomból való kivonuláskor milyen rendesen viselkedtek az izraelitákkal. Aztán pedig lemészároltak mindenkit. Itt már - felszabadulva a filiszteus iga alól - voltak fegyvereik.
De nem ölték meg magát Agag királyt, sem nem ölték meg a legkiválóbb másodszülött állatokat.
Erre az Úr kijelentette, hogy sajnálja, hogy Sault választotta ki királynak, hiszen nem tartotta meg az Úr szavát. Elvégre a kegyelem erény, de a kegyetlenség mégnagyobb erény! (vagy nem is?)
Sámuel pedig korán reggel(!) már ment is Saulhoz, csakhogy addigra Saul már elment Kármelbe, majd onnan Gilgálba.
Mikor végre utólérte királyát rögtön felelősségre vonta Saul, hogy miért nem döglött már az a sok állat ott. Mire Saul azt válaszolta mosolyogva, hogy épp készültek lemészárolni mindet az Úrnak áldozatként. Mire Sámuel felrótta neki, hogy MÁR le kellett volna számolnia ama gonosz állatokkal, és hogy Mr. Isten első szavára pattanj és hogy most haha, végre belé tud kötni és mostaztán!
Saul persze a népet okolta (hogy mennyivel jobb leölni idegen állatokat anélkül hogy megennénk áldozatnak mint a sajátot elherdálni), de azért szívből sajnálta a dolgot és bocsánatot kért. És mivel az Úr megbocsátó Sámuel nem bocsátott meg, és királyi rangjától is megfosztotta Sault.
Aztán el akart menni, de Saul sem hagyta volna ennyiben, megragadta, mire elszakadt a papi köntös. Aztán kijelenti, hogy az Úr sosem bán meg semmit. Pedig pár sorral ezelőtt közölte, hogy az Úr megbánta, hogy Sault tette meg királynak. Eldönthetnéd végre agyas! Apokrif lódító!
Aztán Sámuel előhozatta Agag királyt, aztán darabokra vagdalta Agagot ott helyben.
Aztán Sámuel elment Rámába, Saul meg Gibeába ami az ő városa volt. És ők ketten többé nem találkoztak csak Sámuel halálos ágyánál, de Sámuel minden nap sajnálta Sault (hogy milyen szempontból, az nem derül ki).
Az Úr pedig megrótta Sámuelt hogy bánkódik és elküldte megkeresni az új királyt.
De Sámuel aggódott, hogy egy ilyen felségárulásért Saul kivégeztetné, ígyhát az Úr azt tanácsolta, álcázza az útját egyszerű zarándoklatnak.
El is ment Sámuel Betlehembe. A helyi vének aggódtak a jelenléte miatt (nyiván hallottak a Saullal való ellentétéről), de az nyugtatgatta őket. Mikor elért Isai házába (ahová ment az áldozatot bemutatni) és meglátta a legidősebb fiút (na, ki akar fogadni hogy a legkisebb szegénylegény lesz megint a nyerő?), de az Úr mondta neki, hogy a termet nem számít (most). Aztán Isai bemutatta sorban a fiait, végül elfogytak, mire Sámuel kérdezte, nincs-e még több. Kiderült, hgy persze hogy van, a legkisebb (nem megmondtam!), de az kint őrzi a juhokat. Sámuelnek több sem kellett, behozatta. Aztán Sámuel felkente Dávidot, majd elment Rámába.
Ami érdekesség, hogy a zsidók valamennyien tudták hogy Saul azért uralkodott, mivel Sámuel olajat öntött a fejére. Tehát amikor ugyanezt tette Dáviddal, akkor ennek apja, anyja, fivérei és a többi jelenlevők bizonyára észrevették, hogy új királyt iktat be, és ezáltal az egész családot odadobja Saul bosszújának. Itt azonban valami nincs rendjén. Ez a falusi pap egy üveg olajjal a zsebében betoppan egy paraszthoz, hogy felkenjen egy vörös hajú legénykét, s ezáltal államcsínyt hajtson végre. A kritikus hozzáfűzi, hogy ez a história és ez a vörös hajú legényke nem is érdemelt meg más történetírót.

Ugyanakkor máshol:
Saultól az Úr lelke eltávozott és az Úr egy gonosz lelket küldött Saulra hogy az kínozza őt, mert az Úr mindenkit szeret. (Ha modern szemmel nézzük, akkor mondjuk Agag király feldarabolásába szépen beleőrült szerencsétlen.) A szolgák mondták is neki, hogy biztos egy gonosz lélek gyötri. Kérték, hogy küldje el őket keresni valakit aki tud hárfán játszani, és hogy majd az játsszon neki amikor "az Istentől küldött gonosz lélek" jön gyötörni őt. És Saul beleegyezett. Az egyik szolga pedig mondta, hogy Betlehemben látott egy "erős vités és hadakozó férfiút", akivel az Úr van (legalábbis szépen játszik). Egyébként ha már a szolga ilyen tájékozott a felkenetésről hogy nem tudott? Esetleg itt a király ellen szőtt összeesküvés egy részletvel van dolgunk?

MEGJEGYZÉS: Dávidot az előbb úgy láttuk, mint nyeszlett kis fiúcska, most meg erős és harcképes fiatalemberként emlegetik. Nem lehetett volna ezt eldönteni mielőtt összeírták ezt az otromba mesét?

Saul mindenesetre küldöttséget indított hogy hozzák el neki Dávidot. Isai pedig ajándékokat is küldött Saulnak, aki a nagyközönség számára még mindíg a király volt. Az ajándékok pedig ezek voltak: 1 szamár, 1 kenyér, 1 tömlő bor, 1 kecskegida. Nomost én nem tudom, mennyit engedhetett meg magának, de egy király ilyesmitől általában nem szokott lenyűgözve lenni. De azért gesztusnak szép, gondolom én. Viszont szerintem pont Saul kellett volna ajándékot küldjön, nem fordítva!
Saul mindenesetre annyira megszerette Dávidot, hogy hamarost kinevezte fegyverhordozójának. Dávid pedig jól végezte feladatát Saulnál mint hárfás, a gonosz lélek mindíg eltávozott a zene hangzására (megjegyzem a pszichológia is alkalmazza a zeneterápiát, nem kell hozzá sem gonosz lélek sem semmi csoda).

Nos, bármit is írt a szöveg a filiszteusokról a 14. fejezetben most megint csatasorba álltak Izráel ellen, ezúttal Sokónál gyülekezve.
Saul és serege az Ellah völgyében vert tábort.
Végül mindketten egy egy hegyoldalon álltak, középütt a völgy.
És akkor előlépett egy filiszteus férfi bajnoknak, neve Góliáth, Gáth városából, aki kb. 289 cm magas volt. Nagyon magasnak tűnik, nemigaz? Nos, máris nem számít akkorának, ha tudjuk, hogy a világ legmagasabb embere jelenleg 253 cm magas!
Node ennek a Góliáthnak volt ám felszerelése is ahhoz hogy serege bajnoka legyen: rézsisak, pikkelypáncél, réz lábpáncél, rézpajzs, vas dárda és volt neki egy pajzshordozója is, ami miatt azt kell feltételeznünk, hogy Góliáth lovas katona volt, azaz kellett egy masszív ló is alá.

Itt akkor most ejtsünk szót a régi szokásokról, nevezetesen a bajnokok szokásáról. Ez azt jelentette, hogy a két szembenálló sereg nem csap össze, helyette egy egy bajnokot állítanak ki, és azoknak a küzdelme fogja eldönteni a csatát, amit mindkét fél elismer, így elkerülve a komoly veszteségeket.

Nos, a csatában ott álltak Saul mellet Isainak, Dávid apjának fiai is, legalábbis három közüllük. Dávid maga nem volt közöttük, ugyanis hazament juhokat terelgetni. Mármint az a Dávid, aki Saul személyi hárfása, bizalmi embere és egyúttal fegyverhordozója. Akinek egyfelől Saul mellett a helye hiszen bármikor rátörhet Saulra egy roham, másfelől kötelessége ottlenni, hiszen ő viszi Saul fegyvereit. Ez a Dávid hazament juhokat terelni?!? Nonszensz.
Mindenesetre van időnk kigondolni e képtelen történetre valami logikusnak tűnő választ ha akarunk, hiszen Góliáth 40 napon keresztül újra és újra kihívta Izráel seregeit. No persze ez egy mondatban el van intézve, szóval csak fürgén, szaporán.
És akkor Isai elküldte Dávidot hogy vigyen némi ellátmányt a testvéreinek a csatába, Dávid pedig ment, a nyájat egy pásztorra bízván.
Mikor Dávid megérkezett a táborba éppen a reggeli mozgósítás folyt, hát gyorsan leadta a tápot a raktárba, és rohant megtudni, mi van a testvéreivel. És míg azokkal beszélt előjött megint Góliáth. Az izraeliták meg meghátráltak előle inkább. És Dávid hallotta a pletykát, miszerint a király hatalmas jutalmat ajánlott annak (pénzt és a lánya kezét!), aki megöli a bajnokot.
Több se kellett Dávidnak, odalépett a beszélgetőkhöz, és megérdezte, hogy igaz-e a beígért jutalom, tényleg megkapja-e az, aki megöli a bajnokot? Azok meg mondták, hogy igaz hát.
Dávid legnagyobbik testvére meg gyorsan odalépett, küldte volna haza a gyereket hogy ne csak a száját tátsa, de Dávid lekoptatta és még többeket megkérdezett, hogy biztos legyen benne, létezik a jutalom, valóban olyan nagy-e.
Aztán ment Saulhjoz, hogy ő biza kiáll a filiszteus ellen. De Saul intette, hogy hiszen ő nyüzüge, az meg tapasztalt harcos.
Erre Dávid előáll egy képtelen történettel, miszerint egy oroszlán és egy medve egyszerre rárontott Isai apuka nyájának ugyanarra a juhára - holott ugye kényelmesebb lett volna, ha mindegyik külön választ egyet -, azután a két vadállat elballagott zsákmányával hogy felfalja, s az oroszlán a fejénél, a medve pedig a faránál fogta; erre Dávid a kisbojtár a szörnyű ragadozók üldözésére rohant hogy elvegye tőlük a juhot; kézzel-lábbal csépelte őket, megragadta még az oroszlán szakállát is!

Sámson történetéből megtudjuk, hogy Palesztinában oroszlán volt. Ez már önmagában is meglepetés az olvasó számára. Dávidnál azonban együtt találunk oroszlánt és medvét! A természettudósok állítása szerint, ahol oroszlán él, ott nincs medve, és megfordítva. Pukkadjanak meg a természettudósok! Az ő tudományuk nyilván fogyatékos - mondhatnánk, ha nem bizonyosodtunk volna meg róla, hogy ez az egész könyv apokrif koholmány csupán.

Mindenesetre a történet úgy meghatotta Saul királyt, hogy satnya alkata ellenére megtette bajnoknak Dávidot ott nyomban, sőt, saját páncélzatát is ráadta! Ezek szerint egy volt a méretük?
Dávid aztán erre felkötötte a kardját, és járni próbált, "mert még nem próbálta". Node a 18. versben úgy emlegették Dávidot, mint "régóta hadakozó férfiú"! A furcsaságok csak szaporodnak. Mit gondoltak ezek, senki nem jut át 5 Mózes képtelen mesekönyvének végtelen felsorolásain, és itt már mindent szabad?
Dávid végülis levette az órmótlan vértezetet, helyette kezébe vette botját, parittyáját, és szedett 5 kavicsot a közeli patakból töltények gyanánt.
És Dávid kiállt a két sereg közti térre.
Hamarosan jött Góliáth is, és kölcsönösen sértegetni kezdték egymást. Állás 1-1, már több, mint amit eddig a zsidók produkálni tudtak.
Aztán megrohamozták egymást. Hogy lovon vagy gyalog, az nem derül ki, gondolom szándékosan
És akkor Dávid benyúlt erszényébe, elővett egy kavicsot, és parittyájával homlokon találta a hatalmas embert, hogy az rögtön meghalt.

És most álljunk meg egy pillanatra megint. Dávid itt a küzdelem és az értelem összes szabályát felrúgja. Mi az, hogy lőfegyvert használ gyáva módon egy párbajban?!? A bajnoki küzdelmekben csakis közelharci összecsapások történhettek, ami itt le van írva, az minden hagyomány csúfos megsértése és a legsúlyosabb becstelenség.
És ha ez még nem lenne elég hová lett a nagy ember bronzSISAKja? Mese habbal, cseresznyével a tetején!

Azért is jó egyébként hogy Sámuel első könyvét apokrifnak nyilvánítottuk, mert így érdemes lesz elkezdenünk Sámuel második könyvét, ami szerint Góliáthot Elhanan ölte meg (21.19.).

És ekkor Dávid még oda is futott, elvette Góliáth kardját, és levágta annak fejét. Így mindenki láthatta, hogy a bajnok tényleg halott. A filiszteusok meg elszaladtak. A zsidók pedig üldözték őket és gyilkolták őket halomra.

Amikor pedig Dávid még kifelé tartott a táborból és ment Góliáth ellen Saul megkérdezte fővezérét, mégis ki az a gyerek? És az sem tudta megmondani. És mikor jött vissza Dávid, Góliáth feje a kezében, kérdezte Saul ki ő, mire az mondta, hogy Isainak a fia, aki Betlehemben lakik.

Hát EZ miféle kusza zagyvaság? Az előző fejezetben azt mesélték el nekünk, a legaprólékosabb részletességgel, hogy Saul idegei megnyugtatására egy ügyes hárfás után érdeklődött. Egyik szolgája szerzett is: Dávid volt az, s a király tájékozódott a családja felől. Sőt Saul még küldöncöt is menesztett Isaihoz, hogy megkérje a derék öreget, hagyja nála a fiát, mert nagyon megkedvelte. Az író még azt is közölte, hogy Dávid gyakran felkereste Sault Bethlehemben s azután hazatért, s így valóságos ingajáratot végzett a királyi udvar és atyja juhai között. S most sem Saul, sem Abner, sem a király egyetlen tisztje nem ismeri Dávidot amikor Góliáthtal küzd! A király hárfása, Saul fegyverhordozója egy csapásra ismeretlen senki lett!… Mit lehet gondolni az efféle badarságról? Hogy mese, minden részletével egyetembe', azt lehet gondolni, wazze!