Dávid kezdetben

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis halvány remény akad rá)

Bizony, ezennel belevágunk Sámuel második könyvébe, ami miután kizártuk az elsőt lehet hogy az első lesz. Bár azt se felejtsük el, hogy ez eredetileg a Királyok Könyvének volt a része, szóval... No mindegy.
Sámuel 2. könyve némileg rövidebb, mint az első volt, de látszólag tömörebben is van fogalmazva, így ezzel együtt 4 bejegyzést kívánok szentelni neki, és mindössze 5-6 fejezetet dolgozok majd fel mindegyikben. Ezt a fejléceket olvasva döntöm el, aminek két oka, hogy egyfelől még nem olvastam igazán a történeteket, illetve hogy átkozottul nagy szöveghalomról van szó. Több szó ne essék, csapjunk a lecsóba!

Sámuel első könyve Saul halálának elbeszélésével végződik, amelyet azután a második könyv legelső fejezete merőben másként mutat be. Még szerencse, hogy az első olyan nyilvánvalóan hamisítvány. De lássuk a történéseket!
A történet ott folytatódik, hogy Saul meghalt, és Dávid (a kipusztított) amálekitákkal való csatából jön vissza, és két napot Siklágban töltött. A harmadik nap pedig jött Saul táborából egy férfi, aki nyilvánvalóan gyászolt (megszaggatott ruha, földes fej). Dávid fogadta őt. Az ember elmondta, hogy megfutottak az izraeliták, sokan meghaltak, köztük Saul és Jonathán is. Dávid kérdezte, honnan olyan biztos hogy Saul és fia meghalt? A válasz az volt, hogy Sault meglátta a rohamozó lovasság és harci szekerek között, és Saul is meglátta őt, kérdezte kihez tartozik, ő meg megmondta, hogy amálekita.
Ezek szerint amálekiták harcoltak az izraeliták oldalán?
Nos, mindenesetre Saul megkönnyebült, és kérte, hogy ölje meg őt, mert neki már amúgyis vége. És a férfi megadta neki a kegyelemdöfést. És bizonyítékul még a koronát és a karperecét is elhozta, és ezennel tisztelettel átnyújtaná Dávidnak, akit urának nevez.
Erre mindenki gyászolt estig.
Aztán Dávid megkérdezte, hová valósi, mire az mondta, hogy amálekita (hányszor kell ezt még elismételni?). Erre Dávid (hálából?) szólt egy emberének, hogy ölje meg a férfit, és az úgy is cselekedett.
És Dávid tovább siratta Sault és Jonathánt. Íjdalt is rögtönzött, amit Jásár könyvébe is beírtak.
Ez a Jásár könyve különös egy könyv lehetett (természetesen már eltűnt a történelem útvesztőjében) mert emlékszünk, szerepel Józsué könyvében is, amikor Mózes utóda csodálatos módon megállította a napot és a holdat (Józsué könyve, 10, 13.). Ha Józsué nem mondabeli személy, akkor csodája körülbelül ötszáz évvel Dávid uralkodása előtt történhetett. Ennélfogva gyakorlatilag lehetetlen, hogy Józsué az általa írott könyvben idézzen egy másik könyvet, amely - az állítólagos Sámuel szerint - (ötszáz évvel később) közli Dávidnak siratóénekét Saulról és Jonathánról, hacsak nem úgy történt a dolog, hogy folyamatosan írták Jásár könyvét. Vagy hogy Józsué könyvébe csak utólagos hamisításként rakták bele, bár nem tudom annak mi értelme lett volna.
A siratóénekben lényegében arról van szó, hogy bár Saul (és Jonathán) elesett, de míg éltek hatalmas hősök voltak, így semmi oka a filiszteusoknak vagy másoknak örömködni most, hogy már nincsenek. És persze megint megemlíti, hogy Jonathánnal való "kapcsolata" mennyivel jobb volt, mint bármely más asszony szerelme.
Tagadhatatlan, Dávid buzi volt, homokos, meleg mint a kályha.
Dávid eztán megkérdezte az urat, hogy átköltözzön-e Júda valemelyik városába (remélhetőleg most Júda törzséről van szó, de mindenképp figyelmeztető jel ez a kifejezés). Az Úr mondta, menjen. Dávid kérdezte, melyikbe? Mire az Úr: Hebronba.
Ment is Dávid feleségestül, rablóbandástul. És ott felkenték Júda emberei királyuknak. És közben az is kiderült, kik temették el Sault.
Dávid kifejezte együttérzését, megköszönte hogy milyen jól cselekedtek, és közölte, hogy épp most lett beiktatva királynak itten.
Csakhogy Saul volt fővezére, Abner más véleményen volt, és Saul fiát felkenette királynak valahol máshol, az Efraim és Benjamin nemzettsége ismerték el ezt a felkenést, de egész Izráel királyságára igényt tartott.
Isbóset, Saul fia 40 éves volt ekkor. Két évi uralkodott, mialatt Dávid mindösszesen Júda törzse felett uralkodott (összesen 12 törzs van, ugye emlékszünk? Hogy mit csináltak a meg nem nevezett törzsek, azt nem tudni.).
Míg I. 2 évet uralkodott addigra Dávid hét és fél évet uralkodott Júda törzsén.
A két kompánia talpnyalói végül Gibea halastavának két partján értek egymáshoz.
Bajnoki küzdelmeket javasolt Abner, és Joáb belement. 12-12 ifjat állított ki küzdeni mindkét sereg. Mindenki egy egyenes csapással kezdett, mind meg is haltak nyomban.
Na, erre összecsapott a két fél, és Abneréket jól elverték. 11 törzs 1 ellen, ilyenkor látszik, kivel volt az Úr, nem? (Bár talán csak 2 törzs küzdött 1 ellen, és a többiek kimaradtak az egészből.)
Abnert üldözőbe vette Dávidék legjobb futója, Joáb egyik testvére. Először Abner hátrafordult, és azt mondta, vannak nála sokkal jobb zsákmányok is, menjen, fosszon ki valaki mást Asáel, de Asáel csak futott tovább. Aztán azt mondta, nem akarja helybenhagyni Asáelt, de Asáel csak futott tovább. És akkor Abner belevágta a dárdáját Asáelbe, hogy az meghalt (honnan ismerős ez a sztori...?). Erre a többi üldöző megállt ezt látva, csak Joáb és Abisai (Planescape: Torment rules!) futott tovább. Estére elértek Amma dombjához. Ott Abner mellé szegődtek a vele futó benjáminiták, és végre megálltak kilihegni magukat.
Abner azt kiáltotta az üldözők felé, hogy elég vér folyt már, abba kéne hagyni, hiszen végsősoron ők mind egy nép. Erre Joáb is megállt, és azt lihegte: Tényleg, és csak most mondod? Azzal megfújta a kürtjét hogy jelezze a csata végét.
Abner és követői viszont még egész éjjel masíroztak tovább, a Jordánon is átkeltek, Mahanáimig elértek.
Joáb ellenőrzést végzett a soraiban és 19 hiányzó személyt talált + Asáelt. Abner ellenben 360 embert veszített (megjegyzendő, hogy akkoriban ennyi volt az év napjainak száma!).
Asáelt eltemették a családi kriptában, Joáb és serege pedig még aznap éjjel elmasírozott Hebronba.

Nos, a dolgok így mentek tovább, Dávid hívei lassan kiszorították Abner híveit. Dávidnak meg közben fia született, úgy nevezte el, hogy Ammon (hülye névválasztás, ha engem kérdeztek). Egyébként Dávidnak mind a 6 feleségétől született 1-1 fia.

Aztán történt egyszer, hogy Abner bement Saul egyik (volt) ágyasához, amiért Isbóset aztán felelősségre vonta (nem tudom mi volt a gond, talán öröklődtek az ágyasok?). Abner viszont nekiállt feljebb, hogy az egész az asszony hibája, és örüljön Isbóset amíg jól van dolga, hiszen meg van jósolva, hogy Dávid lesz a következő király! Erre persze nem volt mit mondani, az egész "Isbóset a király" dolgot elvégre Abner találta ki!
Abner ez után felajánlotta Dávidnak hogy átáll, Dávid bele is ment azzal a feltétellel, hogy Mikált elhozza neki, aki valaha az első felesége volt. Az üzenet része volt az is, hogy felemlegette Dávid az érte adott hozományt, csakhogy itt most csak 100 filiszteus fitymát mond, ami gond lenne, hiszen Sámuel 1. könyve még 200-at mond, de szerencsére ezzel az ellentmondással nem kell vesződnünk, hiszen az a könyv nyilvánvalóan apokrif koholmány.
Abner mindenesetre ment és elrabolta Mikált jelenlegi férjétől.
Abner pedig még jobban végezte a dolgát, az összes vénnek megmondta, hogy most már Dávidot támogatja ő is.
Aztán külön szólt a benjáminitáknak is, majd elment a hírrel Hebronba is Dávidhoz végül.
Dávid megvendégelt Abnert és 20 emberét (személyes testőrség?), majd Abner mondta, hogy megy és összehívja egész Izáelt hogy mindenki elismerje királyának Dávidot. Abner pedig ment, de akkor szembejöttek vele Joábék. Joábéknak meg lett azonban üzenve, hogy béke van, az rögtön rohant ját Dávidhoz, hogy mi van?! És kémkedéssel vádolta Abnert.
Majd visszahozatta Joáb Abnert - még azelőtt kiküldte az embereit érte hogy beszélt vona Dáviddal -, és mikor visszaért jól ledöfte (miután beszélt Dáviddal). Nem tudni, Dávidnak mennyi szerepe volt a doogban, de azt tudjuk, hogy Dávid rögtön mondta, Joáb a hibás, neki semmi köze hozzá, mit csinál a hadvezére. Azzal jól megátkozta Joáb összes leszármazottját, hogy mindíg legyen köztük ilyen-olyan bajjal vesződő. És közölte, hogy Joáb és Abisai bosszúból ölte meg Abnert Asáel miatt. Aztán általános gyászt hírdetett és szép temetést rendezett Abnernek, még koplalt is aznap! Ez annyira meghatotta a népet, hogy rögtön elhitték minden szavát.
A 3. fejezet azzal zárul, hogy Dávid azt kívánja/jelenti ki, hogy az Úr mindenkinek fizessen meg olyan gonoszsággal, amilyen gonoszt az illető cselekszik. Mert az Úr végtelenül jóságos istenség!

Abner elvesztésével mindenesetre Saul fiának hatalmi bázisa jelentősen meggyengült, sőt, mindenki berezelt, most mi fog következni. Saul fiának két fővezére többek közt megpucolt és Gittáimban laknak mind a mai napig (mármint amikor 2 Sámuelt írták).Jonathánnak meg volt egy sánta fia, aki 5 éves volt amikor Jonathán és Saul meghaltak. Akkor sántult meg, mikor Jonathánék halálakor a dajka elmenekítette, de útközben elesett.

A két hadvezér belopakodott az alvó fiúhoz (aki elég valószínűleg utólagos módosítás során Isbóthá változott, hogy elkerülhessék a konfliktust a 9. fejezettel) és leorgyilkolták, aztán elosontak, víve a srác fejét a kezükben (ez általában jó kis vérnyomokat hagy...). Elvitték a fejet Dávidnak, és átadták azzal a szóval, hogy íme, ezennel az Úr lesúlytott Saul utódára, nem kell többet aggódni miatta.
Dávid nagyon örült, hogy tényleg semmi nem fenyegeti többé uralkodását, de közölte, hogy azt is legyilkolta hála helyett aki Saul halálhírét hozta ami csatatéren történt, hátmost mire számítanak tőle holmi orgyilkosok?
Azzal levágatta kezeiket, aztán lábaikat, majd a Hebroni halasót mellett felakasztatta őket, a fejet pedig nagy pomával eltemettette.
Milyen tanulságos történet!