Saul dicsősége

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis a téma kedvéért ne vessük el azonnal a feltételezést)

Tehát ott tartottunk, hogy Sámuel fiai lépten-nyomon hagyták magukat megvesztegetni igazságos baíráskodás helyett.
Nos, ezért Izráel vénei elmentek Sámuelhez hogy jelöljön ki királyt, aki isteni rendelés nélkül is betöltheti felelősen a bíráskodás tisztjét (emlékezzünk, nemrég említették, hogy Mr. Isten nemigen tett csodákat azokban az időkben).
Sámuel kikérte az Úr véleményét, mire azt mondta, ha a nép azt akarja, az a fránya engedetlen nép, akkor megkapja - pont majd mint amikor a pusztában húst kértek: annyi húst kaptak, hogy belehaltak.
Sámuel ment és kihírdette mi is lesz a király feladata Izraelben, ha már egyszer bevezeteik ezt a funkciót a többi nép mintájára. A királynak tehát hatalmában állt sorozást elrendelni és a tiszteket kijelölni, adót kivetni. Miután elmondta ezek milyen rossz dolgok (mondjuk feleannyira sem mint az akkori papság uralma alatt élni szvsz) a nép továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy legyen királyuk.

Azért emeljünk ki érdekességeket Sámuel szavaiból. A hadnagyok 50 embernek parancsolnak a seregben. A nők is dolgoznak. A férfiak és a nők nem végezhetik egymás foglalkozását - pl. csak nő lehet szakács. A szakács és a "sütő" külön foglalkozás.

Aztán Sámuel hazaküldött mindenkit, mert nem jött be az Úr azon fenyegetése, hogy ha a nép királyt akar, akkor az Úr le se fogja őket ... szóval tudjátok.

A kép vált, egy Benjámin-törzsbeli módos férfira - neve Kis -, akinek volt egy Saul nevű fia. Ennek a fiúnak Izráel összes többi férfija legfeljebb a válláig ért. Megtudjuk, hogy a fiú teljes neve Kis Saul, ami érdekes kultúrtörténeti adalék.
Ennek a Kisnek egyszer elvesztek a szamarai, hát elküldte a fiát (Sault) - egy szolga kíséretében - hogy kerítsék elő az állatokat.
Keresgélték, keresgélték, de csak nem találták őket. Olyan soká keresték, hogy (Kis) Saul azt mondta: ideje hazamenni, különben még az apa (Kis) azt fogja hinni, ők is elvesztek.
A szolga viszont előállt azzal, hogy "Istennek embere" épp a városban van (végre tudjuk, mit jelent a kifejezés, de vajon ki ment Sámuelhez ezzel a terminussal, ha ő volt a bíró?), igazi próféta az illető, esetleg megkérdezhetnék tőle a dolgot. Saul viszont sajnálkozott, hogy mehetnének ugyan, ellenben nincs mit adományozni az illetőnek, hiszen elfogyott a kenyerük. A szolga viszont azt mondta, nála van egy negyed ezüst-siklus, az jó lesz.

Na most álljunk meg egy pillanatra. Egy tehetősnek bélyegzett emberről beszélünk aki az Úr felkent szolgája elé akar járulni. Most komolyan azt hallottuk, hogy száraz kenyérhéjat, majd helyette némi aprót akarnak felajánlani neki?!

De ha ez Mr. Isten szava, ám legyen, olvassunk tovább békességgel.
Megtudjuk, hogy régen a prófétákat "néző"-nek hívták. Azaz mivel a jövendőmondók és hasonlók működése tiltott nekem nagyon úgy fest, hogy kaptak egy új nevet, és minden ment tovább a régiben. Mármint a szöveg elmondásából ítélve.
De mindenesetre Saulnak nem volt kifogása a dolgok ellen, hát mentek.
A néző (a szöveg itt leleplezi magát, miszerint később íródott, mint ahogy ezen események történtek, de mivel nem biztos hogy füllent így még nem feltétlen kell apokrifnak minősítenünk, csak azt vethetjük el, miszerint Sámuel írta volna) azért jött a városba egyébként mert valami fontos szokásos áldozatot kellett bemutatni. A próféta azonban még nem indult el a hegyre, ezért a vízhordó-asszonyok javasolják, hogy menjenek elébe.
Úgy is van, és láss csudát, Sámuel jön szembe. A vén róka.
EZUTÁN értesülünk arról, hogy egy nappal ezelőtt az Úr kijelentette Sámuelnek, hogy meghatotta őt a nép siránkozása (amivel épp az előbb fenyegetőzött hogy nem fogja érdekelni, ha a nép továbbra is királyt akar magának), és hogy a királyi alapanyag benjámin földjéről fog érkezni, és hogy ő majd megszabadítja a népét a filiszteusoktól.
Amikor pedig Saul szembejött Sámuellel az Úr szólt, hogy ni, ez az az ember, akiből királyt kell csinálni.
Mindazonáltal Mr. Isten bizonyára emlékezett Jákób jövendőlésére, miszerint az első király Júda és nem Benjámin nemzettségéből fog kikerülni. No, szerencsére azt a könyvet amiben ama hamis prófécia szerepel már sikerült apokrifnak felismernünk, így nem kell fennakadnunk a dolgok alakulásán.
Sámuel kérdés nélkül megmondta, hol vannak a szamarak és még enni is felhívta őket az áldozathoz (a nép ugyanis addig nem ehetett míg a pap nem evett - a pap pedig csak az áldozatból ehetett amihez éppen készült, szóval reméljük Saulék hoztak magukkal kaját, mert a szent sültből csak nem fogja őket Sámuel megkínálni!).
A szamarak amúgy otthon voltak, és azt is megtudjuk, hogy Saulék 3 napja vannak úton, és hogy ezalatt mely földeket járták be. A "Benjámin földje" ezek szerint nem a törzs összes földjét jelenti, ha esetleg megzavart volna az olvasásban a dolog.
Nos, kiderül hogy volt ott valami külön főzőcske az ünnepségre, és hogy az étkezőben ültek le, ahol 30 ember üldögölt, bár nem tudni hogy minek, mert Saulnak már csak hideg maradék jutott (bár valószínűleg a legfinomabb falat Sámuel szerint), azaz enni nem ettek.
Másnap reggel Sámuel előreküldte Saul szolgáját (megkérte rá Sault hogy küldje előre a szolgát), majd olajat öntött rá, ezzel "fejedelemmé" kenve őt az Úr nevében. Akkor ezek szerint a fejedelem egyenlő a királlyal, vagy csak Sámuel nem szereti az új terminust? Mindenki döntse el maga.
Sámuel elmondta, hogy a hazaúton Rákhel sírja közelében vár rá két ember, akik szólnak majd neki, hogy a szamarak meglettek, és most őt keresteti az apja. Majd a Thábor tölgyfához (szent fa? gyanúsan istentelen dolog) fog érni 3 ember jön majd szembe akik Béthelbe mennek zarándoklatra, az egyik 3 gödölyét fog vinni, a másik 3 megvágatlan kenyeret, a harmadik egy tömlő bort. Ezektől 2 kenyeret fog kapni. Aztán elér az Úr hegyére, ahol a filiszteusok előőrsei vannak. Ott a hegyről jön majd sok próféta zenélve mindenféle zeneszerszámmal és prófétálnak. No ott "az Úr lelke majd rászáll" Saulra, és maga is prófétává válik. Onnantól tegyen mindent önző módon csak magára gondolva, Mr. Isten vele lesz.
Azonban most menjen először Gilgálba, Sámuel utánamegy, égő- és hálaáldozatot mutat be ott, közben Saul várakozzon 7 napig (emlékszik valaki a Gyűrűk Urára, Gandalf is tök ilyet mond a 2. részben az ostromlottaknak), és akkor majd megmondja, mit csináljon.
De mikor elváltak az Úr megváltoztatta a szívét - valemyiküknek, szerintem Saulnak (tehát nem az ilető döntött így, hanem az Úr!), és Saul nem Gilgálba ment (Sámuel sem), hanem a többi helyekre amiket Sámuel mondott.
A hegyről jövő próféták közt elvegyülve ahogy nyomta a wakert a többi nézett nagyokat, hogy mi történik, Kis fia mióta van a próféták között? De aztán egyikük megkérdezte, hogy ugyanmár, csak mert a Kis fia, miért ne lehetne ő is próféta? És ennyiben maradtak, az anekdota pedig fennmaradt.
A prófétálást befejezve (azt sem lehet örökké csinálni, nemigaz?) Saul felment a hegyre. Saul nagybátyja pedig kérdezte hol voltak (fent laktak a hegyen? ötlik rögtön eszünkbe a nyilvánvaló kérdés), mi történt; először a szolgától, majd az unkaöccsétől. Saul elmondta addig a részig hogy Sámuel elmondta hol vannak a szamarak, de a királykodásról mélyen hallgatott. (Elvégre ha titokban fel is kenték, ki hallgatna hinne neki?)

Sámuel pedig összehívta a népet Mispába.
Izrael egész népe ott volt. Mind a milliók, mind, a filiszteus elnyomás ellenére. És elkezdtek sorsot húzni, mígnem elértek arra a fordulóra, hogy kisorsolták Sault királynak.
Egyesek talán csodálkoznak rajta, hogy Sámuel nem mondta meg kereken a népnek: Sault már jó ideje kijelölte nekem az örökkévaló, sőt meg is kentem olajjal; tehát ő a királyotok. A sorshúzási műveletnek kétségtelenül megvolt a maga haszna: senki sem irigykedett. Jehova a sors ura lévén, az agg próféta holtbiztos lehetett abban, hogy Saul lesz a választott. Isten nem tehette érvénytelenné kegyeltjének nemrég történt felkenését azáltal, hogy a csalástól mentes, puszta véletlenre bízza a választást, ugye hogy?
Sault egyébként egy rakás "holmi" (szó szerint ez áll a szövegben) mögül kellett kibányászni, merthogy oda bújt el.
Sámuel (ismét?) előadta a királyi címhez járó jogokat, beírta egy könyvbe (ami természetesen már nincs meg), majd mindenkit hazaküldött.
Saul nagy ünneplés közepette ment haza.
Aztán Saul elment Gibeába.
De egyesek azt mondták, ki a fene ez, hogy király legyen, így nem ismerték el királynak, és nem adtak neki ajándékokat. De Saul nem húzta fel magát ezen.

És eljött az ammonita Náhás és megtámadta Jábes Gileádot. A megtámadottak felajánlották hogy behódolnak. Az azt ajánlotta, hogy elfogadja az ajánlatot, ha kiszúrhatja a jobb szemüket (ez a körülmetélés paródiája akart lenni).
Erre a vének kértek hét napot hogy követket küldjenek szerte Izráelbe hogy sereget szervezzenek, ha pedig nem jön senki, akkor megteszik.
És Náhás elfogadta a feltételt! Ez komolyan mondom hülye. Vagy az író hazudik, de jókorát.
A követek rögvest Saulhoz mentek Gibeába és előadták a dolgokat mindenki füle hallatára. De nem Saulnak, nehogy azt higgyétek! Saulnak meg kellett érdeklődni mire ez a nagy sírás-rívás szerte az utcákon. Ugyanis épp kint volt a mezőkön és szántott a marhákkal.
No, a hír hallatára az Úrnak lelke megszállta Sault mint holmi démon, és Saul felvágta az ökreit és szétküldte a darabokat szerte Izraelben (ez a darabküldözgetés ezek szerint tényleges zsidó népszokás lehetett). Aztán felvágta Sámuel marháit is, és azokat is szétküldte (gondolom Sámuel boldog volt ettől, mert meg nem kérdezték)! A nép meg persze futott az őrült közeléből.
De a sereg összejött, voltak vagy 300,000-en, a Júdabeliek meg 30,000-en. Ennek a felosztásnak semmi értelme, hiszen az ország kettészakadása eme két királyságra csak jóval később (a Királyok első Könyvének idején) fog bekövetkezni, ezért a könyvet apokrifnak kell minősítenünk. Összesen tehát 330,000 főből állt az izraelita sereg.

A Saul megválasztása óta eltelt eseményeket úgy érzem össze kell foglalnunk, tegyük ezt gyorsan:
Körülbelül egy hónap telt el. Saul király, aki jóindulatú volt és egy cseppet sem büszke, egyáltalán nem mutatkozott olyan szörnyű zsarnoknak, amelynek kísértetével Sámuel fenyegette a zsidókat, hogy elvegye kedvüket a monarchikus államformától. Nem létesített udvartartást, nem építtetett palotát magának, nem vette körül magát testőrökkel, hanem békésen visszatért a családi tanyára és folytatta egyszerű falusi életmódját.
A bibliabírálók nem lepődnek meg azon, hogy Saul rejtélyes király volt, jómaga mezőgazdasági munkát végzett és ökreivel együtt tért haza az apai tanyára. Azt azonban nem hajlandók elhinni, hogy hirtelen, öt nap alatt, háromszázharmincezer főnyi sereget mozgósíthatott olyan időben, amikor - a szerző leírása szerint - a zsidók még a filiszteusok fennhatósága alatt éltek.

No, de a követek közben visszaértek (a seregek összegyűjtése után!) Jábes-Gileádba az örömhírrel. Kiderül, hogy a védőket viszont nem ejtették a fejükre, és megüzenték, hogy másnap mennek megadni magukat, előkészítve a meglepetést. És másnap Saul három részre osztott seregével jól elverte és szétkergette az ammoniták seregét.
A nép (félretéve a nyakatekert szöveget) ment meglincselni Sámuelt, hogy miért mondott olyan hülyeségeket hogy ilyen-olyan rossz lesz ha királyuk lesz, de Saul leintette őket, mondván inkább ünnepeljék meg a győzelmüket.
Sámuel pedig elhívott mindenkit Gilgálba és végre megcsinálta a szükséges áldozatokat és a nyilvános felkenést. Szóval erre vonatkozott a "megváltoztatta az Úr a szívét", nem pedig Saul viselkedésére!

Sámuel az eseményekre úgy reagált, hogy ha már mindenki ellene van, a király pártján, még a csaló fiai is, és azokat is befogadta most már a nép, hát akkor ő visszavonul, mindenki más dögöljön meg. Ő maga hibátlan a néppel meg folyton probléma van (a néppel, nem az egyes emberekkel, figyeled?). Nagyon fáj őkelmének, hogy a papok helyett (akik ugye loptak, csaltak és hazudtak) holmi királyra voksolt a nép, holott az Úr kéne hogy a nép királya legyen.
Viszont annyi pozitívuim van a szövegben, hogy a királlyal már nem rémisztgeti az embereket, csak azt mondja amit eddig minden vezető: tiszteljék az Urat és akkor lesz minden rendben, vagy különben... !
Végül kiáltott az Úrhoz, hogy az esővel verje el az azévi termést. És az Úr elküldte a kért esőt (mert az Úr jó és szeret téged).
Ekkor Saul 30 éves volt, és királykodásával eltelt 2 év úgy néz ki említésre méltó esemény nélkül. De Saul felemelkedése ezzel még nem ért véget.

Saul megint sereget hívottt össze, összesen 3,000 embert. A sereget két részre osztotta: a fősereg 2,000 emberből állt és Saul vezette, a maradék 1,000-et Johnathánra bízta. Szegényes egy sereg az előző 330,000-eshez képest. Viszont úgy már nem, hogy Saul mindenki másnak elengedte a katonaságot, és ez jelentette az állandó katonai erőt Izraelben.
Mindenesetre elég volt Johnatánnak ez az egész hogy megverhesse a filiszteusok előörsét Gébánál. Ezen persze bepöccentek a filiszteusok és megindították a seregeiket, mire Saul megfúvatta a kürtöket hogy összehívja a seregeket (Johnathán ezek szerint ész nélkül, saját szakállára, parancs nélkül kezdett háborút. Nyilván azt hitte úgy lesz mint a régi bíráknál, pedig már láttuk, hogy Saul inkább békés fajta.), feltehetően a maga 2000-ét.
A filiszteus seregben 30,000 harci szekér, 6,000 lovas és rentgeteg ember szolgált, félelmetes erő. Több se kellett az izraelitáknak, mind elfutottak. Hol volt ekkor már a 330,000-es győzedelmes tömeg! Elbujdostak barlangokba, ki hova tudott, még olyan is akadt, aki visszament a Jordánon túlra Gád és Gileád törzsének földjére.
Saul pedig még mindíg Gilgálban volt ahogy Sámuel meghagyta, várt 7 napon keresztül. Na akkor most hogy is volt azzal a 2 év királykodással? Nekem már nincs kedvem kibarkóbázni.
Szóval ott várt 7 napot, de Sámuel csak nem jött. Viszont a csata előtt a zsidók mindíg bemutattak egy áldozatot istenüknek, hát Saul maga vette kezébe az ügyeket.
Mikor megcsinálta "befutott" Sámuel (figyeled, PONT abban a pillanatban). Saul ment köszönni neki, jó szó helyett viszont megrovást kapott, hogy hogy mert áldozatot bemutatni.

Magunk közt szólva: akarva, nem akarva meg kell állapítanunk, hogy ez a Sámuel fura szerzet lehetett. Az egész ügyben rendkívüli rosszindulatot tanúsított. A Biblia sehol sem ábrázolja főpapként. Ahija volt a főpap fia, Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, aki az Úr papjának, Élinek fia vala. (14, 3.) Sámuel csupán pap és próféta volt. Saul pedig szintén próféta volt, felkenetése óta már jövendölt. Így hát nem követett el semmilyen hibát, amikor úgy vélte, joga van áldozatot bemutatni. Úgy tűnik, hogy Sámuel - irigykedett és haragudott a királyra és szándékosan szegte meg a szavát, hogy ürügyet találjon Saul elmarasztalására és meggyűlöltetésére. Kis fia, Saul szamárpásztor nem törekedett fondorlatos módon a hatalom megszerzésére Izraelben, sőt mindenfajta konfliktust igyekezett elkerülni mindenkivel.

Sámuel legnagyobb csapása Saulra az, hogy kijelenti, máris el van döntva (maga az Úr határozott úgy), hogy Saul leszármazottai helyett más vérvonal viszi majd tovább a királyságot.

De esett ahogy esett, a csatát meg kellett vívni. Saul körülnézett mennyi maradta seregéből, és hát mindössze 600-ra rúgott a számuk.
Johnathátn Saul fia volt.
A zsidó sereg Gébában volt ekkor, a filiszteusoké Mikmásnál táborozott.
És akkor a filiszteus seregből 3 hadtest elindult útján, az egyik Suál földje felé, a másik Bethoron felé, a harmadik a határ felé a Sebóim völgye irányába és azon túlra.

És akkoriban a filiszteus elnyomás miatt Izráelben egyetlen kovács sem akadt, de még fenőkő sem. Ha valaki meg akarta éleztetni a kapáját, ekevasát, svájcibicskáját, azoknak mind a filiszteusoknak kellett kérvényt benyújtani hogy ugyanmá' szíveskedjenek... Kérdem akkor én, hogy mióta volt ez így? Mert akkor itt komoly pusztakézzel felvonuló seregekről volt szó kérem, nem elvetendő körülmény! Merő ostobaság, azt hiszem, ez a történet is, bár hogy melyik részlete...?
Mindazonáltal egyébként Saulnál és Johnathánnál voltak fegyverek, bár azt nem árulja el a szöveg, ilyen cuccokat szereztek be a feketepiacon erényes elöljáróink. Óh, dicső ősök, csak nem a kínai piacon vásároltak már akkor is ?:)

Hát így múlik el a világ dicsősége.