Salamon aranykora

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis van aki azt hiszi)

A Királyok Első Könyve legközelebb arról tudósít, hogy Salamon elvette a Fáraó lányát. Melyik fáraó? De lesz ez még jobb is!
A lányt maga a leendő após viszi el Salamonnak, míg az felépíti a házát és kőfallal veszi körül Jeruzsálemet!
Arról is tudomást szerzünk, hogy a nép eddig holmi hegyekre járt áldozatot bemutatni, mivel házat még senki nem csinált az Úrnak. Ez az egy apróság volt, amit Salamon nem bírt apja dolgai közül - nyilván útált hegyet mászni.
És egyszer mikor elment Gibeonba, merthogy ott volt az áldozatbemutató hely nem kevesebb, mint 1,000 állatot áldozott fel, ami nyilván nagyon tetszett az Úrnak, mert mikor Salamon legközelebb elaludt megjelent neki álmában, és felajánlotta - az álomban - hogy kérhet amit akar. Salamon panaszkodott felvezetésként, hogy a nép már rettentő sokan van ám, egymilió felett van a számuk (legalábbis a százezres nagyságrendet a Biblia ismeri, de a millióst nem, és mint láttuk korábban összesen 1,300,000 férfit számlált Dávid népszámlálása), ezért eszet kért ahhoz hogy irányítani tudja ezt a néptömeget.
Az Úrnak tetszett a válasz, mondta, hogy mivel nem hosszú életet kért, sem gazdagságot, sem ellenségei kiírtását, ezért megadja neki amit kért, sőt azt is amit nem kért!
Csakhogy ez egy ÁLOM, az Úr valójában nincs jelen, az álmok jelentését eddig meg kellett fejteni, arra valók, nem valós történések! (mármint a Bibliában, mert a valóságban mégúgysem)
Különben is, itt Mr. Isten úgy viselkedik mint egy közönséges dzsinn az arab mesék valamelyikéből!
Mindenesetre Salamon gyorsan visszament Jeruzsálembe és gyorsan áldozott a Frigyláda előtt és nagy partit is adott. Remélhetőleg - bár a szöveg erről nem tudósít - ott elmondta valakinek az álmát, vagy ez is csak ezen apokrif nyalánkság írójának koholmánya, ha egy szó is igaz belőle egyáltalán.

Akkoriban jött a királyhoz (nyilván ítélkezés volt) két prosti. Az eset az volt, hogy az egyik ott lakott a másiknál és megszült, majd három napra rá megszült a másik is. Más tanú nincs. A probléma ott kezdődött, hogy a tulaj álmában agyonnyomta a gyerekét, de aztán mikor a másik még aludt ellopta annak a csecsemőjét és kicserélte a halottal.
Salamon erre azt találta ki, hogy kettévágatja a gyerkőcöt. Erre az egyik asszony elfogadta volna az ítéletet míg a másik inkább lemondott volna a gyerekről, erre Salamon annak adta, aki a gyereket élve kívánta látni.
A nép pedig kezdett félni tőle, mert ez aztán az Úr módszere volt az igazságtevésben!
Hát, az egyszer igaz, elvégre túl sok bölcsességről az anekdota nem tanúskodik. Ha bármennyi bölcsesség, vagy a királyláshoz tehetség lett volna benne egyszerűen hivat egy bábát aki megmondja, mennyi idős a baba (1 napos vagy 4 napos, az azért megkülönböztethető).
Salamon udvartartásának felsorolásával folytatódik a szöveg, megint csak az érdekesebbjére szorítkozunk:
- 12 tiszttartója volt egész Izráelben, ezek dolga az volt, hogy mindegyik 1-1 hónapig lássa el a királyt és házanépét. Nem hajaz ez kicsit sem a 12 apostolra, hm?

Aztán a szöveg azt mondja, Izráellel szomszédos országok voltak Egyiptom és a filiszteusok országa ami megint túlzásnak tűnik a történelmet ismerve, de most nem kötünk alaposabban bele. És Salamon minden nap az alábbiakat ette meg: 30 véka selyemliszt, 60 véka közönséges liszt, 10 hízlalt ökör... stb. Azt hiszem csúnyán elírtak valamit, mert ennyit a legkövérebb ember sem eszik meg. Talán inkább Salamon háza népére gondoltak? Akkor azt kellett volna írni gyerekek! És még akkor sem biztos, hogy az adatok nem lennének nagyzoló túlzások.
Salamon alatt béke honolt (de legalábbis nem veszítettek területeket). Salamonnak 40,000 (harci)szekér elé való lova és 12,000 lovasa (lovagolható lova?) volt. Hatalmas ménes, ki kéne nyomozni mekkora állománnyal rendelkeztek valós országok, nem mint ez a mesebeli!
És az Úr bölcsességet adott Salamonnak és igen nagy értelmet és "mély szívet mint a föveny, mely a tenger partján van". Ez utóbbi a legfurább hülyeség, hiszen a tengerparti homok rendszerint igen sekély, valamint tengerszintben is van stb. De azt mondja, hogy ennek következtében Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint napkelet minden bölcsessége (hé srácok, a Föld gömbölyű, nem lapos!), illetve mint Egyiptom bölcsessége. Sőt, minden környező nép minden tagjánál is bölcsebb volt, nehogymá' valaki belekössön amit mondok írja a szerző. Sajna ezekről az országokról azonban a történelem amennyire hallottam nem tud, minő meglepetés.
És szerzett 3,000 példabeszédet (amiből, ha a Példabeszédeket Salamonnak tulajdonítjuk 31 maradt meg, vagy 915 sor ha úgy számoljuk, ami még mindíg kevesebb mint a harmada!), énekeinek száma pedig 1,005 volt (amiből 1 maradt meg, az Énekek Éneke, amiről azt hallottam egy sima erotikus/pornográf költemény). És mindenki aki hallott róla elment hozzá (legalábbis minden olyan országból elmentek hozzá néhányan).
És Hirám, aki Tirus királya volt mikor meghallotta, hogy Salamon lett a király küldöttséget menesztett hozzá, mivel Dáviddal is jóban voltak. Salamon azt üzente vissza, hogy Dávid sajna a folytonos háborúk miatt nem építhetett házat az Úrnak (ami nem igaz, azért nem épített állítólag házat neki, mivel az Úr mindíg is nomádon lakott, legfeljebb sátorban és erre legalább kétszer hivatkoztak), de most hogy béke van minden határon azt gondolta magában, hogy épít egyet, ahogy azt az Úr megmondta már Dávidnak (nem, nem mondta meg, de ezen már nem is lepődünk meg). Ezért kéri, hogy parancsolja meg, hogy vágjanak ki cédrusfákat. Küld maga is embereket hogy elég fát vágjanak, hiszen a zsidók nem ismerik a favágás tudományát (tehát ipari kémkedésről van szó), és persze kifizeti a sidonbeli munkások bérét. Nem lett volna rossz, ha fizet a faanyagért is, de a király már ettől is boldog volt, hogy segíthet, sőt, még fenyőfákat is mondta hogy vágat (bár arra nem kérték). A fát a tengeren tutajokkal fogja leszállítani a kívánt helyre, onnantól Salamon dolga. Cserébe Salamon küldött 20,000 véka lisztet és 20,000 kórus sajtolt olajat - minden évben. Tehát ez afféle állandó cserekereskdelem megindulását jelzi. Kár, hogy a pontos famennyiséget nem kapjuk meg, mert az csak nem hihető, hogy holmi élelmiszerért bármennyi fát fenntartások nélkül leszállítottak volna amennyit csak kérnek cserébe!
Salamon robotosokat is kijelölt, szám szerint 30,000-et. Asszem Mózes valamelyik könyvében elmondja mik is voltak ezek, most nem olvasok vissza csak emiatt, nem nagy fontosságú a dolog jelenleg. ezeket mind elküldte havonta 10,000-ével Libanonba és a Libanon hegyén dolgoztaták őket 1 hónapig, aztán 2 hónapot otthon tölthettek.
Ezen kívül Salamonnak volt 70,000 teherhordója és 80,000 kővágója - ugyanazon a hegyen! Mégis mi volt ott, New York?!?
A munkafelügyelők mindenesetre még nincsennek a felsorolásban: ők 3,300-an voltak.
És parancsolta a király hogy NAGY köveket vágjanak ki, mert alapnak kellenek. El is készítették azokat neki.
És megépítették az Úrnak házát az Egyiptomból való kijövetel utáni 480. évben, ami Salamon uralkodásának 4. évét jelentette. Ez Zif hónapjában kezdődött, ami a második hónap.
A ház 60 sing hosszú, 20 sing széles, 30 sing magas volt. Egy sing valahol 45-50 cm közé esik attól függ kit kérdezel, így a méretek kb. 30m*10m*15m meg egy kicsi.
Volt hozzá tornác is, körben. Mi lesz ez, a Szent Sátor kőből?
Voltak ablakok is, de lezárt rostéllyal (ráccsal feltételezem).
Az épület maga 3 emeletes lett, és felfelé szélesedett! Micsoda kreatív éptkezési forma, micsoda előremutatás! milyen kár, hogy senki se látott ilyesmit az írón kívül! A köveket pedig még a bányában megfaragták, így magán az építkezésen nem kellett már vasszerszámokat felhasználni! Míly csodálatos is ez, hiszen manapság a helyszínen mindíg el kell végezni holmi utólagos simításokat és illesztéseket! A szintek között csigalépcsőn lehetett közlekedni. Aztán a végén az egésznek cédrusfaborítást adtak kívül-belül.És mikor kész volt az Úr előállt a megépítendő ház vázlatával (ami már kész volt), hogy Salamon azt építse meg neki hogy aztán majd jó legyen neki. Nos, így készülnek a Bibliában a jóslatok: utólag.
A ház hátuljához egy cédrusfa falat is építettek (a ház falán belül, nem kívül!), "a szentek szentjének", azaz a Frigyládának (a Sátorbanaz elkülönített résznek megfelelően). Belül mindenféle növényi faragások díszítették a burkolatot. Ezt a falat aranyborítással látták el. Az oltár cédrusfaburkolatot kapott.
Aztán a házat belülről bevonták arannyal is, és kifeszítettek benne egy aranyláncot, amit szintén bevontak arannyal, nehogymá' valami kimaradjon a! Aztán az oltárt is bearanyozták! Aztán a belső szentélyrészbe csináltak két 10 sing magas kérubot olajfából, 5 singnyi szárnyakkal. A két kerub tök ugyanolyan volt. Aztán ezt is bearanyozták! Yeah! Aranyozzunk be mindent!
Aztán a friss aranyozásra és a már meglévő faragásra kívül és belül újabb ragaásokat faragtak! Hejehuja! Aztán minden padlót kívül-belül learanyoztak! Sejhaj, egyszerélünk! Meg volt még ajtó olajfából össze-vissza faragva meg aranyozva meg minden ami kell! Valaki passzolja már a jointot! És voltak ott még mindenféle ajtószárnyak, meg ajtók, meg udvar, meg faragás, meg arany, meg három rend faragott kő! És 10 és fél évig építették az egész hóbelevancot!

No akkor most higgadjunk le, és gondolkodjunk el azon, hogy miért kellett ennyi rentgeteg idő egy akkora házhoz, ami manapság mondjuk átlagos társasház?

Aztán Salamon a saját házának építtetésébe kezdett. Ennek megépítése 13 évbe tellett. Méretei kb. 50m*25m*15m. Hát, mindenesetre jóval nagyobbra sikerült mint Mr. Isten kulipintyója. Ez teli volt oszloppal meg ablakkal, meg még oszlopokkal, meg trónteremmel (ami egyúttal a bírói fogadóterem is volt). És volt saját szárnya, hivatalos szárny, meg külön szárny a fáraó lányának akit feleségül vett. Kőház cédrusfa borítással. De nem ám sima kőház, a kövek mind drágakövek voltak! Passzold a dekket! Na jó, megnéztem más fordításokat, és azok csak annyit mondanak, hgy nagy - és ezért drága - kövekből volt. Pedig be szép is lett volna!
A ház az Úr házának mintájára épült (csak épp nagyobbra, viszont lehagyták az aranyborítást).
De ez még nem volt elég. Salamon elküldött Hirámért aki rézműves volt. Mivel Salamon úgy szerette az oszlopokat elsőként csináltatott vele néhányat. Rézből természetesen. Majd két gömböt, amik 5 sing magasak voltak. Mivel gömbökről van szó ezért ez az átmérőjük. Ezek a frissen készült oszlopok tetejére kerültek. mindenféle díszes izék is voltak ezeken a gömbökön díszítés gyanánt. A bal oszlopot elnevezték Jákinnak a jobbot Boáznak (nem tudom, lesz-e jelentőségük, de megemlíteni megemlítem). ÉS "csinála egy öntött tengert" - egy medencét -, ez 10 sing széles 5 sing magas és 30 sing átmérőjű volt.

Namost a legutóbbi mondat adataiból levonhatjuk a következtetést, hogy ez egy hengeres dolog volt. Azt is elmondhatjuk, hogy megvannak az adataink a kör kerületének képletéhez (kerület = átmérő * pí). Azt is kiszámíthatjuk belőle, hogy ezek szerint a pí a Biblia szerint pontosan 3-mal egyenlő. Azonban már az ókori görögök is rájöttek, hogy a pí 3-meg-egy-kicsi (3.1415..., azaz a szövegnek minimum 31 singet kellene mondania ha valósak lennének az adatai és nem csak kitalálnák az egészet), márpedig Mr. Isten könyvében ilyen tévedésnek nincs helye. Ha eddig nem is lettünk volna teljesen meggyőződve a szöveg helytelenségéről íme a tökéletes érv.

Majd jön még egy rakás részlet, amik bár tényleg érdekesek és gyakran érthetetlenül furák, de már elolvasni is nehéz, és elképzelni még nehezebb, de visszaadni ismét teljességgel megerőltető lenne. Lényeg hogy tudd: akadt elfoglaltsága a rézöntőnek bőven, annyi cucc volt, hogy Salamon nem is nézte meg mi készült el, bemondásra elfogadta hogy megvannak. Mennyivel izgalmasabb volt anno fiiszteus fitymákat számlálni, nemigaz?
Végül pedig az isteni kincstárat is behordta a helyére.
És akkor összehívta az összes elölárót Izráelben hogy felvigyék a helyére a Frigyládát. A 7. hónapban össze is gyűltek. Akkor aztán felvették a papok a ládát és az összes cuccal felvitték azt a léviták. Salamonék meg mentek előttük és millió állatot áldoztak az út során. Végül a Ládát berakták a neki kijelölt helyre. "És ott van mind a mai napig."
A ládában pedig továbbra is csak Mózes kőtáblái voltak. És mikor a papok kijöttek köd töltötte be az Úr házát, és mint tudjuk az Úr a ködben lakozik.
Salamon erre gyorsan áldást mondott, melyben elmondta, hogy már Dávid is épített egy házat neki, és az Úr helyeselte is a tervet, csakhogy azt akarta, hogy majd Salamon építse meg az első házat amit valóban elfoglal majd. És mint láthatjuk így is lett. Egy érdekes részlet, hogy beszél az égről mint helyről, a földről mint helyről, de a föld alatról nem! Valamint továbbra is beszél az "egeknek egeiről", ami bármi is lehet. Kéri továbbá az Urat hogy tartsa be most amit ígért anno Dávidnak, hogy Salamon uralkodik majd hatalmasan. Félje mindenki az Urat és az Úr ítéljen mindenkit a szívük után. A bűnbánónak bocsásson meg, az istentelenekre és aki ellen hadba mennek azokra súlytson le, valamint küldjön esőt. Vigyázzon választott népére, ha már van neki. Érdekesség, hogy Egyiptomot vaskemencéhez hasonlítja (és mint tudjuk a vas olyan Mr. Istennek mint Supermannek a kriptonit).
Aztán Salamon megint áldást mondott - az Úrhoz intézett szavai után: ebben mondja, hogy tartsák meg a törvényeket amiket az Úr az apáiknak parancsolt és kéri hogy az Úr ne hagyja el őket.
Kijelenti, hogy monoteista a vallásuk (holott a Genezisben még korántsem volt az).
Aztán még bemutattak áldozatokat: 22,000 ökröt, 120,000 juhot.

Visszaugorva picit igen érdekelne, mivel foglalta el Salamon azt a retgeteg kőfejtőt, robotost meg akárkit, akik voltak vagy 150,000-en. Két ilyen kis épület felhúzásához bizonnyal nem kellett ennyi munkás, illetve ezeknek nyilván ez lett az állandó szakmájuk, hiszen szó sincs rabszolgákról. Mire kellett huszonakárhány év a két nyári lakra, és mit csinált ezalatt az a tömérdek ember? nincs aki megmondhatná.

A nagy áldozatbemutatali lendület meg igen furcsán hat egy állandóan háborúzó és nemrég még -valamint rendszeresen - éhező néptől. Valamint eltarthatott egy ideig az áldozás, mert ha egy marhára 200 kilót számolunk, már az is olyan mennyiségű hús és csont, amihez a birkákat még hozzáadva egyszerűen elképzelhetetlen hová lehetett tenni! És ezek még csak Salamon áldozatai, nem a népé. Lépjünk tovább.

A belső udvart is felszentelték még aznap, hogy ott (is) lehessen mindenféle áldozatokat bemutatni. Ugyanis az Úrnak állított rézoltár mint kiderült túl kicsi egyes áldozatokhoz.
Kétszer hétnapos (14 napos) ünnepséget hírdetett Salamon. A 8. napon pedig hazaküldött mindenkit, akik vígan mentek haza.

Salamon trónrakerülése

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (úgy kéretik olvasni)

A Királyok Első Könyve Salamon uralkodását és még egy kicsit mesél el. Ez is 60 A5-ös oldalt tesz ki mint Sámuel könyvei, de sokkal hosszabbak a fejezetei! Átkozottul hosszúak! Ráadásul a Krónika Könyvei majd mindent megismételnek Dávidtól fogva (nem számítva egy oldalakra rúgó genealógiát Ádámtól kezdve)! Anyád! Viszont ez az egyetlen olyan alkalom, hogy biztos vagyok benne, hogy a szövegek visszaugranak az időben hogy elmeséljenk történeteket (feltételezem némi újdonság el fog hangzani az elhangzottakhoz képest, bár ez lehet, hogy némileg hiú remény).

Nos, az 1 Királyok úgy kezdődik, hogy Dávid már nagyon-nagyon öreg, és képtelen felmelegedni akárhány pokróccal takarják be. Erre az udvari orvos (vagy legalábbis valaki) javasolta, hogy szerezzenek neki egy szűlányt személyes szolgálatra. Ez érthető szójáték, de akkor miért állítják róla hogy több mint mese? Mindenesetre választottak neki egyet, bizonyos Abiságot. Aki hasonló véget fog érni mint Abisai - jajj, most lelőttem a poént? Mindenesetre a szöveg azt mondja, Dávid nem közösült vele.
Bizonyos Adónia pedig elhatározta, hogy ő lesz a király, "szerzett" is magának 50 embert lovastul, harci szekerestül. Mármint mivel ő Dávid megmaradt gyerekei közül a legidősebb nyilván kijelölte magának őket, hiszen mint legidősebb teljes joggal vélhette a törvények és szokások alapján, hogy ő fogja örökölni a trónt, bár a szöveg írója ezt bűnéül rója fel.
Dávid mikor ezt meghallotta tanácskozást hívott össze. Joáb és Abjátár (fő)pap Adónia pártján voltak (érthető okokból). De Nátán próféta, Sádók (fő)pap és még többen nem álltak melléjük (nem tudni milyen alapon).
Egyszer pedig mikor Adónia áldozatot mutatott be (jó sok állatból), összehívta rá mind a király fiait és a főembereket, de nem hívta meg se Nátánt se Salamont se a többi ellenlábasát.
Erre Nátán ment Bethsebához (Salamon anyja) és azt mondta, Dávid nem is tud róla, de Adónia máris átvette az ország kormányzását! (Ami helyes lépés is lett volna a körülmények figyelembevételével - Dávid már nem volt képes ellátni a feladatát -, de ráadásul még csúsztatás is.) Azt mondta, tulajdonképpen azért jött, hogy megmentse az ő és Salamon életét (holott nem hallottunk még arról, hogy Adóniának szándékában ált volna bántani őket). Ezért mondta, hogy menjen Dávidnak, és szóljon neki, hogy hiszen megígérte, hogy Salamon fog uralkodni utána? (Hát nem, eddig ilyesmiről szó nem volt). Valamint Nátán is ment utána röviddel.
Nátán azt kérdezte, mondta-e valamikor Dávid, hogy Adónia lesz a király, merhogy nagy áldozatot mutatott be most nemrég? (Nem mondta egyébként Dávid ezt sem, de minek kellett volna mondania, ha egyszer ez következik a törvény alapján?)
Végül Dávid behívatta Bethsabét és megesküdött neki, hogy Salamon lesz a király, ha már egyszer állítólag azt ígérte akármikor.
Ha engem kérdeztek, akkor ezek az emberek csúnyán kihasználták egy szenilis vénember gyengeségeit! Ráadásul Salamon jogállása nem is lehetett teljesen tiszta, ismervén a házasodás körülményeit.
Dávid eztán a Salamont pártoló vezéreket megbízta azzal hogy biztosítsák Salamon utódlását, és most vigyék le Gihonba, ahol kenje fel királynak Sádók, aztán hírdessék ki az új királyt.

MEGJEGYZÉS: Adónia tettével (vezéri áldozatbemutatal) mint ami a Saul és Sámuel közti nyílt konfliktushoz vezetett.

No, mindenesetre Dávid azzal folytatta, hogy a felkenés után jöjjenek vissza és Salamon foglalja el helyét a trónon. Majd kijelenti, hogy legyen ugyanúgy fejedelme Salamon Izráelnek mint Júdának. Na, kész, ezennel az ismerős anakronisztikus kijelentés miatt ezt a könyvet is bedobhatjuk az apokrifok süllyesztőjébe.
Az egyik(?) ottlévő pedig szólt, hogy a király az Úr embere, tehát amit mond azt az Úr mondja (láttuk hogy ez nem igaz), tehát örülnek.
No, a felkenésig el is jutottak, a nép úgy örült, hogy kiáltásuk földrengést okozott (haha)!
Adóniáék is meghallották az ünnepést és nem tudták mire vélni. Ekkor jött a hírrel Jonathán, Abjátár pap fia, aki hozta a rossz hírt, hogy Dávid Salamont jelölte meg utódjaként. Sőt, Salamon máris elfoglalta a trónt. És most mindenki őt ünnepli és sok sikert kívánnak neki. És Dávid is örült, hogy utóda még életében elfoglalta a helyét.
No erre Adónia összes híve úgy tett, mintha csak véletlenül járt volna arra és hazamentek, Adónia meg gyorsan elmenekült egy szentélybe.
A papok kérésére jelentették Salamonnak, hogy Adónia hajlandó visszalépni, csak hagyják életben. Salamon pedig megígérte hogy nem fogja bántani, feltéve hogy nem rosszalkodik Adónia. Salamon magához vitette (mintha a Szent Sátorba menekült volna ez az Adónia úgy veszem ki) és mondta neki nyugodtan menjen haza.

Dávid halálos ágyán mondta Salamonnak, hogy maradjon meg a hitnél, tartsa be a törvényeket ahogy Mózes törvényében állnak, ezzel biztosítva magának hogy az Úr is megtartja az alku rá eső részét miszerint az ő leszármazottai lesznek mindörökké a királyok.
De Joábot ölesse meg, azért amit Abnerrel és Amasával tett. Azt a Joábot, aki szinte egyszemélyben tartotta végig trónon Dávidot. Ezer hála öreg!
Barzillai fiának viszont hagyja meg a kiváltságait.
Aztán ott van Sémei ügye aki szidta őt menekülésekor, de akinek megígérte hogy nem fogja ezt megtorolni. Na, őt is meg kell ölni. Ez pedig nyílt esküszegés Dávidtól, a gyáva királytól.
Azzal meghalt Dávid. Dávid összesen 40 évet uralkodott Izráelen: 7 évig Hebronban, 33 évig Jeruzsálemben. Persze ez nyilvánvalóan ellentmond az Absolon felkelésénél említettekkel, de hát mit is várhatnánk két ilyen apokrif könyvtől?
Így történt (valóban?) hogy Salamon egyedül maradt a trónon.
Ám Adónia bement Bethsabéhoz. mondta neki, hogy bár az ország jogosan az övé kellett volna legyen, de íme most megfosztották örökségétől, ami ám legyen, de szeretne valamit kérni ha már így alakult. Bethséba mondta, hogy akkor ki vele!
Adónia kérte, hogy Bethséba járjon közbe az érdekében Dávidnál, hogy adná neki feleségül Abiságot. Bethsabé beleegyezett. Dávid hozatott egy széket anyjának, mondta üljön le, aztán nyugodtan mesélje el mi kell ezúttal. Kérte, hogy Dávid adja feleségül Abiságot Adóniának, és még mielőtt a kérdést feltette vona Dávid biztosította róla, hogy persze, amit csak akar. De mikor a kérés elhangzott Salamon felháborodott. Úgy látta ez csak arra volna jó, hogy Adónia megerősítse pozícióját, akit elég sok befolyásos ember támogat még mindíg, bár nyíltan nem lépnek színre.
Ezek szerint Salamon nem hitte, hogy apjának csak takaróként kellett a lány, úgy vélte ágyasa volt neki? Bizalmatlan fráter, az bizony! Amúgy az ágyasok jogviszonáról ilyen esetben nem vagyok biztos, de ha feleség lett volna, akkor az egész dolog törvénytelen lett volna, ha valóban Dávid felesége lett volna a nő. De ágyas volt, így talán befért volna a joghézagba Adónia, feltéve, hogy valóban lett volna ilyen terve - mint ahogy nem értesültünk róla hogy lett volna.
Mindenesetre Salamon ürügyet látott a dologban ahhoz, hogy esküjét megkerülve kivégeztethesse Adóniát. Ki is végeztette azon nyomban!
Abjátár papot, a Frigyláda mostantól egykori hordozóját halálbüntetés terhe mellett száműzte.
A gyilkosságok hírétől Joáb is megriadt, ment hát a Szent Sátorba. Salamon elküldte a gyilkosát megint, mikor megtudta végre hol van Joáb, az meg mondta, hogy jöjjön ki Joáb, de az nem akart (Áron fiainak tűzhalála óta tilos a Sátor földjén ölni). Benája visszakullogott hát Salamonhoz, de Salamon visszaküldte hogy vágja csak le, aztán temesse el, így elhárítva a csapást Salamonról (valami olyan okfejtés-féleség zajlik itt, hogy az ő hibája hogy ott hal meg ahol nem kéne, ezért súlytsa őt az átok, ami elég gusztustalan okfejtés ha engem kérdeztek).
Eztán Salamon kinevezte az új embereket a megüresedett posztokra.
Sémeinek azt mondta építtessen magának házat Jeruzsálemben, oszt élete végéig maradjon ott fogságban halálbüntetés terhe mellett. "Sok ideig lakék Sémei Jeruzsálemben."
Ez a sok idő 3 évet jelentett. Akkor ugyanis elszökött két szolgája, és mikor megtudta hová szöktek utánuk indul szamárháton. Vissza is hozta a szolgákat. De szerencsétlenségére az esetet jelentették Salamonnak, aki erre hívatta Sémeit. A szokásos kivégzőember pedig levágta Sémeit.
Salamon így biztosította be még jobban uralkodását.


A bibliai erkölcsök alapján könnyen elképzelhető, hogy az új király késedelem nélkül megszabadult Adóniától és Izrael két legfőbb vezérétől, akik Adóniát támogatták.
Adónia nem is gondolt már a királyságra, rég lemondott róla. Dávid örökségéből csak azt a fiatal szüzet kívánta, aki dunyhául szolgált a királynak; ugyanis beleszeretett Abiságba. Kárpótlásul a királyságért, amelyet ő, az idősebb fiú Bethsabé és Nátán cselszövénye és intrikája révén veszített el, a csinos szolgálóleányt kérte, aki atyját melengette életének utolsó napjaiban. Ezt a szerelmet - amely egészen jelentéktelen ügy volt - használta ürügyül Salamon arra, hogy meggyilkoltassa Adóniát, holott ez igen alázatosan viselkedett s meghajolt a befejezett tények előtt. Adónia, aki éjjelente bizonyára Abisággal álmodott, oly kevéssé számított a halálra, s oly együgyű és naiv volt, hogy éppen Bethsabéhez fordult a leány elnyerése végett.
Ezután Abjátár következett. Ót azonban nem ölték meg. Salamon nem akarta a főpap vérét ontani, mert tudta, hogy a nép milyen babonás, azt pedig nehezen bizonyíthatta volna be, hogy isten sugallta neki ezt a gyilkosságot.
Joáb számára nem volt kegyelem.
Ha egyáltalán újabb bűnnel tetézhető az a sok gaztett - jegyzi meg Voltaire -, amellyel Salamon uralkodását kezdte, akkor ehhez még szentségtörés is járul. Ennyi borzalom után különös, hogy isten, aki ötvenezer-hetven embert pusztított el csupán azért, mert belenézett a frigyszekrénybe - most nem állt bosszút a szent ládáért, mikor a zsidók fővezérét fojtották meg rajta, akinek egyébként Dávid a koronáját köszönhette.

Dávid uralmának végső idői

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (elvben)

Absolon halála miatt ünnepnap helyett gyásznapot hírdettek.
Joáb lehordta Dávidot hogy érzelmei miatt a népe szégyenbe kerül, és azzal fenyegette meg, hogy megfosztja hatalmától ha nem vonszolja ki a seggét és tart egy jó kis beszédet nekik! Így végül Dávid legalábbis kiment a kapuba és megmutatta magát.
Erre a nép közt vita támadt, hogy most mit kéne csinálni. Végül eldöntötték, hogy mivel Absolon meghalt, vezérnek egyedül Dávid maradt, hát ideje visszaültetni a trónra.
És ekkor Dávid követeket küldött Sádók és Abjátár papokhoz, hogy leszidják őket, amiért Júda annyira késlekedik elfogani őt mint királyt (ez megint tökéletes anakronizmus, amiből látszik, hogy az egész szöveget 1 Sámuelhez hasonlóan az ország kettészakadása után írták).
Ugyanakkor követek mentek Amasához is, akit Dávid Joáb egyidejű leváltásával fővezérnek nevezett ki.
Így dolgozta vissza Dávid magát birodalma bizalmába.
Majd van még 1 verssor, amivel Júda törzsét/országát kívánja megalázni az író, de ehhez már igazán nincs hangulatom.

Júda nemzettségével együtt egy bizonyos benjáminita, Sémei is Dávid elé ment ezer emberével, valamint Siba, annak 15 fia és 20 embere, és ők mind mentek Dávid előtt ahogy az átkelt a Jordánon. Az átkelés gyorsítása érdekében még kompot is vittek magukkal.
Ahogy átért Dávid térdre esett előtte Sémei, és bocsánatát kérte árulásáért József összes leszármazottának nevében, íme ő az első mindenki közül, aki bocsánatot kért.
Abisai kérdezte, kivégezzék-e Sémeit. Dávidnak azonban (aznapra) elege lett a gyilkolásból. Hát igen, mikor veled történik meg, máris nem olyan jó dolog, he, Mr. Dávid és tsai!
Méfibóset is eljött. Dávid kérdezte tőle, miért nem ment vele mikor elhagyta Jeruzsálemet (pl. mert mindkét lábára sánta volt?). Méfibóset elmondta, hogy ő akart, de nem lehetett, hiszen értesült szolgája (Sibai) áskálódásáról, de kijelentette, hogy ő mindíg is bírta a királyt, hiszen az sosem akarta bántani őt. Erre Dávid azt felelete, hogy mit pattog, nem megmondta, hogy osztozzon meg a vagyonon ő és Sibai? (Nem, nem ezt mondta. Először mindent Méfibósetnek adott és felügyelővé nevezte ki Sibait, aztán mindent Sibainak adott. Osztozásról soha szó nem volt.) Méfibóset azt felelte, őt nem érdekli a vagyon, ha a király mellett maradhat (hm, emlékeztet a sztori Salamon és a két asszony meg a félbevágandó gyerek történetére...).
Bizonyos Barzillai is ott kísérgette Dávidot. Ez már igen öreg, 80 éves volt, és Dávid egyszer nála lakott. Dávid felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá Jeruzsálembe, amit Barzillai udvariasan visszatutasított, ellenben nagyon hálás lenne ha Kimhámot pártfogásába venné. És úgy lett. (Bakker, mi ez a Gyűrűk Ura???)
Izráel népe meg nagyon haragudott, hogy eddig Júda népe (argh, ne már megint! még nem is szakadt ketté az ország!!!) kísérgette (csak) Dávidot. Erre amazok azzal vágtak vissza, hogy nem mindegy, hiszen nem kaptak érte semmit. Azok viszont azon morgolódtak, hogy az egész kísérgetés az ő ötletük volt, de ez már nem érdekelt senkit.

De volt ott egy "istentelen" ember, bizonyos Séba, aki azt mondta, Dávid kell a francnak és folytatni akarta a polgárháborút. Izáel fiai pedig elmentek hozzá, csak Júda emberei maradtak Dáviddal.
Dávid pedig mikor hazaért magához hivatta a 10 otthagyott ágyasát, és bezáratta őket. Etette őket, de többé nem "ment be" hozzájuk, "özvegységben" tartotta őket halálukig.
Amasának pedig azt parancsolta, hogy 3 nap alatt gyűjtse össze Júda egész nemzettségét, és maga is jelenjen meg előtte. Csakhogy nem sikerült neki a kitűzött határidőre.
Dávid ezért megparancsolta Abisainak, hogy fogja az embereit (vigyázz, bár hasonlóak a nevek ez másik!), hogy zaklassa Sébát, nehogy az el tudjon foglalni néhány jobb várost. Amivel amúgy bizonyára már rendelkezett, hiszen 10-11 törzs mind az oldalán állt. de sebaj.
Abisai pedig vitte Joáb embereit meg a kereteusokat és a peleteusokat és mentek Sébával kergetőzni. Mindenesetre jó sok idegen nép lakhatott ott az országban vendégként...
Mikor pedig Gibeon nagy sziklájához értek jött szembe Amasa meg Joáb, és Joábnak ahogy lépett leesett az övéről a kardja. Joáb pedig úgy tett, mintha - azt várnád, hogy az lesz ideírva, hogy elesne, mi? hát nem, mert a hamisító azt írta ide, hogy - meg akarná csókolni, de helyette ledöfte Amasát. Az ötödik bordánál, ahogy kell. Ígytörtént, hogy Amasa helyett Joáb lett Abisai mellett a sereg parancsnoka Séba kergetésénél.
Joáb egyik embere megállt a test mellett, és azt mondta, aki Joábbal megy, az Dávidot támogatja, így szép sorban elindultak az emberek. De mind megálltak egy-egy pillanatra a kiontott belű, még élő Amasa mellett, így végül valaki lehúzta az útról és letakarta, mondván, nincs itt semmi látnivaló, így máris gyorsabban ment a séta.

Eztán valami fura dolog történt. Körülfogták a várost amiben Séba tanyázott, és ostromolni kezdték, de addigra a várost nagy töltéssel vették körül, ami egy kőfallal volt egyenértékű. (na ez egy olyan sor volt, amit igen nehéz volt megfejteni, ha valakit érdekel, miért kell több Bibliát használni az olvasáshoz, ez jó példa rá)
Ám ekkor egy asszony kikiáltott a városból, találkozni kívánt Joábbal. Joáb pedig kiment hozzá. Az kérte, hogy fejezzék be a harcot. Joáb azt mondta elmennek, ha kiadják nekik Sébát. Az asszony azt kérdezte, elég-e, ha a fejét dobják ki? És úgy lett.

Joáb lett ismét az izraelita hadsereg vezére, Benája pedig a kereteusokból és peleteusokból álló egységeket vezényelte. Adorám lett az adószedő, Jósafát pedig az emlékíró, Séja az íródeák, Sádók és Abjátár meg a (fő)papok. Ira is magas hivatalt kapott.
Egyszóval hivatalokkal jutalmazták akit akartak, bár a nevek fele sem ismerős most, de biztos volt alapja a dolgoknak.

És akkoriban 3 évig tart nagy éhínség volt Dávid uralkodása alatt. Kérdezte hát Dávid az Urat, hogy ezt most mér? Az meg azt mondta, Saul miatt, aki megölte a gibeonitákat.

Namost álljunk meg egy ezredmásodpercre: ilyesmiről eddig még nem hallottunk! Arról ellenben igen, hogy Saul lépten-nyomon kegyelmet gyakorolt (mármint az isteni ítélethez képest). És ha tett volna, Sámuelt ismerve rögtön felrótta volna neki!

Hivatta viszont Dávid a gibeonitákat. Róluk azt kell ugye tudni, hogy elméletileg anno behódoltak az épp Egyiptomból megérkező izraelitáknak és igen alacsony társadalmi rangot képviseltek (vízhordók meg ilyesmik). Mellesleg kiderül, mi volt az ok a szerző szerint: Izráel és Júda nemzetéhez való nagy szeretetében kissé túlbuzgó lett Dávid, ezért akarta akármilyen indokkal kiírtani szegényeket.
Dávid kérdezte, mit tehet értük, azok mondták eddig sem kaptak semmit, eztán sem kell nekik. De Dávid noszogatta őket. Végül azt kérték, adjon nekik 7-et annak az embernek a leszármazottaiból, akik anno meghódította őket, hogy felakasszák őket. Józsué? Bár értelmezhető a szöveg úgy is, hogy Dávid. Ja, hogy a szerző elképzelése szerint Saul? Dávid mindenesetre igent mondott.
Dávid nem bántotta ugyan Méfibóstetet, de átadta Rispának két fiát, akik Saul fiai voltak és akik közül az egyik szintén a Méfibóset nevet viselte, valamint Mikál 5 fiát, és ezt a hetet átadta a gibeonitáknak hogy akasszák fel őket az Úr előtt. Akkor ez most megint egy jó kis emberáldozat az Úrnak! Történt ez az árpaaratás első napjaiban.
"Ez a váratlanul, utólag elbeszélt mészárlás hamis ürügynek látszik, amelyet azért eszelt ki Dávid, hogy megszabaduljon elődje utolsó ivadékaitól. Ez az epizód olyan valószínűtlen, hogy még a szerző is belezavarodik. Saul nem Mikált, hanem Mérábot, az idősebbik leányát adta férjhez a Méholáthi Hadrielhez (Sámuel első könyve, 18, 19.); Mikált pedig - amikor Dávid hűtlenül feleségül vette Abigailt és Ahinoámot - atyja, Saul a Láis fiához, Páltihoz adta. (Uo. 25, 44.) Azt is láthattuk, hogy Dávid visszavette Mikált Páltitól. (Sámuel második könyve, 3, 14-16.) Lehetséges, hogy a szent szerző itt Mikálról és másik férjétől született fiairól akart beszélni. Nehezen hihető, hogy egy istentől sugallt írót annyira cserbenhagyjon az emlékezete, hogy Pálti urat összekeverje Méholáthi Hadriel úrral, Méráb férjével." (A genealógiai elemzésért ezúttal nem a SAB-nak, hanem Léo Taxil Szórakoztató Bibliájának mondunk köszönetet.)
A fentiekhez megjegyzendő, hogy Mikál Dávid felesége volt ebben az időben már ismét jó régóta, és a bibliai hagyományok szerint így annak gyerekei a saját gyerekeinek számítottak, azaz saját gyerekeit adja át feláldozni.
Kell ehhez még kommentár?:( Legyen!
Dávid általános gyávaságát és kegyetlenségét még esküszegéssel tetézi. Hiszen megesküdött Saulnak, hogy sohasem öli meg egyetlen ivadékát sem. Igaz ugyan, hogy nem sajátkezűleg vetemedett a tettre, de ez a kifogás ugyanolyan gyáva mint maga Dávid!

Rispa az aratás megkezdésekor kiterített egy zsákruhát egy sziklára amíg eső nem esett rájuk(?) és a madarakat sem engedte rájuk(?) szállni, sem este az állatokat arra járni.
Ezt (ki tudja miért) jelentették Dávidnak.
Dávid erre elhozatta Saul és Jonathán tetemeit a Jábes-Gileádbeliektől, akik ellopták Bethsán utcájából/utcáiról ahol a filiszteusok felakasztották őket mikor megverték Sault a Gilboa hegyén.

Namost ki és hogyan ölte meg Sault??? A Biblia képtelen dönteni ebben a tekintetben, és olyan elképesztő változatosságot produkál, hogy nem tudom, hogy nem szúrt szemet senkinek a döntéshozók közül.
1 Sámuel 31:4-6 és a 1 Krónikák 10:4 szerint Saul öngyilkos lett.
2 Sámuel 1:8-10 arról tudósít, hogy Sault egy amálekita ölte meg.
2 Sámuel 21:12 szerint (ennél tartunk most) a filiszteusok végeztek Saullal.
Ugyanakkor a Krónika első könyvének 10.14-e szerint az Úr maga pusztította el (ami lehet szófordulat is, sajna ott még nem tartunk az olvasással).
Még szerencse, hogy Sámuel könyveit apokrifnak tudtuk minősíteni!

Mindenesetre az ott felakasztott összes ember hulláját összeszedték és elvitték magukkal. Saul és Johnathán testét Saul apjának, Kisnek barlangjában temették el újra, és ettől végre kiengesztelődött az Úr (azaz megszűnt az aszály, csak az lehet).

Ezután pedig a filiszteusok újra háborút kezdtek az izraelitákkal, és csatáztak sok ideig, hogy Dávid belefáradt már.
Akkor aztán Jisbi Bénób, aki a óriások leszármazottja volt, és kopjavasa 300 rézsiklust nyomott, mit nemrég gyártottak le elhatározta, hogy megöli Dávidot.
De Abisai segített Dávidnak és végzetes csapást mért a filiszteusra. Én nem tudom mikor írták a germán mitológia történeteit, de ez gyanúsan egyezik a Jósnő Énekének egyik passzusával. Erre Dávidék megtiltották, hogy valaha is ismét csatába menjen, nehogy elorozza vezérüktől a dicsőséget. Fő a becsület...
Aztán volt egy csata Gób városánál. Ott megint megöltek egy óriás-leszármazottat. Óriások, be szép is lenne...
Aztán volt megint egy csata Góbnál, ahol Elkhanám végzett a gitteus Góliáttal, akinek kopjanyele akkor volt, mint a szövőknek zugolyfája. (amiről nem tudom mekkora, szóval ha valaki ki tunda segíteni hálás lennék).

Észrevettétek? Ez ugyanaz a Góliát, akit állítólag Dávid ölt meg soookkal korábban (1 Sámuel 17). Szerencsére mindkét könyv hamisítvány, de akkor is!

Gáthban is volt egy háború, ott is akadt egy óriás, de ez szuper-óriás volt ám a javából, aminek minden kezén-lábán 6-6 ujj volt! (Ami egyáltalán nem lehetetlen dolog embereknél sem, csak nagyon ritka.) Na, ez szidalmazta Izráelt, de erre őt is jól megölték.

Állítólag ezek négyen maradtak csak óriások Gáthban, és mind meghaltak Dávid és szogáinak keze által (jobbára a szolgáitól, mert egyikkel sem Dávid végzett az itteni lista szerint).
De erre már faja ének dukált, Dávid meg is írta, mivel az Úr mostanra megszabadította minden külső és belső ellenségtől (utóbbi alatt Saul leszármazottait kell érteni). Ebben arról beszél milyen hálás, hogy segíti az Úr a harcait. A khérubok mint hátasállatok szerepelnek itt, ami fura. Az Úr mint a természet haragvó erői szerepel, és egyetlen tette hogy az ellenségeket pusztítja és föléjük helyezi Dávidot, mert ez így igazságos. Dávid többek között azt is megemlíti milyen tökéletes is volt ő (na persze). Az isteni megbocsátásról szó sincs, a bosszúról annál inkább. Úgy írja le az Urat mint ami harcra tanítja kiválasztottait és hatalomhoz és győzelemhez segíti őket; az ellenségeik szívében pedig félelmet kelt.
Érdekes adalék továbbá, hogy a 22.16. szerint a tenger felkavarásával "a világ fundamentumai felszínre kerültek", ami bár képletes beszéd, de ugyanakkor arról mesél hogy az író szerint a Föld lapos, mi több az óceánok vize alatt nincs semmi ami tartsa őket! Hát nem csodálatosan fedi a valóságot?! Hát nem.

Dávid itt még nem fejezte be, rögtönzött mellé egy kis beszédet is mely szép ugyan, de nem mond semmit, kivéve a végén, mely szerint az "istenteleneket" csak "bottal" szabad piszkálni mint a szemetet és mindet el kell pusztítani. Béke, szeretet, megbocsátás? Meg a túróst!
Aztán a szöveg Dávid "hőseinek" tetteit kezdi el sorolni. Ezek:
- Josep-Bassebet, a testőrök vezére, az egyik csatában 800 emberrel végzett sajátkezűleg (egyszer olvastam valami kínai csodaszamurályról, talán Muszasi volt, aki egész életében ölt meg talán 500 embert mire elege lett a vérontásból, ez meg egyetlen csatában(!) öl meg 800-at...)
- Eleázár, egyike azon 3 hősnek kik mikor a filiszteusok gúnyolódtak ottmaradtak Dáviddal
- Samma. Mikor a filiszteusok összegyűltek egy bizonyos lencseföldnél és mindenki elfutott ő megállt annak a (névtelen) földnek a közepén és visszaverte őket.
- A 30 vezér közül pedig 3-an aratáskor elmentek Dávidhoz Adullám barlangjába mikor a filiszteusok a Réfaim völgyében táboroztak. Dávid akkor a sziklavárban volt (hát így is lehet nevezni egy barlangot...) a filiszteusok meg Betlehemnél (térképben nem vagyok otthon, bizonyára úgy van).
Dávid akkor vizet akart, és kérdezte, ki hozna neki a betlehemi kútból. Erre a három vitéz keresztültört a filiszteusokon és szerzett neki vizet a kútból ami a kapu előtt van, de Dávid kiöntötte az egészet a földre, mondván, hogy ilyen áron nem kell neki.
"Ezt művelte a három hős."
Fura egy történet az már biztos, és gyanúsan hasonlít Jézus elítélésének sztorijára!
- Abisai, az előző 3 hős felettese, 300 embert ölt meg, és bár híres volt még annak a 3nak a fényében is, de azokhoz azért nem ér fel (kár, hogy ama hármak meg addig nem értek fel hogy nevük legyen)
- Benája, a moábiták két fővezérét ölte meg, valamint megölte "az" oroszlánt a veremben is, a hó idejében (bár a Károli egyszerűen "telet" mond, valójában itt konkrétan elhangzik, hogy abban az időszakban amikor hó szokott esni). Csakhogy oroszlán olyan helyen tudtommal nem él meg ahol hó szokott esni, azaz fagypont közeli/alatti az idő! Ejnye, jobban kellett volna vigyázni a hazugságokkal. Valamint meggyilkolt egy egyiptomi előkelőséget is. Nagy híre volt emiatt a 3 és a 30 vezér között is, de azért a 3-hoz nem ért fel.
- és még sokan mások akiknek tettei itt nem kerülnek említésre, ezért mi már meg sem nevezzük őket.

Aztán ismét mérges lett az Úr Izráelre, ezért utasította Dávidot, hogy tartson népszámlálást, de csak viccből. Dávid Joábot bízta meg a feladattal. Joáb meg kérdezte, hogy minek? Dávid azt felelte, hogy csak, ezért elvégezték a népszámlálást, amihez 9 hónapra és 20 napra volt szükségük. Izráelben (ne, már megint ez a hazug felosztás?) 800,000, Júdában 500,000 "erős fegyverfogható férfit" találtak (összesen 1,300,000).
Na persze. Tudjátok-e hány katona szolgált az Amerikai Egyesült Államok haderejében összesen 2001-ben? 1,370,000 fő (adat a Skeptics Annoted Bible-ből). És azt akarják elhitetni velünk, hogy egy olyan nyavajás kis országban mint Izráel, ahol a nép éppencsakhogy letelepedett ennyi katonát lehetett összegyűjteni? Bár a dolog élén enyhít az, hogy ez tulajdonképpen csak elméleti szám, és csak minden 20 év feletti férfit számoltak bele. A legnagyobb gond az a kitétel, hogy "erős fegyverfogható" jelzővel illetik őket, márpedig korábban mindenféle hadmentességi kitételek is készültek, és nem lehet holmi sokéves aggastyánokat, sem pedig betegeket és egyebeket olyannak tekinteni akik beférhetnek a jelzők megjelölte kategóriákba! Valamint egyes idegen népek is laktak ugyanazon a földön elvegyülve hol szövetségeseként hol ellenségeként az izráelitáknak. Nagyzolásnak tűnnek feltétlenül ezek a számok.
Egyébként Joáb kérdésére könnyen kínálkozik jó válasz. Régen volt már népszámlálás ellenben sok volt a háború. Nem árt tudni az ország fenntarthatóságát sem (a túlnépesedés mindíg is fontos kérdés kell legyen, meg aztán így tudni az adófizetők számát is stb.). Nagyon hasznos dolog egy népszámlálás.

Dávid ekkor rájött, micsoda hibát követett el(?), ezért kérte az Urat hogy bocsásson meg esztelenségéért.
Reggel pedig az Úr szólt Dávid látnokának (másként jövendőmondó, de azt nem mondhatjuk, hiszen az olyan tilos) Gád prófétának hogy menjen Dávidhoz és kérdezze meg, melyiket választja a három lehetőség közül. És Gád ment. A lehetőségek amiket Gád elővezetett az alábbiak voltak:
- 7 év éhínség
- 3 hónapig Izráel veszítsen az ellenségeivel szemben
- 3 napig döghalál legyen az országban.
Dávid nem tudott dönteni a szörnyűségek közül, azt mondta válassza ki az Úr, hogy melyik okozná a legkisebb kárt, és legyen az. (illetve értelmezhető úgy is a válasz, hogy az a csapás legyen, amit az Úr okoz és nem emberi kéz, így marad a dögvész)
Eredményként az Úr döghalált bocsátott Izráelre reggeltől számítva az előírt ideig tartott, és ezalatt 70,000 férfi halt meg. És mellé feltételezhetően ugyanennyi nőt, és akkor még nem is beszéltünk a gyermekekről stb.

Namost elemezzük kicsit megint a helyzetet. Azt tudjuk, hogy a népszámlálás az Úr parancsa nélkül tilos. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy az Úr elrendelte ez alkalommal a népszámlálást. Így tehát azért büntette népét mert azok követték az Ő utasításait? Végtelen az Ő igazságossága, nemde?

MEGJEGYZÉS: ha sosem tartottak népszámlálást, honnan tudják állandóan olyan jól közölni a seregek számát? Hm?

"Fréret egyébként - másokkal együtt - úgy véli, hogy a szent szerző szemlátomást Homéroszt utánozza, amikor az úristen megállítja az öldöklő angyal kezét. Szerinte igen valószínű, hogy a szerző - akit Ezsdrásnak tart - hallott a jeles görög költőről. Homérosz az Iliász első énekében valóban úgy ábrázolja Apollót, mint aki az Olimposz csúcsáról szállott alá, tegezzel felfegyverezve és haragjában nyilakat röpített a görögökre." - jegyzi meg a történettel kapcsolatban Léo Taxil.

Merthogy a csapást az Úr angyala indította el, és mikor felemelte kezét hogy Jeruzsálemre is lesújtson az Úr megállította az angyalt a további öldökléstől. Az Úr angyala ekkor a jebuzeus Arauna földje mellett volt (szóval ez most személyhez kötött járvány mint a Csillagkapuban?).
Dávid pedig mikor meglátta az angyalt kérdőre vonta az Urat, hogy ha egyszer ő vétkezett miért a népet veri? (most jut ez eszébe??) Kérte, hogy akkor inkább büntesse őt és közvetlen környezetét. (Na ja, most mikor már úgyis csak ők maradtak ki a szórásból...)
Ezért aztán Gád megint ment Dávidhoz, és mondta neki, hogy a szérűn ahol az angyal volt építsen oltárt az Úrnak.
Ahogy ott mentek mikor észrevette őket kijött eléjük a tulaj és kérdezte, mit keresnek itt. Elmondták neki. Mire Aruna mondta, hogy ja, persze, vegyék csak el mindenét, rombolják csak le, mit érdekli ő őket?! Dávid rögtön mondta, hogy oh, bocs, kifizetjük! Hiszen az Úrnak nem lehet ingyenes áldozatot bemutatni (ez még valahol a Léviták Könyvében van). 50 ezüst siklust fizettek a földért és az áldozatnak szánt ökrökért majd bemutatták az áldozatot.

És hogy mi a könyv tanulsága? Hogy remek volt az írója. Remekül táncolt nagyon sokáig a teljesen hihetetlen határán anélkül hogy bizonyíthatóan hülyeséget mondott volna. Azonban az is úgy van, hogy mikor végül átlendült a vonalon már meg sem kísérelte visszafogni magát! Hát, legalább volt önkritikája. De hogy akik a kánont szerkeszteték össze azoknak nem, az egyre világosabb.

Absolon lázadása

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis halvány remény akad rá)

Az eddigiek után további förtelem jön: Dávid egyik fia beleszeret Dávid egyik lányába. A lány - Támár - még szűz volt. De a fiú - Amnon - nem tehetett semmit (legalább ennyi esze volt). Csakhogy volt nekik egy unokatestvérük - Jonadáb, fiú -, aki mikor elgondolkodott a dolgon azt javasolta Amnonnak, hogy tettesse magát betegnek, és kérje (Dávid apától), hogy Támár ápolja ( két szülőtől voltak a gyerekek, szóval csak féltestvérek, de a biblikus elvek szerint így is teljesértékű testvérek).
Így is történt minden. Szépen elrendezte Amnon, hogy kettesben maradjanak, aztán elkezdett erőszakoskodni, de Támár nem akarta a dolgot. Ellenben javasolja Támár, hogy kérje feleségül Dávidtól, aki biztos belemenne, de Amnon nem bírt addig várni, és ott helyben megerőszakolta. Micsoda család!
Aztán Amnon mondta, hogy most már mehet onnan. Támár viszont kérlelte, hogy ha már így esett legalább fogadja feleségéül (a szűzlányok megerőszakolására vonatkozó törvény szerint), de Amnont nem tudta meghatni, aki kidobatta az egyik emberével.
Támár gyászolta magát. Mikor látta ezt Absolon rákérdezett, hogy (végre) Amnon felcsinálta-e, és ha igen, akkor minek izgul, családban marad. Micsoda család! Mindenesetre Absolon hazakísérte húgát.
Dávid mikor értesült a történésről persze megmorcult, és bár Absolon tudta ezt, nem mondta el Amnonnak, mert haragudott ő is rá.
És történt, hogy két év múlva (??? senki nem csinált semmit addig?!?) mikor nyírták Absolon juhait meghívta a többi fiútestvérét vendégségbe. Hívta ő Dávidot is, de az visszautasította a meghívást.
Erre Absolon azt mondta, jöjjön el akkor a fia, Amnon.
Dávid értetlenkedett egy kicsit, de végül elengedte Amnont és a többi fiút is (ez a "többi fiú" nagyon utólagos beírásnak tűnik...).
Absolon pedig megparancsolta a személyzetnek, hogy amikor Amnon már leitta magát a sárga földig üssék le és öljék meg, a felelősséget a tettért ő vállalja, nem kell aggódni.
Így is történt a dolog, a többi királyfi meg felpattant öszvérére és elszelelt.

MEGJEGYZÉS: az öszvérek létezése a zsidóknál igen komoly dilemmát vet fel, hiszen az fajok közti keveredés, amit számtalan törvényük tilt - legalábbis tiltana, ha az azokat tartalmazó könyveket nem kategorizáltuk volna már apokrifként.

Mikor a királyfik még úton voltak Dávidhoz már elért a pletyka (kíváncsi vagyok hogyan, csak nem a szél szárnyán érkezett az üzenet?), hogy Absolon megölte az összes fiútestvérét. Kivétel nélkül.
Dávid persze gyászolt.
De ekkor előlépett Jonadáb, aki elmondta, hogy nem kell úgy szomorkodni, csak Amnon halt meg, akit Absolon azért ölt meg, mert megerőszakolta a húgukat.
Absolon pedig elmenekült,
És akkor megérkeztek a fiúk Dávidhoz végre.
Absolon 3 évet töltött Gessur királyságban, Dávid pedig felhagyott az erőfeszítéssel hogy előkerítse, mert végülis elég régen történt már Amnon halála.

De Joáb észrevette, hogy királyának hiányzik Absolon, ezért hozatott Tékoa városából egy asszonyt, akinek azt mondta, csináljon úgy, mintha mély gyászban volna, és ezt meg ezt mondja a királynak. Az asszony úgy is tett, mondta Dávidnak, hogy haj, meghalt az ő férje, és hogy marad utána két fia. Azok pedig összevesztek a mezőn, és mivel nem volt ott senki, hogy összebékítse őket a vita elfajult (mit árul el ez a zsidó népről?), és az egyik megölte a másikat. És hogy mentek hozzá az emberek, hogy adja ki a gyilkost hogy a törvény szerint megöljék őt. Csakhogy mivel nincs másik utóda ezt nem akarja megtenni.
Erre azt felelte Dávid, hogy nyugodtan menjen haza, a fiúnak kegyelmet ad, és akinek problémája van ezzel azt küldje csak őhozzá, majd nem lesz tovább problémája.
Erre viszont az asszony azt mondta, hogy ezzel az ítélettel Dávid maga is bűnös, és valami bonyolult okfejtésen keresztül Absolonra utal (bár nem mondja ki). (Megjegyzem a beszéd közben azt is mondja, sokan mondták neki, hogy ne tegye amire készül, ami egyértelművé teszi, hogy ezt most nem mint példabeszéd mondja, hanem egész egyszerűen hazudik.)
Dávid rákérdezett az egészet nem Joáb találta-e ki, amit az asszony bevallott, és hozzátette, hogy csak azért csinálta az egészet, hogy kilendítse a dolgokat a holtpontról. Dávid pedig úgy határozott, hogy tetszik neki az ötlet, és szólt Joábnak, hogy hozza haza Absolont.
Joáb nagyon örült, azzal hazavitte Absolont.
De Dávid kikötötte, hogy nem találkozik Absolonnal.
Absolon pedig tökéletes és az országban a legszebb volt, és minden évben lenyiratta a haját, mivel az nagyon nehéz volt, konkrétan most 200 siklus tömegűre mérték.

Ez vajon sok, vagy kevés, vagy mennyi is, kérdezhetnénk. Nos, 1 sékel 11 és fél gramm. 200 sékel = 2.3 kg. No és, kérdezhetnénk, mennyi a normális emberek hajtömege egy év alatt?

Nos, a haj átlagos átmérője 0.01 cm, és egy évben 12 cm-nyit nő (ismétcsak átlagosan). Tudjuk továbbá, hogy átlagosan egy fejen 100,000 hajszál van. Namost a sok átlagból egy nagy átlagértéket lehet vonni, ugyanis a hajvastagság és a hajszálszám kvázi kiegyenlíti egymást, csak a növekedés ami végül igazi különbséget fog jelenteni (feltéve hogy mindenféle kopaszodást kizártunk). A haj átlagos sűrűsége 1.5 g/cm³. Szóval az átlagos fej hajmennyisége = pi * (.005 cm)² * 12 cm * 100,000 hairs * 1.5 g/cm³ = 141 g = 0.14 kg, ami 1/16-oda Absolon hajmennyiségének. Ejha, micsoda szuperemberrel van dolgunk!

Absolonnak 3 fia és egy Támár nevű lánya volt, aki szintén csinos volt.
És Absolon 2 évet töltött Jeruzsálemben anélkül, hogy látta volna Dávidot (mármint hivatalos körülmények között). Emiatt Joáb közbenjárását kérte, de az nem volt hajlandó a király elé kísérni (mondjuk én feltételezem hogy azért próbálkozott ő, csak Dávid nem volt hajlandó fogani a fiút, de persze erről a részről a szöveg - mint oly sok mindenről - hallgat).
No, ezért aztán hivatta az embereit, és felgyújtatta Joáb raktározott árpáját. Joáb persze rögtön ment, hogy ezt meg miért kellett, mire Absolon mondta, hogy minek hozta haza ha nem foglalhatja el régi helyét az udvarban, akkor már inkább maradt volna Egyiptomban - akarom mondani Gessurban. A király most pedig lesz szíves fogadni, ha valami valós problémája van, legfeljebb megöleti.
És a király végre fogadta Absolont és visszahelyezte összes jogába.

Egy idő elteltével Absolon szerzett magának 50 embert meg lovakat és (harci) szekereket, és reggelente Absolon kiment a kapuba (a városéba, vagy a palotáéba?), és aki a királyhoz tartott ítéletre attól megkérdezte, honnan való, és ha az illető azt válaszolta, hogy Izráel valamely törzséből, akkor mondta neki, hogy hiába fáradt. Ellenben ha ő lenne az ítélőbíró, akkor milyen jó lenne neki! (ez kérem vesztegetési felajánlás) A népek persze örültek ennek a dolognak, ki ne akarná előre levajaznia tárgyalását?
És 40 év múlva (mihez képest? Dávid állítólag összesen 40 évet uralkodott, elég nyakatekert okfejtés kell, hogy ez az állítás megállja a helyét!) kérte Absolon, hogy had menjen Hebronba, mert még Gessurban megfogadta, hogy elmegy oda, ha visszatérhet egyszer Jeruzsálembe. Dávid természetesen elengedte.
Dávid hírnököket küldött szét az országban, hogy Absolon átteszi székhelyét Hebronba.
Absolonnal egyébként 200 fős mit sem sejtő sereg tartott.
Absolon pedig Hebronban folytatta a szervezkedést (ez a srác teljesen hülye, én mondom), többek között konspirált Dávid egyik tanácsosával, név szerint Akhitófellel is.
És egyszer jelentették Dávidnak, hogy Izráelből sokan támogatják Absolont. Erre Dávid összes emberével azonnal elmenekült Jeruzsálemből, és senki nem ellenkezett ez ellen a döntés ellen.

"Lord Bolingbroke elmondja, hogy Widers tábornok nem sokkal a blenheimi csata után - amelyben kitüntette magát - egy napon hallotta, amint káplánja a bibliának éppen ezt a részét olvasta; kitépte kezéből a könyvet, földhöz vágta s így szólt: "Teringettét, káplán! Ez a te Dávidod roppant gyáva és aljas fráter lehetett, ha mezítláb elszelelt egy jókora csapat gitteussal!… Bezzeg én hátra arcot vezényeltem volna, és - mordizomadta! - a gaz Absolon után rohanok a szentségit! s felköttetem az első körtefára!"
A bírálók megállapítják, hogy - ha a szent szerző csupán közönséges író lett volna -, akkor részletesen tárgyalja Absolon lázadását. Elmondta volna, mekkora erőre támaszkodott ez a herceg. Közli az olvasóval, hogy Dávid kiváló harcos létére, miért menekült el szánalmas módon Jeruzsálemből, még mielőtt a fia odaért. Megerősített város volt-e Jeruzsálem? Vagy nem? Miért nem fejtett ki semmilyen ellenállást Dávid népes kísérete? Lehetséges-e, hogy egy olyan kegyetlen, annyira könyörtelen zsarnok, mint Dávid, aki kettéfűrészeltette, vasboronával szétlapíttatta, mészégetőkemencében égettette meg legyőzött ellenségeit - gyermekmódra siránkozva meneküljön el fővárosából és meg se kísérelje elfojtani bűnös fia zendülését? … És ennek a Sémeinek az esete, aki büntetlenül dobálta kővel végig az úton Dávidot, akit temérdek fegyveres és Jeruzsálem egész lakossága vett körül - vajon ez nem az írót ihlető isteni galamb egyik legképtelenebb koholmánya?… Az ember azon tűnődik, nem álmodik-e, amikor ilyen sületlen badarságot olvas egy vallási könyvben, amelyben kiátkozás terhe mellett hinni kell!" - Léo Taxil: a Szórakoztató Biblia. De mi sem fogalmazhattuk volna meg véleményünket szebben.

Dávid nem mellesleg hátrahagyta 10 ágyasát hogy "őrizzék a házat".
Dáviddal 600 fős sereg tartott. De szólt bizonyos Ittainak, aki gitteus volt, hogy mivel ő csak nemrég érkezett az udvarba, hogy testvérével együtt térjen vissza a királyhoz. Öhm, nem Dávid volt a király?
Ittai azonban ragaszkodott hozzá, hogy Dáviddal tartson, így Dávid is beleegyezett ebbe.
A nép persze sírt látva királya elvonulását.
Ahogy mentek Dávid egyszercsak visszaküldte a Frigyládát a városba, hogy majd az Úr visszatéríti magához ha akarja (szimbólikus fogás). De mintha azért (is) küldené vissza őket, mert eszébe jut, hogy "jóslatot" kéne kérni. Lássuk hát mi lesz ebből.
Míg a Láda ment visszafelé Dávid felment az olajfák hegyére nagy szomorúan, mezitláb, és ott volt vele a népe. (Gyanúsan ismerős a sztori Jézussal kapcsolatban...)
Közben kiderült Akhitófel árulása.
És Dávid felért az olajfák hegyének tetejére, és ott imádkozott, és ott odament hozzá nagy gyászolva Khúsai, aki akárki is volt, Dávid azt mondta neki, ha marad csak teher lesz neki, de ha visszamegy a városba akkor lehet beépített ember és Akhitófel tevékenységét jól akadályozhatja. Plusz amit kiderít azt a Frigyládával visszaküldött papoknak jeletheti, akik Dáviddal a kapcsolatot fiaik segítségével tarthatják (méghogy papi nőtlenség, hahh!).
Khúsai így visszament, és Absolon akadálytalanul bevonulhatott Jeruzsálembe.

Ahogy pedig Dávid ment le az olajfák hegyéről szembejött vele Siba, akit még Dávid tett meg Méfibóset intézőjévé, és naaagy rakás cuccot hozott magával. Dávid kérdezte mi van, Siba válaszolt: amit hozott mind ajándék Dávidnak. Dávid furcsállotta a dolgot, Siba azt mondta: Méfibóset (aki mindkét lábára sánta) Jeruzsálemben maradt, mondván az Úr majd jól visszaadja neki az apja (Saul) országát.
Mi lelete vajon szegény nyomorékot, aki eddig soha nem kívánt király lenni, és annyi támogatója sem volt, mint a Kockás Fülű Nyúlnak? Sokkal valószínűbb, lássuk be, hogy Siba egyszerűen leépett a vagyonnal, a rábízott fiút meg otthagyta meghalni.
Erre Dávid Méfibóset összes vagyonát Sibának adta. Dávid, aki jelenleg elmenekült, trónján egy bitorló ül, támogatottsága majdhogynem egyenlő a nullával, és alig 600 katona felett rendelkezik...?

Dávid mindenesetre elment Bahurimig, és onnan jött egy Saul nemzettségéből való férfi, bizonyos Sémei, Gérár fia, és elkezdte szidni őket, mi több: kövekkel hajigálta őket válogatás nélkül.
Abisai végül szóvá tette a dolgot, de Dávid hagyta Sémeit dobálózni, mondván ez a vadidegen törzsebeli nyilván még dühösebb rá, mint saját fia, aki meg akarja öletni. (De akkor is, meg azok a kövek amikkel a zsidók dobálózni szoktak manapság is elég veszélyesek!)
Dávidék továbbmentek, és elértek Ajefimbe.

Absolon, Akhitófel és Izráel egész népe pedig bementek Jeruzsálembe. Már csak az a kérdés, hogy fértek el?
Mindenesetre Khúsai elkezdte éljenezni Absolont mint királyt, mire Absolon rákérdezett, hogy ő nem Dávid követője volt eddig? A válasz az volt, hogy ő az Úr döntéséhez (azaz a királyi pozíciót ténylegesen betöltőhöz) hűséges, nem személyekhez. Meg aztán úgyis régen ismeri már Absolont.
Végül Absolon Akhitófeltől kért tanácsot. Az azt tanácsolta, feküdjön le apja összes itthagyott ágyasával.
így hát felvertek egy sátrat Absolonnak a tetőn és Absolon "bement az ágyasokhoz" az egész nép szeme láttára. No, újabb vérfertőzés, azon kívül nem feltétlenül értem mögötte a logikát, hogy milyen hagyomány alapján jelentené ez a trón átvételét a nép számára. Azon kívül 10 nőt egymás után meghágni elég lehetetlen dolog.
Akhitófelnek amúgy elég nagy befolyása lehetett, mert a szöveg úgy emlegeti, hogy szavát úgy fogadták most és már Dávid is, mint az Úrnak szavát.
Aztán Akhitófel kért Absolontól 12,000 embert hogy még az éjjel utólérje és megölje Dávidot, hiszen ők most fáradtak a nagy meneküléstől.
Erre kérdem én, hogy mire odaérnek majd nagy sietve, ők nem lesznek fáradtak, és közben Dávidék nem fognak-e pihenni?
Akhitófel mindenesetre azt jól látta, hogy ha Dávidot elintéznék az utódlást többé nem kérdőjeleznék meg. Azonban Absolon kikérte Khúsai véleményét is, és persze ő ellentmondott. Azzal érvelt, hogy Dávidék elkeseredésükben hihetetlenül jól harcolnának, és jó eséllyel győznének.
Azért ne feledjük, 12,000 katonával (ami nem tudom hirtelen honnan állt rendelkezésre, de talán még Absolonnal jöttek) akartak 600-ra rárontani, akik nyílt terepen táboroztak ...
Azt javasolta, hogy gyűjtsön össze minden létező sereget és azokkal együtt vonuljon Dávid ellen. Ezekkel lepje meg (he?) Dávidékat, és mészárolják le (jó szokás szerint) őket mind egy szálig, ne legyen túlélő.
Ha pedig egy városba futna, akkor kössék körül a várost kötéllel és vonszolják be az egészet a patakba (he?), hogy a város minden kövével együtt elmerüljenek benne.
Absolonnak Khús "terve" tetszett jobban.
Khús pedig megüzente Dávidnak, hogy menjenek onnan ahol vannak, mert az a hely nem védhető. Érdekes módon Absolon döntése itt nem létezik mikor a jelentést megteszi.
A papok fiainak egy leányzó(?) vitte az üzenetet, és azok máris indultak Dávidhoz.
Meglátták őket azonban ahogy ott várakoztak a kémjelentésre, ezért arrébbmentek Bahurimba (ez a dolog értelmetlen, hiszen a papok családjáról van szó, akik ott vannak a városban, áh mindegy), ahol bemásztak egy kútba. Az asszony (nem tudni, hogy a jelentést hozó lány, vagy a ház gazdasszonya) pedig betakarta a kút száját egy terítővel amire darált árpát szórt. Mikor kérdezték őt, hol van a két férfi, mondta (hazudta) hogy átkeltek a patakon, arra mentek, és persze arra hiába keresték őket, ezért egy idő után az üldözők visszatérek Jeruzsálembe.

Amikor végre elértek a jelentéssel Dávidhoz azok gyorsan átkeltek a Jordánon ami mellett táboroztak.
És mivel Akhitófel látta, hogy nem fogadták meg a tanácsát szamárra kapott, hazaszamaragolt, és felakasztotta magát (HE?).
Dávid továbbment, Absolon meg utána. Joáb helyett új hadvezért nevezett ki.
Dávid ellátója Sóbi maradt.

Dávid megszámolta a seregét, kijelölte a tiszteket, egyharmad részüket Joáb alá rendelte, egyharmadot Abisai alá és a harmadik harmadot Ittai vezette. De azért mondta, hogy ő maga is megy velük, de a nép lebeszélte róla, mert ha marad a városban, akkor nem eshet baja, hiszen nélküle a harc értelmét veszítené számukra, de addig akármekkora is lehet a veszteségük, visszatérnek!
Így hát Dávid maradt, a sereg meg ment (nem, nem árulják el hányan). Közben Dávid kiadta az utasítást, hogy Absolont azért meg kell kímélni amennyire lehet.
Efraim erdejénél csaptak össze.
Dávidék Izráel seregét jól megverték, 20,000 fős veszteség volt ott. Sőt, mivel a csata széthúzódott a népből sokkal többen haltak meg az erdőtől, mint fegyvertől (hogy mi???).
Absolont is elérték, aki egy öszvéren ült, és ahogy megpróbált elmenekülni egy faág lesodorta a nyeregből. Mikor ezt jelentették Joábnak az kérdezte, hogy miért nem ölték meg ott helyben, akkor adnia kellet volna (?) 10 ezüstsiklust és egy övet (na ja, főleg az az öv!).
De a jelentést tevő tiltakozott, hogy ő ugyan meg nem ölné a király fiát még 1,000 ezüstpénzért sem, hiszen maga a király parancsolta hogy hagyják életben. És ha megölte volna, akkor most Joáb biztos megölte volna érte!
Absolon még mindíg élt a cserfán (?), ezért Joáb maga fogott három nyilat, és Absolon szívébe lőtte őket (egyszerre?). Majd tíz ember csakhogy biztos legyen a dolog átdöfték még Absolont.
Eztán lefújta a csatát, merthogy úgy gondolta elég az üldözésből, ideje pihenni. Absolont pedig bedobták valami mély lukba, amit telehordtak kövekkel, Izráel seregei meg pucoltak.

Absolon még életében emelt magának emlékoszlopt, a király völgyében van. Azért tette ezt, merthogy nem voltak fiai akik továbbvihették volna a nevét, de azt akarta, hogy emlékezzenek rá. Csakhogy a 14.27. szerint Absolonnak 3 fia is volt. Ezennel végre ezt az abszurdításktól nyüzsgő katyvaszt apokrifnak minősíthetjük, jajj!

Akhimás jelentkezett, hogy jelentést tesz Dávidnak. De Joáb azt mondta, majd holnap tegyenek jelentést, addigra talán elcsendesednek a dolgok (hogy Absolon meghalt). De ugyanakkor Joáb megbízta Kúsit hogy jelentést tegyen mihamarabb Dávidnak.
Ezt viszont meglátta Akhimás, és mondta, hogy ő is megy, de Joáb megtiltotta, mondván nem neki való feladat ez.
De végül Akhimás mégis kierőszakolta az engedély, és ment, sőt: meg is előzte Akhimást.

Dávid közben ott állt a kapuban (melyik kapuban?), a kapu tetején meg észrevette a közeledőt az őr, és leszólt neki. Dávid mondta, hogy ha magányosan van, akkor biztos futár.
Aztán meglátták Kúsit is, Dávid meg azt mondta, biztos más híreket (is) hoz amaz.
Dávid rögtön kérdezte Akhiástól, mi van Absolonnal, ő mondta, hogy Joáb kavart valamit, de nem látta, mi történt.
Aztán megérkezett Kúsi is (Akhiás elment kicsit arrébb, talán megitatnia hátasát), ő azt jelentette, minden ellensége meghalt a királynak. Amikor Absolonról kérdezték azt felelte, járjon úgy minden ellensége Dávidnak, mint járt Absolon.
Dávid erre tisztára kiborult.

Dávid ostobasága

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis halvány remény akad rá)

No, a sztori ott folytatódik, hogy egész Izráel (mind a 12 törzs) elfogadja Dávidot vezérének, többek között arra hivatkozva, hogy már Saul alatt is hadvezér volt, aki többször vezette népét csatában.
Uralkodásának kezdetén Dávid 30 éves volt, és 40 évig uralkodott. Székhelye Hebronban volt míg Júdán uralkodott csak, amin 7 és fél évig uralkodott, majd 33 évig volt Izráel és Júda nemzettségeinek királya (gyanús megfogalmazás, nagyon is gyanús).
Dávid Izráel teljesjogú uralkodójává válása után felvonult Jeruzsálem ellen, amit épp a jebueusok laktak. Előtte azonban még bevette Sion várát. Sion váráról azt kell tudni, hogy eredetileg nem erődítmény volt, hanem kórház, és Dávid poénból foglalta el válaszul a jebuzeusok csúfolódására. Beteg ötelt, de a Bibliától ezt már megszokhattuk.
Aztán Dávidék szép komótosan nyomultak tovább.

MEGJEGYZÉS: Az angol változatban a hely Zion (éljen a Mátrix!). Ez nem azonos Jeruzsálemmel (l. 1 Királyok 8.1). Tehát a fejléc ismét hamis képest fest a történtekről a Károliban. Hazug papok, ejnye!

Tirus királya, Hirám követeket, fát, ácsokat és kőműveseket küldött Dávidnak, akik építettek neki házat.
Dávid ebben isteni jelet látott. Láthatott is, hiszen józan ember nem küld ellenszolgáltatást nem várva ilyen hatalmas adományt, már amennyire ezt meg tudom ítélni.
És Dávid Jeruzsálemből ágyasokat és feleségeket vett magának (ki tudja mennyit) és nemzett még egy rakás gyereket (akiknek mindjárt meg is adja a neveit a szöveg, de ezzel szokás szerint nem fárasztok itt senkit, akinek fontos felütheti a kérdéses részt). Érdekes, hiszen Jeruzsálem még mindíg ellenséges város volt!
A filiszteusok értesültek róla, hogy a zsidók új királyt kentek maguknak, hát felvonultak seregestül. Mikor erről Dávid értesült ő is felvonult.A filiszteusok elözönlötték a Réfaim völgyét, Dávid meg kérdezte az Urat hogy most menjen-e harcolni vagy sem. Lévén az Úr a Seregek Ura Dávidnak pont kapóra jött volna ez a kis győzelem.
Dávid elért akárhova és megvert ott valakiket és ennek nagyon örült, és nekem úgy tűnik, jól eltussolták az eredeti település(?) nevét ahol írtogattak, ami ismerve Dávid jellemét nem nagy csoda lehet. Mindenesetre ott helyben Dávidék felszedték (azaz összeszedték és hazavitték) az otthagyott bálványokat.
Aztán megint randallíroztak a filiszteusok a Réfaim völgyében. Az Úr pedig azt tanácsolta, támadja őket hátba Dávid "a szederfák ellenében". És mikor "a szederfák tetjén indulásnak zaját fogod hallani" (ami szerintem értelmetlen kijelentés) akkor induljon meg ellenük. Dávid így is tett, és Gibeától Gézerig verte a filiszteusokat.
Eztán Dávid egész izráelből 30,000 embert gyűjtött össze, és ezekkel mind elment a Júda törzsének fennhatóságában lévő Bahalába hogy elhozzák az Isten ládáját amit a Seregek Uráról neveztek el, "ki ül a Kérubok között" - ami szerintem érdekes megállapítás, hiszen a láda leírásában nem szerepel semmi ilyesmi.
Mindenesetre a ládát felrakták egy új szekérre, és elvitték Abinádáb házából, Abinádáb és fiai pedig kísérték. Namost szerintem a 30,000 ember mire kellett? Hát mert Abinádáb nem jószántából adta oda a ládát - bár ez csak felételezés, a szöveg nem mondja ki egyértelműen.
Nagy csinnadrattával vonult a láda menete, és mikor Nákon mezejére értek és az ökrök belementek egy kátyúba és megbillent a láda, de Uzza megfogta, nem engedte leesni és összetörni a nehéz tákolmányt. Uzzah Abinádáb fia volt, tehát bizonyosan méltó rá hogy érinthesse a ládát, mégis rögvest lesúlytott rá haragjában az Úr, Dávid pedig bosszankodott, hogy így elrontották a hangulatot, el is nevezte rögvest a helyet Péres Uzzának. Nem csak szerintem érthetetlen az Úr haragja ezen a ponton.

Dávid mindenesetre nagyon megijedt, és lemondott arról, hogy a ládát saját városába vigye. Helyette egy másik hosszúnevű helyen rakatta le.
A házra ahol a láda őrizve lett nagy jóságok köszöntöttek és elég sokáig nem történt semmi, hát Dávid végül magához szállíttatta a ládát.
A ládát alig vitték 6 lépést (hol, mikor?), aztán áldoztak egy ökröt és egy hízott borjút, Dávid meg egészen belelovallta magát az örömtáncba. Lehet, hogy minden 6. lépésnél áldoztak egy állatot? Abszurd.
Mikor beértek Dávid városába Mikál meglátta a táncoló Dávidot, és rögtön megútálta.
A ládát mindenesetre bevitték a helyére - az Úr sátorába -, és Dávid megint bemutatott egy rakás áldozatot, majd megáldotta a népeta Seregek Urának nevében, és kaját is osztogatott mindenfelé.
De mikor aztán ment haza hogy ott is megáldjon mindenkit Mikál kijött elé, és legorombította, hogy miért táncolt mint egy eszeveszett, kilógott közben a farka is!
Na erre Dávid megmondta, hogy ne szóljon bele, és nem lett soha gyereke Saul haláláig. Legalábbis Dávidtól nem, mert a 21.8-ból kiderül, hogy Mikálnak abban az időben mikor nem Dávid felesége volt már lett 5 fia.

Egy nap pedig a cédrusfából épített palotájában ült Dávid, és Nátán prófétával beszélgetett, jobban mondva Dávid dicsértette magát hogy mi mindent elért, még az Úr ládája is a házában van. No, erre másnap jött Nátán hogy az Úr mondta neki, ezt sürgősen hagyja abba, merthogy az Úr eddig sosem lakott házban, és nem is mondta senkinek, hogy építsen neki házat (cédrusfából). De azt mondta az Úr, hogy Izráel népe "többé helyéből ki nem mozdíttatik", azaz nem lesz sem a terület sem a nép más nép fennhatósága alá szorítva.
Ez nyilvánvalóan nem jött be, így a könyvet valószínűleg apokrifnak kell minősítenünk, hacsak ki nem derül, hogy az Úr köben valamiért meggondolta magát (pl. bálványimádás vagy egyéb istentelenségek okán).
Felemlegeti az eddig történeteket pár sorban (Józsué könyvétől idáig), és megígéri, hogy Dávid halála után annak utóda lesz a király, és hogy megerősíti annak a királyságnak trónját mindörökké. No, ez sem jött be, Salamon dinasztiája alig 400 év után proba hullt, mint látni fogjuk, meg ott volt a római fennhatóság stb.
Mellesleg emlékszik valaki arra, hogy Isten nem ver bottal? Nos, a 7.14 rendesen cáfolja ezt a mondást!
Mindenesetre Dávid rohant bocsánatot kérni az Úrtól. Ott visszamegy a felemlegetésben megint addig hogy "Te voltál ki kihoztad a népet Egyiptomból" - komolyan kezd unalmas lenni a dolog, főleg hogy annál korábbra valamiért soem mennek vissza!! Dávid jóhiszeműségére hivatkozott - ami persze neki mint kiválasztottnak be is jött, mert láthattuk számtalanszor, hogy az Úr kiválasztottai mindíg felette állnak saját szabályaiknak.
Aztán Dávid elfoglalta Méteg Ammát a filiszteusoktól.
"És megveré a Moábitákat is, és kötéllel méré meg őket, lefektetvén őket a földre; két kötéllel méré azokat, akik megölendők, és egy teljes kötéllel azokat, akik életben hagyandók valának; és a moábiták Dávidnak adófizető szolgái lőnek." (2. vers.)
Ez a mód, ahogyan Dávid a moábitákkal bánt, nagyon hasonlít a Busirisról elterjedt pogány meséhez. Busiris ugyanis foglyait ágyának hosszához mérte: a kiálló tagjaikat levágta, a túlságosan rövideket pedig gyötrelmes kínzással megnyújtotta. (köszönet a folklór-utalásért Léo Taxilnak)
Állítólag megverte Czóba királyát is mikor próbálta elfoglalni a földeket egészen az Eufráteszig. Itt foglyul ejtett 1,700 lovast és 20,000 gyalogos katonát, minden szekérhúzó lónak elvágatta az inait a lábaikban (ami feleslegesen barbár cselekedet), kivéve 600 szekér elé való lót kímélt meg (miért, neki annyi (harci)szekere volt?).
A czóbaiak segítségére Damaszkuszból érkezett egy szír felmentősereg, akikből Dávidék 22,000 férfit vágtak le. Eztán Dávid állandó sereget állomásoztatott Damaszkuszban, akiket adófizetőivé tett.
Holmi arany pajzsokat is Jeruzsálembe vitetett, amiket Czóár királyának szolgáitól kobzott el (pajzsot hülyeség aranyból készíteni, hiszen az arany puha de annál nehezebb fém, ezért lett belőle pénz, mert semmire nem lehetett használni). És sok rezet is zsákmányolt Czóár városaiból.
De aztán Tói hallotta Czóár királyának vereségét, és elküldte Dávidhoz fiát követségbe, hiszen a Czóbaiak neki is ellenségei voltak. Ajándékul arany, ezüst és réz edényeket vittek, és szövetséget/békét ajánlottak.
Dávid pedig a kapott cuccokat és minden zsákmányolt ranyat és ezüstöt az Úrnak szentelt. Konkrétan akiktől zsákmányt szerzett voltak a szíriaiak,moábiták, Ammon fiai (nem ammoniták!), amálekiták, czóbaiak.

MEGJEGYZÉS: Ezen nagy események és személyek a történelem kutatás előtt egyáltalán nem ismeretesek, valószínűleg mivel NEM LÉTEZTEK SOHA. Csakúgy, mint maga Dávid király, aki ha létezett is csak valami igen jelentéktelen földdarab felett lehetett úr.


Dávid kérdezte a tanácsadóit, maradt-e valaki Jonathán után, akival "irgalmasságot cselekedhetne". Mint kiderült volt, hiszen említettük is. A srác mindkét lábára sánta volt. Fellehetőségének helyét bizonyos Siba adta meg. Erre Dávid elhozatta magához Méfibósetet. És Dávid nekiadta Saul minden egykori vagyonát. Nyilván az országát nem, csak a közvetlen házát és a hozzá tartozó földet és embereket, de ez is szép vagyon lehetett. Valamint helyet adott Dávid neki a saját asztalánál (ez úgy tűnik Siba válasza alapján, hogy képletesen értendő dolog). Intézőnek Dávid Sibát jelölte ki minden fiával és szolgájával (=egyéb házanépével) együtt. És Sibának volt 15 fia és 20 "szolgája". És Siba elfogadta a megbízatást. Méfibósetnek pedig volt egy fia, Mika, de neki nem adtak semmit se. (az örökösödés is kérdéses)
Közben az Ammon fiainak királya meghalt, helyére új király került, aki Náhás fia volt. Mivel Dávid régről ismerte Náhást (olvass vissza hogy megtudd mi volt) követeket küldött hogy úgymond kifejezze együttérzését a volt király halála miatt. Csakhogy az ottaniak feltételezték, hogy Dávid emberei kémkedni jönnek. Ezért elfogatta őket Hánon, az új király, és levágatta a szakállukat fele hosszára. Na jó, a ruháikat is megnyírbáltatta, de aztán elengedte őket.
Mikor Dávid erről értesült üzent nekik, hogy maradjanak Jerikhóban amíg ismét meg nem nő a szakálluk (ilyen hossznál ez lehet akár évek is!).
Az Ammon-fiak pedig sejtették, hogy a dologtól nem lettek túl népszerűek, ezért követeket küldtek a környező országokba erősítésért, amit meg is kaptak, legalább 30,000-es erősítést jelentett a dolog.
Erre pedig Dávid is összeszedte a sereget, amit Joáb vezetett. Joáb látva a nagyszámú seregeket az elit egységetek a szíriából érkezettek elen állította fel, a maradékot meg a többiek ellen irányította Abisai vezetésével, és aki gyengébb a másik majd segít annak (alapvető harctechnika...).
A csata végül úgy alakult, hogy a szíriaiakat visszaverték, mire az ammonfiak által vezetett seregrész is visszahátrált a városukba, Joábék pedig visszatértek Jeruzsálembe (amit még mindíg nem foglaltak el!).
Eztán a szíriaiak még több seregért küldtek (távolabbi területekről szedték össze őket), Dávid pedig minden mozgósítható embert kiküldött ellenük. Összecsaptak. Itt Dávidék levágtak nagy rakás embert (nincs kedvem ma a számokhoz), sőt a(z egyik) fővezért is sikerült kinyírni, ezért aztán sikerült békét kötni, és a szíriaiak többé nem mentek az Ammon fiainak segítségére.

Volt pedig a következő év határán, amikor a királyoknak szokásuk volt háborút hírdetni (mármint hogy minden évben ekkor megtették mint hagyományt, nem hogy Ha kell háborúzni akkor ilyenkor szokták megindítani!) Dávid elküldte Joábot hogy vezesse Izráel összes seregeit hogy elfoglalják Rabba városát az Ammon fiaitól. Mert ez a vallás a békéről szól. Dávid természetesen Jeruzsálemben maradt.
És miután a katonák elmentek Dávid egy nap sétálgatott a várfalon, és megakadt a szeme egy fürdőző asszonyon. Kukkolt egy darabig, majd végre felismerte/megkérdezte ki az: Bethsabé volt, egy férjes asszony. Dávid erre elraboltatta, megerőszakolta, majd elengedte. Csakhogy az asszony terhes lett. Erre Dávid hazaküldette a férjet. Mikor megérkezett kikérdezte a harcok állása felől, majd mondta, hogy menjen haza, dugjon egy jót, és még ajándékot is küldött neki.
Uriás azonban alig lépett ki a "palotából", rögtön elaludt az előtte lévő téren ahol a többi "szolga". Mikor ezt jelentették Dávidnak az kérdezte Uriást, miért nem ment haza? Mire az azt válaszolta, hogy a zsidók sosem laktak házban csak sátorban, nincs kedve a dologhoz. Kérdem én, akkor minek építtetett magának házat? Hülyeség hülyeség hátán.
Erre Dávid mondta, hogy akkor maradjon, majd másnap visszaküldi a frontra. Közben jól meg is vendégelte, leitatta, de az a marha csak nem ment haza, útközben beájul valami bokorba, vagy hasonló, lényeg: nem ért haza.
Na, erre reggel Dávid Uriással levelet küldött Joábnak, amiben azt írta, hogy Uriást küldjék legelőre, és mikor bemelegszik a harc vonuljanak vissza pár lépést, hogy Uriás meghaljon.
Joáb elintézte Dávidnak a dolgot, majd megüzente a "jó hírt". Észnél volt ám nagyon, régről ismerte Dávidot: meghagyta a követnek, hogy mindent adjon elő úgy ahogy meghagyta, és mikor (vagy ha) Dávid morcos lesz, és felemlegeti Abimélek halálát, akit egy asszony ütött agyon követ hajigálva a várfalról (valójában nem, hiszen mielőtt abba belehalt volna meggyilkoltatta magát a segédjével, vagy nem?), akkor gyorsan vágja rá, hogy ugyan az igaz, de Uriás belehalt a dologba!
A követ úgy is tett, erre Dávid csak annyit mondott, hogy OK, folytassák a hadműveleteket.
Uriás felesége meg persze gyászolt.
Mikor pedig letelt a gyász Dávid elhurcoltatta, feleségévé tette, és gyereket nemzett neki.
Azonban Dávid eme tette nem tetszett az Úrnak, így mivel maga már nem mutatkozott csak prófétáknak, Nátánt küldte kinyilatkoztatni. Az előadott egy tanmesét egy gazdag emberről (akinek sok birkája volt) és egy szegényről (akinek kevés birkája volt) (Dávid és Uriah feleségeik számában különböztek, és a tanmese szerint abban is, mennyire szerették őket: Uriah szerette, Dávid csak gyűjtötte őket). És a történetben a gazdag ember nem akarta levágni a saját állatait mikor vendégei érkeztek, inkább a szegényét vágta le és szolgálták fel a lakomán.
Namost a történetet azért raktam ide a maga teljességében, hogy lásd az akkori gondolkodásmódot, hiszen amiről példálózik ahhoz képest a valós történések jelentősen különböznek részleteiben, bár maga a példázat érthető.
No, mikor a próféta elmagyarázta a dolgokat Dávid nagyon elszégyellte magát, főleg hogy Nátán rögtön hozzátette, az Úr Dávid saját házát lázítja majd ellene és felesége jól meg fogja csalni őt, mi több: Dávid szeme láttára! És így majd mindenki jól megtudja, milyen csúnya dolgot tett Dávid!
De mivel Dávid megbánta a dolgot Nátán megígérte, nem fog meghalni, de a gyereknek vesznie kell. És Nátán elment, de a gyerek megbetegedett, ami betegséggel az Úr maga verte meg.

"Az általunk vizsgált esetben csakugyan lehetetlen tisztázni Jehova állásfoglalását. Annak idején megölte az öreg, derék Nábált, hogy megkönnyítse Dávid első házasságtörését, most pedig haragszik kedvenc felkentjére, mert gyilkosság bűnébe keveredett Uriással szemben. Tehát Dávidnak istent kellett volna megkérnie, hogy vállalja e gyilkos feladatot, és isteni villámcsapás útján nyerje el Bethsabét, mint valamikor Abigailt?" - Léo Taxil

Valamint érdekes, hogy Dávid bűnéért az ártatlan gyereket bűnteti végtelen bölcsességében és igazságosságában az Úr, a gyereket, akinek ugyebár szava nem lehetett a dologban. Valamint a Léviták (szerencsére apokrif) Könyve szerint Dávid és a házassságtörő asszonynak kellett volna meghalnia (3.Móz.20.10.). De persze mint láttuk számosszor Mr. Isten kiválasztottaira nem vonatkoznak a szabályok...

Mindenesetre Dávid most nagyon kínlódott, imádkozott az Úrhoz meg még böjtölt is, el nem mozdult beteg utóda mellől. A gyermek 7 napig haldoklott, nem rögtön súlytott le rá az Úr az ő végtelen kegyelmében, nem: 7 teljes napig szenvedett és kínlódott a csöpp kis csecsemő, szenvedett a betegségtől az Úr végtelen szeretete által. Dávid meg csak meredt maga elé, csak a szolgák nagy sutymorgására mutatott végre érdeklődést, akik éppen azon tanakodtak, hogy közöljék a halálhírt az apával. Végül Dávid felállt, elment még egyet imádkozni, majd evett végre. Hiszen - mondta magának Dávid - mi haszna lenne most már a böjtnek és a siránkozásnak, a gyerek attól nem támad fel. Majd megvígasztalta Bethsabét, és jól megdugta, mire az fiút szült, akit Salamonnak neveztek el, és akit az Úr is szeretett (nem igazán érthető miért, hiszen ugyanabból a törvénytelen(?) kapcsolatból született a gyerek - l. pl. 10parancsolat, vagy a városon belüli erőszakról szóló törvény (az asszony nem kiáltott!) -, de hát...).

Közben Joáb bevette Rabbát, ami az Ammon fiainak fővárosa volt. Bár Joáb üzenetéből az derül ki, mégsem az egész várost sikerült elfoglalni, csak azt a részét, amiben a vízforrás van (ami nélkül mondjuk a város életképtelen, ez igaz). A lényeg az volt, hogy Dávid jöjjön valamennyi emberrel, és fejezze be az elfoglalást, hogy ne legyen probléma a dicsőség kérdéséből (pl. mint Góliáth legyőzésénél). Mondom, hogy Joáb nagyon jól ismerte a dolgokat!
És úgy is lett.
És Dávid elvette az ottani királyi koronát, melynek súlya egy arany tálentum volt, ami nem kevesebb, mint 50 kilogrammot jelent! Elképesztően nagy és nehéz cucc lehetett, olyannyira, hogy teljes képtelenség, hogy valós tárgy lett volna!
A város lakóit és minden más város lakóit amiben Ammon fiai laktak egyesével és módszeresen kivégezték az alábbi módok egyikével: fűrész, vasborona (földművelő eszköz, több sorban egymás mellett merev szögek állnak ki belőle), fejsze, (mész)kemencében való elégetés.

Dávid kezdetben

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (legalábbis halvány remény akad rá)

Bizony, ezennel belevágunk Sámuel második könyvébe, ami miután kizártuk az elsőt lehet hogy az első lesz. Bár azt se felejtsük el, hogy ez eredetileg a Királyok Könyvének volt a része, szóval... No mindegy.
Sámuel 2. könyve némileg rövidebb, mint az első volt, de látszólag tömörebben is van fogalmazva, így ezzel együtt 4 bejegyzést kívánok szentelni neki, és mindössze 5-6 fejezetet dolgozok majd fel mindegyikben. Ezt a fejléceket olvasva döntöm el, aminek két oka, hogy egyfelől még nem olvastam igazán a történeteket, illetve hogy átkozottul nagy szöveghalomról van szó. Több szó ne essék, csapjunk a lecsóba!

Sámuel első könyve Saul halálának elbeszélésével végződik, amelyet azután a második könyv legelső fejezete merőben másként mutat be. Még szerencse, hogy az első olyan nyilvánvalóan hamisítvány. De lássuk a történéseket!
A történet ott folytatódik, hogy Saul meghalt, és Dávid (a kipusztított) amálekitákkal való csatából jön vissza, és két napot Siklágban töltött. A harmadik nap pedig jött Saul táborából egy férfi, aki nyilvánvalóan gyászolt (megszaggatott ruha, földes fej). Dávid fogadta őt. Az ember elmondta, hogy megfutottak az izraeliták, sokan meghaltak, köztük Saul és Jonathán is. Dávid kérdezte, honnan olyan biztos hogy Saul és fia meghalt? A válasz az volt, hogy Sault meglátta a rohamozó lovasság és harci szekerek között, és Saul is meglátta őt, kérdezte kihez tartozik, ő meg megmondta, hogy amálekita.
Ezek szerint amálekiták harcoltak az izraeliták oldalán?
Nos, mindenesetre Saul megkönnyebült, és kérte, hogy ölje meg őt, mert neki már amúgyis vége. És a férfi megadta neki a kegyelemdöfést. És bizonyítékul még a koronát és a karperecét is elhozta, és ezennel tisztelettel átnyújtaná Dávidnak, akit urának nevez.
Erre mindenki gyászolt estig.
Aztán Dávid megkérdezte, hová valósi, mire az mondta, hogy amálekita (hányszor kell ezt még elismételni?). Erre Dávid (hálából?) szólt egy emberének, hogy ölje meg a férfit, és az úgy is cselekedett.
És Dávid tovább siratta Sault és Jonathánt. Íjdalt is rögtönzött, amit Jásár könyvébe is beírtak.
Ez a Jásár könyve különös egy könyv lehetett (természetesen már eltűnt a történelem útvesztőjében) mert emlékszünk, szerepel Józsué könyvében is, amikor Mózes utóda csodálatos módon megállította a napot és a holdat (Józsué könyve, 10, 13.). Ha Józsué nem mondabeli személy, akkor csodája körülbelül ötszáz évvel Dávid uralkodása előtt történhetett. Ennélfogva gyakorlatilag lehetetlen, hogy Józsué az általa írott könyvben idézzen egy másik könyvet, amely - az állítólagos Sámuel szerint - (ötszáz évvel később) közli Dávidnak siratóénekét Saulról és Jonathánról, hacsak nem úgy történt a dolog, hogy folyamatosan írták Jásár könyvét. Vagy hogy Józsué könyvébe csak utólagos hamisításként rakták bele, bár nem tudom annak mi értelme lett volna.
A siratóénekben lényegében arról van szó, hogy bár Saul (és Jonathán) elesett, de míg éltek hatalmas hősök voltak, így semmi oka a filiszteusoknak vagy másoknak örömködni most, hogy már nincsenek. És persze megint megemlíti, hogy Jonathánnal való "kapcsolata" mennyivel jobb volt, mint bármely más asszony szerelme.
Tagadhatatlan, Dávid buzi volt, homokos, meleg mint a kályha.
Dávid eztán megkérdezte az urat, hogy átköltözzön-e Júda valemelyik városába (remélhetőleg most Júda törzséről van szó, de mindenképp figyelmeztető jel ez a kifejezés). Az Úr mondta, menjen. Dávid kérdezte, melyikbe? Mire az Úr: Hebronba.
Ment is Dávid feleségestül, rablóbandástul. És ott felkenték Júda emberei királyuknak. És közben az is kiderült, kik temették el Sault.
Dávid kifejezte együttérzését, megköszönte hogy milyen jól cselekedtek, és közölte, hogy épp most lett beiktatva királynak itten.
Csakhogy Saul volt fővezére, Abner más véleményen volt, és Saul fiát felkenette királynak valahol máshol, az Efraim és Benjamin nemzettsége ismerték el ezt a felkenést, de egész Izráel királyságára igényt tartott.
Isbóset, Saul fia 40 éves volt ekkor. Két évi uralkodott, mialatt Dávid mindösszesen Júda törzse felett uralkodott (összesen 12 törzs van, ugye emlékszünk? Hogy mit csináltak a meg nem nevezett törzsek, azt nem tudni.).
Míg I. 2 évet uralkodott addigra Dávid hét és fél évet uralkodott Júda törzsén.
A két kompánia talpnyalói végül Gibea halastavának két partján értek egymáshoz.
Bajnoki küzdelmeket javasolt Abner, és Joáb belement. 12-12 ifjat állított ki küzdeni mindkét sereg. Mindenki egy egyenes csapással kezdett, mind meg is haltak nyomban.
Na, erre összecsapott a két fél, és Abneréket jól elverték. 11 törzs 1 ellen, ilyenkor látszik, kivel volt az Úr, nem? (Bár talán csak 2 törzs küzdött 1 ellen, és a többiek kimaradtak az egészből.)
Abnert üldözőbe vette Dávidék legjobb futója, Joáb egyik testvére. Először Abner hátrafordult, és azt mondta, vannak nála sokkal jobb zsákmányok is, menjen, fosszon ki valaki mást Asáel, de Asáel csak futott tovább. Aztán azt mondta, nem akarja helybenhagyni Asáelt, de Asáel csak futott tovább. És akkor Abner belevágta a dárdáját Asáelbe, hogy az meghalt (honnan ismerős ez a sztori...?). Erre a többi üldöző megállt ezt látva, csak Joáb és Abisai (Planescape: Torment rules!) futott tovább. Estére elértek Amma dombjához. Ott Abner mellé szegődtek a vele futó benjáminiták, és végre megálltak kilihegni magukat.
Abner azt kiáltotta az üldözők felé, hogy elég vér folyt már, abba kéne hagyni, hiszen végsősoron ők mind egy nép. Erre Joáb is megállt, és azt lihegte: Tényleg, és csak most mondod? Azzal megfújta a kürtjét hogy jelezze a csata végét.
Abner és követői viszont még egész éjjel masíroztak tovább, a Jordánon is átkeltek, Mahanáimig elértek.
Joáb ellenőrzést végzett a soraiban és 19 hiányzó személyt talált + Asáelt. Abner ellenben 360 embert veszített (megjegyzendő, hogy akkoriban ennyi volt az év napjainak száma!).
Asáelt eltemették a családi kriptában, Joáb és serege pedig még aznap éjjel elmasírozott Hebronba.

Nos, a dolgok így mentek tovább, Dávid hívei lassan kiszorították Abner híveit. Dávidnak meg közben fia született, úgy nevezte el, hogy Ammon (hülye névválasztás, ha engem kérdeztek). Egyébként Dávidnak mind a 6 feleségétől született 1-1 fia.

Aztán történt egyszer, hogy Abner bement Saul egyik (volt) ágyasához, amiért Isbóset aztán felelősségre vonta (nem tudom mi volt a gond, talán öröklődtek az ágyasok?). Abner viszont nekiállt feljebb, hogy az egész az asszony hibája, és örüljön Isbóset amíg jól van dolga, hiszen meg van jósolva, hogy Dávid lesz a következő király! Erre persze nem volt mit mondani, az egész "Isbóset a király" dolgot elvégre Abner találta ki!
Abner ez után felajánlotta Dávidnak hogy átáll, Dávid bele is ment azzal a feltétellel, hogy Mikált elhozza neki, aki valaha az első felesége volt. Az üzenet része volt az is, hogy felemlegette Dávid az érte adott hozományt, csakhogy itt most csak 100 filiszteus fitymát mond, ami gond lenne, hiszen Sámuel 1. könyve még 200-at mond, de szerencsére ezzel az ellentmondással nem kell vesződnünk, hiszen az a könyv nyilvánvalóan apokrif koholmány.
Abner mindenesetre ment és elrabolta Mikált jelenlegi férjétől.
Abner pedig még jobban végezte a dolgát, az összes vénnek megmondta, hogy most már Dávidot támogatja ő is.
Aztán külön szólt a benjáminitáknak is, majd elment a hírrel Hebronba is Dávidhoz végül.
Dávid megvendégelt Abnert és 20 emberét (személyes testőrség?), majd Abner mondta, hogy megy és összehívja egész Izáelt hogy mindenki elismerje királyának Dávidot. Abner pedig ment, de akkor szembejöttek vele Joábék. Joábéknak meg lett azonban üzenve, hogy béke van, az rögtön rohant ját Dávidhoz, hogy mi van?! És kémkedéssel vádolta Abnert.
Majd visszahozatta Joáb Abnert - még azelőtt kiküldte az embereit érte hogy beszélt vona Dáviddal -, és mikor visszaért jól ledöfte (miután beszélt Dáviddal). Nem tudni, Dávidnak mennyi szerepe volt a doogban, de azt tudjuk, hogy Dávid rögtön mondta, Joáb a hibás, neki semmi köze hozzá, mit csinál a hadvezére. Azzal jól megátkozta Joáb összes leszármazottját, hogy mindíg legyen köztük ilyen-olyan bajjal vesződő. És közölte, hogy Joáb és Abisai bosszúból ölte meg Abnert Asáel miatt. Aztán általános gyászt hírdetett és szép temetést rendezett Abnernek, még koplalt is aznap! Ez annyira meghatotta a népet, hogy rögtön elhitték minden szavát.
A 3. fejezet azzal zárul, hogy Dávid azt kívánja/jelenti ki, hogy az Úr mindenkinek fizessen meg olyan gonoszsággal, amilyen gonoszt az illető cselekszik. Mert az Úr végtelenül jóságos istenség!

Abner elvesztésével mindenesetre Saul fiának hatalmi bázisa jelentősen meggyengült, sőt, mindenki berezelt, most mi fog következni. Saul fiának két fővezére többek közt megpucolt és Gittáimban laknak mind a mai napig (mármint amikor 2 Sámuelt írták).Jonathánnak meg volt egy sánta fia, aki 5 éves volt amikor Jonathán és Saul meghaltak. Akkor sántult meg, mikor Jonathánék halálakor a dajka elmenekítette, de útközben elesett.

A két hadvezér belopakodott az alvó fiúhoz (aki elég valószínűleg utólagos módosítás során Isbóthá változott, hogy elkerülhessék a konfliktust a 9. fejezettel) és leorgyilkolták, aztán elosontak, víve a srác fejét a kezükben (ez általában jó kis vérnyomokat hagy...). Elvitték a fejet Dávidnak, és átadták azzal a szóval, hogy íme, ezennel az Úr lesúlytott Saul utódára, nem kell többet aggódni miatta.
Dávid nagyon örült, hogy tényleg semmi nem fenyegeti többé uralkodását, de közölte, hogy azt is legyilkolta hála helyett aki Saul halálhírét hozta ami csatatéren történt, hátmost mire számítanak tőle holmi orgyilkosok?
Azzal levágatta kezeiket, aztán lábaikat, majd a Hebroni halasót mellett felakasztatta őket, a fejet pedig nagy pomával eltemettette.
Milyen tanulságos történet!

Dávid győzelme Saulon

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (bár láttuk, hogy a szöveg hamisítvány, de mégis ezzel a hozzáállással kéretik olvasni)

Nos, Sámuel nemes egyszerűséggel meghalt, egész Izráel sírt utána, eltemették Rámában, Dávid meg elment Párán pusztájába - jelenti a szöveg híradós-stílusban.
És volt egy ember Máonban, akinek az állatai Kármelben voltak, ugyanis ott volt bírkanyírótelep, neki meg 3,000 juha és 1,000 kecskéje volt. Hogy mi köze bármihez is, egyelőre nem tudjuk, csak a szokásos felesleges adathalmaznak tűnik a dolog.
Aztán kapunk még egy nagy adag infót róla, amiből szerintem a lényeg, hogy ő maga egy seggfej volt, a felesége meg nem.
Nos, Dávid 10 embert küldött a Nábál nevű egyénhez, megfenyegetve, hogy az embereinek annyi ha nem ad nekik váltságdíjat.
Viszont Nábál azt mondta, manapság úgyis állandóan megszöknek a szolgák, ha nem tudnak a mostaniak dolgozni akármiért majd kerít helyettük újakat, és különben is nem ismer semmiféle Dávidot.
Erre Dávid 200 embert otthagyott hogy őrizzék a táborukat 400-al meg ment gyilkolászni.
Közben viszont Nábán felesége Abigail (ejtsd: Abigél) a szolgáktól hallotta a pletykát, és ő hagyta magát megzsarolni, férje tudta nélkül (amit zsidó szokások szerint ugye nem tehetett volna meg) útnak indított egy nagyobb szállítmány ételt.
Dávid védelmi pénzt mivel nem kapott meg készült kiírtani a nyájat annak őrzőivel egyetemben, hiszen ez az Úr útja, nem más (Dávid saját szavai: 25.22).
De útközben Abigail és Dávid kompániája találkozott, és a nő kikönyörögte hogy Dávidék gondolják meg magukat.
Amikor Abigail hazaért a férje épp mulatozott, így csak reggel tudott szólni neki a dolgokról. Nábál persze morcos lett. Ezért 10 nap múlva az Úr lesúlytott rá, Nábál meghalt.
Dávid pedig örült, hogy bosszút állt az Úr Nábálon.
És Dávid elküldte Nábánhoz az embereit azzal az üzenettel, hogy mostantól Abigail az ő felesége. Abigail meg ugye nem nagyon ellenkezhetett a marcona gazemberekkel.
És Dávid a Jezréből származó Ahinoát is elvette feleségül.
Dávid legelső feleségét, Mikált pedig újra férjhezadta Saul.

Az angol változat egy érdekes vonatkozásban másként ír, ott nem "eb"-ekről van szó a 25:22, 34 sorokban, hanem olyanokról, akik a falra pisálnak. Ez önmagában nem lenne olyan említésre méltó, csakhogy Mark Twain híres írót érdekes gondolatokra ösztönözték, amiket a "Levelek a Földről" című művében lelhetünk fel:

"Vizelhetünk a fára, a saját anyánkra, lehugyozhatjuk a nadrágunkat és megúszhatjuk a dolgot, de nem vizelhetünk a falra - az már igazán mindenen túl volna. Eme rettenetes tett isteni kinyilatkoztatás szerinti bűn voltának eredete nem derül ki, ellenben eme bűn roppant súllyal esik latba - olyan súllyal, hogy semmi más, csakis igen sok olyan ember lemészárlása elégítheti ki az istenséget, akik véletlenül éppen ama területen laknak, ahol a falat bemocskolták."


MEGJEGYZÉS: "Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle az egész Izrael, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában." (25, 1.) Ez azonban nem gátolta abban, hogy könyvében beszámoljon a halála utáni eseményekről - mint ezt Mózes is tette. E téren egyébként Sámuel tartja a rekordot, hiszen még az első könyvéből is hátravan jópár fejezet.
Ne igyekezzünk a dolgok mélyére hatolni, hanem inkább legyünk nagyon boldogok, hogy az elhunyt próféta továbbra is vállalni szíveskedett a saját maga által felkent két király történetírójának tisztét. Oh vak papság!


Saulnak közben ismét vitték a hírt, hol lakozik Dávid és rablóserege, és Saul jó szokása szerint meg is indult ellenük - lássuk, milyen eredménnyel!
Zif pusztájában kergetőztek. Egy este pedig Dávid az önként jelentkező Abisai-al belopózott Saul táborába. Abisai terve az volt, hogy kinyírja Saul királyt, de Dávid ellenezte ezt, hiszen Saul az Úr felkentje volt, majd az Úr maga súlytson le Saulra. Vagy legalább csatában vágják le!
A terv mindössze annyi volt, hogy Saul dárdáját és "vizeskorsóját" lopják el (majd kifejtem az idézőjelet).
Szerencséjük(?) volt, mert az Úr bealtatózta az egész tábort, még az őrök is aludtak.
Dávid kiment az ellenséges táborból, majd valami Abnerrel elkezdett kiabálni, hogy "valakik" elloptak ezt-azt Saul királytól, mert nem vigyáztak ár eléggé.
De az az Abner felismerte Dávid hangját, mire Dávid visszaordított, hogy mégis mi rosszat tett, hogy az ő ura (Dávidé) kergeti itten (az útonállás ha más nem drága Dávid!). Merthogy ő igazán nem számottevő dolog az egész nagy birodalomban (azért 600 fős rablósereget nem mondanék olyan jelentéktelennek, jobb helyeken ennyivel háborút lehet nyerni!).
Saul erre már odaért (úgy tűnik felébredt a hangoskodásra és jó hadvezér módjára megnézte, mi az), és felajánlotta Dávidnak a bocsánatot, cserébe hogy nem ölte meg, mikor belopakodott a táborba. Dávid perdig visszaadta a lándzsát, aztán elment, Saul meg haza.

Felmerül a kérdés, vajon miért szerepel Saul a bibliában a kárhozottak között. Ha tisztán emberi szempontból okoskodunk, ez a király derék embernek látszik. Dávid ellen kirobbanó dührohamai a gonosz sugallat következményei (amik az Úr műve, azaz Saul nem hibáztatható miattuk), és Isai fia (Dávid) különben is szánalmas figura. Amikor Saul nincs a gonosz lélek hatása alatt, s normális állapotban van, akkor irtózik a kegyetlenségtől, nagy hazafi is. Dávid viszont - mint később láthatjuk - martalócaival beáll a filiszteusok seregébe. A papok azt mondják nekünk, hogy a dolgokat nem az ész szemszögéből kell vizsgálni. Ami hitcikkely, azt el kell fogadni, és ha valaki ekként fejet hajt, akkor hamarosan belátja, hogy minden rendben, isten tervei szerint történik. Ami megmagyarázhatatlannak látszott, bámulatosan világossá válik. Nyomban megnyilatkoznak előttünk a Sault keményen sújtó átok jogos indokai. Miben rejlik ez a kinyilatkoztatás?
Abban az edényben, amelyet Dávid elvitt. Ne higgye az olvasó, hogy tréfálok. A Hakila-táborbeli éjjeli edény döntő bizonyíték arra, hogy ez a király állandóan isten ellen lázadt.
Ugye nem felejtették el Mr. Isten határozott utasításait arról, miként illik háború idején szükségre menni?
El kell hagyni a tábort, kis kerek gödröt ásni stb. (Mózes ötödik könyve, 23, 12-14.) Ez a Saul pedig olyan fényűzésre ragadtatta magát, hogy éjjeliedényt tartott! Ha ez nem szemérmetlen istentelenség, akkor ugyan micsoda?… Mindezek után nem szabad csodálkozni azon, hogy isten megbánta Saul felkenését, és teljes szeretetével Dávid felé fordult, aki bizonyára kifogástalan, igazhitű módon végezte a nagydolgát.

Dávid továbbra is úgy gondolta, Saul előbb-utóbb megölné (hiszen Mr. Isten által rábocsátott őrültség alatt nem lehetett kiszámítani mit fog csinálni), ezért a filiszteusokhoz menekült mind a 600 emberével. Ugyanahhoz az Ákhis királyhoz fordult, akitől egyszer már elmenekült, mert az ki akarta adni holmi vérdíjért cserébe.
Dávid kibulizott magának egy egész várost, mi több, azt onnantól a zsidóság sajátjának tekintette, mint saját országuk része!
Dávid tizenhat hónapig állt a filiszteus király szolgálatában. Szerencsére a király már nem emlékezett a régi őrültre, mert az nem lett volna a legjobb ajánlólevél egy katonai parancsnoknak, ugyebár. Hozzá azonban Dávid még különösebb módon szolgálja ezt a királyt, aki jótevője. Elhiteti vele, hogy a zsidókat rabolja ki, holott Ákhis szövetségeseit fosztogatja és gyilkolja. Mindenkit megöl, mindenkit kiirt, még a gyermekeket is, nehogy beszélhessenek.
De hogy nem látta a király tizenhat hónapon át a valóságos helyzetet? Hogy nem nézett utána, hogy egész szövetséges városok tűntek el a földje színéről? Esetleg ennyire neheztelt a zsidókra, hogy bármit elhitt róluk, még láthatatlan hadtesteket is?
További érdekesség, hogy Dávid amálekitákat is írtogatott, holott azokat egyszer már teljesen és tökéletesen kiírtották! Oh, míly szép is az események eme fordulata!
A következő fejezetben arról esik szó, hogy a filiszteusok hadra kelnek az izraeliták ellen, Dávid pedig, aki Saul király fegyvernöke és veje volt, a filiszteus király testőrkapitányává válik. (28, 1-2.)

Ez az a pont, ahol a két szál utóléri önmagát, és Sámuel halott, Saul pedig kiírtotta az országából a varázslókat és jövendőmondókat.
A filiszteus és az izraelita sereg pedig ismét nagy-nagy összecsapásra készült.
Csakhogy Saul eléggé megrettent a filiszteusok serege láttán. Az Úrtól kért tanácsot, de sem álommal, sem az Urimmal, sem a prófétákkal nem sikerült kihúzni semmit Mr. Istenből.
No, erre egy halottidéző (nekromanta) asszonyt kérte hogy kerítsenek neki, és megtudta, hogy Endorban van még egy (Harc az Endor bolygón! - látta valaki a filmet?).
Saul álruhát vett és elment az asszonyhoz, mire az mondta neki, hogy Saul megtiltotta az ilyen ügyködéseket. De Saul megígérte hogy nem árulja be, így az asszony ráállt. Sámuelt kérte megidézni Saul. Mikor pedig meigdézte az asszony Sámuelt rádöbbent hogy a vele szemben ülő maga Saul. De Saul megnyugtatta, hogy nem lesz baja. Mire az asszony folytatta a jóslást "istenfélét látok feljönni a földből" - mondta.
Saul nem látott semmit, kérdezte hogy néz ki az alak. Az asszony leírta neki (öreg és palást van rajta), mire Saul rögtön tudta, hogy ez Sámuel.
Sámuel megint nem sok segítő szándékról tesz tanúbizonyságot, az amálekiták esetét emlegeti fel már megint, és közli, hogy "te pedig holnap ... velem leszesz". Dettó ugyanaz, mint Jézus fog mondani az egyik latornak az egyik evangélium szerint!
Saul teljes letargiába esett, nem mozdult, nem evett, nem csinált semmit. Végül a halottidéző asszony erőltetett bele pár falatot (amiben nyilván az is ösztökélte, hogy Saulnál minél jobb színben tűnjön fel a tiltott rítus után).

Megjegyzem érdekes, hogy bár tilott dolog, de Sámuel próféta simán előjött az idézésre és még csak nem is nyavajgott.
A Szórakoztató Bibliából pedig többet is megtudunk a halottlátó asszonyról, mégpedig a héber eredeti szövegről. Azt betű szerint így kell olvasni: "egy asszony, aki az Ob birtokában volt". Ob szíriai istenség volt, akinek szobrai tompán kongó, szinte a föld alól hallatszó hangon mondták jóslataikat
.

Közben a két sereg egyre közelebb ért egymáshoz. Érdekes adalék, hogy a filiszteus király a sereg végében helyezkedett el (Dáviddal egyetemben), nem pedig az első sorokban.
A filiszteusok pedig aggódni kezdtek hogy elöl is zsidó, hátul is zsidó, nem lenne jó ha Dávidban hirtelen feltámadna a hazafiság, kérték a királyt hogy küldje haza a csatából Dávidot és martalócait.
Ákhis pedig nem akart bajt, így kérte Dávidot, hogy menjen el, bár egyúttal közölte, hogy ez nem rajta múlik, ő kedveli Dávidot (annak alapján amit tud róla).
Dávid persze rögtön megsértődött, hogy mi alapon nem bízik benne a király, de Ákhis nyugtatta, hogy ő ugyan bízik, csak a többi vezér nem. Így végül Dávid nem kukacoskodott tovább.

Közben Dávid újdonsült városát (Skilágot) az amálekiták felperzselték. Igazán nem szép ez egy utolsó szálig kiírtott néptől!
Egyébként más szokások dívtak az amálekitáknál mint a zsidóknál: nem csak a szűz nőket ejtették fogságba, hanem minden nőt. Valamint minden gyereket is, nemre való tekintet nélkül.
Volt erre nagy sírás-rívás, és amikor azt már nem bírták tüdővel jól meg akarták kövezni Dávidot. De Dávid most nem szaladt el, helyette kihozatta az efódot és úgy kérdezte meg az Urat hogy most mit tegyen. Az pedig helyeselte, hogy üldözze a támadókat. (Mondjuk ha a sorok között olvasunk egyértelmű, hogy Dávidnak ezúttal nem volt lehetősége elfutni, csakis azért vállakozott a harcra, illetve az emberei nagyon is jól ismerték legendás gyávaságát vezérüknek.)
Mentek hát, de a Bésor pataknál 200-an már nem mentek tovább. Nem tudni miért, nekem gyanús, hogy a 400 ember volt eredetileg, +200-al meg csak a történet mondója toldotta meg a számot. A hivatalos indoklás szerint az a 200 ember túl fáradt volt a további meneteléshez!
És egyszercsak belefutottak egy egyiptomiba valami névtelen mezőn, akit elfogtak és beletraktáltak egy csomó kaját. Állítólag már 3 napja feküdt ott súlyos betegen. Dávidék leszarták a betegséget, az emberke meg simán nekiállt bevezetni őket az ellenség hátába, hirtelen már nem is volt se fáradt, se beteg. Cserébe csak annyit kért, hogy ne öljék meg és a gazdájának se adják vissza.
És Dávidék egész éjjel mészárolták a népet, "csak 400 férfiú menekült meg, kik tevékre ülének és elfutának". Namost szerintem itt megint az eredeti sztoriba nyerünk bepillantást, amiben Dávidékat kergették el de izibe!
No, de a(z apokrif) sztori szerint Dávid mindent és mindenkit jól visszaszerzett most. Sőt, még az amálekiták otthagyott cuccait is zsákmányként el tudta vinni.
Amikor pedig a 200 hátrahagyott emberéhez ért mindenki nagyon örült.
A 400-ak viszont úgy szóltak Dávidhoz, hogy aki nem ment velük az csak annyit kapjon amit az amálekiták (akiket még Józsué korában tökéletesen kiírtottak) elvittek tőlük, az extra zsákmányból semmit. De Dávid azt mondta, hogy "aki a holminál maradt" (miféle holminál? Megint lebuktatja magát a szöveg.) az is megérdemli az ugyanakkora részt a zsámányból, mert őrizték a felszerelést.
Ez innentől lett hagyománnyá Izráelben.
Dávid pedig a Júdában lakó vezetőknek és egyéb támogatóinak küldött szintén a szákmányból.

A filiszteus és a zsidó sereg közben összecsapott, és a filiszteusok jól megverték a zsidókat, akik erre megfutottak.
A filiszteusok pedig üldözték Saulékat, Saul mindhárom fiát levágták (köztük Jonathánt is). Sault pedig megsebesítette egy nyíl. Saul látva a közeledő ellent kérte a fegyverhordozóját, hogy ölje meg, félvén hogy a filiszteusok megkínoznák. A fegyverhordozó félt, és nem tudta teljesíteni a kívánságát, így Saul saját kardjába kellett dőljön (öngyilkos lett). Na, erre a fegyverhordozója is öngyilkos lett. És az emberit is mind levágták a filiszteusok "azon a napon". (Érdekes, hogy a csaták mindíg csak egyetlen napig tartanak, nem számít mi van.)
A Jordánon túl lakó izraeliták látva a sereg pusztulását elfutottak mind, a városaik kiürültek, ellenállás nélkül bemasírozhattak a hódítók.
Amikor pedig a filiszteusok megtalálták Saul holttestét levágták, a fejét és vértjeinek(!) darabjait szétküldét az országukban hogy bizonyítsák meghalt az ellenség királya, és mindenki ünnepelhetett.
Fegyverzetét Astarot templomában helyezték el, tesét(?mellvértjét?) Bethsán kerítésére(városfal? határ?) függesztették fel.
Mikor értesültek a dologról Jábes-Gileád lakói elmentek a testért, hazavitték, elhamvasztották, csontjait elásták "a tamaris fa" alatt Jábesben, és 7napos böjtöt tartottak.

Megjegyzés: gyanúsan hasonlít Saul eleste a Benjáminták Szörnytettének sztorijához, de sokkal emészthetőbb változatban.


És végül a könyv tanulsága? Szerintem csakis az, hogy senki nem számolt azzal, hogy valaki még mindíg bírja olvasni a szöveget!