2018. augusztus 30., csütörtök

Az Erkölcstelen Biblia (2)

No, emberek ugye az Édenkertből ki.
Volt itt egy Káin és Ábel nevű testvérpár.
Mind a kettő áldozatot mutatott be az Úrnak, de az Úr le se tojta Káin zöldségeit, mert ahogy Dracula mondta: A Vér Az Élet.
Mindenesetre ez kiváló példa a kivételezésre, uram-bátyám viszonyokra.
Sajna ezen Káinnak elborult az agya,és likvidálta a konkurenciát. De a monopóliumnak betett az ügyfél (Isten) reklamációja.
Káint Isten száműzte. Amivel az a gond, hogy a korai időkben a száműzetés 99%-ban azonos volt a halálbüntetéssel, mert anno nem az volt hogy megyek 20 km-t és máris ott vagyok a következő faluban. Kicsit talán erős. Meg aztán, ma ez hogyan működne? A városból, az országból,vagy honnan lenne kitiltva az elkövető? És utána csak úgy,szabadon élhetné az életét, következmények nélkül?
Káin története ezzel véget is érhetne, de volt ám egy Lámék nevű alak is, rövid idő múltan is kinyírt valakit. Majd kijelentette hogy ha Káin megúszta, akkor ő meg aztán totál érinthetetlen.
Amire semmi alapja nem volt. És se bíróság, se ítélet, és Isten is magasról köpött ezúttal az egészre.
Hát illik ezt?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése