Izráel utolsó nagy királyának ideje

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még azt is hihettük)

Tehát ismét Izráel.
Akház júdai király uralkodásának 12. évében került uralomra Hóseás, fővárosa Samaria, uralkodás hossza 9 év.
Nagy seggfej volt, de nem annyira mint elődei.
Őt támadta meg Salmanassár assir király. Leigázta az országot, mire Hóseás felajánlotta hogy adót fizet neki. Közben viszont szervezkedett. Követeket küldött Sua egyiptomi királyhoz (ilyen nevű fáraó mondanom sem kell sosem létezet), és abban az évben az adót sem küldte el. Ez persze felbosszantotta az assir királyt, aki aztán börtönbe is záratta. Valamint fel is dúlta az országot (Izráelt), Samariát 3 évig ostromolta.
Hóseás trónrakerülése utáni 9. évben az assir király bevette Samariát, Izráel népét pedig áttelepítette Assiriába: Hala és Hábor területére, a Gózán folyó mentére, valamint a médek városaiba.
Ez "persze azért történt, mert az Izráeliek vétkeztek az Úr ellen. De elegem van már ebből az "indoklásból". Ugyanis a kiűzött pogányok útján jártak, ugyanis úgy tettek ahogy a király mondta nekik (ennyit Ábrahám "én csak parancsot teljesítettem" védekezéséről).
És "titokban" építettek maguknak"magaslatokat" minden városban (wow) - minden városban az őrtornyoktól a fallal körülvett városokig.
Meg még faragott képeket is csináltak, meg aserákat (akármik is azok, most teljesen összezavar) minden dombra és minden zöld fa alá.
És azoknál mind tömjént égettek. Csoda hát ha az Úr morcos lett rájuk?
Na meg bálványokat is imádtak, hogy ki ne hagyjunk valamit.
És egyszer az Úr ráadásul minden prófétája és látnoka (látnoka? azokat nem kell halálra kövezni?) által mind Izráelben, mind Júdában kinyilatkoztatta hogy térjenek meg és kövessék a törvényeket amiket őseiknek megadott, de még akkor sem izgatta őket az Úr szava! Kár, hogy ez az esemény bár nyilván nagy és jelentős eset lehetett, semmikorse került megemlítésre senki uralkodása alatt, azaz nem történt meg. Apokrif mint számosszor mondottam.
Szóval a nép bálványokat imádott, meg Aserákat (ez akkor is "szent liget. Hogy lehet "szent ligetet" csinálni minden "zöld fa" alá? Rejtély.) csináltak, meg két borjút, meg Baált imádták. ezt mind, bizony, egyszerre 3 vallást is követtek, csak a rendeltet nem! Micsoda megátalkodottság, hát nem? Íme Mr. Isten kiválasztott népe! Ki más lenne érdemesebb a figyelemre? LOL
És még mindkét nembeli gyerekeiket "átvitték a tüzön", jövendőt modtak (nem ez a próféták dolga?), meg varázsolgattak is, meg direkt bosszantották az Urat mindenféle bűnnel.
Ezért aztán az Úr besokallt és elpusztította Izráelt, csak Júdát hagyta meg. (Na persze.)
De azt is meg kell hagyni, hogy Júda sem volt szent, ők is dettó úgy cselekdtek mint izráeli barátaink. Ezért aztán az Úr leszarta az egészet, hagyta, hogy mindenféle arrajáró meghódítson mindenkit. Mert hát micsoda dolog, hogy Jeroboám elszakította az országot Dávidtól? (Ostoba okfejtés, nem ér annyit, hogy akár csak reagáljunk rá.) És mivel Izáel még a meghódítás alatt sem gondolta meg magát az Úr tett rájuk és hagyta őket elpusztulni (ugrál a szöveg rendesen, mi?).
"És mind a mai napig assir fogságban van Izráel."

Az assir király Izráel területét mindenféle más néppel töltötte fel. És mivel ezek kezdetben nem félték az Urat (ah, a végtelen szeretet) az oroszlánokat küldött rájuk, és azok sokat széttéptek közüllük.
Erre azt mondták az assir királynak (kik?), hogy a pogányok, "akiket ide telepítettélk" nem ismerik "eme" föld istenét hogyan kell tisztelni, ezért küldte az az oroszlánokat. Könyörgöm, ki mondja ezt? Csak egy Izráelben lakó zsidó lehet, de mint hallottuk azokat mind kitelepítették. Akkor ki mondja ezt?????

Akárhogy is esett, állítólag az assir király erre odavezényelte az egyik papot akit épp elhoztak hogy tartsa kordában az istenét. (mehehe)
A betelepített népek meg imádhatták végre saját isteneiket.
A sztori lényege most derül ki: az ekkor betelepített népek közös elnevezése a samaritánus (az ország fővárosa Samaria volt, nem tudom megtartották-e, de az biztos, hogy az új elnevezést csak a zsidók találhatták ki).
Eztán minden nép istenét felsorolja a szöveg, de egyetlen közismert név sem merül fel, így inkább kihagyom. Mintha az egyik nép csecsemőáldozatokat mutatott volna be (tüzön), de lehet hogy csak valami egyszerűbb szertartásról van szó ami nem lett kifejtve.
"És mind e mai napig" a saját isteneiket és szokásaikat követik.
De akik az Úr népébe tartoznak azok kövessék rendesen az Úr útját, bla, bla, bla
A samaritánusok viszont nagy seggfejek. "Mind a mai napig."

Vissza Júdába.
Hóseás uralkodásának 3. évében került trónra Ezékiás. 25 évesen került trónra (amiből levonható a tanulság, hogy apja 11 évesen nemzette Ezékiást), 29 évet uralkodott, fővárosa Jeruzsálem, anyja neve Abi stb.
Jó fej volt, akárcsak őse, Dávid. Ő (na végre) volt az, aki leromboltatta a "magaslatokat", összetörette az oszlopokat (nocsak, azok meg mik?), kivágatta a szent ligetet, nagy lelkesedésében még azt az érckígyót is összetörte amit Mózes csinált, mivel a nép annál is imádkozni kezdett (mondom én, hogy a keresztények keresztviselete, keresztállítgatása az bizony bálványimádás!). A nép a kígyónak a Nékhustán nevet adta.
"Nem volt hozzá hasonló (jó) királya Júdának soha. Sem előtte sem utána."
Mert bizony még az Úr Mózes által kihírdetett parancsolatait is mind megtartotta (gondolom az engedetlen gyerekeket agyonköveztette, boszorkányüldözéseket tartott, hasonló finomságok). És az Úr vele volt minden lépésénél (még ha csak szófordulatról van is szó, ami persze sose biztos ilyenkor), és még Assiriától is elszakadt, azaz nem fizetett nekik adót (nem emlékszem kristálytisztán, de ők nem is voltak megszállva. Mi akkor olyan nevezetes azon, hogy nem fizettek adót az assiroknak?).
A filiszteusokat is megverte, egészen Gázáig nyomult előre.
Ezékiás uralkodásának 4. évében - ami megegyezik Hóseás uralkodásának 7. évével - az assir király Salmanassár, felvonult Júda ellen és megszállta Samariát és széttelepítette Izráel lakosságát, mert Izráel lakossága csak seggfejekből állt.
Aztán Ezékiás uralkodásának 14. évében eljött Sénakhérib assir király és elfoglalta egész Júdát. Na ezt vajon hogy fogák indokolni? (Amúgy meg HA adófizetői voltak az assiroknak, akkor meg nincs mit csodálkozni, hogy idővel kaptak a pofájukra.)
Az elfoglalás után Ezékiás követet küldött az assir királynak Lákisba, hogy vonuljon vissza, szánja-bánja amit tett, feltétel nélkül megadja magát, csak hagyják abba a megszállást.
Az assir király végül 300 ezüst és ugyanannyi aranytálentum adót vetett ki rájuk, Ezékiás meg odaadott minden értéket amit találni tudott (ezüstben fizetett). Valamint az Úr Házának éppenhogy (azaz Ezékiás által) megcsináltatott burkolatát (aranyozását) is leszedette és elküldte.
Ennek ellenére az assir király elküldte 3 emberét nagy sereggel Jeruzsálembe. A sereg a felső halastó zsilipjénél állt rendbe, ami a ruhafestő útja mellett van.
Aztán kihívák a királyt. Kijönni Elizeus helyett annak "házának gondviselője" jött ki, bizonyos Eliákim, meg vele Sebna az íródeák (ami tisztán mutatja, hogy akkoriban igen kevesen tudtak írni), valamint Joákh krónikás ("emlékíró").
Rabsaké (az egyik assir főember) jól leszidta őket, hogy mégis mit képzeltek, holmi szavak (= istenhit) elég lesz egy felkeléshez? Mégis, honnan vártak KATONAI erőt, ami egy háborúhoz valójában kell? Netán a megbízhatatlan Egyiptomból? (Érdekes a kifejezés amit használ. Nézd meg a 18:21 sort. Tisztán látható a párhuzam Jézus keresztrefeszítésének történetével.) Vagy esetleg attól az "ÚR"-tól várják a támogatást, akinek a szent helyeit éppen lerombolták Ekéziás parancsára, holott az Úr maga rendelte, hogy ott imádkozzanak hozzá? (milyen igaz...)
Aztán azzal szivatja a zsidókat, hogy ha adna nekik 2,000 lovat a) nem találnának elég embert aki megüli őket b) még egy koszos kis hadnagyot (asszem százados) sem bírnának legyőzni velük, olyan bénák.
Majd azzal folytatja, hogy ezen "Úr" - akárki is legyen - bizonyára jóváhagyta, hogy ő itten randallírozzon, ha egyszer azt terjesztik róla, "semmi nem történhet nélküle", hahaha.
Erre Eliákim kérte, hogy beszéljenek inkább siriaiul. Nekik nem probléma, de amit mond, megzavarhatja a falakon álló zsidókat ha zsidóul beszélnek, azaz számukra érthető nyelven (tipikus).
Erre az assir azzal vágott vissza, hogy azokat ott mind érinti ami itt történik, csak nem azt kívnája eme "előkelőség", hogy az ő hibájukból, királyuk hülyeségéből szenvedjenek szerencsétlen nyomorultak?!?
Azzal Rabsaké kiállt előre és jó hangosan, zsidó nyelven mondta amit mondani jött. Azt, hogy Ezékiás képtelen lesz ellenállni az assir seregeknek, ne higgyen hazug beszédének a nép. Ahelyett hogy ellenállnak értelmetlenül, inkább jöjjenek ki, fogadják el az assir fennhatóságot, és akkor nyugi lesz, az élelemiszerellátást is újra megszervezik, mindent ami egy tisztességes országba kell. Az Úr viszont nem fogja megszabadítani őket, akármennyire szeretnék is. Eddig elvégre egyeten isten sem volt képes visszatartani az assir terjeszkedést.
Csakhogy a zsidó király megparancsolta a népnek hogy ne feleljen egyetlen nyikkanással sem már jó előre, így a nép nem mutatott reakciót.
A 3fős zsidő küldötség viszont visszatért királyához, és Ezékiás összeroppant a hírek alatt.

Közbenső királyok

No, elérkeztünk az ominózus, ismételten 4 fejezetet feldolgozó bejegyzéshez. Ha összejön, és eztán minden nap 1 bejegyzést csinálok, akkor csak 2 nap kell majd összehozni 2 bejegyzést, hogy meglegyen a napi 1 bejegyzés. Állok elébe!

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még azt is hihettük)

Ismét Izráelben vagyunk, Joás júdeai király uralkodásának 23. évét tapossuk. Ekkor lett király Izráelben Joakház, fővárosa Samaria, uralkodás hossza: 17 év, apja Jéhu.
Jeroboám tetteinek követője volt, azaz nagy seggfej. Fel is paprikázta ezzel az Urat, aki ezért odaadta az országot Hazáelnek, had foglalja el, majd annak fia, Benhadád is magáénak tudhatta Joakház egész életében.
Csakhogy Joakház kuncsorgott az Úrnál, ezért küldött valakit, aki felszabadítja őket a siriaiak uralma alól, hogy ismét sátrakban - nomád mód - lakhassanak mint annakelőtte. (Vajh' mire számít Mr. Isten mi lesz a rentgeteg várossal, amiket ő maga jelölt ki felépítésre?)
Csakhogy Jeroboám továbbra is űzte amit űzött, sőt: az Asera (= szent liget) továbbra is állt Samariában. (Ez a sor most azt mondja, hogy amiért némi parkosítás folyt a randa nagyvárosban, azért súlytott le rájuk Mr. Isten? Ezeknek fogalmuk sincs a környezetvédelemről? Bár igaz, minek is, hiszen "jön majd a második Föld".)
Annak ellenére folytak így a dolgok, hogy Joakháznak nem maradt nagyobb serege, mint 50 lovas, 10 (harci)szekér, valamint 10,000 gyalogos katona. (A logika épp azt követelné, hogy mivel kevés a katona az elnyomók azt tehetnek ami tetszik neki, nem pedig fordítva, már bocs hogy beleszólok.)
Akarsz többet tudni Joakházról? Üsd fel a Krónika Könyvét.
Joakház meghalt, a többi király mellé temették Samariában. Utóda fia, Joás lett.

Joás júdai király uralkodásának 37. évében került hatalomra Joás aki Joakház fia, izráeli király (nekem gyanús csak ez a sok névegyezés a két ország között?), fővárosa Samaria, uralkodás hossza: 16 év. Jeroboám tanainak követője volt, tehát nagy seggfej.
Akarsz többet tudni erről a Joásról? Üsd fel a Krónika Könyvét! Pl. harcolt egy Amásia nevű júdai királlyal.
Meghalt ez a Joás, a trónon Jeroboám követte. A szokásos helyre temették Samariában.

MEGJEGYZÉS: mikor került hatalomra Joás az izráeli? Joás a júdeai uralkodásának 40. évében ért véget Joakház uralkodása (13:1). Ugyanakkor Joás az izráeli 13:10 szerint a 37. évben már a trónon ült. Hát senki nem elenőrizte mit firkálnak ezek össze?
A 13:12-13 sorok pedig annyira fontosak, hogy a 14:15-16 betűre megismétli őket, szóval a helyetekben ha semmit, ezt mindenképpen betanultam volna :lol:

Elizeus megbetegedett és (amibe később) belehalt.
Elment hozzá Joás (az izráeli) megsiratni.
Elizeus pedig azt mondta neki, vegyen egy íjat és hozzá nyilakat, és lőjön ki a keleti ablakon.
Elizeus azt mondta, ezek a nyilak jelképezik, hogy Afekben megsemmisíti majd (ez a) Joás a siriaiakat.
Eztán azt mondta neki, szedje össze a nyilakat, majd lőjön a földbe (földszintes házban lakhattak).
Az 3-szor lőtt a földbe mielőtt abbahagyta.
Erre Elizeus megharagudott rá, merthogy ő azt várta, hogy 5-6-szor fog a földbe lőni, ezért ezennel visszavonja a jóslatát, és csak három győzelmet ígér. (? Ez most komoly?)
Ezután Elizeus már igazán semmi említésre méltót nem csinált, hát hagyhatjuk meghalni. Eltemették. A következő évben moábita portyázó csapatok törtek az országra. (Ez a Biblia logikája: hót összefüggéstelen dolgokat bír egymás mellé írni. Kifejezetten idegesítő ha engem kérdeztek.)
A temetés épp folyt, mikor meglátták a közeledőket, és egy másik testet (nyilván az is a sírja kiására várt - hé, az első alkalom, hogy biztosan nem barlangba temetkeznek!) is odadobtak Elizeus mellé. De mivel a mi prófétánk már életében is hiú volt a test gazdája rögtön feltámadt és kimászot Elizeus mellől! Érdekes még, hogy Elizeus sírjába láthatjuk hogy véletlenül kerül a szerencsétlen (vagy éppen szerencsés) flótás, de egy éven keresztül miért volt "nyitva" Elizeus sírja?? És vajon miért nem igyekezett kihasználni csodás tulajdonságait senki?
Hazáel siriai király is Joakház egész életében hadban állt vele (ezek szerint Joakház csak az ország egy jó nagy részét foglalta el. Amúgy mi lehetett olyan jó ebben a köves, állhatatlan fanatikusok lakta országban hogy mindenki el akarta foglalni?). De az Úr nem engedte teljesen elfoglalni népét, hiszen anno szövetséget kötött Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal is.
Aztán meghalt Hazáel, és helyette fia Benhadád került hatalomra. És tőle Joás visszafoglalta Izráel városait három menetben.

Az izáeli Joás uralkodásának 2. évébenkerült hatalomra Amásia Júdában 25 esztendősen. 29 évet uralkodott, fővárosa Jeruzsálem, anyja Joáddán aki Jeruzsálemből származott. Majdnem olyan jó fej volt mint Dávid - persze azért nem annyira, csak kb. mint apja, Joás - akiről épp az előbb hallottuk, hogy nem volt jó arc, sokkal inkább nagy seggfej.
A gond megint a magaslatokkal volt, a nép még mindíg bemutatott ott áldozatokat.
Amikor biztosította a pozícióját rögvest megölte beosztottjait akik megölték az apját. Viszont az árulók fiait nem ölette meg, hiszen Mózes meghagyta, hogy az apák vétkéért nem bűnhődhetnek azok fiai és fordítva. (Ennek pont az ellenkezőjét láttuk eddig szááámos alkalommal.)
Ő volt továbbá, aki legyőzött 10,000 edomitát a "sós völgyben" és bevette közben Sélát amit átnevezett Jokteélnek ("és hívják így mind a mai napig"). Ha már fellapozta Mózes beszédeit nem lett volna gond, ha elolvassa a Második Törvénykönyv 23:7-et, mely szerint az Úr elrendelte, hogy az edomitákat békén kell hagyni, ehem.
Ez után követeket küldött Amásia Joáshoz hogy találkozni kíván vele (esetleg hogy rendezzék le a dolgokat a tónusból ítélve).
Az a válasz érkezett, hogy Joásnak esze ágában sincs egyesítenie a két dinasztiát, és ha sokat ugrál Amásia akkor el lesz verve. Ne higgye má' csak azért mer' pár koszos edomita ellen győzni tudott, hogy most aztán övé a világ! minek ugrál, mindjárt szétkapják egész Júdát.
Amásia nem zavartatta magát a válaszon, megindított seregeit Izráel ellen. Bethsemesnél találkozott össze a két sereg - a helység Júdában van. Júda seregeit megverték, a túlélők elmenekültek, Amásiát elfogták, aztán Joás megostromolta Jeruzsálemet, lerombolt annak falából 400 singet, elvitte az összes aranyat és ezüstöt amit az Úr Házában plusz a Király Házában talált, valamint túszokat is magával hurcolva visszatért Samariába (érdekes momentum, hogy meg sem próbálta beolvasztani Izráelt, holott már a fővárosát is kifosztotta, azaz bizonyára felszámolta az ottani ellenállást).
Akarsz többet tudni erről a Joásról? Nyisd ki a Krónika Könyvét. Pl. Amásia ellen is hadat viselt.
Joás tehát meghalt, a szokásos helyre temették Samariában. Utóda fia lett, Jeroboám
Amásia ezen izráeli Joás halála után még 15 éven át maradt Júda uralkodója.
Akarsz többet tudni Amásiáról? Üsd fel a Krónika Könyvét!
Amásiát puccsal fosztották meg hatalmától amit Jeruzsálemben követtek el, mire A. Lákisba menekült, de követték oda és megölték. Lovakkal hozták vissza, a szokásos helyre temették Jeruzsálemben. Utóda a nép akaratából (!) Azária lett, aki Amásia fia volt. 16 évesen került trónra. Felépíttette Elátot amit "visszavett Júdának miután a király meghalt". Melyik király? mi van?

Amásia amúgy Joás júdabeli király uralkodásának 15. évében került trónra, fővárosa Samaria volt, 40 éven keresztül uralkodott. Jeroboám útját követte, tehát nagy seggfej volt. Ő foglalta vissza Izráelnek az Emáth és a "pusztasági tenger" (a Holt-tenger minden valószínűség szerint) közé eső részét, amint azt Jónás próféta megjósolta (kíváncsian várjuk ki volt ez a Jónás, nem? Merthogy eddig egy büdös szó nem esett róla).
Jónás Amittai fia volt. Amittai Gáth-Kéferből származott (miért vesződöm ezekkel a városokkal még én sem tudom).
Egyébként a fenti visszafoglalást valami homályos okfejtéssel belepasszírozza egy nem sokkal ezelőtt elhangzott mondatba, ami egyszerűen hamis okfejtés - és valóban elég homályos. Minden alkalmat megragadunk kedves apokrif szerző hogy csodákat erőltessünk oda, ahol nincsenek? (A "jóslatot" Elizeus tette, de Joást jelölte meg benne és a siriaiakat kellett kiűznie, ami már megtörtént, tehát ez a rész teljességgel szükségtelen és hamis. Esetleg ha később kiderül, hogy volt egy jóslata Jónásnak is akkor visszavonjuk ezt a részt, de valójában annyira homályos és hasonló a két rész, hogy talán akkor sem fogjuk.)
Jeroboám egyéb tetteiről szokás szerint a Krónika Könyvében olvashatsz többet. Pl. visszahódította Damaszkuszt (nocsak, és mikor foglalta el először?), valamint elfoglalta Júdából Hámátot.
Jeroboám aztán meghalt, a szokásos helyre tenették (várost nem mond, biztos már az író is unja), a trónon fia, Zakariás követte.

Ismét Júda következik. Jeroboám izráeli király uralkodásának 27. évében kezdett uralkodni Azária, aki Amásia fia. 17 évesen kezdett uralkodni, 52 évet trónolt, anyja neve Jekólia (szegény), aki Jeruzsálemből származott. Jó fej király volt, akárcsak apja, Amásia, de a magaslatokat ő sem bontatta le.
Aztán megverte az Úr e királyt (Csak. Úgy. Szórakozásból.), így lett "bélpoklos" egész életére, és emiatt külön házban is kellet laknia, így helyette fia, Jórám (mi történt, elfogyott a nép fantáziája hogy mindenki ugyanazt a három nevet használja?) kormányzott.
Többet akarsz tudni? Lásd Krónika Könyve.
Azária meghalt, a szokásos helyre temették, utóda Jórám lett (a fia).

Ismét Izráel.
Azária júdai király uralkodásának 38. évében lett király Zakariás, fővárosa Samaria, uralkodás hossza 6 hónap. Amint felmenői, ő is nagy seggfej volt, Jeroboám útját járta.
De összeesküvést szőtt ellene Sallum, aki Jábes fia: nyilvános helyen ölte meg, és átvette az uralkodóságot.
Többet akarsz tudni Zakariásról? Lásd Krónika Könyve.
Ő volt az utolsó Jéhu leszármazottai közül, sorban a negyedik (valaki számolja ki helyettem, ha lennétek oly szíves), amint azt megmondták.

Tehát Sallum került a trónra Izráelben. Történt ez Uzzia júdai királyuralkodásának 39. évében. Fővárosa Samaria, uralkodás hossza 1 hónap.
Ugyanis Menáhem odament és megölte és átvette a trónt.
Többet akarsz tudni Sallumról és összeesküvéséről? Lásd a Krónika Könyvét.
Menáhem ekkoriban rombolta le Tifsáhot és ölte meg minden lakóját, sőt: egészen Thirsáig legyilkolt mindenkit, még a terhes asszonyokból is kivágatta a magzatokat. Íme egy dicső zsidó vezető, népe büszkesége.

Menáhemről szólva: Izáel királya volt, Azária júdai király uralkodásának 39. évében került trónra. Uralkodásának hossza 10 év, fővárosa Samaria. Jeroboám útját járta, tehát nagy seggfej volt az Úr szemében. Púl, Assiria királya megtámadta, minek eredményeképpen 1,000 tálentum ezüstre sarcolta meg Menáhem birodalmát. Hogy ezt összeszedje Menáhem adót vetett ki a gazdagokra 50 ezüst siklus értékben. Cserébe Púl seregével hazament.
Többet akarsz tudni? Lásd Krónika Könyve.
Menáhem is meghalt, a szokásos helyre temették, utóda a fia, Pekája lett.

Pekája Azária júdai király uralkodásának 50. évében került trónra. Fővárosa Samaria volt, két éven át uralkodott. Jeroboám útját járta, tehát szálka volt az Úr szemében mint a többiek előtte.
Végül fellázadt ellene Péka (nem mondod!) aki hadnagyi rangban szolgált alatta (nem kis ember ő ehhez?), Samariában végzett királyával, egészen a palotában. Ebben segítségére volt még Argób és Arjé (szimpla mellékszereplők, csak a nevek listáját gazdagítják) meg még 50 ember. Így lett ő az új király.
Többet akarsz tudni? Olvasd a Krónika Könyvét.

Péka Azária júdai király 52. évében lépett trónra, fővárosa Samaria, uralkodásának hossza 20 év, Jeroboám útját járta, azaz nagy seggfejnek tekintendő.
Az ő uralkodása alatt foglalta el Tiglát-Piléser assir király Hijont, Abélt, egy sor másik várost, valamint Nafthali egész nemzettségének földjét, az ottlakókat pedig áttelepítette Assiriába.
Csakhogy (csakhogy?) őt is megdöntötte Hósea, Ela fia (ismerős nevek, ismerős szituáció, bár lehet hogy csak az a sok név kavarog bennem). A gyilkosság után ő lett a király Jótám júdai király uralkodásának 20. évében.
Többet akarsz tudni Pékáról? Lásd a Krónika Könyve.

MEGJEGYZÉS: Tudjátok, miből látszik igazán, hogy utólag írtak itt mindent? Volt ugye Izráel országa. Egy része fellázadt, és a gaz lázadókból (akkorról a szöveg írója mindenkit gonosznak tekint, ha még dereng belőle valami) alakul meg Júda királysága.
A győztesek mint tudjuk mindíg maguk felé hajlítják a történelmet (lásd a forradalom vagy ellenforradalom kérdését). És minő csoda, mi már tudjuk, hogy Júda, a szakadár ország fog túlélni. Hát csodálkozunk, hogy Júdában vannak a "jó, az Úrnak kedves" királyok, míg Júdában csak "gonosz úton járó" uralkodók nyüzsögnek?

Vissza Júdába, mert nagyon előreszaladtunk.
Péka izráeli király uralkodásának 2. évében került uralomra Jótám júdában - aki Uzziás fia. Uzziás alatt feltehetőleg egyáltalán nem történt semmi, így őt kihagyják azon kívül, hogy megemlítették egy helyen, mint Júda királyát. Valójában Uzziás azonos Azáriával. Meg tudja ezt valaki magyarázni?
Mindenesetre Jótám 25 évesen került trónra, fővárosa Jeruzsálem, 16 éven át uralkodott.

16? Nos, alig két sorral feljebb még arról volt szó, hogy uralkodásának 20. évében még megélt egy királyváltást a másik zsidó országban! Az élőholtak visszatérnek?

Anyja is volt, Jérusa néven, XY lánya (mintha bármit számítana).
Eme király pont olyan jó fej volt mint az apja, de azokat a fránya magaslatokat még mindíg a számlján hagyhatjuk. Ellenben az Úr Házának "felső kapuját" ő építette meg.
Többet akarsz tudni? Lásd a Krónikák Könyvét.
Ebben az időben az Úr azzal foglalta el magát, hogy Réczin siriai és Péka izráeli királyt uszította rá Júdára.
Aztán Jótám elhunyt, a szokásos helyre temették, utóda a fia, Akház lett.

Akház Péka izráeli király uralkodásának 17. évében került trónra 20 évesen, 16 éven át uralkodott, fővárosa Jeruzsálem. Nem követte Dávid módszereit, tehát seggfej volt, fiát "még a tűzön is átvitte", annak a módjára, ahogy a kiűzött pogányok tettek régen. Továbbá áldozott a magaslatokon és a szent lépten nyomon minden zöld fa alatt!
Ebben az időbentörtént, hogy Réczin siriai király körülzárta Akházt Jeruzsálemben "de nem tudta legyőzni" (Érdekes értelmezése annak ami történt). Szintén ekkoriban foglalta vissza Réczin Elátot és írtotta ki a zsidókat (iggen, ezt a szót használja most a szöveg is!) benne. A várost "mind a mai napig" siriaiak lakják. (Ez a "mind a mai napig" világosan jelzi, hogy az egész könyvet a benne leírt események UTÁN írták meg, azaz egyetlen prófécia vagy hasonló sem tekinthető hitelesnek.)
És aztán Akház követeket küldött Tiglát-Piléserhez aki Assiria királya volt, kérve hogy verje vissza a siriaiakat és az izráelieket (alárendelt szerepbe helyezi magát a zsidó király). A kérést az Úr és a Király kincstárának teljes tartalmával támogatta meg, így Assiria királya belement a dologba: bevette Damaskust, lakóit Kirbe hurcolta, Réczint megölte.
Akház pedig elment Tiglát-Piléserhez Damaskusba annak győzelmekor. Ott látott egy oltárt, aminek pontos leírását elküldte Uriás papnak, aki annak mintájára épített egy oltárt. Az oltár elkészült akkorra, mikor Akház visszaért Damaskusból. A. rögtön áldozatot mutatott be az oltáron (fura, hogy Mr. Isten semmit nem szól a dologhoz, hiszen az oltárépítésnek pontos szabályai lennének vagy mi a szösz). Ezen oltárra cserélte le az Úr rézoltárát.
Uriásnak meghagyta, hogy az áldozatokat mostantól ezen új oltáron mutassa be. Hogy a rézoltárral mi legyen, azon még gondolkodik. Uriás pedig követte királya parancsait.
Akház továbbá egy rakás átalakítást eszközölt az Úr Házán. A nagy átalakítások oka az volt úgy tűnik, hogy Assiria gyarmata lett az ország.
Többet akarsz tudni? Üsd fel a Krónika Könyvét!
Akház meghalt, a szokásos helyre temették, utóda fia, Ezékiás lett.

Előzetes áttekintés a Szórakoztató Biblia segítségével

Ebben a hónapban megpróbálok puszta szórakozásból napi 1 bejegyzést átlagra összehozni. Jelenleg 3 nap elmaradásom van a "tervhez" képest. Lássuk, sikerül-e?

Mindazonáltal Léo Taxil részletező kedvét kihasználva, és a máris túlbonyolított királyi névsorok miatt kölcsönveszünk egy részt Léo Taxil művéből, a Szórakoztató Bibliából, hogy legyen egy referenciakönyvünk ha reménytelenül belezavarodnánk két ország folyton változó királyainak egymásbaágyazott meséiben. Főleg hogy a következő részben olyan gyorsan változnak majd a szereplők, mint a kérészek fogynak násztánc idején.

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még azt hihettük)

Izraelben: Joást fia, II. Jeroboám követi, aki negyvenegy évig uralkodik (14, 23.); II. Jeroboám utóda fia, Zakariás (29. vers.), Jéhu utolsó ivadéka, aki csupán hat hónapig király. (15, 8.) Egy Sallum nevű hadvezér megöli (10. vers.), megszerzi a trónt, de csak egy hónapig ülhet rajta (13. vers.), mivel meggyilkolja Menáhem - egy másik, szerencsésebb hadvezér, aki tíz esztendeig uralkodik. (17. vers.) Ezalatt adót fizet Púinak, Assíria királyának. (19-20. vers.) Menáhem békésen hal meg a saját ágyában, követője Pekája nevű fia (22. vers.), két évig kormányoz. (23. vers.) Őt Péka hadvezér teszi el láb alól (25. vers.), trónra lép és húsz évig marad uralmon (27. vers.); ezalatt hadakozik Tiglát-Piléser assír királlyal, s a háborúban elveszíti egész Galileát és Natthali törzsét, amelynek tagjait szolgaságba hurcolják. (29. vers.) Végül Hóseás megdönti Péka uralmát, és megöli. (30. vers.) Ezután ő kormányoz kilenc évig (17, 1.), de azután foglyul ejti Salmanassár, assír király, aki három évi ostrom után elfoglalja Samariát (5. vers), és elpusztítja Izrael királyságot. Hóseást és volt alattvalóit rabságba hurcolják és szétszórják Halába, Háborba és a médek városaiba. (6. vers.)
Júdában: Amásia huszonkilenc esztendei uralkodás után (14, 2.), Lákisban összeesküvők áldozatául esik (19. vers), és a koronát a nép Amásia fiának, a tizenhat éves Azáriának juttatja, s ez ötvenkét esztendeig uralkodik Jeruzsálemben. (15, 2.) Utána fia, Jótám kerül a trónra (7. vers.), és tizenhat éven át uralkodik. (33. vers.) E jámbor királyt Akház nevű fia követi (16, 1.), aki szintén tizenhat évig kormányoz, de istentelen (2. vers.), és azzal válik nevezetessé, hogy szövetkezik Tiglát-Piléser assír királlyal, Péka izraeli és Réczin síriai király ellen. (5-9. vers.) Akház utóda fia, Ezékiás (20. vers.), példásan istenfélő uralkodó - akiről még lesz néhány szavunk - s huszonkilenc évig kormányoz. (18, 2.) Erre az időre esik Izrael királyságának feldúlása. Fia, Manasse (21, 1.) lép ezután trónra és ötvenöt évig uralkodik, s a leggyalázatosabb tetteket követi el, amelyek mélységesen elszomorítják Jehovát. (2. vers.) Utána fia, Amon kerül trónra (19. vers.), s atyjának rossz példáját követi. (20. vers.) Két év múlva azonban szolgái meggyilkolják. Jósiás nevű fia lép örökébe (26. vers.), és harmincegy esztendeig (22, 1.) jámborán uralkodik. Csatában esik el, Nékó egyiptomi fáraó keze által. A jámbor, de balszerencsés Jósiást egyik fia, Joakház követi, akit a nép királlyá ken fel. (23, 29-30.) Csupán három hónapig uralkodik (31. vers.), és Nékó fogságába esve, Egyiptomban hal meg. (34. vers.) Nékó ezután Jósiás egy másik fiát, Joakimot ülteti trónra, s az tizenegy évig kormányoz. (36. vers.) Ennek utóda a fia, Joákin, akit a biblia Jekoniásnak is nevez, de uralma csak három hónapig tart (24, 8.): Nabukodonozor, Babilónia királya ugyanis betör Júda országába, kirabolja a templomot, és sok foglyot visz magával, köztük Joákint is (10-16. vers.), és helyette a nagybátyját, Mattaniát ülteti trónra. (17. vers.) Ez utóbbi Sédékiás néven vált ismertté, s Júda utolsó királya volt. Uralkodásának tizenegyedik esztendejében (25, 2.) ugyanis Nabukodonozor hadai - tizennyolc hónapi ostrom után - elfoglalták Jeruzsálemet (4. vers.), a királyi hercegeket lemészárolták, Sédékiást megvakították és kettős vasbilincsbe verve, népének maradékával együtt babiloni fogságba hurcolták. (7. vers.) Nabukodonozor pedig felgyújtotta Salamon templomát és a palotát, s romba döntötte Jeruzsálemet. (9-10. vers.)

Aztán a Szórakoztató Biblia is egy idézettel zárja a Biblia ezen szakaszát. A helyzet humorától eltekintve meg kell jegyeznünk, hogy Léo előrébb tart ilyenkorra, mint mi, ugyanis a Krónikák Könyveit is beleszőtte eddig mondandójába (amit igyekeztem kiszűrni és elrakni a megfelelő pillanatra), mi több: bár a Bibliában jóval későbbre vannak beszerkesztve Taxil előreveszi a Salamonnak tulajdonított Példabeszédek Könyvét, Prédikátor Könyvét, az Énekek Énekét, sőt, az ő korában még egy könyv létezett, a "Salamon Bölcsességeinek Könyve", ami ha minden igaz az interneten fellelhető magyarul is, bár mérget erre nem vennék most.
Tehát:

"Tehát így oldódik meg a zsidó történelem legjelentősebb fejezete - írja Voltaire. - Előbb elpusztul az izraeli királyság tíz törzse, hamarosan pedig fogságba esik a másik két törzs. Ez az eredménye a javukra végrehajtott sok-sok csodának. A keresztény bölcsek fájdalommal látják ősatyáik balsorsát, akik az üdvösség útját egyengették számukra. A szkeptikusok pedig titkos örömmel szemlélik egy nép csaknem teljes megsemmisülését, amelyet bálványimádásra hajló babonások, kicsapongók, útonállók, vérszomjas, ostoba és könyörtelen zsarnokok hitvány tömegének tekintenek. Ez a fordulat új helyzetet teremt, új szereplőket vet fel. Ugyan miféle népek és asszír királyok lehettek azok, akik oly messziről jöttek ide, hogy rátörjenek egy kis népre, amely Cocle-Szíria közelében lakott, Dán és Beersébe között, egy körülbelül ötven mérföld hosszú és tizenöt mérföld széles területen, s azt remélte, hogy kiterjesztheti uralmát az Eufráteszig, a Földközi-tenger és a Vörös-tenger mellékére?"

Joás tettei

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még azt hihettük)

Athália, aki Akházia anyja volt mikor látta, hogy fia (Akházia) meghalt fogta és legyilkolta annak összes testvérét.
De Jóseba, aki Jórám lánya volt valamint Akházia húga kimentette Jóást. (Láttunk már egy ilyen történetet Abimélek ellenlábasaként. Dettó ugyanez a sztori.)

Kicsit előreugornék ha nem bánjátok. Ugyanis a Krónika második könyve, 22.11. egy érdekes adalékkal szolgál(na) a történethez. A versszak szerint Jójada főpap felesége is volt Jóseba. Az istentelenségéről híres Athália a királyné tehát, aki csak Baálnak hódolt, leányát Jehova főpapjához adta feleségül! Aligha hihető egy olyan bigott népnél, mint amilyen a zsidóké.

Athália számára egyetlen mentő körülmény, vagy indok létezhet: az öregkor elvette az eszét. Elvégre már 100 év felet járhatott, szóval talán megzápult az agya.
Jóást Jóseba a dajka segítségével a szolgák hálóhelyén dugta el, mikor a kivégzések megtörténtek. Aztán az Úr házában rejtegették (ami érdekes, hiszen nem sok hely volt ott elbújni és a királyok rendszeresen látogatták a helyet - az Úr háza Salamon temploma). Ezalatt Athália uralkodott az országban.
A 7. évben Jójada magához hivatta a századosokat és a testőrök vezetőit. Bement velük az Úr Házába, megeskette őket hogy nyugi, aztán megmutatta nekik az ifjút.
A terv a következő volt: egyharmaduk a király szombati őrségét a saját embereivel tölti fel, a többiek pedig az Úr házát védjék. A királyt körbe kell venni, bárki aki a közelébe kerül, meg kell ölni. Mindjárt ki is derül, melyik királyt ;)
Minden így is történt.
A dologhoz Jójada pap még Dávid korában félretett fegyverekkel fegyverezte fel az embereket. (miféle őrség az, aminek nincs fegyvere? Sokkal inkább egy közemberekből szervezett puccs szemtanúi vagyunk kérem).
Jójada kivitte a királyfit, odaadta neki az összes kelléket - koronát, a "bizonyságtételt" (ez a 10parancsolat kőtáblája?) -, majd fel is kente (nem uncsi, hogy a királyokat mindíg titokban keni fel valami senkiházi papocska?). És mindenki nyomatta az ünneplési dolgokat.
Athália persze ott szaladgált, hogy "összeesküvés, összeesküvés", de Jójada lefogatta, kivezettette - azzal a határozott utasítással, hogy aki a közelébe megy, meg kell ölni. Merthogy nem akarta az Úr Házában megöletni.
Ezért hát a nőt kivitték az istállóba, és ott ölték meg.
Aztán felkerekedett az egész nép, és lerombolták Baál templomát (vajon melyiket? Vajon hogy van mindíg kéznék egy lerombolandó Baáltemplom?), oltárait, bálványait, sőt, azúttal Baál papját is megölték, ott az oltáron (emberáldozat?). Név szerint a pap Matthán volt.
Aztán Jójada állandó őrséget nevezett ki az Úr Házába.
Aztán mind az egész sokaság felment a Király Házába, a testőrök kapuját használták. Mondjuk amilyen sokan voltak állítólag, használhatták volna egyszerre az összes kaput, nemigaz?
Mindenesetre így lett király Joás, mindenki örült, hisz Atházia kivégzése után már senki nem maradt aki ellenkezni mert volna.
Joás 7 évesen került trónra, Jéhu uralkodásának 7. évében (tökéletes). 40 évig uralkodott (ami nem rossz). Fővárosa Jeruzsálem volt, anyja neve Sibja - ő Beersebából való volt. Amíg Jójada uralkodott a nevében minden jól ment, bár az igaz, hogy a magaslatok oltárai még mindíg álltak és használatban voltak.

Joás megparancsolta, hogy minden pénz, ami az Úrnak lett szentelve a papok szerezzék vissza ismerőseiktől, és javítsák ki végre az Úr Házát.

Na, ennyit a papokról, gondolhatnánk. De mond róluk még többet is! Joás "uralkodásának" 23. évére sem csináltattak meg semmit a papok, ezért Joás felelősségre vonta az összes papokat. Mire azok csak morogtak a bajszuk alatt, így egyszerűen megtiltotta, hogy pénzt tartsanak maguknál, helyette rögtön a mesterembereknek kellett kifizetni a befolyt összegeket, azaz a papokat többé nem "terhelte" a felújítás feladata.
A megoldás konkrétan a persely feltalálása volt: Joás egy felül egyetlen lyukkal rendelkező ládát állíttatott a Templom bejáratához, és abba lehetett dobni a felajánlott összegeket.
A láda ürítése a főpap jelenlétében egy királyi könyvelő által történt.
A befolyt pénzből csak mesterembereket lehetett kifizetni, arany vagy ezüsttárgyakká nem lehetett beolvasztani őket (ami megintcsak sokat mond a papok illetéktelen kapzsiságáról, sikkasztásáról, hűtlen kezeléséről, de Joást jó színben tűnteti fel, igen előrelátónak - vagy ez is csak a szokásos paranoia számlájára írható? Mindenesetre hatékony intézkedés).
A munkásoknak kifizetett összegeket ellenőrizték utólag is.
Az áldozatként, bán megváltásáért beadott pénzek mindazonáltal továbbra is a paoké maradt.

Ekkoriban foglalta el Hazáel Gáthot, majd Jeruzsálemet kezdte ostromolni.
Erre Joás (Júda királya) fogta az Úr kincsestárában lévő összes kincset, és átadta azokat Hazálenek, cserébe hogy hazamenjen (ment).
Többet akarsz tudni Joásról? Üsd fel a Krónika Könyvét.
Halálát puccs (vagy lázadás) okozta Beth-Millóban, ami Silla felé esik útba (honnan nézve?). Gyilkosai Jozakhár - Sómer fia - és annak emberei. A királyok szokásos helyére temették.
A következő király Amásia lett, asszem Jozakhár fia. Hogy miért, ne kérdezzétek.

Jéhu tettei

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (vagyis nem is olyan rég még mi is azt hihettük)

Elizeus próféta utasította az egyik "prófáta fiá" (tehát ezek tényleg nem próféták), hogy szedje a cókmókját és menjen el Rámóth Gileádba Jéhuért, aki Josafát fia. Fontos, hogy négyszemközt, titokban beszéljen vele.
Meghagyja, hogy amint egyedül maradnak kenje fel Izráel királyának, aztán tipli. (Úgy tűnik magától Jéhutól is tartani kell az események következtében.)
No, a "próféta fia" kihívta az étkezés közepén Jéhut (szerintem kicsit félreértelmezte amit mondtak neik, lol), felkente királlyá, mondván neki, hogy most aztán tessék kiírtani az ő urának, Akhábnak híveit, merthogy csak így lehet meg az Úr bosszúja.

MEGJEGYZÉS: ha nem zártuk volna ki a Királyok Első Könyvét, most probléma lenne, hogy Jéhu kinek a fia: Nimsinek (1 Királyok 19:16), vagy Josafátnak (2 Királyok 9:2)?

Az olyan apró díszítések eme prófétafi beszédében, mint "hahh, azt is milyen jól kiírtottuk", meg hogy Jézabelt a kutyák zabálják majd fel már említésre is alig méltóak. De eztán feltépte emberünk az ajtót, és inaszakadtából elszaladt.
Jéhu pedig ahogy ment vissza találkozott Akháb néhány emberével, akik kérdezték, mit akart tőle az imént az az eszelős. Erre Jéhu azt kérdezte, hogy "hát nem ismertétek meg?" Azok mondták, hogy ők ugyan nem. Erre Jéhu mindent részletesen elmondott.
Nem lehettek túl hűségesek ezen szolgák, mert rögtön elkezdték ünnepelni "új királyukat". Mondjuk "ha nincs otthon a macska cincognak az egerek" esete forog fenn, mivel Jórám (az izráeli) épp Rámóth Gileádnál csatázott Hazáellel.
Csakhogy - így a szöveg - Jórám visszatért a siriaiak ellen vívott csatából, Jezréelben kezelték sebeit. (Kifejezetten zavaró, hogy még/már megint a múltban vagyunk. Jelenleg az előző bejegyzéshez van hozzátoldva történet. Hogy miért nem lehet a dolgokat időrendben elmondani? Feltételezem, mert meglévő töredékeket változtatás nélkül kívántak összeilleszteni, ami csak így sikerült.) Jéhu ezért lezáratta a várost: senki sem mehetett se ki, se be. Ő maga pedig elment meglátogatni Jórámot, akit Akházia is meglátogatott. Itt fejeztük be az előző bejegyzésnél a történetet.

A dolog úgy folytatódik, hogy a jezréeli torony őre meglátta, amint Jéhu seregei élén közeledik. Seregei?
Jórám (hát nincs a városnak saját vezetősége?) mondta, hogy küldjön ki egy lovast megkérdezni, barátságosak-e.
A küldönc ment, Jéhu meg azt mondta neki, hogy mit törődik ő a békével (teszem azt egy országban jó dolog ha engem kérdeztek), álljon be hozzá.
A toronyőr meg jelentette, hogy az őrnek esze ágában sincs visszajönni.
Erre kiküldtek egy másodikat is, amivel ugyanaz történt.
Erre aztán maga Jórám ment (úúúúgy tudtam. Ezt a történetet egy másik változatban láttuk már Saulnál - aki próféták közé keveredett. Meg igazából Jézusnál is lesz, de ott már teljesen mesei szinten - egy példázat lesz -, annak megfelelő véggel: azaz a végső atrocitást halállal torolják meg. Jézus és a béke, hahh!). Jéhu azt vágta az arcába, hogy békességet nem érdemel meg, mert Jézabelnek a paráznasága és varázslása (a paráznaság még csak kimagyarázható, de miféle varázslás?) mind nagyobb mértéket ölt.
Erre Jórám megpróbált elmenekülni. Utolsó szavaival azt kérdezte Akháziától, ő árulta-e el? Aztán Jéhu egy nyíllal leterítette.

Na most már annyi a névazonosság, hogy az már szánalmat keltő. Legalább lenne Akházia I. meg Akházia II, meg Izráel Jórámja aki a második, vagy valami, mert ez így papír segítsége nélkül követhetetlen.

Mikor Jórám meghalt a testét a próféciában megjelölt helyre vitették. Azonban ez így csalás emberek!
De több sem kellett Akháziának sem, elinalt a kertek alatt. De Jéhu utánaküldött néhány embert, hogy őt is vágják le.
Végül Akházia sebesülten elvonszolta magát egészen Megiddóig, csak ott halt meg. De volt emberei elvitték Jeruzsálembe és ősei mellé temették.
Akházia a júdai Jórámnak, aki Akháb fia volt uralkodásának 11. évében kezdett uralkodni (esetleg a 12-ben? 8:25).
Mikor pedig Jézabel meghallotta hogy Jéhu elment Jezréelbe, kékre festette az arcát (Mel Gibsonnal a Braveheart, valaki?), felvette ékszereit (csak a fejen hordtak), majd kikönyökölt az ablakba. mikor belökte az ajtót Jéhu azt kérdezte tőle:
- Szerinted így kell békét teremteni Zimri? (Érdekes megszólítás.) Gaz lázadó!
Jéhu felmérte a helyzetet, majd akik ott vele voltak (három magasrangú tisztviselő) azoknak intett, hogy dobják le. Az ablak alatt volt pont a lovak karámja, amik megriadva még össze is taposták a szétfröccsent asszonyt, méghozzá úgy igazán: csak a koponyája, a kézfejei és alábai maradtak felismerhető állapotban (már ha elhiszi valaki ezt az ostoba lódítást). Mindenesetre amit lehetett eltemettek.
Nem igazán egyenlő ez azzal, hogy 'a kutyák fogják felfalni", nemde?
De a történet írója már attól boldognak látszik, hogy Jézabel egykorvolt szépségére már nem emlékeztet semmi.

Idézzük azért fel, miért kellett ezen uralkodóknak meghalniuk: mert más istent imádtak, mint amit néhány önjelölt falusi pap szeretett volna. Türelem és megértés? Hol van az?

Akhábnak 70 fia volt, mind Samariában lakott. Jéhu tehát leveleket küldött Samariába Jezréel fejedelmeihez (? Samaria Jezréel országához tartozott? Vagy Jezréel egy kerülete volt? Vagy...?), a vénekhez, de még Akháb fiainak tanítóihoz is, azzal a felkiáltással, hogy amelyiket királynak akarják annak álljanak oldalára, mert ő ezennel hadat üzen neki, akárki is légyen.
Na, erre kitört a pánik, hiszen két királyt már nem volt rest legyilkoltatni (jut eszembe, mit szólt ahhoz a rivális ország?). Az eredmény az lett, hogy mindenki visszaírt, hogy Jéhu a király. erre ment vissza a válasz, hogy akkor vágják le a fejüket, és másnap várja őket Jezréelben. Azk pedig úgy tettek ahogy mondták nekik.
Jéhu kipakoltatta a fejeket a (város?)kapuja elé két halomba. Mikor ez kész volt, kiment Jéhu a fejedelmek, vének és tanítók elé, és közölte, hogy no, akkor bűnrészesek vagytok, mehehe, éljen Illés amiért ezt ilyen jól kitalálta.
Aztán még azzal a a lendülettel levágatta Akháb házának maradékát: a vezéreket, a rokonokat, a papokat - egyszóval mindenkit akinek köze volt hozzá.
Aztán elment Samariába. Csakhogy útba esett a juhnyíróház. És itt találkozott Jéhu Akházia rokonaival. Kivégeztette őket, mind a 42-t (nem Mr. Isten kedvenc száma, de nem ám!).
Aztán Rekháb fiával találkozott. Megkérdezte tőle, hogy mellette áll-e, az igent mondott, így elvitte magával (szekéren). És mentek folytatni az Úr bosszúhadjáratát.
El is értek Samariába, ahol megint Akháb nemzetségének maradékát mészárolgatták.
Most már csak Elizeusnak kell megölnie aki még véletlenül életben tudott volna maradni (l. a megfelelő részt a próféciáról).

Aztán Jéhu összehívta "az egész népet", és kijelentette, hogy Akháb bénán szolgálta Baált, ő sokkal buzgóbban fogja.
He? Eddig az Úrért küzdött, most hogy nyugi van, máris fenébe vele? Ilyen kitartó híveket én még nem is láttam :)
Nagy ünnepséget rendezett Baál tiszteletére kezdetnek. Mi több, állandó ünnepet csinált abból a naptári napból Baál tiszteletére. És senki nem ellenkezett.
Baál összes hívének hozatott ruhát a ruhatárossal (van még erőnk röhögni?).
Jéhu szigorú ellenőrzés mellett engedte csak be az embereket - elenőrizték, véletlenül nincs-e közöttük az Úr híve. Hogy ezt hogy csinálták rejtély, mert külső jele nincs annak, ki milyen fantáziát dédelget.
Mindenesetre mikor mindenki bent volt 80 őrt kijelölt, hogy most akkor lehet levágni minden összegyűltet. Ha egy is elmenekül, az őröket életükkel fognak érte fizetni.
És úgy lett.
Aztán megsemmisítették a Baál-bálványokat, majd az egész Baál-templomot mindenestül..
Csakhogy a Dánban lévő aranyborjúkat meghagyta Jéhu, azaz ugyanolyan bűnös Baálimádó volt, mint Jeroboám.
Érti még valaki ezt a zagyvaságot?
Viszont az Úr is eljött, és azt mondta, amiért Jéhu ilyen jó fiú volt, 4 generáción keresztül az ő utódai fognak majd uralkodni Izráelben (Jéhu nem számít bele). Érdekes.
Ha meg már zavaros történet, miért nem indult mindjárt Júda uralkodói posztjáért is? Ki tudhassa...
De persze még mindíg ott volt Hazáel az Úr kegyelméből hogy vérbe borítsa az országot. Rettentő sok területet elfoglalt, legalább 3 tejes nemzetség földjét (de inkább többet).
Jéhuról többet láss a Krónika Könyvében.
Jéhu végül meghalt, Samariában temették el atyái mellé, utóda Joakház lett, aki a fia volt. Fővárosa Samaria volt, 28 évig uralkodott.

Elizeus a nép között

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (egyelőre nem zárható ki teljes bizonyossággal, csak a szöveget nézve)

A próféták fiainak egyik felesége odakiáltott Elizeusnak, hogy a férje meghalt, súlyos adósságba keveredett, a hitelező meg most akarja lefoglalni a gyerekeket (nem vicc).
Elizeus kérdezte, mije van? A nő azt válaszolta, egy korsó olaja.
Erre E. azt mondja, szedjen össze a szomszédságból minden üres edényt, zárkózzon be (minden bűvésztrükk alapvető eleme), és kezdje áttölteni az olajat a többi edénybe. És - mint anno Illésnél - az olaj sosem fogyott ki az eredeti korsóból. Ezt aztán E. javaslatára eladta, kifizette az adósságot, és még bőven maradt is a pénzből.

Aztán egyszer Elizeus Súnembe ment. Ott egy gazdag asszony, akinek férje is volt (aki szintén élt, tehát nem az asszony volt gazdag csak a férje) behívta enni (kenyeret). A férj mondta a feleségének, hogy ha már folyton idemászkál ez a nyilvánvalóan "szent ember" (úgyértve hogy pap), ezért jó lenne csinálni neki egy vendégházat.
Meg is csinálták, Elizeus meg onnantól ott szállt meg.
Egy nap Elizeus megint ott szállt meg a kisházban. Mondta akkor Géházinak, a szolgájának (no, neki is lett?), hogy hívja oda a házigazdát - akit névtelenül hagy a szöveg. Az pedig jött.
Megüzente ugyanis E., hogy cserébe amiért jól bánt vele, lehet egy kívánsága. Mármint hogy ne simítson-e el valami ügyet magas helyen? (igen, felajánlja, hogy korrupciót követ el - amihez külön érdekesség, hogy mint láttuk nem igazán felhőtlen a viszonya a királyokkal)
Sajna a férfi mint kiderül nem igazán élt mozgalmas életet.
E. kicsit elszontyolodott, és azt kérdezte, akkor vajon mit tehetne értük. Erre azok sugallták jó lenne egy gyerek, persze fiú. Erre E. odahívatta az asszony, és pontosan egy év múlvára ígért neki egyet (Ábrahám és Sára története, valaki?). Az persze tiltakozott, hogy ez képtelenség (mint Sára), de aztán időre megszülte a fiú (mint Sára).

Mikor aztán felnőtt a gyerek egy nap kiment az apjához aki kint dolgozott a földeken a többi aratómunkással. Ott óbégatott neki, hogy "jajj a fejem, jajj a fejem". Az apa elküldte a szolgáját (már egy sima aratómunkásnak volt szolgája/beosztottja?) hogy kísérje a fiút az anyjához.
Ahogy a szolga vitte a fiú - az ölében, azaz tényleg rosszul lehetett. De akkor hogy bírt elvánszorogni papához jó messze? Ha egyáltalán tudott járni, miért nem a szomszédhoz ment?
Mindenesetre ahogy a szolga vitte a gyereket az még útközben meghalt. Az anya - szintén névtelen - bevitte a kisházba és lefektette E. ágyára, majd rázárta az ajtót, aztán elküldött a férjéért, hogy küldjön el egy szolgát és adjon egy szamarat, hogy elmehessen az isten emberéért. Feleslegesen túl van komplikálva ez az egész, főleg hogy a nő költöztette be a papot, amihez viszont nem kért engedélyt.
A férj kérdezte, minek menne hozzá, hiszen se újhold nincs, se szombat (ami érdekes kultúrális adalék a "templombajárás"-ról). De az asszony azt mondta ne szóljon bele (micsoda papucs ez a férj, főleg az akkori mércével mérve!).
Szóval az asszony ment, fel egészen a Kármel hegyére.
Elizeus észrevette ahogy jön, és rögtön elébeszalajtotta Géházit az ő szolgáját, hogy kérdezze meg, tán nincs-e valami baj odahaza? (Innen már elég alapos lehet a gyanúnk, miszerint Elizeus a kölök apucija, mint Sámuelnek Éli.)
Az asszony pedig odaért a paphoz (hová lett az eléküldött segéd?), átölelte a lábát (hagyományos mély tiszteletadás), mire Géházi el akarta hessegetni, de Elizeus mondta, hogy hagyja békén, biztos fontos. Az asszony meg mondta, hogy ő nem is kérte a gyereket (hát, szó szerint nem...), de ha már megkapta, miért kell most elvenni tőle?
Erre E. elküldi G.-t E. botjával (Mózes, valaki?), hogy senkinek nem köszönve - akkor sem ha az köszön neki az úton - menjen a gyerekhez és érintse hozzá a pálcát.
Az anya is ment vele.
G. azzal tért vissza, hogy a gyerek "nem támadt fel". Hát mondjuk én nem is vártam. De akkor most mi van, nem működik a varázspálca? kifogytak a töltetek? (amúgy emlékszik valaki Áron szerepére Mózes mellett?)
Erre E. lement, magára zárta az ajtót (ne má' megint!), és könyörgött az Úrnak. Azzal ráfeküdt a gyerekre.
Aztán felállt, körbejárt, majd újra "ráfeküdt" a gyerekre. (Senki másnak nem ugrik be a jelenet a Vészehelyzetből, amikor a kütyüvel időnként lecsapnak "üssük ki 200al!"?)
Majd megint. Mire aztán a gyerek (tök mint a Vészhelyzetben) felköhögött, és kinyitotta a szemeit.
Erre aztán kiszált Géházinak (hogy került ide?), hogy küldje be a az asszonyt (tök mint a Vészhelyzetben), aki aztán nagyon örült.

Elizeus eztán Gilgálba ment. Akkoriban megint éhség tombolt az országban.
Azért kezd érdekelni, mikor érünk a "tejjel-mézzel folyó" részhez. Mást nem?
E-t nagy rakás "próféták fia" követte mindenhova (Jézus története valaki?).
E. meghagyta a szolgájának, hogy rakjon fel valamit főni a többieknek, ő maga meg kiment a mezőre spenótot szedni. Helyette azonban holmi indás dologra bukkant, ami töknek nézett ki. Sártök volt, de ő ezelőtt sose találkozott ilyesmivel. Felmerül akkor a kérdés, miért vágja bele a következő pillanatban a főzelékbe? Így lehet jó kis gombamérgezést is kapni.
A kaja ahogy várható is volt ehetetlennek bizonyult. Mikor ezt szóvá tették E. kért némi lisztet. Ezt belevágta a fazékba és ismét kiosztották a kaját, és ettől már "semmi rossz nem volt a fazékban". Lássuk be, inkább csak nem mertek panaszkodni, mert a szar ízű kaját most Elizeus szar állagúvá (=csomósan sűrűvé) is tette.
Elizeus ott morgott magában, hogy milyen hálátlanok, meg sem érdemlik hogy főz nekik (ilyen kaját ne is), de a szolga ott nyugtatta, hogy ugyan már, legalább így még marad is! (azaz el lehet adni csodának, amit meg is tesz a szöveg a következő sorban)

Léo Taxil ad némi leírást a sártökről: A sártök rendkívül keserű kis tökfajta, amelyet az orvostudomány egykor hashajtónak használt, de igen rossz íze miatt idővel lemondtak alkalmazásáról.

Legközelebb bizonyos Naámánról hallunk, aki megbecsült fővezére volt a - névtelen - siriai királynak. Ugyanis ennek a N-nek a vezetése alatt szabadult fel siria. Kik alól?
Az egyetlen baja ennek a férfinak (mert ugyan mi más lett volna) a krónikus hasmenése volt.
Egyszer egy csapat siriai beruccant egy kis portyára Izráelbe, és elraboltak onnan egy lánykát, aki N. feleségének szolgálójaként végezte. Ez a szolga egyszer aztán mondta, hogy van az a próféta Samariában, az biztosan meg tuná gyógyítani a hadvezért.
Naámán engedélyt kért királyától, hogy meglátogathassa a (feltehetőleg ellenséges) ország idegen vallásának papját. Az beleegyezett, menlevelet is adott neki az Izráeli királynak címezve. Hazaugrott még ajándékokért. A levélben viszont konkrétan az állt, hogy Izráel királyát kérik fel a gyógyításra, amitől ama balga kiakadt, és rögvest háborús indokot keresett a zsidókra oly jellemző paranoiájában.
Elizeus is értesült viszont a dologról, rögtön üzent a királynak hogy nem kell kétségbe esni, küldje csak hozzá az érkezetteket, majd jól bebizonyítják hogy náluk tényleg vannak próféták (vallásos fanatizmus szagát érzem?).
Naámán el is ment Elizeus házához. (E ház vajon valójában kié volt, vándorpróféta?) Eizeus KÖVETET küldött a királyhoz azt ÜZENVE - a királynak, aki ott áll a küszöbén!- , hogy mosakodjon meg 7szer a Jordánban, attól majd megújhul és megtisztul a teste. A megtisztullal még egyet is értek, arra való a fürdő...
Naámán mérhetetlenül csalódott és mérges volt hogy nem holmi kézrátétellel gyógyítja meg a próféta mint az ezek szerint egyébként szokásban volt. Figyelitek mindenesetre, hogy az Ótestamentumban sosenem kell hinni a prófétának, az anélkül is el tudja végezni a maga csodáit?
Naámán konkrétan azon problémázott, hogy miért pont egy Izráeli folyóban fürödjön meg? (Az én válaszom, hogy a) az van közel b) azért amiért egy izráeli paptól kéri a csodát.) Végül úgy döntött, hogy kell ez a hülyeség a francnak, és elindult haza.
De akkor az emberei azzal jöttek, hogy nem mindegy, milyen marhaságot talál ki a pap? Itt vagy ott, akár itt is megfürödhet, mit árthat? Az ilyetén logika alatt meghajolva pedig N. vett egy nagy lélegzetet és megcsinálta amit E. mondott. És csodák-csodája elmúlt a bélpoklossága.
Na, erre a hadvezér rögtön elismerte, hogy csak ez az isten létezik (merész következtetés. Jut eszembe, otthon miért nem próbálkozott?), hozzávágta az összes ajándékot amit hozott, de Elizeus a végsőkig tiltakozott az értékek elfogadása ellen, amire Naámán kért Elizeustól annyi földet amennyit két öszvér elbír, mondván többé nem áldoz más isteneknek semmit. (a mondat első és második fele között én nem látom az összefüggést. És Te?)
Azt azért még hozzátette, hogy azért eljár majd még Rimmon templomába, de ezért előre is bocsánatot kér (ennyit a megtérésről).
Elizeus végül elköszönt, a fővezér meg elment, de alig ért egy mérföldnyire, Géházi gondolta kihasználja az alkalmat, és megszerzi a kincseknek leaglább egy részét magának. Persze Elizeusnak erről nem kellett tudnia, így neki nem szólt.
Naámán mikor látta a nyomukban loholó férfit megállította a menetet és kérdezte, minden rendben van?
Géházi erre lihegte, hogy rendben, rendben, de ura (Elizeus) küldte (nem is), hogy mivel alig egy óra múlva jön hozzá két ifjú Efraim hegyéről adjon neki mégis némi ezüstöt meg egy öltözet (díszes)ruhát.
Naámán adott is neki, két szolgát is adott mellé bármennyire tiltakozott is ez ellen G. hogy a cuccot szállítsák.
Mikor persze senki nem láthatta őket egyik irányból sem G. lerakatta (pontosabban elrejtette) velük a holmikat a közelben lévő házban (nem írja, kinek a háza) és visszaküldte őket.
E. kérdezte mikor visszaért, merre járt, ő meg mondta, hogy áh, nem volt ő sehol, de igazán.
De E. természetesen tudta, hogy kapzsi volt a szolgája és kihasználta az alkalmat, így rögtön rárakta a Naámánról épp levett bélpoklosságot. Ami most tök úgy működött mint a normál "poklosság".
Ostoba egy történet már a "poklosság" (himlő? lepra?) miatt is, de vajon hol tartogatta Elizeus ezt a poklosságot? Olyan ez, mint bármely népmese boszorkányokkal kik össze-vissza pakolják egyikről a másikra a rontásokat és betegségeket, amiket kis fiolákban tartanak.

Egyszercsak, ki tudja mikor, talán rögtön az előző történet zárszava utáni pillanatban, vagy talán mégsem - egyszer volt, hol nem volt - a próféták fiai szóltak, hogy túl sokan kezdenek lenni. Kérték, had menjenek a Jordánhoz, mindenki kivághasson egy fát, amiből aztán had építsenek maguknak házat.
Elizeus jóváhagyta a dolgot.
Úgy tűnik, nem is jóváhagyás volt, hanem sértett beletörődés, mert a következő mondta szerint az egyikük mondja, hogy nyugodjon bele, és hogy inkább ő is menjen velük. És Elizeus ment.
Az építkezés közben pedig egyikük véletlen belejthette a folyóba a baltáját, mire úgy kiáltott fel: "Jaj, jaj, édes uram, pedig ezt is kölcsönbe kaptam!" - ez véletlen nem ütközik a "nevem szádra hiába ne vedd" parancsolattal?
Elizeus kérdezte, hova esett - elvégre egy balta süllyed mint a kő, és megáll a fenéken, ha mélyen is van, egy úszó simán kihúzza.
Elizeus nem biztos hogy tudott úszni, meg aztán ha már megszerezte a varázserőt használni is szerette, ezért levágott egy fát (nem egy ágat, egy egész fát!), eldobta arra, amerre a fejsze esett, mire a fejsze feljött a víz színére, így a próféta fia könnyűszerrel visszaszerezhette a baltát. (Csak nem egy egész gátat építettek egy baltáért?)
Megjegyzem, ha csak a fejsze FEJE repült volna le, a történetnek MÁR több értelme lenne, de neeem.

A siriaiak királya megint hadat vezetett Izráel ellen. Letáboroztak.
Elizeus megüzente királyának, hol helyzkedett el az ellenséges sereg.
Viszont látva a siriai király, hogy nem jött be a csele kutatni kezdte ki az áruló a seregében.
Az emberei meg közölték vele, hogy Elizeus adja ki minden titkát a titkos megbeszéléseiről. (wow, micsoda dologról értesültünk éppen! az ilyen részleteket szeretem igazán.)
A király el akarta fogatni ezt a prófétát, aki mint kiderült Dótánban van.

Kérdem viszont akkor én, honnan tud a seregről? Mr. Isten nem jelentett meg neki semmmit, nem a környékbeli erdőben lakott jó remete módjára, a tanácskozáson sem vett részt. Akkor viszont? Kémhálózata van netán?

De a király nem volt rest, rögtön megtámadta a jelölt várost. Mikor reggel pedig meglátta Elizeus szolgája (gyorsan tett szert újra. És vajon hová lett a prófétafiak mindenhova vele tartó serege és azok frissen felépített városa? Ez volt netán?), és mint Brian életében kinézett az abalkon, és meglátta a nagy tömeget, és persze rögtön kétségbeesett (kezd ez a pánikolás nyomasztó mértéket ölteni, hol vannak már a régi nagy csodák, a vezetőjét feltélen engedelmességgel követő nép - persze csak ha a vezető folyton ott van hogy a körmükre nézzen).
Erre Elizeus rögtön imádkozni kezdett, hogy az Úr "nyissa meg szolgája szemét", és az hirtelen meglátta, hogy "a hegy tele volt lovasokkal és (harci)szekerekkel Illés körül".
Ez nem volt nagy csoda, épp ezt jelentette meg a szolga az imént.
Aztán ez a nagy sereg lezúdult a völgybe (ezek szerint völgyben állt a város), de Elizeus kikönyörögte az Úrtól, hogy vakítsa el ezt a népséget, és úgy is lett. Lássuk a részleteket, mert van tovább is: Elizeus mondta az érkező siriaiaknak, hogy rossz címre jöttek (érted, eltévesztették a VÁROST - nagyobb móka ez kérem, mint a Haláli Fegyverben mikor szétlövik Bruce Willis lakóautóját), de elvezeti őket a megfelelő helyre. (Szóval a vakítás azt jelenti, hogy meghülyültek? hirtelen nem tudják hol vannak, és nem ismerik fel a prófétát sem? Ha meg szó szerinti vakságról van szó, akkor igencsak elszántak kellett legyenek ezek a siriaiak, mert vakon csatába menni minden csak nem normális, főleg nem egy látónak.)
Elizeus fogta a SEREGET, és bemenetelt az élükön SAMARIÁBA, a királyi városba, és nem állította meg SENKI. És mikor mind bent voltak "megnyitotta a szemeiket". Eskü, a Mentalista nem tud ilyet a tv-ben, pedig az bizonyosan egy kitalált sorozat.
Az izráeli király meg kérdezte Elizeustól, "vágassa-e le őket atyám?" (Először neveznek egy papot apának. Vagy rokoni kapcsolat...?)
Elizeus viszont mndta, hogy nem kell. Tekintsék őket fogolynak, és küldjék vissza őket "urukhoz". A gond persze, hogy ott van velük siria királya (akit persze se az izráeli király, se Elizeus nem vesz észre ezek szerint)!
"És nagy lakomát csináltak nekik". Kicsit túlzó értelmezése Elizeus azon kijelentésének, hogy "foglyok, tehát jár nekik némi kenyér meg víz". bár ki tudja, mekkora volt az a sereg, lehet hogy mennyiségében már lakomának számít! És eztán elmentek a katonák, és "soha többé nem mentek siriai portyázó csapatok Izráel földjére" (6:23).
Aztán mégis: Benhadád siriai király (őt engedte el még Akháb, szép dolog a hála) megtámadta Samariát (6:24). Nos, elég a hülyéskedésből, ezennel a könyv önmagát nyilvánítja apokrifnek. Vagy legalábbis több írója volt mint hinnénk. De akkor annak külön könyvnek kéne lennie, és nálunk okosabbak már eldöntötték, hogy ez egy könyv. Tehát apokrif és pont.
Nos, az ostorm nagyon elhúzódott, Samariát sikerült kiéheztetni (amit a szöveg úgy érzékeltet, hogy "egy szamárfej 80 ezüst, egy véka galambszar 5 ezüst lett, ami nem tudom mit árul el, de elég beteg választás).
Mindenesetre az Izráeli király (vajh ez éppen most melyik?) körbejárt a falakon, mire megszólította egy asszony bentről, segítségét kérte.
A király azt felelte (ujjain a drágaköves gyűrűket csavargatva), nem érti mit tehetne érte, ha egyszer maga Mr. Isten sem tudott segíteni rajta. Azért csak megkérdezte, mit akar.
Az asszony elmesélte, hogy volt az az asszony, odajött hozzá, és azt mondta: "Együk meg a fiadat, cserébe holnap az én fiamat fogjuk megenni."
- Ezért aztán - folytatta az asszony - megfőzük a fiamat és megettük. Csakhogy mikor másnap mentem, és mondtam, hogy na akkor együk meg az ő fiát, az nem átallotta elrejteni előlem!
Nos, valamikor a 2.VH környékén ijesztgették azzal a kisgyerekeket hogy ha rosszak lesznek, odaadják őket a zsidóknak, akik majd jól megeszik őket. Ezek szerint van alapja a dolognak XD

Vajon mit várunk ezt olvasva, mit fog tenni a király? Csak nem ezt: "Valóban igazságtalan ez! Kiküldöm szolgáimat hogy hozzák elém ezt a nőt minden gyermekével, és megfőzzünk mindenkit az ő házából, hogy mind ehessünk!"
Nos, nem hihető ez?

Hihetőnek hihető, erről a linkről vettem kölcsön: http://www.youtube.com/watch?v=00Z_1fNwcbk&feature=channel_page
Ugyanis nem, nem így folytatódik a történet. Királyunk mélységesen elszomorodik, hogy idáig jutott népe, Mr. Isten saját kiválasztott népe, hogy már semmi másuk nincsen, csak egymást ehetik. És most még nem is értesültünk olyan bűnről, amiért Mr. Isten ilyen büntetést szabott volna ki! (Remélem mindenki emlékszik Mr. Isten legfrappánsabb büntetésére: amikor a kígyót bünteti azzal, hogy mostantól a hasán kell csúsznia! - nem igazán büntetés egy kígyónak, nemigaz?)
A király így kiált az égre: Hú, mostaztán, még ma lecsapatom Elizeusnak a Sáfát (Sátán?) fiának fejét! (Mi köze volt ehhez Elizeusnak? És hogy akarja véghezvinni e dolgot királyuram, hisz Elizeus nincs a városban!)
Elizeus ott ült a házában, körülötte a vének. A király pedig embereket küldött oda. De azok alig kerültek a látóterükbe Elizeuséknak, az rögvest kiszúrta őket és figyelmezetetett mindenkit, hogy ezek őt akarják megölni (hol van már a nagy barátság az előző fejezetből!?), ezért utasítja a véneket, hogy torlaszolják el az ajtót és tartsák fel a "követet" - de addigra azok már oda is értek, és még be sem fejezte a beszédet, már bent is volt a követ, sőt, nyomában a király!
Elizeus nagyon gyorsan felmérte a helyzetet és úgy döntött nem vár tovább az Úr közbeavatkozására.
Izgi, nem?
Elizeus - mint láttuk Mr. Istentől való tudás nélkül - hirtelen kivágta, hogy már holnap minden visszaáll a normális élet!
Erre a "főember, akinek a kezére a király támaszkodott" - a király aki eddig rohant hirtelen botorkáló vénemberré vált, vagy mi? - olyasmit mondott, aminek ma az az értelme, hogy hiszem ha látom.
Viszont megéri szó szerint idézni, mit is mond: "Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen" - azaz a hitviláguk szerint a Föld lapos, és egy szilárd kupola borul rá ég gyanánt. Ostoba apokrif kinyilatkoztatás, ami nem lehet az Úr szava.
Erre Elizeus rávágta, hogy ja, meglátod, de enni már nem fogsz tudni belőle (mert meghalsz)!

Míg prófétánk agya James Bond sebességébe kapcsol váltsunk helyszínt. Nézzünk ki a városkapuhoz (százezres, milliós városok - mindíg csak egy kapuval). 4 bélpoklos beszélget. Azt tárgyalják, milyen szar itt lenni, éhen fognak halni, el kéne menni (aminek persze komoly akadályát képezi a falakon túl állomásozó ellenséges sereg - érdekes, hogy most először hallunk ilyen taktikáról, és hogy a zsidók nem vonultak ki megküzdeni nyílt színen).
Végül elhatározzák - belátva hogy minden más helyzet csak Godotra várva -, hogy megpróbálnak bekeveredni a siriai seregbe (igazán fárasztó megtartani a heyek régies írásmódját, de hátha nem azonosak a mai dolgokkal, így biztos ami biztos alapon - szóval értitek). Alkonyatkor oda is lopóztak a siriai sereghez, csakhogy mire odaértek, már nem találták ott a sereget.
Értitek, észrevétlen 100 méter megtétele alatt sikerült annak a feltehetőleg többezres seregnek egyszerűen eltűnnie minden zaj és nyom nélkül. Ez aztán a csoda! Rá is fogja az író az Úrra, azt hazudja, hogy a siriaiak egy nagy sereg érkezésének hangját hallották valamelyik irányból, amiről azt hitték, a zsidók valahogy felbérelték ellenük a hitteusok királyát, de még Egyiptomot is (micsoda lódítás! Mindjárt hozzá teszi, hogy felvonultak a kínai császár légiói is!), és mindent hátrahagyva - sátrat, teherhordó állatokat, de még a lovaikat is - elmenekültek. Különösen a lovakat volt jó ötlet hátrahagyni, nem?
Nos, a négy bélpoklosunk kiszolgálta magát: ettek, ittak, összeszedték a legjobb kincseket.
Aztán egyiküknek eszébe jutott, hogy le fognak bukni ha még sokáig itt tanyáznak, jobb lenne - most már gazdagon, de persze a cuccot elrejtették, talán a földbe ásták el - visszamenni a városba, és megjelenteni a szerencsés fordulatot. Így is tettek, kémkedésnek állítva be a kilopózásukat.
A hír futótűzként terjedt. A király viszont jó paranoid módon rögtön cselt feltételezett: a siriaiak csak azért hagytak mindent hátra, hogy mikor a zsidók ész nélkül kirontanak fosztogatni majd jól rájukvessék magukat!
Erre az udvaroncok azzal álltak elő, hogy válasszanak ki 5 lovat a megmaradtak közül, és küldjék ki azokat! Azok is csak olyanok, mint bármelyik zsidó!
Jól hallottátok. Nem lovasokat javasoltak kiküldeni, hanem pusztán lovakat. Szép dolog a diszkriminációellenesség (ami amúgy nem jellező a zsidókra), meg az állatok jogaiért való harc, de ez talán mégis túlzás egy hangyányit, nem?
Végül a király két szekeret küldött ki amiket lovak húztak / vagy két szekeret és lovakat / a KJV szerint meg szekérhúzó lovakat, és kiküldték ezeket. Én az első mellett teszem le a voksomat, mert az legalább a királyt értelmes embernek mutatja, miszerint biztos rakott rá hajtókat is.
Egészen a Jordánig elmentek végül, de csak az elhagyott holmikat találták. Hát visszamentek és jelentették a királynak, hogy a hírek nem túloztak.
Na, erre elszabadultak az indulatok, mindenki kirohant és azt fogott meg amit bírt. És "visszaállt a régi rend".
A király pedig "az embert akinek a karjára szokott támaszkodni" (hirtelen eszembe jutott, mi van ha ez átvitt értelemben értendő, és holmi miniszterelnökről van szó, bár ennek a valószínűsége minimális) odarendelte a városkapuhoz. És a nép agyontaposta őt. (Nem tiszta, hogy ez most egy fura kivégzési mód volt, vagy véletlen baleset, vagy a király szándékosan küldte oda és a fosztogató nép egyszerűen fellökte a parancsot ész nélkül betartani akaró csavinyákot.)
Itt a vége fuss el véle!

Következik a 8. fejezet (eme bekezdésben ez kerül utoljára feldolgozásra):
Azzal indít, hogy Elizeus utasítja az asszonyt akinek anno a fiát feltámasztotta, hogy költözzön el, mert 7 évnyi éhínség jön el. Az pedig el is ment a filiszteusok földjére a megjelölt hét évre, de aztán visszatért (és így nyer értelmet az előző fejezetekből sokminden. Ez az Elizeus tényleg egyszerűen gonosz egy alak.), és rögvest ment a királyhoz panaszkodni, hogy belakták a földjét.
A szín változik, a trónteremben vagyunk. A király arra kéri Géházit (aki már régebben meghalt, tehát még mindíg visszább vagyunk ugorva a történetben), hogy meséljen azokról a csodákról, amiket Elizeus tett. G. éppen arról beszélt, hogyan támasztotta fel Elizeus az asszony fiát (Jézus is tud majd ilyet). Ekkor lépett be az asszony.
A király meghallgatta az asszony, majd utasította az egyik udvaroncot, hogy intézkedjen róla, hogy a nő visszakapja a földjét (miért nem a nő férje?), valamint minden hasznot ami azon keletkezett is utaljanak át neki.

Elizeus elment Damaskusba. Benhadád siriai király nagyon beteg volt. és akkor hozták a hírt neki, hogy "Isten embere" odamegy (mármint az országba).
B. pedig mondta Hazáelnek (nocsak, előkerül ő is?), hogy vigyen neki ajándékot hogy kérjen tanácsot "az Úrtól", hogy meggyógyul-e a betegségéből?
Hazáel pedig ment.
A válasz az volt, hogy nem.
Sokáig néztek farkasszemet, végül Elizeus elsírta magát.
Hazáel megkérdezte, miért sír - nagyon udvariasan. Elizeus azt felelte, mert tudja, hogy milyen szörnyűségeket fog (Hazáel) tenni Izráellel. hogy felégeti a városokat, lemészárolja a férfiakat, "és a kisgyermekeket a földhöz vered és a terhes asszonyokat kettévágod" - áll szó szerint a szövegben.

Kicsit még lépjünk vissza. Vajon Illés hogy fogja felkenni eme Hazáelt? Elizeust? A még mindíg fel nem tűnt Jéhuról nem is szólva? Hiszen az égbe ragadták, és többé nem jön vissza.
Nagyon összecsapott, innen-onnan, ahogy eszembe jut alapon toldozgatott-foldozgatott ez a könyv. De nagyon.

Hazáel válasza hűen jellemzi a korszellemet: büszke leendő "dicső" tetteire, és szerénykedik. De Elizeus győzködi, hogy maga az Úr mondta ezt (akiben Hazáel nyilván nem hisz, hiszen az Úr a zsidók istene), szóval elment a királyhoz és megmondta neki - hogy meggyógyul.
Másnap pedig fogott egy takarót, bevizezte, és megfolytotta vele, majd elfoglalt a trónt. Ellenszavazat nem volt, tenni sem kellett semmit hogy ne legyen.

Az izráeli Jórám uralkodásának 5. évében, mikor még Josafát volt Júda királya uralkodni kezdett a júdai Jórám. Ez mondjuk ellentmond a királyok Első Könyvének 22:51-ben foglaltakkal, miszerint ez a Jórám (is) csak apja halála után került az uralkodói székbe, de hát ki tartja ezt már számon apokrif csacskaságoknál? 32 évesen kezdett uralkodni, 8 évig uralkodott, fővárosa Jeruzsálem. Akháb lánya volt a felesége, és így nem csoda, hogy Izráel rossz úton járó királyainak útját követte, de az Úr mégsem akarta megbűntetni őt Dávid vétkéért (hát nem tök jó neki?), de csak azért nem, mert anno megígérte Dávidnak, hogy a leszármazottai mindíg fennmaradnak (ööö).
Ezen Jórám ideje alatt szakadt el Edom Júdától és vált önálló királysággá. Érdekes adalék persze, hogy hogyan maradt fenn egyáltalán Edom, ha, mint az a Királyok Első Könyvének 11:16-jában áll minden férfiját ama népnek kipusztították a zsidók, azaz be kellett olvadniuk más népbe és eltűnniük. Vagy itt hibáztak a zsidók előítéleteikkel és nőuralom volt a törzsben (az edomiták amúgy ha még emlékszünk Ézsau leszármazottai lennének, azaz maguk is zsidó hagyományokat követték feltételezhetőleg, ami ugyebár erősen soviniszta hajlamú)?
Aztán - vagy valamikor - Jórám Seirbe ment minden harci szekerével, de egy este körbezárták az edomiták és széjjelcsaptaka táborban. Csak az mentette meg az izráelitákat, hogy felébredtek az éjszaka közepén.
De tudd, hogy nem hogy Edom elszakadt, de még Libna is!
Jórámról ha többet akarsz tudni (már így is nagyon összekavartak, minek akarnék még többet tudni?), akkor üsd fel a Krónika Könyvét/Könyveit. Vagy akármi.
Jórám mindenesetre most meghal szépen, eltemetik Dávid városába atyái mellét, a trónt pedig elfoglalja fia: Akházia. Ami igazán nagy szemétség volt a részéről így elnevezni, had keverjük össze őket. Így is sok volt a hasonló név egy-egy történetben, de hogy most már ugyanazok kezdjenek lenni a nevek körbe-körbe, az már mindennek a teteje.
EZ az Akházia az izráeli Jórám uralkodásának 12. évében foglalta el trónját 22 évesen, 1 évig uralkodott, fővárosa Jeruzsálem, anyja neve (három példányban, lol) Athália (szóval erről locsogott folyton Léo apó!), aki Omrinak a lánya volt, aki Izráel királya volt. Én nem tudom milyen ízlés dívott akkoriban, de Omri nagyon régen volt már király. Hát, bizonyára ez az Akházia az érett nőket kedvelte. Esetleg kifejezetten az öregeket. Vagy csak politikai indíttatásból tette. Bármi is volt az ok, mi mostan továbblépünk.
Ez az Akházia tehát jegyezzük meg épp olyan seggfej volt mint atyái, de az egész azért volt, mert Akháb családja fertőzte meg kóros gondolkodásával.
És történt, hogy hadba indult az izráeli Jórámmal Hazáel ellen. Rámóth Gileádnál csaptak össze (már megint ez a város?!), és Hazáel győzött (ki más? legalább ennyiben legyen igaz a jóslat, igaz kis íróm?).
A csata után Jórám Jezréelbe ment orvoshoz a kapott sebek miatt, Akházia meg elment meglátogatni őt míg lábadozott.


Elég hosszúra sikeredett, nemigaz? Nos, még egy időszak lesz, amiről ilyen hosszan kell majd beszámolnunk: egy olyan időszak, mikor senki nem emelkedett ki az uralkodók sorából. Az ő történetük is, mint Elizeusé 4 fejezetet vesz igénybe, míg más nagy események (ha nevezhetjük így őket) mindösszesen 2-2 fejezetre fognak rúgni.

Elizeus a nagypolitikában

Habár mára nem terveztem semmit, egy egyetlen fejezetből álló kis részecske még éppen belefér. A Királyok Második Könyve elég jól tagolható könyv, és bevallom ez sokkal szerethetőbb mint végtelen hosszú bejegyzéseket írni.

Figyelem: az alábbi szövegek 100%-ban valós eseményeket írnak le! (egyelőre nem zárható ki teljes bizonyossággal, csak a szöveget nézve)

Jórám, Akháb fia Josafát uralkodásának 18. évében került trónra, Izráel királya volt, fővárosa Samaria, 12 évig uralkodott. Tehát ez a Jórám Akházia fivére volt.
Felmerülhet kifogásként, hogy Akházia Josafát uralkodásának 17, évében került trónra, 2 évet uralkodott, így itt a 19. évnek kéne szerepelnie, de ez kicsinyeskedés, és teljesen érthető adat ha a szöveg eredetijénél odafigyeltünk eddig. Nem is emeltem volna ki, ha Léo Taxil nem köt bele. Vagy lehet, hogy mivel "tökéletes"-nek kell lennie a szövegnek ez súlyosabb probléma, mintsem annyiban hagyhatnánk? De kivételesen igyekszem nagylelkű lenni.
Ez az izráeli Jórám persze nagy seggfej volt, de azért nem annyira, mint apja és anyja, ugyanis leromboltatta azt a Baál-bálványt amit még apja emeltetett. De ezen kívül mindenben követte Jeroboám szokásait.

Mésának, Moáb királyának sok-sok juha volt, és "adóként" (nem tudni milyen adó...) 100,000 bárány és ugyanennyi kos gyapját adta Izráel királyának. De csak Akháb haláláig tartott ez, mert akkor leváltak az országról.
Emiatt Jórám (I) elhatározta (érdekes, hogy Akházia nem zavartatta magát emiatt), hogy népszámlálást tart (jajj, szisszenhetünk fel, de se következményről, se a számlálás eredményéről nem tájékoztat a szöveg a továbbiakban). Üzent Júda királyának, aki még mindíg Josafát volt, hogy elmegy-e vele visszacsatolni Moábot (ezek szerint "sokan voltunk, de nem voltunk elegen"). Az meg beleegyezett.
Összegyűltek, és azon tanakodtak, melyik úton kéne menni. Jórám azt javasolta, Edom pusztáján menjenek keresztül. És mentek. És eltévedtek. 7 napon keresztül kóvályogtak a pusztában víz nélkül. Mind ember mind állat folyadék híján volt. Hát lehet így csatába menni??
Na, mindenesetre Jórám elkezdett keseregni, hogy Mr. Isten hogy elbánt vele, meg Júda királyával, meg Edom királyával.
Mit keresett ott Edom királya? Ki a kánya az egyáltalán? Milyen jogon király, és miért tűrik meg a vérengző rasszista zsidók? Ki tudja.
Josafát viszont előállt a mentőötlettel: hol egy próféta? Csak bepakolt legalább egyet Jórám, ha már háborút indít!
Az egyik emberük előlépett, és mondta, hogy Elizeust látta valahol a tömegben, ő az, aki "Illés kezeire vizet (szokott) tölteni". Fura szokás, eddig erről sem hallottunk.
- Hopp, ő jó lesz - csapott le rá Josafát rögtön, nem volt válogatós mint anno Akháb. Volt is rá oka hogy ne legyen :)
Elizeus viszont elküldte az anyjába (pontosabban azt mondta, kérdezze a saját prófétáit, ne őt, de érdemes elolvasni az eredetit ;) ). De amikor az izráeli (azaz a saját) királya is beszállt a játékba, így Elizeus már ráállt hogy megmondja mi a gond. Viszont közölte, hogy ha nem állna előtte mindkét király, akkor a sajátjára is szarna. (A harmadik irályt következetesen figyelmen kívül hagyta, pedig direkt bemutatták neki.) Egy énekest kért.
Megkapta. Ettől ~transzba esett ("az Úr keze lett őrajta", ami ugyanaz), és kijelentette, hogy csináljanak ott meg amott a patakon árkokat.
Hőőööö????? Milyen patak? És hogy csinálok árkot egy folyóvizen?
No, ezért kellenek más fordítások is. A KJV értelmessé teszi a történetet, miszerint: ássanak árkokat a völgyben.
Eztán Elizeus csodát ígér, miszerint az Úr megcsinálja, hogy se szél, se eső nem lesz (mondjuk a szél nem tudom miért fontos a dolog szempontjából), mégis megtelnek az árkok vízzel.
Ha logikusan kezdünk gondolkodni találhatunk okot miért történhet ez meg: hallottatok már, teszem azt - kútról? Karsztvízről?
Mindensetre annyi vizet ígérnek, hogy mindenki és minden állat is bőségesen teliihatja magát. Mi több, Moábot is legyőzik majd! Na, ez volt a lényeg.
Mármint lett volna, mert E. megkergül, és Moáb országának teljes tönkretételét jósolja/parancsolja, aminek semmi értelme, csak egy pszichopata elméjében.
Mindenesetre reggel, amikor a szokásos áldozatot be szokták mutatni, az ásott árkok megteltek vízzel (reggeli csapadék? Harmat, köd, záporocska? Működhet ilyen szélcsapda, még ha szűkösen is).

Közben Moáb lakosai is értesültek a közelgő (közelgő?) haderőről, így felvonultak a határon.
Aznap reggel vörös volt az ég alja. Van ilyen, bár manapság a szmog miatt sokkal gyakoribb a látvány.
Viszont a moábi sereg azt a következtetést vonta le a tükröződő vízfelületről (elég valószínűtlen, hogy annyi víz lett volna...), hogy a három királyok (woah!) összekaptak és egymásnak estek, így könnyű lesz felprédálni őket.
Sajna a rohamot felőrölték az izráeliek, moáb lakói elfutottak, az izráeliták üldözték őket, Kir-Harés városán kívül mindent legyalultak és használhatatlanná tettek (szántóföld telehordása kövekkel, kutak betemetése, hasonló értelmetlen baromságok).
Moáb királya mikor látta vereségét összeszedett 700 embert és megpróbálta "elérni" (azaz lerohanni és megölni) Edom királyát (miért pont azt, a legjelentéktelenebbet?). De nem jött össze neki. Ezért fogta az elsőszülött fiát, és a városfalon feláldozta égőáldozatként. ezen az izraeliták annyira felháborodtak, hogy már nem is kellett nekik az az ország, mind hazamentek.

Hát lehet így befejezni egy sztorit? Hát ezek szerint...




PS: Utólag esett le: ahol a zsidó sereg ás, az folyó / völgy. Folyó-völgy. Folyóvölgy. Nem csoda, ha vizet találnak - talajvizet!